Délmagyarország, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-19 / 295. szám

2 SZERDA, 1951. DECEMBER 1». A belügyi tárca költségvetését el. fogadja. Ezután Nádházi András a rend­őrség munkájáról beszélt. Ezután az országgyűlés a belügyi tárca költségvetését általánosság­ban és részleteiben is elfogadta. A honvédelmi tárca költségvetésének tárgyalása Szünet után a honvédelmi tárca költeégvetésének tárgyalására ke­rült sor. Nyemeet Iajos előadó hangsú. lyozla, hogy a dolgozó nép forró szeretettel veszi körül fiatal hon­védségünket. Kifejtene, hogy amíg népi demokratikus államunk hon­védelmi célokra a költségvet* 14 százalék ál fordítja, r.ddig Jugoszlá­viában Tito és bandája az 1951— 52.es költségvetési évben a költség­vetés 70 százalékát fordítja kato­nai kiadásokra. Az Egyesült Álla­mokban a köllségvelés 69 százalé­kát és az acéltermelés 75 százalé­kát foiriliják fegyverkezésre. Hozat Jenő ezredes szólt elsőnek hozzá a honvédelmi tárca költség­vetéséhez. A békéért folyó harcban egyik legfontosabb feladatunk: a béke­szerződés állal meghatározott ke­reteken belül olyan hadseregei lét. rehozni, amely alkalmas arra, hogy | szövetségeseink oldalán megvédje a magyar dolgozó nép alkotásait — j mondotta —. Ilyen hadsereg a ma­gyar néphadsereg, amelyei a ma­gyar dolgozó nép hozott létre. Nagy István rámutatott, hogy néphadseregünk lagjai nemcsak a korszerű hadi tudományi sajátítják cl, hanem a politikai nevelés terén kialakul bennük a magasfokú szo­cialista öntudat, a nép, a haladás ügye iránti tántoríthatatlan hűség. A ködséevetést elfogadja. Szomolyat Ágostonné a dolgozó nők, a dolgozó anyák nevében szólt a költségvetésihez. Néphadseregünk új, öntudatos embert nevel a nép gyermekeiből — mondotta — a szocializmus építé­sére, a béke védelmére neveli őkel. A néphadsereg és a dolgozó nép kö­zöli a legszorosabb a kapcsolat. Az anyák büszke örömmel olvasták azokat a leveleket amelyek fiuk ki­váló helytállásáról, jó előmenetelé­ről számolnak be. Az országgyűlés ezután a howvé. delmi tárca költségvelését általá­nosságban és részleteiben elfogadta majd megkezdte az egészségügyi tárca költségvetésének tárgyalását. Az egészségügyi tárca költségvetésének tárgyalása Pesla László előadói beszéde ele­jén megállapította, hogy a dolgo­zók magaíszinvanisJú, jól működő betegellátása egészségügyi biz'osf. tása csak jól irányított, egységes egészségügyi szervezéssel lehetsé­ges. Ennek érdekében döntő szerve­zeti változásokat hajtottak végre, ezok közül a legfontosabb az egész­ségügyi minisztérium megalakulása voll. Sárii Rózsi rámutatott, hogy ha­zánknak a tőkés kizsákmányolás alól történt felszabadulásával gyö­keresen megváltozott a dolgozók egészségügyi helyzete is. — Egészségügyünk fejlődése — mondottá — kiesé lemaradt gazda­sági fejlódé-ünklől. Az egészség­ügyi tárca fe'adata. hogy a híá­nyos'ágokat sürgősen pótolta, pár­tunk és kormányunk megteremtik e munka helyes vé-rehadósához a 'zükséges feltételeket. Ezen a té­ren is segft bennünket a Szoviet­unió, rendelkezésünkre boc«átja tapa'zfala'att. ezek segítségével fogtunk hozzá az egérzségűgv ka­pitalista formálnak felczámo'áeá­hoz és az egészségügy szocialista formálnak kiépítéséhez. Kende Zs'gmond felszólalásában rámutatott, hogy az egészségügyi minisztérium megalakulása óla új lendületet vett egészséggyünk fe'tédése A költségvetést elfo­gadta. K~nd"> 7-lgmond beszMe után az or*zág"v"lés az e"'sz«ógü"vl tárra és a vele kaocsolatos Szociális fnfezelek >öVé~v"''é*ét áí'alá^ns­«á"ban résrtpf síben elfoeedia. Az egé**sé"ü"vi tárca kö'l«""ve­tésArek 1itt~v-"',á'távaí ez o***ág­gyűlés keddi ülé-e befefezödö't. Az ors7,ogyü,és leg+özetabM ülését szeTdén délelőtt 10 órák"! tart'a s nanírend'ére a knhA_ és génioarl. a bánva- és ennr^eŰTyí, a kűnnvütonrt, az énf'é-fi«r>ri és a b"tk*r'v-V"d*lrnl tá"~a kfl'lsfgveté­.*én"k (árnyalását tűzte ki. Fischer Anni szegedi hangversenyéről Fordítson nagyobb gondot a Muzsika ÁV a dolgozok zene* nevelésére A munkás-paraszt levelezők az igazság tüzétől lángoló, hibáinkat mindenáron javítani kívánó emberek Lenin ét Szlálin a levelezésről Néhány hét váta&zt el * mun­kás.paraszt levelezők megyei érte kezletétöl, amelyen Pártunk köz­ponti, valamint megyei lapjainak legjobb levelezői megbeszélik a munkás-paraszt levelezés jelentősé, gét. annak további fejlesztését. Lenin és Sztálin elvtárs hatalmas jelentőségei tulajdonított a munkás­paraszt levelező mozgalomnak- Ez­zel kapcsolatién idézzük Lenin é» Sztál n elvtárs néhány megállapí­tását, akiknek a győzelmes Nagy Októbert. Szocialista Porradalom megszervezésében felmérhetet'en értékű segítséget adták a munkás paraszt levelezők. „Adjanak mennél több lehető, aéget „ munkásoknak, hogy ir­faattk lapunkba — sz<)ll:ja fel Lenin elvtárs 1904 ben n párttá, gokal. — írjanak a szó staw értelmében mindenről, Írjanak lehetőleg minél többet hétköznapi éle ükről, érdekeikről és munká­jukról — ilyen anyag nélkül egy krajcárt sem fog érni a ... lap... Kérjük továbbá, hogy necsak tu. dósilásokat, vagyis közlésre szin! leveleket Írjanak, hanem Írjanak egyszerű, leveleket |g, levelezze­nek yeüjnk, hogy fenntnr;sák sz ejvjifsl kapcsolatot a szerkesztő" 'Béggel és tájékoztassák a szer. kesztőséget, tájékoztassák, de nemcsak a tényekről, az esemé­nyekről, hanem a hangulatról, a mozgatom köznapi, „nem érde­kes", közönséges, sablonos olda. Iáról is." A proletárdiktatúra kivívása után a sajtói Lenin és Sztálin elvtárs te'jcs mértékben a szoclalsta épí­tés szolgálatába állítottá- Ekkor tudta betölteni a sajtó az igazi hi­vatását. ,/L lap ezerepe... nem korlá­tozódik kizárólag az eszmék ter­jess'ésére ... — mondotta Sztálin elvtárs 1923-ban. — A lap nem. csak kollektív propagandista és kollektív agitátor, hanem kollek­tív szervező is. Ebben az utóbbi tekintetben a lapot ahhoz az áll­ványzathoz lehet hasonlítani, ame. lyct az épülő ház körül emelnek s amoly megjelöli az építmény körvonalait, megkönnyíti az érint­kezést egyes építőmunkások kö­zölt segítségükre van a munka elosztásában és a szervezett mun. ka útján elért közös eredményele áttekintésében". Sztálin elvlárs a szocializmus épf­résének körülbelül abban a sraká ban, ahol most ml tartunk, hívta fel "a szovjel dolgozók figyelmét a falusi leve'ezőltre: „Azt hl-zem. elérkczlünk nh. hoz nz időszakhoz — mondott! —, amikor falusi építőmunkánk javításának ügyében, hibáink kl* derítésének ügyében, ichát a ezovjei munka javításának és tü­kí'elesltésének ügyében a mun­k& le-.-etorők és falusi levelezők az egv k fő eme'ő szerepét tölt­hetik be. Ezt talán nem értjük meg mindannyla.. de elöltem vl. lágos, hogy munkánk megjaví­tásának éppen ezzel kell kezdőd nie. Ezek az általában fogékony az igazság tüzétől lángold, lelép, lezni, hibáinkai minden áron ja­vítani kívánó emberek, akik nem félnek a golyótól —• ezeknek az embereknek kell szerin'em az egyik fő emelő szerepét betöl­teniük hibáink kiderítésében és helyi párt., valamint szovjet építömunkánk megjavításában." A szovjet munkás-paraszt levele, zők bírálatát igyekeztek abban az időben egyesek elgáncsolni; voltak sokan, mint most Csongrád megyé­ben is, akik nem ismerték fet a le velezés nagy Jelentőségét. Ezeknek Sztálin elvlárs így válaszolt: „Olykor szidják a bírálókat, mert kritikájuk nem töké'etes mert a bírálat néha nem bizo. nyul száz százalékig helyesnek­Nemritkán azt követelik, hogy a bírálatnak minden pontban igaz* legyen, ha pedig nem mindenben helytálló, elkezdik ócsárolni, becsmérelni. Ez helytelen elvtár­sak. Ez veszélyes eltévelyedés. Próbálják csak meg, támasszanak Ilyen követelményt — s legott betapasztották a száját a mun­kások, munkíslevelezők, falusi le. velezők százainak, meg ezreinek, akik javítani kívánnak fogyaté­kosságainkon, de nem mind'g ér­tenek ahhoz, hogy he'ycsen fo­galmazzák meg gondolataikat. Ebből síri csend származna, ncni pedig önkritika." Tegyük magunkévá Lenin. Sztá lin elvtárs levelezéssel kapcsolatos tanításait, hogy szabaddá tehessük az útat a dolgozók kritikája előtt. A koreai néphadsereg főparancsnokságának legújabb liadijelentése Phenjan (TASZSZ). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti: A koreai néphadsereg egységei, szoros együttműködésben a kínai népi önkén le?ekkol, vód:Imi harco­kat folytatnak aa. eddigi vonalakon ós súlyos ve/zloeégekel okoznak az amerikai-angol agresszorok csapa­tainak és a Uszinmanista hadsereg­nek. | A keleti arcvonalon a néphadse­reg egységei teljesen megsemmisí­tették az amerikai 1 tengeréragya, logos hadosztály néhány kisbb egységét, amely el; támadásokat in­tézlek bizonyos fciotos magaslatok irányában. A néphadsereg egységei megsemmisítették az ellenség há­rom tüzelőállá tát. December 16-án a néphadsereg, nek a nyugali partvidékeket védel­mező egységed felszabadítottak kél szigetet: Co-Do.t és Juk-Do-t. December 17-én a néphadsereg légvédelmi egységei és az e fensé­ges repülőgépekre vadászó lövész­osztagok lelőttek a keleíi és nyu. gali parlvidék békés lakott helyeit bombázó és gépfegyverező négy el­lenséges repülőgépet. A jobboldali szocialista vezetők ismét e'árulták Brüsszelben a munkásosztály érdekeit Párizs (TASZSZ). A különféle országok Jobboldali szocialista ve­zérei, hogy szolgálatot lehessenek amerikai uraiknak — Brüsszelben Isimét elárultál; a munkásosztáy érdekeit. Az úgynevezett „A Szo. cialista Internacionálé" főtanácsá­nak vasárnap befejeződött brüsszeli ülésszakán a jobboldali szocialista vezérek olyan határozatokat hoz. tak. amelyek bizonyítják, hogy e vezérek az amerikai-angol háborús uszítók aktív seritótársni. A főtanács határozatában Bzolgn­lelkűon helyeselte az úgynevezett „európai hadsereg" megteremtéséi. A jobboldali szocialista vezérek tei jes mértékben támogatják a kapi­talista országok katonai előkészü­leteit, amelyei; erejüket meghaladó terhet hárítanak a néptömegekre. Határozatukban tákálymódon üd. vözlik az „USA segítségét és rész­vételét Európa védelmiben", azaz az új világháború előkészítését­„A Szoctalhta Internacionálé" mindon valószínűség Szerin? kü­lönleges .,atap"-ot létesít az ázsiai jobboldali szoc a'ista pártok meg eegitrs're, mert a főtanácsot nyug­talanítja. hogy Ázsia munkásosz­tálya körében fokozódik az akciós, egységért küzdő mozgalom. Franciaországban a Szovfcfunróboz (*s a ncpi (Icnsokrác;áIiIioz lűziídő kereskedelmi kapcsolatok kiszélesítését követelik Párizs (TASZSZ). Franciaország­ban fokozódik n Szovjetunióhoz ós a népi demokráciákhoz fűződő : erekedelmi kapcsolatok kiszéle­sítéséért küzdő mozgalom. Az Humanüé megírja, hogv az Országos Árbizottság a CGT képvi­se'őinek javaslatára egyhangú ha­tározatban követeli a kereskedelmi kapcsolatok klezé'csitését ..vala­mennyi országgal kivétel nélkül". Grenob'.éban a Szovjetunióban járt franc a küld'ÍMcég állal rende:­zelt gyűlésen elhatározták, hogy követel'k a nyugat- és keleteuró­pai országok kereskedelmi kapcso­latainak megjavítását. Fischer Anni, Kossuth-díjjal ki­tüntetett ismert zongoraművésznő hosszabb külföldi hangversenykör­úlja cJőlt Szegeden hangversenye, zell a Nemzeti Színházban. Fischer Anni kiváló művész, Cho­pin és Beelhovcn, de más szerzők zongoraműve'nck is kiváló tolmá­csolója. Rendkívül finom a lírai árnyalatokban gazdag, kiegyensú­lyozott. kiforrott játékmódja már sok zenei élvezetei nyújtott a sze­gedi zenekedvelőknek. Vasárnapi koncertje is igen sike­res volt. Ha a monumentális fel­épílésű Bach: Kroma'ikus fuga-já. tékában nélkülöztük is ezúttal az erőteljes lendületet, ezért az alig észrevehető hiányosságért bőven kárpótolt műsora második része, az üde hangulatot sugárzó Mendels­sohn mű: a Rondo capriccioso és Schumann hires szimfón'kus etűd­jeinek ramek előadása. Lehcllelfi­noman szólt a ráadásul jálszolt Chopin: Bölcsödal is. Szegeden ritkán hallható kitűnő művész szerepeli ezen a koncerten nagy sikert aratva, m'gis azl kell mondanunk, hogy — bár nem Fi­Echcr Araid hibájából — hangverse­rye mégsem vo'.l teljesértékű. Nem volt szerencsés ugyanis a műsor összeállítása. A második számként műsorra tűzött hosszú. unalma3, formai isztikus és molivumanyagá­ban is korszerű I lon Brahms.mű nem érle meg, hogy ilyen kiváló művész eliátorza. A műsorösszcál­lító szerveknek nagyobb figyelem­mel és szakértelemmel kellene ezl a ramuzsika néhány szép darabjáf, vagy szovjet és orosz zongoramü­veket is. Komoly hiányosság az is, hogy az egyes műsorok ismertetés nélküí hangzanak el. Ezt általában m.n­den koncerten tapasztalhatjuk. Ez azt eredményezi, hogy a hallgató­ság nagy része nem is tudja, mii halt. Páliunk politikájának ered­ményeként elértük, hogy a zene. a hangversenyek a dolgozó nép számára hozzáférhetőkké váltak. A hangversenyre örömmel és érdeklő­déssel jövő dolgozók zenei nevelé­sét azonban nem szolgálják a hangversenyrendező szervek. K konferáló csak ennyit mond: Men­delssohn: Rondo capriccioso-" Ez a néhány szó azonban nem sokai mond a zenei szakkérdésekben já. ratían hallgatóknak, ezért kell né­hány mondatos magyarázatot fűzni az egyes művekhez. A Muzsika AV sokat tett és komoly eredményeket ért el a közönségszervezés terén a tapasztatát azonban az. hogy a Muzsika AV központja lélektelenül és a zenei nevelés szempontjáva. nem sokat törődve állítja össze s* egyes műsorokat. Készítsenek köz­ponti ismertetéseket, vagy a sze. gedi zened szakemberek bevonásá­val érjék ei, hogy a kevéssé is­mert műveket minden alkalommal röviden ismertessék- Kiváló mű vészt jő. korszerű műsorral és ne­velő erejű ismertetéssel vinni a munkát elvégezniük s kühVösen színpadra: ez ma a hangverseny, ügyeni ktá'ene a mű'or nevelő jel- J rendező zened szervek feladata és legére. Igen szívesen hallgattuk ezt várják do'gozóifk is a Muzsika volna Fischer Arnni kitűnő to'má. AV központjától, csolásábaji pl. az új magyar zongo. I Király J. Moliére-f játszott Szegeden a Magyar Néphadsereg Színháza Nagy sikert aratort a .Tartuffe" előadása a Helyőrségi Tiszti Klubban A Szegedi Helyőrségi Tiszti Klub igen színvonalasan összeállított pro. grammal gor.doskodt'k arról, hogy néphadseregünk tisztjeinek, család­juknak továbbképzőiéi, művelődé­sét, szórakozását minél sikeresebben szolgálja. Majdnem minden ^ nap for kerül valamilyen rendezvényre, amelyeiket a legváltozatosabban ál­lítottak össze. December második felérek programmj ábam a többi kö. zött szerepel népszerű tudományos előadás a vallás eredetéről, ezenkí­vül zenekari hangverseny a Szegedi Nemzeti Szinház szóüetá'nak és zenekarának közreműködő ével. máskor podig vidám varieté-műsor. Gondoran ápolják a kapciolalot a szegődi kuliúrcsoportokkal is, amil bizonyít a rendőrség kullúrbrigád. jár.ak cs zenekarának vendégszerep­lése és a szegedi közkórház dolgo­zóiból alakított kullúrcsoport sze­replése. Ennek az igényes progTammnak keretében mulalkozott be jólsikerült előadásban, zsúfolt nézőtér előtt n Magyar Néphadsereg Színházának együttese, Moliére: „Tartuffe" cí­mű színiművének előadásával. A címszerepet Gáti József játszotta igen hatásosan, Orgon szerepét pe­dig Tarral József alakította. A szereplök közül kü'önösen kilünt gazdag elevenségü, böhumorú játé­kával Lóránt Lenke, akiit a szegedi közönség nem-okára „A civil a pá­lyán" című új szines magyar film. bői is megismerhet. Az előadás új­felfogású, érdekes rendezése Egri István munkája. A Néphadsereg Színházánál; mű­vészei egyébként két napig tartóz­kodnak Szegeden és ezalatt a lak­tanyákban adnak műsort a honvéd­ség számára. Mozart emlékhangversenyt rendeztek a Zenekonzervatórínm hallgatói Mozart halálának 160. évfordu­lója alkalmával színvonalas hang. versenyt rendezlek a Szegcdi Ál­lami Zenckonzervatórium hallga­tói. Mozart zenei géniuszát és szi­leskörű zenei alkotótevékenységét jól tükröző műsort általában igen sikeresen és a mozarti stílust mind. [ végig alkalmazva szólaltatiák meg a szereplő növendékek. A zongora­játékosok közül kiemelkedett Dobsa [ Sándor jó technikai felkészültséget I mutató á-moll szond ája, Szilágyig Magda g-dur zongoraverseny.rész­lete. Tury Éva és S'.eindl Rudolf kifogástalan összjátékkal, mély ál-' érzéssel, nagy sikert aratva mulat- I ták be a d.dur kétzongorás szonáta egyik tételét. Az énekszámokban Nagy Béla és Tusz Etelka arattak nagy sikert népszerű Mozart-opera-­áriákkal, a Szegedi Nemzeti Szin­ház előadásaiból jól ismert Patal.-y. Nagy Béla szép hanganyaggal, biz­tos rutinnal énekelt, Tusz Etelka finom hangárnyalataival és jó szö­veglciejtésével tünt ki. A műsoron Mozart fúvóshang­szerre irt művei is szerepeltek. La. jos Béla biztos tudással szólaltatta meg a g dur fuvolaverseny 1. téte­lét, Domonkos Bálint és Barálh An­tal a kla/rinét.duót játszották. K-J. A Tüzép levelezői is csatlakoztak Nagyvári László elvtárs versenyfelhívásához Nagyvári László elvlárs, levele, gyarország legjobb levelezője" cim. zönk vorsenyfelhívásához egyre ért. Lcgu úbb a Tüzép Vállalat le­lóbbcn csatlakoznak és lapunk le.' velczöi csatlakozlak a versenyhez s velezői között napról-napra fokozó- a következő levelet küldték szer­űik a verseny lendület a „Délma. kesztösegünkbe: „Nagyvári I-áfiz'ó elvtárs néhány nappal ezelőtt versenyre hívta kl n „Délmagynrország" Icvc'czőlt a „Délmagyarország legjobb levelező­je" ciniért. Ezt a verseny fe'hívást mi Is he yesnek tartjuk ís e fogad­juk. Magunkévá (esszük a versenyfc'hlvás pontjait és mcglgérjOk, hegy az eddig nél jobb munkát vé/zünk azért, hogy a lap valóban be tudja tölteni ezt n hármas funkc'óját, amelyet Lenin elvtárs a sajtó •számára kijelölt: I-cgycn kollektív agitátor, kollektív propagandista és kollektív szervező. Az c blivetkczcndő Időkben sora'nkkal sokkal sűrfibben keressük fel n sajtót, mint cdd'g. Leveleinkben foglalkozunk Vú.latolunk ter. mc'ésl eredményeivel, ku'turá'ls és szóda is eseményeivel. Rrszámo. Ilink tümcgszcrvrzcteink éleiéről és a munkahelyünkön fo'yó párté'et. ről. A szerkesztőséggel szoros kapcso'alot építünk kl, hogy va'óban be tudjuk tölteni a proletár közvélemény parnnrsnoka'nak szerepét. A szegedi TÜZÉP levelezőt".

Next

/
Oldalképek
Tartalom