Délmagyarország, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-19 / 295. szám

SZERDA, 1951. DECEMBER jf/ 3 Egyra löbb szegedi üzem jelenti Rákosi elvtársnak: BEFEJEZTÜK EZÉVI TERVÜNKET '.A szegedi üzemek dolgozói Sztá­lin elvtárs születésnapja liszteletére eavre lokozódó munkaverscnnyel készülnek. Ennek a lelkes mun­kaversenynek az az eredménye hogy szerkesztőségünkbe nap mini nap újabb üzemek jelentik be, hogy bclejezték — jóval a határ­idő előtt — ezévi tervükei. A Szegedi Kenyérgyár dolgozói hétfőm délelőtt 10 órakor jelöltették Rákosi elvtársnak, hogy befejezték ezévi tervüket. A táv­iratban vállalták, hogy az elkövet­kezendő időben még keményebben állják meg helyüket a munka front­ján, hogy az eddiginél Is szebb eredményekkel harcolhassanak a békéért. A Szegedi Ecsetgyár dolgozói azi ígérték Pártunknak és a do'gozó nép államának, hogv mó­do-ított évi tervüket Szlálin elvtárs születésnapjára fejezik be. Ezzel szemben az Ecsetgyár dolgozói négy nappal — tehát kedden — a határidő előtt eleget tettek ígére­tüknek. Az eredmény eléréséhez a dolgozók közül különösen Berta Istvánné, Gyöngyi Ferenc. Vass István, Dákány Jánosné nyújtott nagy segítséget. akik 1952. évi má­jusi, illetve áprilisi tervükön dol­goznak. A Szegedi Ecsetgyár dolgozói megfogadták, hogy elért eredmé­nyeiket fokozni fogják, harcolnak minden lazaság ellen, hogy Ötéves Tei vünk hmmadik évét '$ jóvá. a határidő előtt fejezhessék he. A Szegedi ürlvnénztzrdS és Takarító l általat dolgozói ls S télin elvtárs szü'efés­napjára ígérték meg tervük befeje­zését. Ezzel szemben az alábbi le­velet küldték be szerkesztőségünk­be: „Büszke örömmel jelenthetjük, hogy mi, a Szegedi Helypénzszedö As Takarító Vállalat dolgozói évi tervünket jóval a határidő előtt fe'eztük be, íöt december 15-én délben 12 órakor vállalásunkat már 9 83 százalékkal lúl is teljesítettük. Ezzel a teljesítményünkkel akar­juk brbzonyítáni, hogy mi is oda­adó harcosai kívánunk lenni a szo­cializmust építő társadalomnak és további jó munkánkkal harcolunk boldog jövőnkért." A Szegedi Villamosvasút Vállalatunk dolgozói megértve az 5 éves tervünk sikere érdekében folytatott harc jelentőségét, a Tárt Irányításával ezévi tervüket a mai napon, december 18-án befejezték. Amikor ezt a do'gozök nevében ürömmel je'cntjük, kifejezést aka­runk annak a szándékunknak ls ad. n'> bogy B hátralévő időben az ed­diginél is szebb eredményekkel ün­neplik meg Sztálin elvtárs 72.ik szü'c'ésnapjál. Ennek érdekében a do'gozák egyhnngú'ag elhatározták, hogy ez év végé'g Sztá'in c'vtáta szii'clésnnpjának tiszteletére „sztá­lini műszakot" tartanak, hogy mél­tóképpen Unnepc'hesék a nagy Szovjctnn'ó és a fcéketábor vezető­jének születésnapját. Már holnap este Városszerte lelkes műsorokkal ünneplik Sztálin elvtárs születésnapját A novemberi jó időjárás 20—30 százalékos többlettermelést eredményezeit az építőipaiban December közepén tartunk, de még m'ndlg látunk az épóíkezéseker. vidáman dolgozó munkásokat, ha­bár az utóbbi napok hidege megne­hezítette munkájukat. Dacolnak az időve] s harcolnak a termelésér!, azért, hogy Sztálin elvtárs születés, napjára telt ígéretüket teljesíthes­sék. A Szegedi Magasépítési Vállalat dolgozói december 21 tiszteletére vállalták, hogy befejezik IV. ne­negyévi operativ tervüket. Nagy szó ez, mert az elmuit negyedévek tervteljesítése terén bizony minden alkalommal lemaradás mutatkozott és a III. negyedévi tervüket is csak 92.5 százalékra teljesítették. A IV. negyedév folyamán egyre fokozódott a munka lendülete. En­nek egyik alapja volt a november 7 tiszteletére megindult munka ver. sony, melynek eredményeképp az októberi felemel I tervüket 101 szá­aaiűkra teljesítették. A verseny azenban november 7 után sem há­nyadot! vissza és munkájukat a kedvező időjárás is segítette. Igy érték eJ azt, hogy novemberi terv­előirányzatukat 120 százalékra tel­jesítették. Szép eredményeket értek ©1 az elmúlt hónapban Vincze Jó­zsef sztahánovista vasszerelö bri­gádjának tagjai, akik 275 százatá­kos termelési eredményt értek el, minőségileg ki fogási? Isin munkál végeztek és a hul'adákanyagok be­dolgozásával 400 forintos megtaka­rítást ér itik el. A ki?kunmai?ai építkezésnél Retek István sztahanovista Ses-brl. gádja 228 százalékos termelési át­lagával járult hozzá a mult hónapi tervteljesítés sikeréhez. Kövecs kő. művecbrigád 172 százalékos terme­lési átlagot ért el. Terhes Sándor sztahanovista vasszereié 304 száza­lékos átlagteljesítményével élenjárt a dolgozók közölt. Dabis Imréné női segédoaurkás brigádja sem maradt el a férfiak mögött, ök is kivették részüket a munkaversenyből, jó munkájukért november 7_én dicsé­retet cs pénzjutalmat kapta!?. A mullihónapi átlagteljesítményük 120 százalék. A dolgozók azonban nem eléged­tek meg a novemberi szép eredmé­nyekkel, hanem december 21 tisz­teletére kivétel nélkül tettek fel­ajánlást. A Szoregi Téglagyár építkezésének dolgozói versenyre hívták ki a vállalat összes építkezé­sednek dolgozóit dootimber 21 tisz­teletére. Versenyfelhívásukban vál­lalták, hogy építkezésüknél decem­ber 21-ig kiküszöbölik a 100 szá­zalékon aluli teljesítést. Vállalták, hogy minden héten fél óráig selej­tet dolgoznak fel. Ezzel is _ hoz­zájárulnak ahhoz, hogy az építő­iparban mindjobban kiszélesedjék a Gazda-mozgalctn, A vorscryfp'hívás után megindult az építkezésnél a munkamódszer, átad;*Í Ezan a téren élenjár Wé­ber Islván munkavezető. Jó mun­kájuknak eredménye, hogy az ifi Szele-brigád tagjai máris 100 szá­zaiák fölé emelték teljesítményü­ket. Igy már csak Kálmán Mária ós Goldimann Mária ifjúmunkások teljesítménye maradt 100 százalék alatt. De december 21.1g ől? is el­érik a 100 százalékos teljesítményt. A Csongrádi-sugárúti traiisformátor építésének dolgozói is "«zcp felajánlást tettek December 21-re. Vállalták, hegy Sztálin elv­társ születésnapjáig tető alá hoz­zák az épületet. Itt dolgozik Farkas István sztahanovista kubikos-bri­gádja. Az ő jó munkájuk biztosí­ték arra, hegy ezt a vállalásukat teljesíteni is fogják. De a téli épít­kezéshez szüivjséges előkészületek hiányossága gátolja munkájukat és az anyagellátás terén is hiányossá­gok mutatkozna!?. A vezetőkre vár a feladat: ezeknek a brigádoknak a munkához szükséges feltételeket biztosítsák, h:gy ennél az építkezés­nél se mutatkozzék lemaradás a vállalás teljesítésében. A Magasépítés dolgozói lehal ki. használták októberben és november­ben az időjárás-nyujtot ta kedvez­ményeket és harcolta!? azért, hogy az előző hónapok lemaradásaiból valamennyit b-hozzanak s így tör­lesszék a dclgozók államával szem­ben fennálló adósságaikat. Az előző évekhez viszonyítva a mailt hónapi jó időjárás legalább 20—30 száza­lékos löbbtermelé&t eredményezett számukra. Rákosi elvtárs beszéd© uián míg fokozottabb lendülettel foglal? neki a munkának, hogy a hálra'évö napokat mind alaposabban kihasznáIhasrák s a tervteljesílés terén mind jobb eredményeket ér­hcseenek el. Szeged dolgozói az ország vala­mennyi dolgozójához hasonlóan, pénteken még az eddigieknél :s odaadóbb munkával igyekeznek ki­venni részüket a termelésből és igyekeznek minél több, minél jobb teljesítményekkel erősíteni népgaz­daságunkat. Minden becsületes dol­gozó lágy gondolja, hogy ezzel ün nepli legméltóbban a béketábor nagy vezetőjének, Sztálin elvtárs­nak szül ©lése napját. A jólvégzett munka mellett azon­bon külsőségekben is jelét ariják örömüknek. Már holnap, csütörtö­kön este megkezdődnek az ünnep, ségek szerte a városban. Valameny­nyi üzemi, hivaiali, kerületi és tszcs pártszervezet műsoros estet rendez, amelyen megemlékeznek a nagy nap jelentőségéről, majdpedg lel­kes gonddal előkészített műsorok, jeleneteik, szavalatok, ének- és tánc számok szórakoztatják a megjelen­teket. A csütörtöki nap kiemelkedő ese­ménye lesz a Szabadság-moziban rendezett díszelőadás. Ezen mulat­ják be Szegeden először a ma­gyarra szinkronizált „Eskü" című szovjet filmalkotást. A dísze'őadós nz MSZT rendezésében este 7 éra­kor kezdődik. A további napokon a szegedi Vörös Csillag mozi játsszia ezt a mély élményt nyújtó, pompás filmet. Pénteken este 7 órai kezdtttel a Szegedi Nemzeti Színházban kerül sor ünnepi díszelőadásra. amelyen dallal, tánccal, versekkel és szín­darabokkal köszöntik a 72 éves Sztálin elvtársat é9 szórakoztatják a dísze öadás résztvevőit. A műsor­ban a Szegedi Nemzeti Színhás művészei mellett Szeged legkivá­lóbb kulturcsoportjai szerepelnek. A Szegedi Vasárúbolt dolgozói is befejezik negyedik negyedévi tervüket Sztálin elvtárs születésnapjára Xrudánk dolgozói hetenként két­szer az üzletnyitás elölt fél órával megbeszélést tartanak. Ezeken a rövid megbeszéléseken mcgvítaijuk a Szabad Nép" és a „Délmagyar. ország" cikkeit. Az elmuit héten Sztálin elvtárs szülelésnapjának je_ lcntőségéről beszőnünk, ugyanakkor dolgozóink felajánlást is lettek. Fel­ajánlották, hogy rövidesen elkészí­tik az évvégi lel'iárt s a leltározási időt 25 százalékkal csökkentik. Dol gozólnk megfogadták azt ta, bogy az elmúlt havi lemaradást Sztálin elvtárs születésnapjára pótolják I addigra befeiez k negyedik negyed­évi tervüket. Emellett fokozzuk a pultagitációt. Különösen a dolgozó paraszlság körében végzünk agitá­ciós munkát, hogy terménybeadási kötelezettségüket maradéktalanul teljesítsék. Pogány László Mind lökben kőinek Szegeden termelési szerződést Solt nOvénynél kell még azonban felszámolni n lemaradást Mozgalom a Német Kommunista Párt betiltása ellen Max Re'iman™ elvtárs, a Német Kommunista Párt elnöke, a Párl központi lapja, a Freies Volk ha­sábjain felhívja Nyugat-Németor­szág egész békeszerető lakos3ágút; hogy hatalmas arányú tiltakozó mozgalom SEervezésével harcoljon a bonini bábkormány terrorpolitikája, mindenekelőtt a Német Kommu. tista Párt betiltására irányuló ter­vek ellem. Még néhány napig köthetnek a dolgozó parasztok termelési szerző­dést. A mult év tapasztalatai azt mutatták, hogy érdemes volt szer. ződést kötni, mert termelvénye:kct a földművesszöveikezet magas áron vette át. Az elmutt év tapasztala­tai után egyre több dolgozó pa raszt köt termelési szerződést, am:t bizonyít az is. hogy több növényből az előirányzatot túlteljesítettél? a szegedi dolgozó parasztok. A fű­szerpaprika előirányzatát 100 szá­zalékra teljesítették, vagyis Szege­den összesen 1600 ho'd füszerpap. rikára kötöttek termelési szerző­dést. A gyümölcsféleségek szerző­déskötésének előirányzatát Szeged város 163 száza'ékra, zöldségfélék­ből 105 százalékra, ricinusból 256 százalékra, dohányból 109 száza lékra, paradicsomból 120 százalékra teljesítették a dolgozó parasztok. Egyes növényeknél kisebb lemara­dás mutatkozik a szerződéskötés­ben s ez különösen azoknál a nö. vényeknél mutatkozik meg, melye, ket nem nagyon ismernek s még eddig nem termeltek a dolgozó pa­rasztok- Igy például lemaradás mu. tatkozik a köménynél, a mustár­magnál, ahol 10 hold az előirány­ztát s eddig mindössze 300 négy­szögölre kötöttek szerződést. Gya­potból 50 százalékos eredményt ér. tünk el, pedig az elmuit év gyapot, termése fényes bizonyíték arra. hogy nálunk is kitűnően megterem a gyapot s igen jól jövedelmez. Használják ki a még hátra'évj napokat a szegedi 4°'"'ozé parasz­tok, kössenek szerződést gyapotra, olajlenre, keményre, ctonkra. első­sorban a maguk érdekében, de e mellett azért is. hogy a város mi­nél e'óbb teljesí'iiesse szerződéskö­tési tervét. A fegyverszüneti albizottságok ülése Keszon. Az Új Kína Hírügynök­ség tudósítója jelenti: Annak következtében, hogy az I ENSZ fegyveres erők küldöttsége mind a harmadik, mind a negye­Áz adott szó megtartása: becsület hérdése! A vállalás teljesítéséért folyó harc izgalmas hajrája a Szőrme- és Bőrruliakészítő tizemben December 21-e rohamosan kö­zeledik. Szitáéin elvtárs szü'etés­n-apjára tett munkafelajánlások tel­jesítésére már nem 60k idó van hátra. Ez a ludal még gyorsobb, még jebb munkára ösztönzi a dol­gozókat. A cél mindenütt egy: ma­radéktalanul beváltani a Rákosi elvtársnak adott szót. Sztálin elvtárs nzu e'ésnap (inak tiszteletére a Szegedi Szőrme- és Bőrruha" észit-5 üzem dolgozói löb­b k közöt vállalták, hogy IV. ne­gyedévi cperatfv tervüket decem­ber 2t-re befejezik Hetek óta tar­tó lelkes munkájuk közben mín­dn rep klváncstán figyelik a ver­s nytéblát. Mindenkit egyaránt ér­dekel, hogy vájjon be tudják-e váltani ígéretüket. ... liiszen menísérlük Rákosi elvtársnak!... — 95.1 százalékra telje:íte"ük edd g vállal ásunkatl Percek a'att szétfutott hétfőn dé1 előtt eiz a hír, a dolgozók kö­zött. — Még négy nap van hátra — számo'ta ki gyorsan Buknícz Sán­dor — teljesíteni fogjuk, hiszen megígértük Rákosi elvtársnak! Az üzem valamennyi dolgozója nevében fogadta meg ezt újra Buknícz elvtárs. Kedden reggel. munkakezdés előtt a Szegedi Szőrme- és Bőrru­hakészí ő üzem dolgozói értesül,ex arról, hogy a IV. negyedévi opera­tiv tervük befejezéséhez még 260 ezer forint értékű árut ke 1 gyár­taniok. Ez azt jelentette: ha 21-re valóra akarják váltani igérelüket, naponta közel 70 ezer forint érté­ket kell termeinlök. Napi 70 ezer forint helyett 85 ezer forint Lelkesen indult meg a munka. Egymással versenyezve végezték feladataikat. Hajós Sándorné ke­zében ís gyorsabban mozgott a varrótű. A kézimunka varrásnál ezen a napon 14 százalékkal emelte termeilését. Buknícz Sándor Sztálin elvlárs szülctasnapjának tiszteletére tét! mu kafelaján'ás sikeréhez 157 szá­zalékos teljesítményével járult Az üzem valamennyi dolgozója "óval többe! termelt ezen a napon, nrnt az előző napokon. Bőrök) Sándor­né, akinek te'jcsí'iménye olőzó'eg a 100 százalél? körül mozeott, 103 szá­zalékra fokozta teljesítményét Éreztek, tudták, a Szőrme- és Bör­ruheké zítő NV dolgozó, hogv fei­aján'ásuk sikerének biztosítása tő­lük függ. Ugy dolgoztak, mint még soha. Ez eredményezte, hogy ked­den 70 ezer helyet 35 ezer fo­rint értékben termeltek. Ezzel el­érték, hogy december 21 tisztele­tére tett felajánlásukat (nogy IV. negyedévi operativ tervüket befe. jezik), három nappal a határidő e őtt 96.7 százalékban teljesítették. A Gazda-mozgalom eredménye A Szegedi Szőrme- és Bőrruha­készítő üzem dolgozói valóban méltóképpen készülnek Sztálin elv­társ születésnapjának ünnepére. A terv'.eljeeítáen kívül vállalták, hogg év Végé'g 1 millió forin' túl­te jesítést érnek el. Ezt a vállalá­sukat december 10-ig 1 millió 25 ezer forintban teljesítették. A fel­ajánlásuk óta az anyagtakarékos­sági vonalon 40.860 forint megta­karítást értek el. A Gazda mozga­tóim fe'losztésével, ille've a hulla­dékanyagok fcldon-orásával 45.264 forint úi ériéket adták népgazda­ságunknak. lzekkei az eredményekkel azon­ban nem elégednek meg. Ma és ho'nap úlra harcba indulnak, hogy ígéretüket betartva IV. negyedévi operatív tervüket december 21-re necsak teljesítsék, hanem túl is teljesítsék. dik napirendi pontot tárgyaló albi­zottságban továbbra is ragaczko­do't észszerűilen javaslataihoz és követ?leseihez, az albizoiuág hét­fői ülése sem hozott eredményt. FJODOR GLADKOV, J Az alkotás megi lile lője IL .Sztálin tanított és nevelt' A Nagy Honvédő Háború első telének legsúlyosabb megpróbál­tatásai közepette történt az Urai­ban. Az evakuált gyáraknak gyakran nem jutóit helyiség, a d:ága felszerelés a szabad ég alatt hevert az utcákon. Nagy sietséggel húzták fel a „skatu­lyák" falait és a ferkasorditó hl. degben a mérnökök és munká­sok. asszonyok és gyermekek saját maguk tologatták fedél alá a súlyos q'pekel. Puhájuk elsza­kadt, ujjakból kiserkent a vér. Mégis mtndenütt csak lelkes ar­cokat lehetett látni, amelyeken rendíthetetlen hit ragyogott. A gyárakat késedelem né'k'il. né­hány nan n'ntt he kellett Indí­tani és eddig Is azonnal munká­ba kellett állítani az utcákon le­vő sserszámradokat. És 40 fokos hidegben, a szabad ég alaft meg­indult n termelés. A háború fenyegető nanigiban minden szovlet ember meqhaV.ot­t" Sztál'n e'vfárs szavalt: — „A mi ügyünk /"az ügy. miénk 7p"z a g-'özelem!" A rnd'ó a lánqe'mé'Ti hadvezér szavn't eljuttatta a Szovie'unló rnindan rnrkába. Megkezdődött n munkaverseny a legmagasab' normákért, a terv lehető legma­gasabb túlteljesítéséért és as új munkamódszerekért. A lázas ku­tatások, a nagy újítások lüktető napjai vollrk ezek és az embe. rek a munka hősiességének cso­dá t vitték végbe. Mindenütt olt volt Sz'álin arcképe, mindenütt megesküdtek a nagy hadvezér­nek. hogy n hós vőrns katonák határidő e'őtl kap fák meg a fegy­vereket. harckocsikat. Ezekben a napokban keltek iga­zán éle/re S-tá'innak „a becsü­let, a dicsősig, n bátorság és a hősiesség ügyivé" vált munká­ról mondott szavat. A naqyfz ű szcc'al's/a munkaverseny a mi >­ka és együttműködés egyre uicba formált éa a szovjet nunkáa a magasku'turá/ú. öntudatos ke z. deménvezö ember úi ar"'."'"'áf teremtette meg. A gépek mel'ett do'qozó munkások a mér.-.fíkü - . kel vál'vetve teremtették me ' "z új techno'éqiát. Az egyik Hc'ai munkás, aki univerzális lé'autu­me'g marógépet "zerkeiTf-ff, arrn a kérdisre boav kl tanította és kl keVettt te' benne az a.kotó kez­deményezést büszkén f, lelte — ..Sztálin tanított és nc\ ell engeml" ...

Next

/
Oldalképek
Tartalom