Délmagyarország, 1951. december (7. évfolyam, 280-304. szám)

1951-12-16 / 293. szám

6 VASÁRNAP. 1951. DECEMBER 1«L A JÓLÉT ÚTJÁN A Kinai Népköztársaság kikiáltása óta hatalmas fejlődést ért el a népgazdaság. A 475 millió lakosú Kína területének legnagyobb ré­szén végrehajtották a földreformot. A földreform és a kilűnö tavalyi termés módot adoll a képünkön bcir.utatoll anyának is arra hogy hosszú évek óta elöször új ruhát vegyen magának és kisgyermekének. A szegedi Tüzép Vállalat felhívása A szegedi Tiizép Vállalat és a Beisped a tüzelőanyag kiosztás tervszerűbbé télele érdekében meg. szervezte az úgynevezett „niozgó­esusz.dát". A Tiizép Vállalni (el­hívja mindazon ("li'gozók figyelmét, akik az n'ábtil utcákban laknak és a készpénzakcióban résztvettek, liogy lakásukhoz szállítja a tüzelő, anyagot. Hétfőn, 17-én: Szllógyl.n., Bocs. kay.ulea, Lrcliner.tér és a mull hétrBi elmaradt utrák. Kedden, tfi.án: Madiích-n., Szent, mtháiy.utcn. Vldrn-n'rai, Sznppnncs. nten, Imre-utca és Kákln.iér. Szerdán, 10-én: Síics.utcn, FU­rcdl.ntra, Bercsényi-utca. Hullám, ulrn, Kossulli.ulca, Szent István, tér. CUIUrlőkön, 20.án: Fodor.ntca. Pusztaszeri .utca, Csongrádi.sugárút a Szent István.tértől a Berlinl-kőr. útig. Lengyel-utca, Oszlrovszky.u. Pénteken, 21-én: Te ekl.utca, Du. gon'cs.ulra, Szent Győrgy-utca, Vá. sártie'yt.sngárút a Római-kőrútig, Szent György.tér. Szombaton, 22-én: a fenti illeme, zésből esrlleg kimaradt utcák, A Tüzép Vállalat kéri a dolgozó, kat, hogy a tllzelőanvag zavartalan átvételéről és kifizetéséről gondos, kódjának. DISZ.HÍREK Értesítjük tlzomt. területi, egyete, mt, közcpisko'al titkár elvtársakat, hogy számukra 18_dn (kedden) este 6 órakor fontos titkári értekezletet tértünk amelvre az elvtársakat fel. tétlenül elvárjuk. A Szabad If.lúság­knmpánvról szóló Jelentést hozzák magukkal. SZAKSZERVEZETI HÍREK Az Orvosegészségügyl Dolgozók Szál/szervezetének szegedi Egészség ügyi Szakcsoportja december 10.án vasárnap déle'őtt 11 órakor a Bőr­gyógyászati Klinika előadótermében tudományos értekezletet tart. Előadó: Dr. Knryó Béla egyetemi tanár: Az Ipart és mezőgazdasági üzemi étkeztetések egészségügye. Dr. Velró János OKI áilomésvezető: A piacon, vágóhídon. tejüzemekben, é'olmlszerloarbnn és kereskedelem, bon foglalkoztatottak egészségügye. 'elkért hozzászólók: Dr. Tarján Hó. b< ™t, az Élelmezésiudományi Intézet fr::zgatóh: dr I.nn'os György ttsz'l. főorvos és dr. Kováts Ttbor Köz. egészségtant Intézett ndlunk'us. Az előadásokat és hozzászólóinkat vita követi. Vezetőség TANACSTAGOK FOGADÓÓRAI December 19-én szerdán délután 5 órától 7 óráig a Sztllért.sugárútt áltatanos Iskolában Farkas Istvánné, a rókusi általános Iskolában Bene, dek Károly, n József.tolepl általános Iskolában Strlán Gábor. december 20 án. csütörtökön 5 órától 7 óráig a móravárosi általános Iskolában Ha. las László 2t_én, pénteken délután ő órától 7 óráig a Temesvári-körúti általános Isko'ábcn Fodor István, a Radnóti gimnáziumban Szilágvt And rás. a Péke.telenl általános Iskolában Fnges I'lésné tart fogadóórát. December 28-án vasárnap a kö­vetkező helveken és tdőoontbnn tar. tanak t.ag|alnk fogadóórát: Délelőtt 8 órától 10 óráte- Fodor.telepen. Fel. I oővárosl feVetefö'dek 151. szám a'a'l Rtmon Györgvné. a Ságvári.te'eol általános Isltotábnn Fodor Józsefné a Ha 11 vnS-telent általános tsko'ában Pi'o Vlncze. 10 órától 12 óráig- a földműves.utcai általános tsko'ában K'taz.ó Latos nz tlt pe'öfl.te'eot ál •alános iskolában Ifi. Fán Bé'a. a ÜMttlsVáléUááfátt általános Uflfffl*. ban Haltőst Miklós és dé'után 2 töt A óráig nz n.Petöfi 'elepl általános Iskolában Csűrt Mlhálv. * Táríhirek Értesítjük a Sztálin elvtárs élet. rajzát tanulmányozó középkáder egyéni tanulókat, hogy részükre a második témakör 3—4. heti anyagé, bői december 17-én tartunk szem . náriumot. délután 5 óra-kor. A sze­minárium helye az Építőipari tech­nikum. Értesítjük az alapismereti, alap­fokú, középfokú politikai iskoln hallgatóit, hogv december 17-én a politika; iskolákon Rákosi elvtárs 1951 november 30-án elmondott beszédét dolgozzuk fel. Kérjük, hogy az elvtársak ebből az anyag­ból készüljenek fel­Felhívjuk azoknak a politikai is­kolavezetőknek a figyelmét, akik nem jelentek meg a december 12-i propaganda szemináriumon, a Párt. oktatás Házában vegyék át a Rákosi elvtárs beszédét tartalmazó útmutatót. Értesítjük a Bolsevik Párt törté, netét tanu'mányozó középkáder egyéni tanulókat, hogy részükre a 3. számú útmutató megérkezett Át. vehető a Pártoktatás Házában. A Bolsevik Párt történetét ta­nu'mányozó középkáder egyéni tanulók részére december 16-án, vasárnap délelőtt 8 órai kezdet­tel konferencia a második téma­körből. A konferencia helye I—X­ig a Radnóti gimnázium. Xi—XVII. ig az Építőipari Technikum. Kér­jük az elvtársak pontos megjele­nését. Értesítjük a Bolsevik Párt törté­nete felsőfokú tanfolyam hallgatóit, hogy részükre a 3. számú útmutató megérkezett. Átvehető a Pártokta. tás Házában, Agit. prop. osztály Értesítjük az alap. és a közép­fokú politikai iskolavezető és ellen­őr elvtársakat, liogy részükre de­cember 19-én dc'után 5 órakor pro. paganda szemináriumot tartunk a szokott helyen Alapfokon a ..Szoci­alista forradalom" című anyag első kéthetó-ből, középfokon a , Szocia­lista iparosítás" című 5—ő. heti anyagból. Az alapismereti tanuló, körvezetők részér? a propaganda STcmánáriumot 1952 Január 2-án tartjuk meg. Agit. prop. osztály. MSZT HÍREK A Magyar-Szovjet Társaság szegedi szervezetének székházában. Horváth Mihá'y.u. 8. szám alatt 18.án. ked. den este 6 órai kezdettel titkári ér. fekezletet tartunk. Kérjük a ttlkár elvtársak feltétlen, pontos megjele. nését. Az MSZT Belváros V—VI. alapszer. vezete (Jóka'.u. 4.) fe'kért aktivált és tagságát, hogy vasárnap, 16.án reggel 8 órakor fontos ügyben Je lenjenek meg. UJ Vflag eiőflze'ők ré gl UJ ;ilao példányaikat hozzák roaoukka'. VASARNAP, 1951. DECEMBER 18 MOZI Szabadság: 4, 6 és 8: Berlin eleste I. rész (ma utoljára); hétfőn 6 és 8: Berlin eleste II. rész (dec 17—19-lg). Vörös Csillag: 4 6 és 8: Virradat kü'dötte (ma uto'lárak hétfőn 6 és 8- Kőszív (dec. 17—lB.lg). Fáklya: 4 6 és 8: Méh és a oalamb; Betonlvek: Ürgevedészok; Szovjet sportolók (ma utoljára): hétfőn 6 és 8- Csapda (december 17—2n.lg). Vasárnap délelőtt 9 és fél 11 óra: Leány a talpán. SZÍNHÁZ Délután fél 4: A Noszty.flü esete Tóth Marival. (Blaha Lujza bér. let (5). E.s*e fél 8: A Noszty.ftú esete Tóth Mrrival. Radnóti bérlet (5). TAJ SZÍNHÁZ Este 7 óra: Hangverseny (Csany. telek). BÁBSZÍNHÁZ Délután 3 óra: A csuka parancsé. ra. (Közgazdasági Iskola, József At. tlla.rakpart 6—7). HANGVERSENY Délelőtt 11 óra: Fischer Annié Kos. suth-dilas zongoramattnéja a Szege dt Állami Nemzeti Színházban. Dé'után 5 óra: Szegedi Féke zene. kar hangversenye az MSZT. székház, ban. MÚZEUM Fetlődéstörfénetl (én'őmflvésret! és népi csererpssén kiállítás! dé'elö't 9 órától délután 3.'? szombat és vasárnap délelőtt 0 tőt l.lg. KÖNYVTAR Egyetemi- Délelőtt in órától es'e 9 óráig (Könvvkölcsönzés: 12,tőt 6 te). Somogvl • köznapokon délelőtt 10 órától délután 5.1g. NAPIREND IDOJARASJELENTÉS Várható Időjárás vasárnap esUgi Fo'hőátvonulások egy.két helyen kl. sebb eső, a hegyeken esetleg hava. zás Többfelé köd, gyenge szél. A hőmérséklet alig változik. Várható hőmérsékleti értékek az ország te. rü'elére: Vasárnap reggel mínusz 6, mínusz 3. délben mínusz 2 plusz 1 fok kőzött. December 16 án vasárnap a vár ható közéohímérséklet Budapesten és rz ország területén 4 celsius fok alatt lesz. A MAGYAR Vöröskereszt rókusi alapszervezete vasárnisp este 6 óra­kor műsorra] egybekötött előadást tart a Fcltámsdás-itlcai MSZT-he. lyistígben (volt Parádi-vendég'ő). Mindenkit szeretettel vár a rende­zőség. A VÁROSI TANACS HÍREI Értesítem az érdekelteket, hogy á tewrendsz.er megszüntetésével egv. idelüleg a burgonya vermelést tt» latina ls megszűnt. Nvomnlékosao fe'Mvom a burgo. nvábeadás"al hátralékban lévő ter. melőket. hogv beadást hátralékukat még a hureonva hevermelése előtt fe'iétlenül rendezzék. Egyben érte. sítem a ser'ősbeadásrn kötelezett mzdékat. hogy a sertésbe adás 'el. tpMfése nivalmávnl beadási köny» vüket, feltéi'erül hozzák magukkal. Szeged, 1951 december 15 én. VB. elnök A rádió mai műsora VASARNAP. 1951. DECEMBER 16 KOSSUTH RÁDIÓ 7 Zenés reggel 8 Hfrek. 9 Egy falu — egv nóla. 9.30 Zené® fe|törö 10.30 Békémüsor. 11 Regényrészlet. 11.25 Rádlőzcnokar. 12 Hírek 12 15 Ünnepi Kodálv.hángversenv. 13 Ze. nés posta. 13.30 Hangos ütság. 14 Óra 15 Üzemi hangverseny. 15 40 Néni zenekar 16 E'<1ndá8. 16.30 Ének knr. 17 E'tadás. 17.15 Tánczene. 1" óra 40 Kincses ke'enHárlum '9 T'.nczone. 20 Hírek. 20.70 Rádiója, lé': 2L30 Snnrthaggkónek. 21.4(1 Gordonka wte"';. 22 Hírek. 22.10 Tánczene." 23.15 Hanglemezek. PETŐFI RADIÓ 8 Magyar dalok. 8.30 Falurádió, o Ref. vallásos tsientiszte'et. 10 Ooerettzene. 10.16 Tanultunk ének. szóra oroszu'. 10 35 Nénzene. 11 Le. íre-esláda. 11.35 Versek — dalok. 12.05 Haog'ome7ek. 13 Résrie'ek a •'/nos vitézból. 134", Hanglemezek. '4 Szoviet zene. 15 Feltörő 16.20 Tömeffdnlok. 15.4 5 Előadás. 16 Gyér. mekszínhá, '6.40 Szív kü'dl szív. oek. 17 Köttök. Írók az ö'éves terv. rőt. 17 40 Tánczene. 18.40 Onerett. 20.15 Tánczene. 21.30 Nép! zene. 23 óra 10 Zongora. 22.40 Hanglemezek. A mai szegedi sportműsor A RÓKUSI és n Nngyállomás között közlekedő villamoson maradt akin. táskám, üzleti könyvekkel és Ira­tokkal. A becsületes megtalálót ké. rem a könyveket és Iratokat hozza vissza az aktatáskát megtarthatja. Kossuth L..sgt. 34. kötődé. UJ politúros komblnáltszekrény el. adó. Vasárnap 10—'2_lg. Tolbuchln. sugárút 47. (vo't Kálvária utca) NAGYOBB mennvlségd széna, szalma és polyva eladó. Köröst gátőrnél, Fodor.telep. M0LIIOFFER V. műszerésznél svájci orúk vé'elo eladása. Javítások fele. Jüsséffgel. Olcsó alándéktérgynk nagy választékban. Sztáltn.körút 47. Püs. p ikbazár. EGY férfi kerékpár és egy ölhónápos malac eladó. Gém.u. 3. GYÓOYIIASKÖTDT. meMtartőa kombi, nét m*rték után. Cumlharlsnva. kesz. Ivű. fűző Javítás. Iíöfle, Klauzál.tér 3 szám. EGY c'pöstopnoló. varrógép olcsón e'adó Szent Mlhálv.u. 3. HUNDAK férfi, nőt kerékpár eladó. Focskay.u. 9. fdszt. SZÍVES meghívást kérek lakodal­makra, névnapokra. eljegyzésekre, disznótorra, ahol hegedűvel és ének. ko! díjmentesen Jú'szom. Boros Jó. z ef zenész Liget u. 17/b. f AGY gyakorlattal rendelkező gép. írónő, akt gyorsírást Is tud, ethe. 1 czkedést. keres. T,evélben szíves i cgkercést kér: Maver András" ő í r—1. Fe'sővárosl feketeföldek 26.3 I SERÉP 000 darab. üst. 50 liter, cl. pő. .s'oonotógén. snmottoskályha el. i MH'szrtth Kálmán U. 26 f ÉGY pl"sz. 1 es vnrázsszemes ,,Phl. HL V rádió eladó. Nádas u. 5/a. ORVOSI műszeres kisméretű lapos bőráska. orvosi felszerelésekkel egvűtt elveszett. Becsületes megta. látó adja te a Délmagyarország ki. adóhivatalában, magas Jutalom elte. nében KONYHáBUTOR modern eladó. Ju. bász Gvuta utca 38, fö'dszlnt 3. EGY hízott "sertés eladó. Bálvány-utca 13 s»ém. SZEKRÉNY, ágy. gyermekágy eladó, s-nbarisaltó utca 67. EGY nllg használt gyermek Sport, kocst e'adó. Munkácsi utca 9. I. em 16. nltó. MÁZSA, bornumoa Zeflr-kályha, ló szerszám etadó. Kossuth Lajos sugár, út 70e. emelet. ELVESZETT fekete cica. a Vásárhelvl. sugárút 12. sz. alól. A megtaláló adja lo „ fonfi címre. PEJARGNör keresek détolőt're. eset.. leg másodnapokra. koszt nélkü'. — Fős<a nincs. Sz'álin könll 91. I. 2. FGY besznált tűzhely eladó. Rákóczi, ntra 67. HASZNÁLT Jókarban lévő nőt bőr. kabátot, vagv tahnhundát veninék Vásárhe'vi sugárút 76. KÉT kubikos kordé szerszámmal el. nőó Mar* tér 4. FEHÉR rvermekágv e'adó. Érdeklődni S-Hálin-kőriV 63. Helyeséknél. SEZLONTAKARö nagyméretű, nőt té. ll'-ahái hundahélésset. 25 literes fa s-M, eladó Deák Ferenc u. 22 T. 2. HTBA.TT.aN varrógépet melv vl'lanv ra is bekapcsolható meobtzásből ve I s-«k. Ginek. At"ta.u'cn 16. IGYŐGYHASKÜTÖT. melltartód kombi. | nét mér'ék után. gumlbnrlsnva kesztyű, fűző Javítása. Höfle. Klauzál tér 3. SERTÉSVÁGÁS UTÁN azonnal tegyél elege! zsírbeszo Igá Ita tási kötelezettségednek A FÖLDMŰ VESSZŐ VETKEZETNÉL AT IG használt fekete Térfl télikabát eladó. Sándor.u. 22/a. KÉT személynek ts megfelelő, modern út rekamié sürgősen eladó. Vásár, helvt sugárút 60. FGY cipőstoppoló varrógép olcsón etadó. Szent Mthály.utca 3. Cipész, műhely. TÉLIKABÁT Idősebb nőnek. írógép, asztal boroabordók. vaskályhák el. adók. Tavasz.il 11/b. CSONORADMEGYFI Nénbolt vásárol Jókarban lévő íróasztalokat. íratsz.ek. rénveket (redőnvös és nolcos) stb , általában lrodafel.s?ere!éseket. AJán la'okat: Sze ved, Széohenv'.'ér 3. VAROST bunda, angol szöve'bö'. üllő sa'u. méhviasz, mézeskannák eladók. Brüsszeli körút 27. ZONGORÁT, tökéletesen hangol tavit Bakovszky. Jóslka utca 31. Telefon éO_OR ÜTHÖNAPOS szép sertések eladók. Rtgó utca 14. önálló motorszerelőket, vas­esztergályost és lakatos szak" munkásokat felvesz az Erdő­gazdasági Géptelep, Szeged, Zsófér.u. 4 b. LABDARÚGÁS Lokomo'iv soorinálvén 11 érakor Szegerll Dóz"V-Szeged! Ho-véd 1 órakor S'ugerii Lokomo'iv—Pn. E'őre, Magva- Népköztársasági Kupa.mér. kőzések kerü'nek lejátszásra. TORNA A Pedagógiai Főiskola nagytermé. ben reggel 9 órai kezdettel nagvsze. bású tornaverseny az Sz. Haladás rendezésében. BIRKÓZÁS A Lokomotív sportpálya tornater­mében déle'őtt 10 órai kezdettol me„ gyei Ifjúsági csapatbajnoki mérkő­zések. KOSÁRLABDA Rókusi tornnesa-nokhan délelőtt 10 ómkor Sz Honvéd—Pécs! Vörös Me­teor női. 11 ómkor Sz. Honvéd—Pé­csi Honvéd férfi Béke Kupa kosár, labda mérkőzések. RÖPLABDA Rókusi tornacsarnokban délután 2 óra I.endűlé—Haladás (férfi); három neeved 3 Honvéd—Makó (férfi); fél 4 Énttők—Makó (nőt); negyed 5 Pos fás—Dózsa <nől); 5 óra Lendű'e*— Honvéd inéi) téli teremröplabda baj. nokl mérkőzések. Radnó".'"mnázlum reggel 8 őra: Épt'ők—OKtSZ (férfi): h'ronmegyed 0 Juta—'x'komoHv (férfi): fél 10 Csongrád—Dózsa (férfi)' psgved 11 Vízmű—»snszövö (férfi); 10 óra 50 uorc DÉMA—Postás (fé-si); tol 12 Sz. Kender H—Jutó (nőt): 12 óra 5 perc Textilművek—lenszövő ("50. 12 óva 40 perc Haladás—Sz. Kerder (nőt) téli röp'abda bajnoki mérkőzések. ASZTALITENISZ Sztáltn.körút 22. szám alatt dél. előtt fél 11.kor Vörös Lobogó Sze­gedi Kender—Szegedi Honvéd férfi I. osztályú megyei csapatbajnoki aszta, lltenlszmérkőzés. TEKE Honvéd tekcná'ya délelőtt '1 óra: Sz. Honvéd—Kecskemé'l I okomotfv tekemérkőzés az öt város bajnolcsá. gáért. SAKK Szegedi Tis-M Házban déli 1 á-fl. kor Szegedi Honvéd-s-"rite~t toko. mottv megyei 1. osztályú csapatba), nokl snkkmérkőzés. Sz. Lokomotív ökölvívók Cegléden Az Sz. Lokomotív ökölvívó csapata vasárnap Cegléden a C. Lokomotív el'en kilzd a Vasutas Béke Knpa IL fordulójában. Az Sz lokomoflv ed­z,ésett hétfőn, csütörtökön és szom. bn'nn este 6 órakor tartla a Loko* mottv sportpálya tornatermében. Szeqed város nőt sakkbajnoksága A közelmúltban megindultak Sze. ged város női egyéni s-akkbii'noks.á. g: nak küzdelmei 10 résztvevővel a Köznnrtl Egyelem Haladás k'ubhe­lylségében. VTLAGITÖ földgömb, szépen zenélő. Jól járó fallóra eladó. Megtekinthető a kiadóhivatalban. RADIÖ vlláffvevő, férfi, nőt bőrkabát hosszú etadú. Dugonics tér 11. szám. földszint 125.ÖS Csepel motor eladó. Szenthd. mmság.utca 12. f. 2. attó. ELADÖ női fekete cstkóbunda. So mogvl.u. 19. Trafik. BARABAS vendéglőből 8-án este le. mert eervén olvltte férfi hői-Ueez'vil met Kérem adja le a kiadóhivatal, ban. FGV rigtsl ktsfias tehén eladó. Tápé Csli-Vi. 10. F' ADÓ; fehér mélv gy-ermekkoe-' férfi kerékpár m'kádó féke'e női 1«1"'abát, sarvo'ios ká'«ba. radiáfnv '"Kér gve-mekágy. Jóslka u. 26—28 FÓMSRINT 3. EGY db. 8") hssszueos fangőh»rmo. pikn e'adő Petőtt leien XI. 11. 666 F.T apó szén ro'iyirov kombinált s — VvAnv Rárqi.VRriit J 7. KÉTA.ITÖS kemAnvf:, mb-'sszekréov As tó erős -zzlon eladó. Koncz, Ke. 'erve-,les 11. GYERMEKKOCSIT (hlánvosat 's) ve. szeli Hívéére házhoz, incyek. Rá kóc-'.".. 25 Kel Dánlelné. IFJÚSÁGI könvvek társasláték el. adó. Juhász Gyula.u. 11. II. bal. ÁRAMSZÜNET A Uélmagyarországl Áram­szolgáltató Vállalat üzemve. zetösége köz'i, hogy vasár­nap reggel 8—11 óráig Gyula és Béke-telep, Do. rozsma Móraha'om. Szt. Mi­hálytelek, Röezke Ts Gyáta községekben szünetel aj áramszolgáltatás A Ijflkcrpskcdctmí min?N/íériiini fcözli, hegv december 2-án megielent rendelet alapján a kedvezménve3 pele™kauta'vánvokat az arra jo­gosullaknak december 18-tól kezd­ve rd'ák ki. Az utalványokat a lakóhely szerint illetékes ..terhes, régi tanácsadók", a kö7ségekh°n éi azokban a városokban D?d'g, ahol ilyen intézmények mén nin­csenek, a körzeti orvosok ad'ákki. Az utalványra jogosult minden bérből, fizeté-böl été terh"« nö vagy bérből és fizeJésből été dolgozó feleség, a terhesség 7. j hónapjától kezdve. Az utalvány ' kiadása előtt a szemé'v^zonos­ságoá éi az igényjogosulté ígot rendőri bejelentővel és az alkal­maztatást igazoló irattal. vagy munkáltató igazolvánnyal igazolni kel'. DÉLMAGYARORSZAG Do'il'to1 nacilop F*!»I6» u«rke(2t6 éi kloaé, ZOMBORI TÁNOS ócorltpsrti: o iirrltrii 'öb' ot'iőg Sraiksiiréiég : Sztgea. I •n.z u 11 ftlefon. 35-35 éz 40-86 — Eiloakai mrkj wliiíg l*l*tan iil« 8 >61 34-38 Kiadohiva'al : Szrorp, Lamn u 6. UI»FON: 31-16 é> 35-00 _ Délmagyarorziág Nyomda. 5l«ged fololól V#I#>6- "ntklr Sdrdoz LEGHASZNOSABB A3ÁNDÉK a takarékbetétkönyv! A3ÁNDÉKOZZ BETÉTKÖNYVET!

Next

/
Oldalképek
Tartalom