Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)
1951-10-14 / 240. szám
VASÁRNAP, 1961. OKTÓBER 14. 3 Értékes tapasztalatokkal * gazdagodtak a Tiszamenti Fűrészek dolgozói Faipari sztahanovista munkaértekezlet Vidám induló hangja köszöntötte szombaton reggel a Tiszamenti Füréezek szegedi telepére érkező vendégeket Az ország fűrészüzemeinek és lemezgyárainak sztahánovistái, élenjáró dolgozói és vezetői jöttek el Szegedre, hogy a III. Faipari sztahánovisfa munkaértekezleten kiértékeljék az elmúlt hónapok munkáját, e'ért eredményeit. A kultúrtermet szépen feldíszítették erre az alkalomra, hogy külsőleg is kifejezésre juttassák a dolgozók, hogy milyen szeretettel készülnek erre a napra. Wéber József, a Tiszamenti Fűrészgyár párttitkára üdvözölte az értekezlet résztvevőit az üzem vevezetősége és dolgozói nevében. — Hz a látogatás fűzze szorosabbá a dolgozók közötti kapcsolatot és ez a kapcsolat tegye erősebbé a magyar munkásosztály összefogását Éppen ezért ez ne csak látogatás legyen csupán, hanem komoly tapasztalatcsere. mulassanak rá a hibákra, s javaslataikkal vigyék előbbre a termelésünket, hogy ezen keresztül jobbá tehessük munkánkat. 6 még szebb eredmények elérésével bizlosilsuk ötéves tervünk teljesítését — mondotta beszédében Wéber elvtárs. Utána Szekeres Gyula elvtárs, a könnyűioari minisztérium és a faipari főosztálv vezelőségének nevében üdvözölte a megje'ent dolgozókat a III. sztabánovisita munkaértekezlet résztvevőit. — A Fürész és Lemezgyárak adósai az országnak — mondotta —, mert nagyrészük az 1951. év harmadik negyedévében npm te'icsf'erte tervét. Most, a tapasztalatcsere nyomán bizonyára sok jó munkamódszert tanulnak az elvtársak, amelynek segítségéve] a november 7 tiszteletére induló verseny-mozgalomban behozhatják ezt a lemaradást. Tapasztalataikat, ha visszamennek adják át munkatársaiknak, s harcoljanak azért, hogy üzemeinkben minél több sztahanovista dolgozhasson Az üdvözlések után a dolgozók az üzembe indultak, kis csoportokban. A csoportok élén a Tiszamenti Fűrészek műszaki vezetői haladtak, hogy a kérdésekre megadhassák a szakmai felvilágosítást. De volt Is mij magyarázni, mert a látogatók nem akartak kifogyni a kérdésekből. Különösen sokáig időztek a gatteroknál, ahol az öt gépkezelő közül már három sz;aháncvista, s a negyediket most terjesztették fel sztahanovista kitüntetésre Sokáig nézték Lebák Lajos munkáját, aki az ország legjobb gatterosa. figyelték. mint állítja be percek alatt az úi fűrészlapokat, e hogy végzi munkáját Dancs Ferenc, a Budapesti Fűrészek körfűrészese javaslatot tett, hogy a darabolást ingafűrésszel végezzék, ígv gyorsabb és könynyebb lesz ennek a munkának elvégzése. — A körfűrészgépre is volna egy javaslatom, — mondja. — A fűrészek fúrala nagyobb, mint a gépek tengelye, 6 a forgás közben így állandóan zökken. Ha a fűrészeket beperselyezik s a tengely méretére fúrják, akkot zökkenés mentesen, simán forognnk A Fűrészgyárak nagy problémája az anyag mozgatása. Sokat időztek az anyagterüleien, * fa felvontatásánál. A Tiszából kis kocsival vontatják fel a fát, a nagy ingafűrészhez, ahol a megfe'elő méretre vágják. A kocsiforduió ideje 12 perc, s emialt nem tud annyi anyagot felszállítani amenynyit a gép betudna "Agni. nincs eléggé kihasználva az ingafűrész kapacitása. Róth Károly Dénes, a Hárosi Falomezgyár vezérigazgatója ja. vaslalával a kocsiforduló idejét lehetne csökkenteni. — Én, ha nálunk így lenne, mint itt — mondotta — a rönköket a töltésig csigarendszerrel vontatnám fel, A töltés mellett készítenék egy fárolót, s csak innen szállítanám a kocsival tovább, így legalább felér" csökkenne a kocsiforduió Ideje. — Ezt meg is próbáljuk, hátha beválik — mondja Ménesi Imre, a Tiszamenti Fűrészek normafelelőse. Megnézték a készáru raktározását s azokat a faanyagokat, melyeket napokon belül Inotára és Dunapentelére szállítanak, hogy a szocializmus r.agv alkotásainak építéséhez felhasználják. A Tiszamenti Fűrészektől a Gazda mozgalom kiállítás megtekintésére indultak az értekezlet résztvevői. De a vendegek között már itt vannak a Fűrészgyár sztahanovista dolgozói is, akik még egy negyedórával ezelőtt gépeik mellett mutatták be munkamódszerüket. Kabátiivkon fényesen csillog a szlahánovis'a érem. A kiállításon sokáig vitatták a faipari üzemek által kiállított hui. ladék felhasználását és a még felhasználásra váró hulladékanyagok hasznosítását. Janza Károly elvtárs, a könnyűipari minisztérium kiküldötte elis merően nyilatkozott a kiállított tárgyakról. Szépek a játékok s a fából készült vizesvödör nagyon célszerű. Az Északmagyarországi Fürészgyár jelenlévő vezetője megjegyezte, hogy ők is bevezetik ilyen vödrök készítését. — Nem hiába Szegedről indult el a faipari üzemek részéről a Gazda mozgalom — mondotta — de mint itt látjuk, szép eredményeket is értek már el az elmúlt hónapokban. A kiállításról a Lemezgyárba mentek az értekezlet résztvevői, hogy ott folytassák a tapaszlalatcserét s utána megbeszéljék a látottakat s kiértékeljék az értekezlet eredményeit. A lemezgyári értekezletre lapunk keddi számában térünk vissza. „HOZZA BE MINÉL ELŐBB, VESSE EL A GONDJÁT!« Jó népnevelő munkával segítik elő a Szövetkezeti-úti raktár dolgozói a kukoricabegyüjtés síkerét Lendületes munkayerseny sietteti az ipari növények őszi betakarítását a kolhezmezőkön Hatalmas épület áll Alsóvároson . a üzövelkezeti-út sarkán. Ez a ház a földművesszövelkezet alsóvárosi gabona raktára. Ide hozzák be a környékbeli dolgozó parasztok a kukoricát, napraforgót. Itt dolgozik Bertalan János és Csamangő József. Sok dolgozó paraszt fordul meg ebben a raktárban naponta. Csamangő József és Bertalan János mór majdnem minden környékbeli dolgozó parasztot ismer," hiszen évek óta ítjt dolgozik. Szívesen jönnek erre az egyénileg dolgozó parasz tok, mert a földműveeszövetkezet két dolgozója mindig barátsággal fogadja őket. A barátságos beszélgetős közben a begyűjtés teljesítésének. sőt túlteljesítésének fontosságáról is sok szó esik. Bertalan János és Csamangó József komoly felvilágosító munkájukkal akarnak hozzájárulni a kukoricabegyüjtés sikeréhez. A dolgozó parasztoktól, akik beviszik a kukoricát, fnindig megkérdezik. hogy van c még beszollgá!tatni valója, elmaradt begyűjtési kötelezettsége. S, ha van, akkor iparkodjék vele a raktárba, ne tartogassa otthon, felesleges gabonáját pedig C-jegyre adja be. A népnevelő munka eredménye nem maradt el. Nem egy dolgozó paraszt hozta be ezután gabonáját. Például Csanádi József újszegcdi dolgozó paraszt 102 kiló búza beadásával maradt el Amikor kukcricabegyüjtési kötelezettségét teljesítette, a földműveaszövetkezet dolgozói megkérdezték, hogy lelj esitette-e már búzabeadási kötelezettségét is. Csanádi József szégyenkezve vallotta be, hogy még 102 kilóval tartozik. — Hozza be minél előbb — mondották Csanádi Ferencnek —. vesse el a gondját! Csanádi Ferenc hatlgatoti a jó szóra g néhány nap múlva Ismét megállt kocsija a raktár előtt, rajta a búzászsákokkal. Kasza József ezsntmihályleleki dolgozó paraszttól is megkérdezték, hogy teljesítette-e már beadását. Kasza József már eleget tett be gyűjtési kötelezettségének, de volt A Szovjetunió népgazdasága évról-évre fejlődik. Nemcsak teljesíii, de túl is szárnyalja mindenkor az állami terveket. A gyorsütemben fejlődő nehéziparral lépést tart a könnyűipar és az élelmiszeripar is. A kolhozre dfz-er győzelme szilárd nyersanyagbázist biztosít a könnyűipar szániára. A kolhozok és szovhozok szakadatlanul növelik a gyapot, cukorrépa és más ipari növények tormésterületét.. A mu t évben például 540 ezer hektárral nőtt a gyapotültetvényeik területe és 270 ezer hektárral a rostlein vetésterülete. A Bolsevik Párt és a szovjet kor. mány rendkívüli módon gondoskodik róla, hogy megkönnyítse a mezőgazdasági munkát. Tava y például több mint 1O0.000 új traktort kaptak a gépállomások ezenkívül rohamosan gépesítik a Iegmunkaigényesebb folyamatokat, mint például a gyapotszedést, répas-zedést. napraforgóaratást és a len feldolgozását. Nemrégiben kezdődött meg az őszi betakarítási munka. Az ipari növények betakarítását minden kolhozban és szovhozban ugyanúgy nagy állami fontosságú feladatnak tekintik, mint a gabonabetakarítást. Az ország gyapottermesztő körzetei, idén éppúgy, mint tavaly sokezer gyapotszedőgépet kaptak. A gépek segítségével erőteljesen növelhetik a gyapotaratómunka termelékenységét, nagyobb mennyiségű és kiváló minőségű gyapotot lehet biztosítani az állam számára. A tudósok és a kolhozparasztok szoros együttműködése eredményeképpen ebben az évben is további rekordtermések mutatkoznak az őszi betakarítás terén. így például a Dnyeper-menti Micsurin-Rog falu .Vörös part:zán"-ko!hozának Lenin-rendes munkacsapatvezetője. Márk Ozernij, akit országszerte mint „Ukrajnai varázsló''-t emlegetnek, újabb rekordterméssel dicsekedhetik nyolc hektárnyi táblán 173 mázsás hektáronkénti átlagtermést ért ot kukoricából. 1936-bar. rekordtermése 103.5 mázsa voll hektáronként. Két hektáron 223.8 mázsás átlagot ért el. (1 hektár = 1.6 hold. Magyarországon a 30—35 mázsás kat. holdankénti átlag kukoricából már jó termésnek számít.) Szibériában, Kemerova terület „Uj élet útja"-kolhozában Ana Kartavaja hektáronként 904 mázsa burgonyát takarított be munkacsapatával. (Magyarországon az ipari burgonyánál a 130—140 mázsás kat. holdanként i átlagtermés Számít jó termésnek.) Basti Bagirova az azerbajdzsáni „Vorosilov"-kolhozban, C. Gasanova pedig az azerbajdzsáni „Október"kolhozban hektáronként 110 mázsa gyapotot gyűjtött be. A mult évben világszerte nagy feltűnést keltett Darah ZsOntahova rekordtermése: 1870 mázsa cukorrépát ter. melt egy hektáron a kazah „Vörös Csillag''-kolhczban. Ujabb rekord, ja: 1892 mázsa cukorrépa egy hektáron, tehát több mint 18 vagon. (Magyarországon a 160—180 mázsás kat. holdamként] átlag már jó termésnek számít.) Az ipari növények begyűjtésének eddigi eredményei azt mutatják, hogy a kolhozparasztok, továbbá a szovhozok és gépállomások dolgozói lelkesiedéssel dolgoznak a gyapotültetvényeken és cukorrépaföldeken. Mindenütt megszervezték a munkaversenyt. a legtöbb gyapotsze. dőnő naponta 80—100 kiló gyapotot gyűjt be. A taskenti terület jangi-juli kerü. letében lévő „Kaganovics" üzbég kolhoz ebben az évben 793 kat. holdon termesztett gyapotot. Tavaly a katasztrális holdankénti áílagtermés 27 mázsa volt, ami nagy fejlődésnek számít. A kollektivizálás első éveiben ugyanezen a földön mindössze 2-9 mázsás átlagtermést értek el kat. holdanként. A tavalyi gyapotért a kolhoz több mint 11 millió rubelt kapott. A kolhoz összjövedelmének 80 százaiékát a gyapot adja. A 13 gyapotier. melő brigád szocialista munkaverseinyben dolgozik. A brigádok idén megígérték Sztálin elvtársnak, hogy kat. holdanként legalább 31 mázsa gyapotot takarítanak be. A gyapotszedés eddigi eredményei igen biztatóak, s a jelek azt mutatják, hogy a brigádok vállalásaikat túlteljesítik. Ukrajna, valamint a kurszki és voronyezsi terület és más cukorrépatermelő körzetek kolhozaiban és seovhozaiban már folyik a cukorrépa begyűjtése. A harkovi területen hétszáznál több répaszedő, gép és kombájn dolgozik. Az új gépek nagy száma és leíjesítőképcsségük szakszerű kihasználása, továbbá a szállítás gépesítése lehetővé teszi, hogy mindenütt túlteljesítsék a répaszedéa és szállítás tervét. A Moszkva-környéki uhtomszki terület „Harmadik ötéves terv"ko'.hozában 250 hektárnyi táblán 300 mázsás átlagtermést értek e) hektáronként burgonyából. Ana és Jevdekija Kazsuhanceva, a Szocialista Munka Hősei a burgonyatermesztés legjobb mesterei, vállalták, hogy 6.7 hektáron 550 mázsás hektáronkénti átlagtermést érnek el. Vállalásukat jóval túlteljesítették, majdnem minden hektárról 600 mázra burgonyát takarí. tottak be. A kolhozoknak igen nagy jövedelmet hoznak a burgonyaföldek. Ebben a gazdasági évben közel 4 millió rubel jövedelemre szá. mítanak. A kolhozparasztok minden munkaegységükért 25 kiló burgonyát, 7 kiló zöldséget, sok húst, egyéb terméket és pénzt kapnak. Rövidesen mcgje'enik Ana Kozsuhanceva „Korai burgonya termelése" című könyve, amely ismerteti majd az élenjáró tapasztalatokat. Az egész szovjet nép nagy figyelemmel kiséri a kolhozparasztok őszi betakarítását is és lelkesen fogadia az új rekordtermésekről szóló híradásokat- Áz ipari növények b". gyüjlénét minden kolhozparatzt az egyik legfontosabb népgazdasági feladatnak fekteti. A falvak kommunistái és a Komszomol tagjai nagyarányú politikai munkát vé geznek, s személyes példamutatásukkal is a feladatok gyora teljesítésére lelkesítik a kolhozparasztokat. a szovhozok és gépállomások dolgozóit. A szocialista mezőgazdaság dolgozói becsülettel teljesítik most is hazafias kötelességüket, a ezzel ismét hozzájárulnak a szovjet nép anyagi jólétének további emelkedéséhez. még otthon valamennyi felesleges búzája. A raktár dolgozói megérttették vele. hogy az államnak szüksége van minden szem gabonára, neki viszont a fejadagja úgyis megvan. — Hozza hát be a feleslegét, hiszen maga jár jól vrie. Kasza József ezután hazament, Z3ákbarakta felesleges búzáját s másnap C.jcgyrc 88 kiló búzát vttt a raktárba, amiért meg Is kapta az érié járó öszszege!, meg a kedvezményeket. Csányi József Hattyú-utcai egyénileg gazdálkodó paraszt is a raktár do'gozóinr.k népnevelő munkája után 128 kiló búzát adott még be C jegyre. A kukoricabegyüjtés sikere érdekében a szállítási szerződésiek kötését is ismertetik a raktár dolgozó' a dolgozó parasztokkal. Elmondják, hogy ez milyen előnyökkel jár. Több pénzhez jutnak, mert felárat kapnak ér:e s a C-jeeyre beadott kukorica után vásárlási utalványhoz jutnál^. így érték el, hogy az összes begyüjtőhelyek közölt legjobb az eredményük a szállítási szerződések kötésében. Bozóki Mihály Rákóczi-utcai dolgozó paraszt 3 mázsára, Faragó József és Farkas Sándor Szabadsajtó-utcai egyénileg gazdálkodó paraszt szintén három mázsa kukoricára kötött szállítási szerződést. Még sokkal eredményesebbé tehetnék munkájukat a Szövelkezeti-úti rakiár dolgozót, ha verseny táblán népszerűsítenék azokat a dolgozó parasztokat, akik lúlietjcoftették begyűjtési kötelezettségüket, vagy szállítási szerződést kötöttek. Munkájukban ez a hiányosság mutatkozik meg. amelyet, ha kiküszöbölnek, saját munkájukat is könynyebbé teszik. Az élenjárók népszerűsítése is arra ösztönzi a lemaradókat, az arrajáró dolgozó parasztokat, hogy jobban széjjelnézzenek otthon s ami felesleges búzát, napraforgót, kukoricát találnak, azt mind beadják, hiszen ők járnak jól vele. A Szegedi Járási DISZ Bizottság begyűjtési versenyfelhívása a megye valamennyi DISZ bizottságához A szegedi járási DlSZ-bizottság | legutóbbi ülésén foglalkozott a ter- 1 ménybegyüjtés kérdéseivel és megállapította, hogy a szegedi Járás fiataljai — bár eddig komoly munkát végeztek — nem értek el ki elégítő eredményt. Éppen ezért elhatározták, hogy a járási DISZ az eddiginél is fokozottabban járul hozzá a begyűjtés meggyorsításának munkájához s ezért október 15-től 21-ig békobegyüjíési hetet rendez a szegedi járás területén. Ezzel akarják elérni azt. hogy a szegedi járás a begyűjtésért folytatott harcból elsőnek kerüljön k'„ A járási DISZ-bizottság versenyre hívja ki Szentes járás DISZ fiataljait és egyben Csongrád megye területén lévő valamennyi városi és járási DlSZ-bizottságot. Versenypsnljaik a következők: 1. A fiatalok mozgósítása a terménybogyüjtéssel kapcsolatos felvilágosító munkákra, 2. A terménybeadási kötelezettség határidő előtti teljesítése, 3. Az előirányzott begyűjtés túlteljesítése. Kérjük Csongrád megye _ valamennyi városi és járási DISZ bizottságát, hogy versenyfelhívásunkat tegye magáévá, mert ezzel nagy segtíséget nyujtunk Pártunknak a begyűjtésért folytatott harcban. Szegedi járási DlSZ-bizollság. A szoviet példamutatás alanián Nemcsaft br'gíftafcra és munHacsspaüílira, tagakra is fetos2tják a kapaso területét a lápéi iúy- SsCSÍJOii Brigádvezető voltam még a tavaszon a tápéi Ady Endre-termelő csoportban. Sokat hallottam én is, meg a csoport tagsága ig arrói. hogy a szovjet kolhozokban egészen egyénekre felosztják a kapásokat. Gondolkoztunk rajta, jó-e az a módszer, vagy sem. Végiilis az én brigádomban elhatároztuk, hogy kísérletet teszünk.. Tiz hold gyapotunk művelésére 10 tagú munkacsapatunk volt. Elhatároztuk, hogy a 10 tag között felosztjuk a táblát Meg is tett-ük. Mindenkinek kijelöllilak í egy-egy holdas „nyilast." Ilt I ugyanaz a tag végezte az első I kapálástól kezdve a munkákat, egészen az utolsó szedésig. Az ! egész csoport kíváncsian várta I az eredményt. • Örömmel mondhatom hogy jól bevált a kísérlet. Mutatja az eredményt a gyopottábla. Bár a csapat tagjai másutt is dolgoztak, a saját parcellájukat nagy figyelemmel kisérték, gyakran szívesen kapáltak. így azután — megnézheti akárki, — a gyapot a legszebb véleményünk. Nem talál abban még a legbogarászóbb ember 6em egy 6zál gazt! A többi kapásokban, a kukoricában, cukorrépában, — sajnos, találhat elég sokat. De még a táblán belül Í6 meglátszik az eredmény. Mert az egyes parcellák is különböznek egymástól. A Nagy Györgynéé például a legszebb. Combig ér benne a gyapot. 6zinte alig fér a sok gubó. Van v'szonl olyan parcella is, ahol csak térdig ér a gyapot és ritkább i6. I Most a szedést is külön végzik külön mérik a tagok a parce'lá i jukat Meglátszik, hál számokban - ts. hogy ki végzett jobb munkát Nekünk me" m?'d qoröolkodn'kelt azon. hogv meg is jut?'mázzuk i azf, aki legtöbb eredményt ér el A jól b'vált kísérlet lelkesítette csoportunk egész laeságát. Elhatároztuk és meg is va'ősitjuk bogv ' jövőre minden kapási felosztunk s • tagok között, egész esztendőre Reméljük az eredmény az 'esz i hozv jövőre sehol sem 'ebet najd földünkön gazt találni, mindenütt tiszta lesz a föld. nagy a lerrncs! Elmondotta a termelőszövetkezet munkatársának: Terhes György a lápéi Ady Endre-tszcs elnöke