Délmagyarország, 1951. október (7. évfolyam, 229-254. szám)

1951-10-07 / 234. szám

AZ M D P C S O N GR A D M EGYEI VII. ÉVÉ. 234. SZÁM Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj, jegyezz békekölcsönt! AGÁN AK LAPJA VASAltNAl'. 1851- OKTÓBER. 7. A legjobbakat jelöljük a pártszervezetek élére A Párt II. Kongresszusa hatá­rozatában olyan célokat tűzött a pártszervezetek elé, amelyeknek végrehajtására csak erős pártszer. vesetele képesek. Éppen ezért a kon­gresszusi határozat mindjárt le is szögezte, hogy meg kell erősíteni a pártszervezeteket mindenütt, de kü­lönösképpen a fajpn. A pártszervezet^ megerősítésének egyik módja a vezetőségválasztás. Erősek pártszervezeteink akkor, ha élükön tiszta, becsületes, áldozat­kész, a munkában és harcban száz. szor kipróbált, százszor helytálló elvtársak állanak. Május 22 óta készül a magyar dolgozó nép, készül a Párt a leg­nagyobb eseményre, ami a pártélet. ben csak előfordulhat: a vezetőség­választásra. „Hogyan készülhetünk legjobban szeretett drága Pártunk megerősítésére, a vezelőségválasz­tásra?" — kérdezi sok elvtárs és sok becsületes pártonkívüli is. Fe­leljen rá a Politikai Bizottság ha­tározata: „A politikai előkészítő munkának arra kell irányulnia, hogy tovább­fejlesszük pártszervezeteinkben a kritikát és önkritikát, a helyi jelö. lések alaposabb előkészítésére és megvitatására. Fokoznunk kell szervezeteink tagságának ébersé­gét, felelősségtudatát és kezdemé­nyezését. Szélesítenünk kell az alul­ról jövő ellenőrzést a vezetőség tag. jainak gondos kiválogatása mel­lett". A bírálat és önbírálat a mi Pár­tunknak olyan fegyvere, amelynek szüntelen alkalmazása nélkül nem élhetünk. Maga a vezetőségválasz­tás is bírálat. A párttag bírálja itt vezetőit. Egyeseket újraválaszt és egyeseket nem választ újjá. Akiket nem választ meg, azok felé ezzel is bírálatot gyakorol a párttagság. Megmondja ilyenkor a párttagság: ..Rosszul képviselted elvtárs az ügyet, melyet rádbíztunk, ezért le­váltunk". Ahhoz azonban, hogy a párttagság cselekvő, építő bíralata megvalósuljon, mindenekelőtt fel kell szítanunk a párttagságban a hírálat és önbírálat gyakorlását, A legélesebben fel kell lépni a párt­demokrácia minden nyilt ós burkolt megsértése ellen. A párldemokrá­cia megsértése az is, ha a taggyű­léseket nem tartják meg valahol, vagy elhalasztják, mert nem teszik lehetővé a párttagság bírálatát. A pártdemokrácia megsértése, amit a Szegedi Textilkombinátban tapasz­taltunk, ahol előre elkészített, le­gépelt és bemutatott hozzászóláso­kat gyártottak á taggyűlésekre. Mi ez, ha nem szájkosár a bírálatra, a bírálat „ellenőrzése". Hová jutunk, ha ezt eltűrjük? Hová jutnánk, ha eltűrné a párttagság, hogy vezetői ne számoljanak be végzett munká­jukról a tagságnak minden hónap­ban és a tagság nem bírálná a ve­zetőket hónapról-hónapra szüntele­nül? Bizony, az ilyen helyen el­uralkodik a vezetőkben az önmaguk „csalhatallanságába" vetett hit és hibát-hibára halmoznak- Hamar kö­rülveszik az ilyen pártvezetőt a kispolgári elemeit, akik úgy félnek a munkások és parasztok bírálata, tói, mint ördög a szenteltvíztől. Ezeknek az a jelszavuk: „Csak mi­nél kevesebb kellemetlenség, minél kevesebb bírálat, minél formáli­sabb önbírálat, az is csak az illen­dőség kedvéért, hogy szó ne érje a ház elejét". Csalt természetes, hogy az önbírálat hiánya, a mun­kások és parasztok bíráló szavá­nak elfojtása mérhetetlen segítse, get jeleni az oszlályellenségnek. A bírálatot elfojtó községi, vagy vá­rosi pártszervezetek aztán, mire felocsúdnak, már arra ébredhet­nek, hogy el is szakadtak anyjuk­tól. a tömegektől. Ilyenkor támasz­kodik aztán néhány kerületi, vagy községi alapszervezet a munkás és paraszt népnevelők helyett a kis­polgári népnevelőkre. És ilyenkor je­lentik párlfunkcionáriusaink egyik, másik faluból, hogy „nálunk a be­gyűjtés nem halad jól, nálunk baj van a parasztság hangulatával". Pedig ezekben a községekben nem a parasztság hangulatával van baj, hanem magában a pártszervezetben van hiba. A bíráját és önbírálat, a pártde­mokrácia megerősítése tehát egy­ben a Párt tömegkapesolatának megerősítését is jelenti. A Párt csak akkor erős, ha szétléphetetlen szálak fűzik a tömegekhez. És ez érvényes a vczetőségválaszláskqr is. Az új vezetőségi tagok jelölé­sében részt kell vennie a párttag­ság egészének- Ébernek kell lenni, de az éberség netn azt jelenti, amit például a mórahalmi pártszervezet csinál, ahol a kartotékokból egysze­rűen összeírnak néhány nevet s azt mondja a titkár elvtárs: ez ar új vezetőség névsora. Mórahalmor. nem hallgatták meg a dolgozó tö megek veleményét, nem hallgatták meg a párttagság véleményét Ilyen esetben persze nagyon köny­nyű dolga van az ellenségnek, meri könnyebb 5—6 vezető funkcionárius éberségét kijátszani, mint száz ér­száz párttag éberségét. Az alapo­sabb előkészítés azt jelenti, hogy 9 párttagság necsak a vezetőségvá­lasztó taggyűlésen értesüljön arról, hogy kiket jelöltek a vezetőségbe hanem már jóelőre. A szegedi Ma­gyar Kenderben például már hetek óta vitatkozik a párttagság azon. hogy az egyik alapszervezet propa­gandistáját megválasszák-e. vagy ne. A legutóbbi hónapok komoly fej­lődést hoztak a falvakban is. A begyűjtés, a békekölcsönjegyzá: nagy feladataiból sok-sok párttag derekasan kivette a részét, bizo­nyítva azt, hogy méltó a legnagyobb megtiszteltetésre, a pártfunkcióra­Ugyanakikor ez a nagy harc nsro egy ingadozó, vagy megalkuvó funkcionáriüsrót rántotta le a lep­let. Klárafalván például már erő­sen latolgatják a párttagok, hogy a jelenlegi párttitkárt nem választ­ják majd meg újból, mert a béke­kölcsönjegyzés első napján egysze­rűen nem találták meg a faluban Mikor utána mentek a földre és előkeresték, kiderült, hogy azért nem találják, mert még a tavalyi békekölcsönjegyzését sem fizette be. Helyes, ha a párttagság nem tű­ri azt. hogy ingatag elemek legye­nek a vezetőségben. Nincsen helye a vezetésben olyan párttagnak, akt gyávaságból, vagy bármi más ok­ból nem követ el mindent Párlunk politikájának végrehajtására. De helytelen lenne, ha most már a be­csületes, jó elvtársakat, akiknek nincs egyéb hibájuk, mint az, hogy nem csalhatatlanok, mindjárt levál­tanák. Valószínűleg alaposan meg fogják majd bírálni a tömörkény: párttitkár elvtársat is. aki vasár­nap reggel 11 órakor még ágyban feküdt, a párttitkúrságra meg azt telefonálta, hogy kint van a terü­leten. Biztosan megkérdezik a ve­zetőségválasztó taggyűlésen a csa nádi párttitkár elvtárstól, hogy i békekölcs-önjegyzés legforróbb nap. jaiban miért tartott népnevelő ér­tekezlet helyett Mihály.napot? É ez a bírálat nagyon egészségen építő lesz. Tovább acélozza majd a Párt vezető kádereit, lenyesegeti róluk azokat a hibákat, amelyeit eddig gyengítették a vezetés mun­káját. Természetesen nem akármi j lyen bírálatra van szükség. Nem olyan „kritikára" van szükség, amely aláaknázza a vezetőséget, hanem olyanra, amely erősíti. Az ellenség természetesen megkísérli a maga javára fordítani az önbírá­lat jelszavát. A Szegedi Magyar Kender egyik legjobb alapszerve­zeti titkárát, aki kiváló munkafe­gyelmet tart az üzemben, már rá galmazni próbálta az osztályellen­ség. Tehát élesen fel kell lépni az olyan jelenségekkel szemben, ami­kor az osztályellenség ,,bírálat*' cím alatt, becsületes, tisztamultú jó elvtársakat akar lejáratni. Összegezve: A feladat, amely előttünk áll, nem kicsi. A párttag. súg egészének feladata, hogy tc vább erősítse a Pártot. Minden egyes párttag és tagjelölt felelő: azért, hogy a legjobbak kerüljenek a pártszervezetek vezetőségébe. É­hadd tegyük hozzá, hogy a pártve zdtőség kérdését a tömegszexveze teknek is meg kell tárgyalniok. A nagyobb községek, ahol 300­nál több párttag van, most az új Szervezeti Szabályzat szerint elő szőr választanak pártbizottságot és pártválasz! mányt is. Ez újabb nagyjelentőségű fejlődése Pártunk nak, állomása Pártunk fejlődésé nek. A vezetőségválasztó taggyű lések előkészítéseként ezt az eddi ginéi is jobban tudatosítani keli az egész párttagsággal. A párttagságnak most kell meg vizsgálni, hogy kik azok, akik élen jártak a begyűjtésben, kik azok akik a békekölcsön jegyzésben pél dát mulatlak a falu egész dolgo: népének. A legjobbakat kell meg választani vezetőknek, hogy erősít sék a Magyar Dolgozók -Pártját hogy a Párt segítségévelj'a Párt vezetésével még gyorsabban halad junk előre az ötéves terv útján, h szocializmus felé­Sztálin elvtárs nyilatkozata a Pravda munkatársának az atomfegyverről Moszkva (TASZSZ). A Pravda szombati számában megjelent Sz.álin elvtárs nyilatkozata, ame­lyet a Pravda munkatársának adott az atomfegyverrel kapcsolatosan­Kórdés: Hogyan vélekedik öu arról a hűhóról, amelyet a külföldi sajtó csapott a napokban az atom­bombának a Szovjetunióban tör­tént kipróbálásával kapcsoia(osan? Válasz : Va'óban, nemrégiben kipróbálták nálunk az atombomba egyik faj áját. Továbbra |g foiyik majd a különböző űrméretű atom­bombák kipróbálása, országunknak — az angol-amerikai agressziv tömb támadása elleni — védelmi ".erve szerint. Kérdés : Az atombomba kipró­bá'ásávai kapcsolatosan különféle amerikai személyiségek riadalmat keltenek és aj- USA biztonságát fenyeget^ veszélyről kiáltoznak. Van-e ennek a riadalomnak valami alapja? Válasz: Ennek a riadalomnak semmiféle alapja sincs. Az amerikai személyiségeknek feltétlenül tudniok ke]l, hogy a Szovjetunió nem csupán az atom­fegyver alkatmazását ellenzi, ha. nem eltiltását, gyár'ásának beszün­tetéséi Is kívánja. Mint ismeretes, a Szovjetunió több ízben követelte sz atomfegyver eltiltását, azonban minden alkalommal elutasításban részesiltt atlanti-tömb hatalmai részérő!. Ez azt jelenti, hogy abban az esetben, ha az USA megtámad­ja országunkat. az amerikai Ura<­kodókörök alkalmazni fogják az a'ombombát. Éppen ez a körülmény kényszerítene arra a Szovjetuniót, hegy atomfegyvere legyen, hogy teljes fegyverzetben fogadhassa az agresszorokat. Az agresszorok természetesen azt akarják, hogy a Szovjetunió fegyvertelen legyen, ha az agresz­szorok támadást indítanak ellene. A Szovjetunió azonban nem ért ez zel egyet és úgy véli. hogy az agresszort teljes fegyverzetben kell fogadni. Köve.kezésképpen tehát, ha az USA nem szándékozik megtámadni a Szovjetuniót, akkor az amerikai személyiségek riadalmát indokolat­lannak és képmutatónak kell tekin­teni, mert a Szovjetunió nem gon­dol arra, hogy valaha Is megtá­madja az USA-t, vagy bármely más országot. Az amerikai személyiségek elé­gedetlenek azzal, hogy az atom­fegyver titkának nem csupán az USA v«n birtokában, hanem más országok — mindenekelőtt a Szov­jetunió — is- Az amerikai szemé­lyiségek azt szeretnék, hogy az USA-nak monopóliuma legyen az atombomba termelése terén, hogy az USA-nak korlátlan lehetősége 'egyen más országok megfélemlí­tésére és zsarolására. Ámde milyen alapon gondolkodnak így, ml jogo­siija fel őket arra. hogy így gon­dolkodjanak? A béke megőrzésé­nek érdekel vaijon Ilyen monopó­liumot követelnek? Vajj0n nem helyesebb-e kijelenteni, hogy a do­log éppen fordítva áll, hogy éppen a béke megőrzésének érdekel köve­telik mindenek előtt az ilyen mo­nopó'ium felszámolását s ezt kö­vetően pedtg az atomfegyver fel­téllen eltiltását is. Ugy gondolom, hogy az atombomba hívei csak ab­ban az esetben egyeznek bele az atomfegyver eltiltásába, ha látni fogják, hogy nem monopolisták löbbé. Kérdés: Hogyan vélekedik ön az atomfegyver felett létesítendő nemzetközi ellenőrzésről? Válasz: A Szovjetunió az atomfegyver eltiltását és az atom­fegyver gyártásának beszüntetését kívánja. A Szovjetunió nemzetközi ellenőrzés létesítését kívánja an­nak érdekében, hogy az atomfegy­ver eloltásáról, az atomfegyver gyártásának beszüntetéséről és a már legyártoí'. atombombák kizá­rólag polgári célokra történő fel­haszná'ásáról szóló határozatot a legpontosabban és lelkiismeretesen teljesítsék. A Szovjetunió ilyen nemzetközi ellenőrzést kíván. Amerikai személyiségek is be­szélnek „ellenőrzésről'*, az ő „ellen, őrzésük" azonban nem az atom­fegyver gyártásának beszüntetésé­ből. hanem e gyártás folytatásá­ból, mégpedig az egyes országok rendelkezésére álló nyersanyag­mennyiségnek megfelelő mennyi­ségben történő folytatásából Indul ki. Következésképpen: az amerikai „ellenőrzés" nem az atomfegyver eltiltásából, hanem annak legalizá­lásából, törvényesíléséböl Indul ki. Ezzel egyben törvényessé válik a háborús uszítóknak az a joga is, hogy az atomfegyver segítségével tíz és százezerszám Irtsák a békés lakosokat. Nem nehéz megérteni, hogy ez nem ellenőrzés, hanem az el'enőrzég megcsúfolása, a népek békébe vetet? reményeinek kiját­szása. Érthető, hogy az Ilyen „el­lenőrzés" nem elégíthe'i ki a béke­szerető népeket, amelyek az atom. fegyver eltiltását és gyártásának beszüntetését követelik. Jó felvilágosító munkával adhatunk újabb lendületet a gabonabegyüjtesnek Az élelmezési minisztérium helyzetkiértékelése a gabona- és kukoricabegyűjtési verseny állásáról A gabonabegyüjtés terén — né­hány megye kivételével — a mult héten is n«gyon alacsonyak voltak a napi begyűjtési átlagok. Közsé­geink úgy tudják évi begyűjtési tervüket sikeresen teljesíteni, ha egyrészről a hátralékosoknál mara­déktalanul érvényt szereznek az ál. Iámmal szemben fennálló gabona­beadási kötelezettségeknek, más. részről: ha minden erővel, az ed. diginél jobb felvilágosító munká­val fokozzák a C-gabona begyűjté­sét. Különösen olyan helyeken, ahol még komoly gaJbonafeleslegok állnak a termelők rendelkezésére. Népnevelőink magyarázzák meg a termelőknek, hogy a C-vételt jegyre beadott gabonafelesle­gek után — a rendelkezések­nek megfelelően jelentős mennyiségű kenyérgabonára kaphatnak szabadó'rlési enge­délyt, A kiőrölt 1 iszfmennyiségekkel tet­szésük szerint rendelkeznek a sza­bad piacon, az ott kialakult árak szerint, minden korlátozás nélkül, öármikor értékesíthetik a lisztet. A megyék versenyében az évi gabonabegyüjtési terv telje­sítésében a mult héten a következő rangsor alakult ki: 1. Békés, 2, Szolnok, 3, Csongrád. 4. Hajdú-Bihar, 5. Pest, 6. Bács­Kiskun, 7. Baranya, 8. Heves, 9­Tolna, 10. Borsod-Abaúj-Zemplén, 11. Nógrád, 12. Zala, 13. Fejér, 14. Vas, 15. Szabolcs-Szatmár, IC, Győr-Sopron, 17. Komárom. 18­Veszprém, 19. Somogy. A járások élén Szeghalom áll. A kukoricabegyűjtési versenyben a mult héten tovább javult a mun­ka üteme, A megyék versenyében változatlanul Békés halad élen évi tervének 40.5 százalékos teljesíté­sével. A kukoricabegyűjtési verseny ál­lása a mult héten a következő­képpen alakult a megyék között: 1. Békés 40.5, 2- Pest 38. 3. Csongrád 37 4, 4. Hajdú-Bihar 33.1. 5. Heves 32.9, 6. Szolnok 32.8, 7. Nógrád 30.9, 8- Szabolcs-Szatmár 30 százalék. Járásaink között legjobb munkát végezték eddig a kukoricabegyüj. tésben: a ceglédi 53, gyulai 52, de­recskéi 44, mezőkovácsházi 42, hatvani 40 százalékos teljesítéssel­Ezek a járások, mivel jó ered­ményt értek el a gabonabegyüj­tésben is — megkapják az élelmezési minisztérium vándor­zászlaját Az élelmezési minisztérium jelen­leg náluk lévő vándorzászlaját jö­vő héten csak úgy tudják megtar­tani, ha az eddiginél jobb munká­val a legrövidebb időn belül be­hozzák a kukoricabegyüjtés terén fennálló jelentős lemaradásukat. Változatlanul lemaradás van a kukoricaszállítási szerződések kö­tése terén. A hiba az, hogy a földműves­szövetkezetek és az agitációs munkában résztvevő tanácsok és tömegszervezetek nem nép­szerűsítik elég széles körben a szállítási szerződés előnyeit, a tíz forintos felárat és a 35 fo­rint értékű külön iparcikkutal­ványt, minden mázsa lekötött ku­koricafelesleg után, amelyet szer­ződéskötés után nyomban ki kell adni a termelőnek! A kukoricaszál­lítási szerződések kötésében leg­jobb eredményt eddig Vas és Ba­ranya megye földművesszövetke, zetei értek el. A fennálló rende'kezéeek sze­rint mindaddig, míg egy köz­ség nem teljesíti loO százalékig évi kukorica, árpa, zab begyűj­tési tervét: tilos a kukorica szabad forgalma a községen belül és nem szabad engedélyt a<!ni kukorica kiszállítására más közcégekbe sem. Mindazokat a spekuláns elemeket, akik a törvényes rendelet kijátszá. sával csalással, titokban mégis szállítanak el kukoricát, szigorúan megbüntetik, a hatóságok az e'len. őrzés során elfogott — spekuláns célokra szánt — kukoricamennyisé­get elkobozzák és tulajdonosa el­len eljárást indítanak. A törvényerejű rendelet értelmé, ben a megyei tanácsok a kukorica forgalmi tilalom a]ól mult hét vé­géig számos olyan községet szaba­dítottak fel. amely száz százalékig teljesítette évi kukorica, árpa. z*b begyűjtési előirányzaté'. E közsé­gekben most már teljesen szabad a kukorica forgalma, a termelők kukoricafeles'egelket a szabadpia­con kialakult árak szerint, tetszé­sük szerint értékesíthetik. Érdeke tehát minden községnek, a község minden egyes termelőjének, hogy a kukoricabegyűjtési verseny foko­zásával mielőbb Száz százalékig teljesítse az évi takarmánygabona begyűjtési tervét, hogy a szabad­piaci értékesítés előnyeit a közsé­gek dolgozó parasztsága a kukori­cánál is mielőbb teljes mértékben élvezhesse-

Next

/
Oldalképek
Tartalom