Délmagyarország, 1951. szeptember (7. évfolyam, 203-228. szám)

1951-09-06 / 207. szám

6 CSÜTÖRTÖK, 1961 SZEPTEMBER «. szegedi színház dolgozói harcban a gabonáért!" Vidáman robog a teherautó a desski határ felé. A piros lobogók közöü li mosolygó, nevető utas. Színészek, énekesek, díszletezők, ze­nészek. Az autó elején tábla, rajla ez olvasható: „A szegedi színház dolgozói harcban a gabonáért''. A kenyeriinkért, az ország kenye­réért kelt harcra Kohajda Péter, mikor a legutolsó laggj/ülésen fel­ajánlotta, hogy a színház autójával kiszáll az egyik tszcsbe és segit be­hordani a még kintt felevő gabonát. Egymásután csatlakoztak a fel­ajánláshoz a szinhAz tagjai. Érez­ték, hogy a művészet és a kenyér is elválaszthatatlan közös ügy és a kultúráért, a szebb, jobb életért harcol az, aki most segít a földe­ken. És most halad az autó H ulasá. val. Reggelitől jövünk. A deszki tszcs központjában reggelivel vár­tak. Mindenki türelmetlen. Lesik az utat, merre látszanak már a tszcs földjei. A tanyán már várnak az elvtársak. Bemutatkozunk, szél­osztjuk a csoportot. Az egyik bri­gád az autóval a távolabb fekvő földekről fogja behordani a gabo­nát, a másik szekerekkel közelebb­ről. A cséplőgépnél már javában folyik a munka. Nem kell sokat mu. lógatni, hiszen közülünk is nem egy a földekről került a színpadra, nem először fogja marokra a viliit. Do­hog a cséplőgép, peregnek a magok. A második szekér után már nótára is futja a szuszból s tágult tüdővel szívjuk magunkba a friss, tiszta le­vegőt. Olyan teli-torokból éneke­lünk, hogy tán még a szomszéd ha­tárba is elhallatszik. A parasztok napsütötte arcán fel-felvillan a mosoly, ahogy a mókázó, vidám csoport felé néznek. Észre sem vesszük és itt a dél. Ebéd a tanyán van. Ebéd után rövid pihenő és folytatjuk a munkál. Persze, akad olyan is, aki még nem rakott kévét. Nem is fogy ki a társaság az élcelődésből, ugra­tásból. A színészek versenyt nevet­nek a tszcs dolgozóival. Talán so­sem látott még ilyen vidám cséplést ez a deszki határ. Lassan megy le a Nap. Szedelőz­ködünk, búcsúzkodunk. — Aztán máskor is eljöjjenek majd — kiáltják utánunk. És mi tudjuk, hogy eljövünk. Ta. tán nem gabonát hordani, hanem színdarabot játszani, de minden lé. pésünkkel harcolni akarunk. A ga­bonabehordással a kultúráért, a színjátszással a több kenyérért!Ezt mondja el kézszoritásunk, ezt mond­ja az autó elején lobogó vörös zászló is. Elindulunk, nótára gyújt a mű­vészbrigád. Az országúton elmaradoznak a fák, közlebb jön­nek a város kéményei. Hűvös szél fúj, mégsem fázunk. A jól végzett munka melege járja át szivünket, a falusi dolgozók szerelő búcsúzta­tása cseng fülünkben. Emeletes házak közt visz mám az utunk. Az ablakokban virág, a szo­bákban ég a villany, teríteti asztal­nál vacsoráznak a városi gyere­kek. Kicsi kezükben hatalmas sze­let kenyér. Az a kenyér, melyért, ha kell, mi magunk is odaállunk a cséplőgéphez. Az a kenyér, amely. ért, ha kell, fegyvert fogunk és úgy védjük meg. Az a kenyér, amely egyre jobb, egyre fehérebb, az a kenyér, amely több, mint kenyér, munkánk gyümölcse, jövőnk bizto­sitéka, maga a béke! Váradi Zsuzsa, a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Tanévnyitó a sxegedi egyetemen A Szegedi Tudományegye­tem szombaton délelőtt fél 12 órai kezdette! rendezi meg ün­nepélyes évnyitóját a Magyar­Szovjet Társaság Horváth M.­utcai szákházámak nagytermé­ben. Az ünnepélyen minden ér­deklődőt szívesen látnak. Emlékbélyegzés a szegedi postán A posta a 80 éves magyar bélyeg-kiállítással kapcsolatban emléikbélyeget hoz forgalom­ba. A bélyeg forgalomba hozása napján, szeptember 10-éro. Sze­ged 1. postahivatal elsőnapi bé­lyegzőt használ. A francia szakadár szakszervezetek vezetői Plevennél Párizs (MTI) Pleven minisz­terelnök kedden fogadta a fzikadár szakszervezetek kép­viselőit, akikkel a bérminimum megállapításáról tárgyalt. A miniszterelnök nem fogadta a CGT képviselőit, azt a CGT-ét, amely a szervezett munkásság 80 és a francia munkásosz­tálynak több, mint 70 százalé­kát tömöríti. A CGT főtitkárai levelet in­téztek a különböző parlamenti csoportokhoz. A levélben fel­hívják a képviselőket, ne enged­jék meg, hogy a nemzetgyű­lés szabadságra menjen, rímig le nem tárgyalja a dolgozók követeléseinek megfelelő 23.600 frankos bérminimum, valamint a mozgó bérsikála kérdését. NAPiREND Csütörtök, 1951. szeptember 6. MOZI Szabadság-mozi; Fél 7, fé! 9: Erdei történet (szeptember 7,tg). Vörös Csillag-mozi: Fél 7, fél 9: Legény a tajgáról (szeptember 5­*S) ­Fáklya-mozi; 6, 8: Mcaszt vize­ken (szeptember 9-ig). • SZINHAZ Szünet. a A múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9.től délután 3-ig, szombat és vasárnap délelőtt 9-töl l-ig. • A Somogyi-könyvtár nyitva van köznapokon délelőtt 10 órától 14 óráig. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: Déli­délutáni felhőképződés, valószínűleg eső nélkül, mérsékelt kelelidélke­leti szél, a hőmérséklet kissé emel­kedik. — Várható hőmérsékleti ér­tékek az ország területére: csütör­tök reggel: li—17, délben 27—30 fok között. DÍSZ-HÍREK. Felhívom a középiskolai és egye­temi DISz-titkárok és alapszerve­zeti bizottságok figyelmét, hogy szeptember 7.én délután 4 órai kezdettel értekezletet tartunk a vá. rosi DlSZ-biaottságon. A megje­lenést feltótlenül elvárjuk­SZAKSZERVEZETI HÍREK Háztartási Alkalmazottak Szak­szervezete értesíti tagjait, hogy szeptember 6-án (csütörtökön) dél­után 6 órakor taggyűlést tart. Ké­ri a tagok pon'tos megjelenését. MNDSZ-HIREK József Attila-telepi MNDSz cso­port csütörtökön délután 7 érakor nőnapot tart­Postás-feleségeik csütörtökön dél. után 6 órakor nőnapot tartanak. VERSENYKIHÍVÁS A Szegedi Kiskereskedelmi Válla, lat könyvvásárlást versenyre hívja ki a szeptember 8—lO.ig 'tartandó lcönyvnapok alkalmával a Csongrád­megyei Népboltot, a Ruházati Bol­tot, a Szetóx, Röviköt, Gyümért, Üvért, Tüzép, Vegyért, Fűszért nagykereskedelmi vállalatokat Könyvek a Szegedi Kiskereske­delmi Vállalat kultúrtermében (Baj­csy-Zsilinszky-utca 22. sz.) tekint­hetők és vásárolhatók meg. Szeged! Kiskereskedelmi Vállalat Szakszervezeti Bizottsága Szeged város folyambajnohsága A VTSB rendezésében került le­bonyolításra kedden délután Sze­ged vároR folyambajnoksóga a tápéi komp éa a Rákosi Mátyás-híj között. A férfiak versenyében ab szolút győztes Barcs (Sz. Petőfi) 38:15, a nőknél Lábdi II (Sz Pe­tőfi) 45:12. A korosztályok ered-' ményei: Férfiak: 1. Csapó I. (Sz Petőfi) 38:20, 2. Bánáti (Sz. Pe­tőfi) 42, 3. Tombác (Sz Petőfi) 42:35. Ifjúsági: 1. Barcs (Sz. Pe­tőfi) 38:15, 2. Fazekas (Sz. Dó­zsa) 40:20, 3. Lugosi (Sz. Petőfi) 43:24. Női ifjúsági: 1 Lábdi II. (Sz. Petőfi) 45:12, 2. Peterdi (Sz. Petőfi) 50:25. 3. Erdész (Sz. Pe­tőfi) 54:06. Női felnőtt: 1 Juhász (Haladás) 40:18. Szenior férfi csa­pat: 1. Sz. Petőfi, 2. Sz. Dózsa. Ifjúsági férfi csapat: 1 Sz. Petőfi A, 2. Sz. Dózsa, 3. Sz. Petőfi D. Ifjúsági női csapat: 1. Sz. Petőfi. A verseny után Kelemen Ferenc elvtárs, a VTSB elnöke k:osztoita a dijakat éa a versenyzőket to­vábbi jó eredmények elérésére tu-­dltotta. Vasárnap a Salgótarjáni bányász játszik az Sz. Petőfivel Szegeden Vasárnap délután 4 órai kezdet­tel az újszegedi Sz. Petőfi pályán Sz. Petőfi—Salgótarjáni Bányász NB l-es labdarugó mérkőzés kerül lejátszásra. Előtte 2 órakor Sz. Petőfi II—VLSz Kender megyei • Ma Sz. Kinizsi—Sz. Honvéd II. megyei bajnoki Ma délután fél 5-koT a cserepes­sori pályán Szegedi Kinizsi—Szege­di Honvéd II. megyei bajnoki lab­darugó mérkőzést játszák le. A Kinizsi spartakiád területi döntői A Kinizsi spartakiáá területi döntő versenyeit szombaton és va­sárnap rendezik meg Szegeden. Az atlétikai versenyek a Lokomotív sportpályán, a röplabdamérkőzések a cserepessori pályán, az aszta'i­tenisz a Konzervgyár, a Paprika­beváltó és a Kenyérgyár kultúr­termeiben, a jíerékpárosverseny pedig az algyői országúton zajlik le. A versenyeken Szeged, Szentes, Hódmezővásárhely és Sándorfalva Kinizsi sportköreinek legjobb ver­senyzői vesznek részt. Uj edző a® Sz. Kinizsi labdarugó csapatában A Sz. Kinizsi SK megyei lab­darugó csapatának edzéseit Ördög László, az egyesület volt játékosa és edzője vette át. Sz. Honvéd motorosok sikerei Gyulán A Sz. Honvéd motorosverseny­zők Gyulán salakpályaversenyen kitűnően szerepeltek. 100 kem: 1. Dombagyházi. 125 kem: 1. Kollár, 2. Kasza. 125 sportkategória: 1 Bózó, 2. Nohel, 3. Dombegyházi, Kihívásos: 1. Kollár. Térelőnyver­seny: 1. Dombegyházi. bajnoki mérkőzést játszák le. A Sz. Honvéd Csepelen küzd a Cs. Vasassal a bajnoki pontokért. A Szegedi Lokomotív Szolnokon a Szolnoki Lokomotiwai játsza NB Il-es mérkőzését. Edzőmérközések Sz Petőfi—Sz. Postás 6:3 (4:1, 1:1, 1:1). A Szegedi Petőfi szerdán délután háromharmados edzömér­kőzést játszott a Szegedi Postás­sal. Az edzőmérkőzésen jó játék alakult ki, mindkét csapat biztató­an mozgott. Góllövők: Csáki (2), Törköly, Bánáti, Gyuris és Gréci, illetve Taiiős (2) és Fodor. A Sz. Petőfiből Csáki, Bénák és Ladányi játszottak jól. A Sz. Postás fris­sen, ötletesen játszott. Sz. Honvéd—VLSz Kender 8:3. A Szegedi Honvéd szerdán dél­után háromharmados edzőmérkő­zé&t játszott a VLSz Kenderrel. A Sz. Honvéd a sérült Mednyánszki, Sipos és Bőjtös nélkül játszott. Sé. rülésük egyiküknek sem súlyos, úgyhogy vasárnapi Csepeli Vasas elleni játékukra számítani lehet. Megyei bajnoki eredmények Sz. Kinizsi—Sz. Petőfi II. 4:1, Sz. Postás—Csongrád 2:1, Sz. Dó­zsa—Mindszent 2:0, Sz. Kender— Sz. Lok. II. 6:2, Sz. Honvéd II.— Szentes 3:0, Makó—Dorozsma 3:1. Sz. Petőfi ifi—Sz. Kinizsi ifi 8:2. tákk Szeged város egyéni sakkbajnok­ságára nevezni szeptember 10-ig lehet, mindennap este 7-től 8-lg a Társ. Sakkszövetség Tábor-utrai hivatalos helyiségében. A rádió mai műsora Kossuth-rádió 5 40 Moszkvai rádió műsorából. 7.20 Népzene. 8.05 Dalok. 11.30 Ünnepi készülődés- 12.30 Kórusok. 13 15 Szórakoztató zene. 14.10 Gyer­mekújság. 14.45 Szomszédaink — barátaink. 15.30 Dalok. 16-05 Út­törő mikrofón. 16.15 Strauss.mű­vek- 17 Rendelet ismertetés. 17.10 Néphadsereg híradója- 17.30 Tö­megdalok. 17.50 Üzemi levelezőink jelentik. 18.02 Ifjúság városa. 19 Népzene. 20.35 Versenyben az or. szág kenyeréért- 20.45 Verdi ope­ták. 23.30 Éjféli muzsika. Petőfl-rádló 5.30 Népdalok. 6 05 Termelési hírek'. 615 Színház- és mozimű­sor. 6.20 Hanglemezek. 7 33 Hang­verseny. 8.30 A Szovjetunió, a szo. cializmus országa- 8.40 Hangver­seny- 10.30 Szórakoztató zene. 13 Szimfónia. 15.40 Zenei újság. 16.10 „A béke zászlói alatt". 16.30 Zon­gora. 16 50 Regényrészlet. 17.20 Orosz nyitány. 17.40 Az Olasz Kommunista Párt harca a munkás­osztály egységéért. 17-55 Zenés mű. sor. Í8.40 Szív küldi szívnek- 19 Előadás. 19.15 Sport negyedóra. 19 óra 30 Honvéd zenekar. 21.30 Az év legjobb magyar könyveiből* 22 őra 05 Magyar művészet muzsi­kálnak. ÖTÉVES TERVKÖLCSÖN III. SORSOLÁSA a Zeneművészeli Főiskolán Szeptember 6 án ünnepélyéé megnyitó. Szeptember 7-én szabad belépés, délután 3 órától. Szeptember 8-án szabad belépés, délután 3 órától. Szeptember 9-én szabad belépés, délelőtt 9 órától. SZERDA este a Lenin-utcában sportkocsiból kisgyermekem kidob­ta kék steppelt szögletes neylon pénztárcámat, benne okmányokkal és kulcsokkal, valamint 30 forinttal. Kérem a becsületes megtalálót juta. lom ellenében juttassa el a Dél­magyarország kiadóhivatalába­BÚTOROZOTT szoba kiadó. Ér­deklödni: Takaréktár-utca 8. I. 4. HÁROM LÁNGÚ gáztűzhely eladó. Szent László utca 7. II. TALÁLT tárgyak: Egy ballábas tornacipő, egy ballábas kisfiú nyári cipő, egy pár kislány papucs, 3 kulcscsomó, Farkas Ferencné névre szóló lakásbejelentő, Medgyes Je. nőné névre szóló laJkásbejelentő, egy férfi kiskabát. Igazolt tulajdono­saik átvehetik a kiadóban. ELADÓ egy prima állapotban lévő 350-es Viktória, négyütemű motor­kerékpár. Megtekinthető vasárnap. Szeged, Róna-utca 37/a. KÉT öl polyva, négy öl szalma el­adó. Tápé. Ko®sulh-utca 44. ELVESZETT egy piros női reti­kül, Ivánku Jánosné névre szóló nagyon fontos iratokkal és 5 sze­mélyre szóló élelmiszerjegyekkel. Kérem a becsületes megtalálót, az iratokat és az élelmiszerjegyeket hozza vissza, a pénzt megtarthatja. Jósika-utca 26—28., földszint 5. TAKARÍTÓNŐT felveszek a dél­előtti órákra. Szent György utca 26. szám, 1. ajtó. ELVESZTETTEM Szélpál Ferenc névre szóló igazolványaimat. Ké­rem a megtalálót, adja le a fekete­széli rendőrségre. ELVESZETT személyazoonssági iga­zolványom. A megtaláló a Délma­gyarorrzág kiadóhivatalába adja le jutalomért. Kiss Imre. SZORGALMAS lány elmenne fű­szerüzletbe kiszolgálónak. Árpád.u. 29, Kiskitndofozsma. GYERMEKKERÉKPART, kétkerekű': keresek megvételre. Ajánlatokat Uj. szentiván, Kossuth-u. 107, Bodó András. EGY hilliárdasztalt megvételre ke­res a Szegedi Kenderfónógyár kul­túrbizottsága, Londont körút 3. sz. Ajánlatokat a portásnál kérjük le­adni. BŐRKABÁTJÁT most festesse, ja­víttassa Csordás bőrruhakészltő mes­ternél, Szent Mik'ós.utca 7­EGY jókarban levő sportkocsi el. adó. Sándor-u. 60. MAYER LUJZA iskolájában gyors. frási, gépírási, helyesírási tanfolya­mok nyílnak. Kazinczy-u. 6- fsz't­A 35. HÉTEN a 005.340 számú szel­vénnyel nyerték a 12 'találatos nye­reményt, 4220 forintot a Bástya­totónál. Vegye szelvényét a Bástya, totónál, ahol kilökheti, beadhalja és minden 9 találatos szelvény nyer. Bástya-totó, Lenin.u. 13. sz. Csongrádmcgvc) Ingatlanközvetítő Vállalat közli: LAKÁSOKAT minden méretben, közüle1,i elhelyezésre, azonnali kész­pénzfizetés mellett sürgősen kere­sünk. Vidékre helyezettek lakás­ügyét soronklvül intézzük- Cson­grádmegyei Ingatlanközvetítő Val. la'a'. Széchenvi-tér 8. KÉT.háromszobás, mod-rn lakást keresik, kerttel, jószágtar'fással. — Csongrádmegyei Ingatlanközvetítő Vál'a'at­•TÓÁLLAPOTBAN levő sötét férfi­öltöny eladó. Női szabóüzlcl. Baj csv-Zsilinszkv-u- 13. GYERMEKRICIKLIT keresek meg­vételre, kétkerekűt. Női klinika, dr. Rntizfaivy. ELADÓ egy kétszemélyes rekamié. Cím: Béke-utca 15/a. ELADÓ íróasztal, kisebb kemény, faasztalok, éjjeliszekrény. Orosz P'n-utca 6. SZARVA? kalapüzletét áthelyezte Nagy Jenő-utca 6. szám alá (voll OseVmte.s-ulca). SOKEIŐKOS kis iratszekrény, frő. asztal, kisasztal, könyvszekrény el adó Kö'esey-utea 4., jobbra, I. 1., délelőtt 11—l-ig. ÜZLETEMET a mai nappal meg­szüntettem. Liebmann Béla. Lakás­cím: Ságvári Endre-utca 14/b. ELADÓ hat darab választási ma­lac, új kombinált szekrény, rádió. Római-krt. 10. ELADÓ egy öthónapos ártán ma­lac. Lomniczi-utca 99. ELADÓ 2—3 éves kisfias tehén, Dorozsmai-út mellett. Eszes telep. ÖT lánc kukoricaszár talpon eladó. Érd : Sándor-u. 38. FÉRFI ruhák, felöltők, cipők, 12 személyes damasztabrosz, 24 szal­vétával eladó. Dózsa György-u. 9, I. 3. HASZNÁLT cserépkályha eladó. Orbán cserépkályhásnál, Kölcsey­utca 5. KARÓRÁT, zsebórát magas árban veszek. Fischer órás, Szeged, Klau­zál-tér ELADÓ eezlon, tűzhely. Zárda-u. 8, az udvarban. FÉLHÁL0 ágybetéttel, kanapéval, ágyrámával, bőr aktatáska eladók. Újszeged, Csanádi-u, 24. VINKLIVASAKAT. használtat, vagy újat, 15-öst, keresek megvé­telre Huszár, Jósika-u. 34. ÖNTÖTT tűzhely és dívány eladó. Partizán-u. 9/b, magasföldszint. EGY négyhónapos dán farkasku­tya eladó. Tápéi-u. 6. EGY kazat szalma, polyva eladó az újszegedi szérűben. Keresztese,é. Kelemen-u. 8. feÉtMArtYABÓTtSTzJRS oo'lHV* nopllop »•!•!«, izerkosztd t, kwd* ZOMBORI lANOS iz.rk.sztl i o (Z.rk.sx 'öblíortlöfl SurlianttlAg > Iz.g.d l.nln-lh 11. Teltfon i Sí-34 4. 40-80 - fii,,okol i»rV< .ztíiég tolofon ••)• MU U-M (ledóhlvatd > Sz.ged tonln-o e l-Msni 31-14 éi 35-0a Oélmagyororszúg Nyomda, Szagod Fololói v«z.)4 I PrUkw tendo* V Wrtly ° Íöv°töket biztosítjátok, a szocializmust építitek a vasipari szakmák elsajátításával. wJmmmmmm Jelentkezzetek a lakóhely szerint illetékes Tanácsnál vasipari tanulónak.

Next

/
Oldalképek
Tartalom