Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-23 / 195. szám

t»ÜTOnTOK, Ifenl. At*tít;>ZTlrS M KÉSZÜLJÜNK A KÖNYV ÜNNEPERE Szeptember 8—9—lO.én rendezik meg vidéken a hetedik szabad könyvnapokat. Ezek a könyvnapok is —, mint az eddigiek — újabb fontos állomást jelentenek dolgozó népünk kulturális életében. Csau vusza kell tekintenünk az eimui: könyvnapokra, hogy megállapítsuk: mily nagy haladást tettünk évről­évre irodalmunk, könyvkiadásunk és könyvterjesztésünk vonalán. A felszabadulás előtt is rendezi­tek könyvnapokat. De azoknak a könyvnapoknak csak egyetlen cél. ja volt: megszabadítani a kapitalis­ta könyvkiadót, könyvkereskedőt a „nyakán maradt" selejtes könyvek­től. A könyvnapoknak ez az üzlet: jellege még * felszabadulás után is csak fokozatosan szűnt meg. A felszabadulás utáni első könyvna. pokon, még nagyrészt a régi ma­gánkönyvkiadók szerepeltek, selej­tes könyveikkel. De dolgozó népünk már ezekben az években bebizonyí totta, hogy mennyire vonzódik az Igazi kultúrához: egyre nagyobb számban keresték fel Pártunk könyvkiadójának, a Szikrának sát­rait. Teljesen megváltozott a könyv­napok jellege 1949.ben. amikor be­következett a könyvkiadók államo­sítása. A könyvvásárlók száma je­lentősen megszaporodott: a dolgo­zók soha nem tapasztalt lelkesedés­sel és érdeklődéssel fordultak a jó könyvek felé. Ezeken a könyvna­pokon fogytak el először igazán nagy példányszámban politikai ki. adványok, marxista-leninista köny­vek, szovjet regények. De az 1949.es könyvnapoknak emellett a siker mellett mégis volt egy nagy fogyatékossága: az új magyar írók, a magyar irodalom új alkotásai nem a megérdemelt arányban sze­repeltek. Az 1950.es könyvnapon irodalom, potttkánk örvendetes eredménye­ként már igen azép számban talál­hatjuk meg a sátrakban a magyar klasszikusok remekelt. Petőfi, Arany. Mikszáth. József Attila mű. veinek új kiadását, új prózairodal­munk és költészetünk színe-javát. Ezek az eredmények megmutatták, hogy mennyire emelkedik állandó­an a magyar dogozó nép kul túrá­iig igénye. A magyar nép — olva­só nép lett. Elérkezett tehát az ide je annak, hogy szélesebb alapokon Szervezzük meg és a dolgozó nép ünnepévé tegyük a könyvnapokat. Az 1951-es könyvnapokon a vi­déken. a városokon kívül, mintegy 2000 faluban, 180 gépállomáson. 132 állami gazdaságban tartják meg a könyv ünnepét. Ebben az évben a könyvnap valóban a ma­gyar irodalom és a magyar nép ünnepe. Még világossabbá válik ! előtiünk a cél, amelyet Pártunk, a Szovjetunió példáját követve, prog­rammjává tett: „Mi mindén mun­kást és parasztot művelté akarunk tenni és ezt meg is tesszük!" Ez a sztálini tanítás válik valóra öt. éves tervünk teljesítése során, ez a sztálini tanítás ragyogja be könyv­napjainkat is. Az idei könyvnapo­kon a marxizmus-leninizmus nagy alkotásai, magyar ég szovjet iro­dalom színe-java, a világirodalom egy.egy remeke méltón tanúskod­nak emellett. A dolgozó, aki az idei könyv­sátrakat felkeresi, ott találja majd tanítónk, Lenin és Sztálin műveit. De ott találja Rákosi elvtárs köny­veit is. E művek minden egyes fe­jezete a szocialista átalakulás iránytűje, a szocializmusért, a né­pek szabadságáért, békéjéért folyó diadalmas harc ragyogó állomása. Megtalálja a magyar dolgozó az idei könyvnapokon a szovjet iro­dalom remekeit, amelyeket már is­mer, mert hiszen munkájában már eddig is komoly segítségére voltak. Ezeket a könyveket most új ki­: adásban* vásárolhatják meg. Köztük szerepel Azsajev regénye: Távol Moszkvától, Babajevszkij müve: Az Aranycsillag lovagja, amelyekből megismerhetjük a szov jet ember nagyszerű küzdelmét a kommunista társadalom megvaló­sításáért. Megtaláljuk ezenkívül mindazokat a szovjet szépirodalmi müveket az idei könyvsátorban, amelyek hasznos és kedves olvas­mányainkká lettek az elmuit évek­l ben. Méltó módon szerepelnek az id®i könyvnapokon a magyar klasszikus irodalom nagyjai is. Méltó bizony­sága ez annak a megbecsülésnek, amelyei Pártunk kultúrpolitikája haladó hagyományaink felé fordul. A mai magyar írók könyvei is nagy számban találnak helyet a könyvsátrakban, amelyek új irodai, munk gyarapodását, gazdagodá. gát bizonyítják. Üjabb mérföldköve kultúrforra. dalmunknak a hetedik szabad könyvnap. Azt a hatalmas fejlő­dést jelzi, amelyet Pártunk útmuta. tását követve, népi demokráciánk irodalma megtett. Az idei könyv­nap közeledik nagy célunkhoz, amelyet Rákosi elvtárs tűzött elénk: „Műveit, erös népet, szabad füg. getlen hazában!" KÖZELELLÖS, bötejü tehén, négy család méh modern kaptárral el­adó. Érd. Tábor- u. 3., III- em. TÖRÖK 3 RAKTORRAL bérszántást válla­lok. Szöllösi, Felsővárosi feketeföl­dek 319. A DOROZSMAI vMamoSban e hó 5-én elveszett egy aktatáska fontos iratokkal. Kérem a megtalálót, hogy az igazolványokat küldje el a benne levő címre, a táskát meg­tarthatja­Eí,VESZETT pénteken 5 drb fu­varlevél másolat. Kérjük a megta­láló! n kiadóba adja 1«­PHILIPS 2+4-es prima rádió el­adó. Guienberg-u. 28, fezt. 6. SZÁZ forint jutalmat adok annak, aki elvesztett fontos személyi okmá­nyaimat a Délm-agyarország kiadó­hivatalába eljuttatja. Gacscr Gvörrvné. MOSOTT géptisztító rongyot vásá. rol az Irodagépipari Vállalat. Szé­chenyi-tér 7. KOCSIGYÁRTÓ kovácsokat azon. nai felvesz Székfuvarozási Válla­lat Budapest, V. Marx-tér 7. MULHOPFER V. müórás üzletéi Sztá in-kőrút 47. szám. Püspök­bazár helyezi ál? Svájci órák vé­tele, eladása- Javítások, átalakítá­sok leggondosabban felelősség mel­len. REJARÓNŐT felveszek Shillingé® Nagy Jenő-u. 1. ELADÓ egv fúvott gumi* és egy vasráfos görgős nagy taposfleocsi. Pozsonyi Ignác-ulca 20. EGY Vei várt férfikerékpár, príma állapotban ctadó. Árvíz-u. 37. ELVESZETT 20-án a Sztálin-park­ban egy kékcsíkos szvetter. Kérem a megtalálót adja le a kiadóba, jutalmazom. BŐRKABÁTJÁT mosl festesse, ja. vlltassa Csordás hőrruhakészitö­mesternél. Szent Mikldi-U. 7­KÉTSZEMÉLYES diófa rekamié eta adó. Rrüsszelii-kflrút 37. ELADÓ 2 drb öthónapos malac. Teréz-u. 43. KÉT használt szekrény, asztal, kél szék, varrógép, kerékpár eladó. — MfRlekin'.heéő Pálfi-n. 48­SZEKRÉNY és egyéb bn'orok el­adók. Dózsa György-u. 20, kertben balra. KÉT drb anyagúidét találták. Gaz. dája jelentkezzék a Délmagyaror­szág kiadóhivatalában. KET collos vízvezetéki vascső el­adó. Petőfi-telep 1127. (az algyői úton), KATONA Lászlómé gyorsíróiskolájá­ba Kölicsey-u. 10. az új tanévre be­iratkozások megkezdőditek­KISEBB berksirei süldők eladók. Megtekinthető délután, Debreceni-u. 27b. szám. EGY hasznát ágóprést és egy nagy ollót vennék Szatvmazi-u. 43. PÉNTEKEN este a posta és a Szentháromság.utca között e've­szett egy fekete táska Józsa Klára névre szóló igazolványokkal, pénzzel együtt. Kérem a becsületes megta­lálót, a táskát és az igazolványo­kat adja le a kiadóba, a pénzt megtarthatja. EGY jóállapotban lévő női varró, gép és házinyulak eladók. Löm. niczy-utca 7. NŐI kerékpár, príma állapotban el adó. Moszkvai-krt. 25/b. NYOLCVAN ba?.szusos „Hohner" tangóharmonika eladó. Érdeklődni vasárnap délután 4-ig, hétköznap este 6-tól. Remény-ulcn 41. TEJIPARI Vállalat keres vezető könyvelőt azonnalra. Jelentkezés pénteken délelőtt fél 11-kor okmá­nyokkal és életrajzzal. Párizsi, körút 16. MAYER Lujza iskolájában gyors, írási, gépírási, helyesírási tanfolya. j mok nyílnak. Kazinczy.u. 6, fszt. I MEGVÉTELRE keresek íróasz. falt, kis asztalt, iratszekrényt, könyvszekrényt, 2 irodai fotelt, készpénzfizetésre. Ajánlatokat: Szegedi Annagyógyvíz éa szikvíz­üzem. Gutenberg.u. 23 DÉLELŐTTI órákra beiárónőt ke. res'k Kazinczy-u. 6, II. 7. TAKARÍTÁSBAN gyakorlott nőt keresek a reggeli órákra. Jelent, kezés délután 5—7 óra között. Deák Ferenc-utca 6. II. 9. Csongrádmeevel Ingatlanköz­vetf ft Vá'laiat közli: ELADÓ egy félház szoba, komyha, kamra 1200 négyszögöl kerttel, gyümölcsfákká] sürgősen. Érdek, lődni: Feketeföldek. Szélső-sor 9. , * Párthírek Pénteken, augusztus 24-én dél­után 6 órakor békefelelősi értekez­letet fariunk, amelyre minden bé­kefelelőst meghívunk. Agit.-prop. osztály NAPIREND Csütörtök, 1951 augu3ztus 23. MOZI Szabadság-mozi: Fél 7, fél 9: Ezred fia (augusztus 24.íg). Vörös Csillag: Fél fél 9: Windsori víg nők (augusztus 29­ig). Fáklya: 6. 8: Az Orel gőzös pnsztulása (ma utoljára). • SZÍNHÁZ SZÜNET • A Múzeum nyitva keddtől pén­tekig délelőtt 9-től délulán S-ig. szombat és vasárnap délelőtt 9-től 1 áráig, • Az Egyetemi-könyvtár augusztus­ban szünetel. • A Somogyi-könyvtár nyitva van köznapokon délelőtt 10 órától 14 óráig. IDŐJÁRÁS JELENTÉS: VáUo. zóan felhős idő, csütörtökön több he­lyen esővel, illetve zivatarral. Mér­sékelt szél. A nappali felmelegedés nyugaton kissé mérséklődik, keleten kissé fokozódik. — Várható hőmér. sékleti értékek az ország területére: reggel 14—17, délben 24—27 fok között. * RÁDIÓ MAI MŰSORA: Csütörtök, 1951 augusztus JÍ3. Kossulh-Rádió 5 Falurádió. 5.30 Hírek. 5.40 Csárdások. Szovjet kórusok. 6.30 Népszerű dallamok. 6.45 Verseny­híradó. 7 05 Hanglemezek. 7.25 Dalok. 7.45 Lapszemle. 8.0ő Nép­zene. 11.30 Regényrészlet. 12 Hí­rek. 12.30 Egy falu — egy nóta. 13.45 Hanglemezek. 14.10 Uttörő­hírO'dó. 14.45 Szvit. 15.30 Énekkar­15.55 Női szemmel... 16.20 Isko­lások. rádiója. 17 Hírek. 17.10 Re­gényrészlet. 18 Ifjúsági rádió. 19 Tánczene. 20 Hangos Újság. 20.35 Versenyben az ország kenyeréért. 20.45 Egy falu — egy nóta. 21 Hanglemezek. 22.05 Hírek. 22.30 Szórakoztató zene. 23.30 Dalok. Petőfi-Rádió 5.30 Zene. 5.50 MIIK-negyedóra­0.05 Üzemi lapok. 6.15 Zenekari muzsika. 7.35 Operarészletek. 8 Zene. 9.20 Iskolások rádiója. 10 Hí­rek. 10.10 Hanglemezek. 11-20 Hanglemezek. 15 Magyar zenekari művek. 15.40 Szovjet híradó. 15 óra 55 OpercttmiizsiSn. 16.40 Vo­nósnégyes. 17.15 Előadás. 17.30 Hí­rek. Í7.40 Előadás. 17-55 Szovjet dalok. 18.40 Előadás. 19 Építőipa­ri műsor. 19.25 Regényrészlet. 19 óra 50 Falurádió. 20.05 Zenei em­lékest. 21.30 Tánczene. 22 Hangle­mezek. 22 30 Népzene. BÉKEKÖLCSÖN KÉSZPÉNZ­JEGYZŐK FIGYELEM! Azok a Békekölcsön kész­pénzjegyzők, akilc az általuk jegyzett összeget teljes ©gémé­ben kifizették, de a kötvénye­ket nem kapták meg, saját ér­dekükben haladéktalanul for­duljanak « városi tanács pénz­ügyi osztályához. Szeged., Ta­nácsháza földszint 8. SZAKSZERVEZETI HIREIÍ Az Orvosegészságügyi Szak­szervezet Szeged városi járási alapszerve f. évi augusztus 23­án, csütörtökön este fél 8 óra­kor a Szakszervezeti Székházban (Tolbuchjn-sugá-rút 14.) taggyű­lést tart. Tárgy: A SZOT V-ik teljes ülése határozatainak is­mertetése. Tagságunk megjele­nését elvárja a vezetőség. MNDSZ HIREK. Szendrei Julia-csoport csütör­tökön d. u. fél 6 órakor nőnapot tart orvosi előadással egybe­kötve. EGY modern háromágú csillár el­adó. Somogyi-u. 11, I. em. DÉtMAOYARÓRSzJRí ooálVoi napilap. *•!•!«> imrknsitA é» kiad* ZOMBORI JÁNOS Izartcosifl i a «nrk»H'íblrot»«aj Jzarkoutóiég. Szagod lanlrt-s- II. Tolofon i 35-3S *t 10 60 - ElUiakol iza'W lalafon aita »W M-S» Qadahivatd > Slagod lentn-a e l.lafoni S1-U «. 35-00 Oélmagyafortzag Nyomda, Szagad •ol«l4» razatái Prtokte VSnüo* J Hiányosságok és feladatok megyénk területén az MHK testnevelési rendszerben Az MHK testnevelési rendszer nagyjelentőségű a Magyar Nép­köztársaság sportmozgalmának fejlesztésében. A rendszeren ke­resztül a magyar ifjúság nagy tö­megei kapcsolódtak be a testneve. lési és sportmozgalmakba 1949­50-ben. A próbázások alkalmával tehet, séges fiatal sportolók tűntek fel és számos sportágban biztosították az utánpótlás egységeg kifejlődé­sét. A próbázásra vaió felkészülés és a próbázások elősegítik az If­júság és a felnőtt dolgozók egysé­gének megszilárdítását, a munka magas termelékenységét és szere­teti hazánk védelmét Az eddig elért eredmények mel­lett azonban vannak hiányossá­gok is. Az MHK munkában Cson­grád.megye lemaradt. Ha megnéz­zük a lemaradás okát, íegelsö&or­ban is abban kelj keresnünk, hogy egyes illetékes szervek nem látták és nem látják az MHK testnevelé­si rendszer jelentőségét és fontos, ságát. Az MHK testnevelési rend­szer a magyar testnevelés és sport alapja. A hazáját szerető, a szocia. lizmust építő, szabadságának ás függetlenségének megvédésére mindig kész magyar dolgozók, el­sősorban az ifjúság testnevelési rendszere. Ezen keresztül és ezek szemelőtt tartásával mozgosítjuk a dolgozó tömegeket. Az MHK.n keresztül nevelünk erős, egészsé­ges, bátor dolgozókat, akik a mun­ka területén jobban megállva he­lyüket építik a szocializmust és erősítik népi demokráciánkat. Ezeket a döntően fontos ténye­ket nem látták egyes sport-egye­sületek és sportkörök. Nem moz­gósították a dolgozókat és csak mint másodrendű kérdést kezelték az MHK testnevelési rendszeri. Első volt számukra az egyes szakosztályok működése, különö­sen a labdarúgás, ez utóbbira fek­tették a fősúlyt a sportvezetők. Állandóan a labdarugó csapatról és a labdarugó játékosok átigazo­lásáról beszéltek. Ha megkérdez­zük őket. hogyan állnak az MHK­val. nem tudnak beszámolni. Népi demokráciánkban nemcsak a lab­darúgás a sport, hanem a többi, a muliban elhanyagolt, vagy csak a kiváltságosak á,tal űzött sport­ágak is. Pl. mozgosítani tudnak mindenkit egy labdarugó játékos leigazolására, de az MHK-ra nem. Egyes sportkörökben a szakszer, vezeii bizottság nem támogatja a sportfelelőst, az MHK szervezési munkában, — különösen a taná­csoknál tapasztalható ez. — Ma­gára hagyja őket. ahelyett, hogy a népnevelőket is mozgósítanák erre a fontos munkára. Nem jár. na.k elől jó példával á Pártszerve­zetek funkcionáriusai, a szakszer­vezetek bizottságai és a vállalat­vezetők se, az MHK szervezésében, pedig példát vehetnének Nagylak­ról. ahol jól megy az MHK. Itt a legelsők között volt a nevezők és a próbázók között a párttitkár, I szakszervezeti bizottság és a vál­lalatvezető. Itt meg is mutatkozott 'a példamutatás, a jó felvilágosító munka szüleménye: az eredmény. A párttitkárok nem támasztják alá politikailag az MHK testneve. lési rendszert. Nem beszé'nek a jelentőségéről és fontosságáról tö. megszervezett, vagy Pártgyűlése­ken, ami szintén hátráltatja a • rendszer kiszélesítését. A DISZ a maga vonalán sem végez jó mun. | kát. Nem foglalkozik az MHK-va! 1 a DISZ bizottsági ülés, alapszervi üléseken és nem mozgosíijók a fiatalságot. Nincs meg a DISZ-en belül a szocialista munkaverseny sem ezen a vonalon. Különösen nagy hiányosságok mutatkoznak a DISZ munkájában falun, ahol az MHK és a falusi spartakiád ie van maradva. Ezen nem is lehet csodálkozni, mert a DISZ sportfe. lelősei nem járnak el a TSB. ülé­sekre, ahol az összes tömegszer­vezetek bevonásával megbeszélnék a soronkövetkező feladatokat ég minden tömegszerva saját vonalán mozgósítaná a dolgozó fiatalokat az MHK edzésekre és próbázások. ra. Előfordult pl. Csongrádon, hogy a Postások lementek próbáz­ni és hangozta! Iák, hogy magarak a szintek és szerettek volna a dol­gozók mindjárt az eLső edzésen le­próbázni. A szintek igaz, hogy ma­gasabbak, mint 1949-ben, vagy 50-ben voltak, de nem elérhetetle­nek, csak rendszeres edzés kell hoz­zá és elérhetik. Edzések nélkül nem lehet eredményt elérni, nem lehet egyből a színieket elérni, vagy túl­szárnyalni. Szegeden pl. lebecsülték az MHK t. Különböző üzemeket mozgósítottak próbázni a Lokomotív, pályára, ugyanakkor labdarugó mér­kőzést rendeztek és nem engedték bo az MHK-próbázókat — de még a városi TSB MHK-előadóját sem — csak ha megfizetik a belépőjegyet. A hibák mellett vannak jól dolgozó sportkörök is, amiből konkrétan meg lehet állapítani azt, hogy ha egyes helyeken meg lehet szervezni az MHK-t, akkor lehet eredményesen dolgozni mindenhol, csak akarat és kellő felvilágosító munka kell hozzá­Ilyen sportkörök a megyénkben a Nagylaki Kendergyár, Szegedi Kés­árugyár. Szegedi Paprikafeldolgozó üzem. Szentesi Vörös Meteor, a vá_ sárhelyi Kisipari Termelő Szövet­kezet, a vásárhelyi Vörös Meteor sportkörei. A hibák láttán nem szabad meg­torpanni, hanem folytatni kell a munkát, A sportköri vezetőségek minden tagja foglalkozzon az MHK­vál, érezze kötelességének azt, hogy sikerre vigye testnevelési rendsze­rünket. Az MHK bizottságoknak nagy a feladata, de csak akkor vé­gezhetnek jó munkát, ha a sport­kör vezetősége összes szakembereit és képzett sportolóit mozgósítja, hogy minél több jelvényest tudjanak az év végére felmutatni. A szocializ­must építő népi demokráciánkban a lestnevelés és sportmozgalom fej­lesztése állami feladat. A Pártszer. vezetek, tanácsok és a szakszerve­zeti bizottságok folyjanak bele a ne­mes munkába, segítsék, támogassák az MHK bizottságokat oly módon, hogy politikailag támasszák alá és hívják harcba a népnevelőket a felvilágosító munkába. Biztosítsák a szocialista sportke reteknek szocialista tartalommal va­ló megtöltését. Az MDP II. Kon­gresszusa megszabta azokat a törté, nel.rú jelentőségű feladatokat, ama. lyek a szocializmus építése és a bé­ke védelme érdekében előttünk álla­nak. Ezek a feladatok a testneve­lési és sportmozgalom feladatai is, amelyeit megvalósítása biztosítsa a sport további zavartalan fejlődését. Minden erővel azon kell lenni, hogy a sportoló tömegeket még aktívab­brn bevoniuk a szocilaizmus építé­sébe, a béke védelmébe- Előre az MHK testnevelési rendszer sikeres végrehajtásáért! EG YESÜLE1 KÖZI ÚSZÓ MÉRKŐZÉS Az Sz. Petőfi úszószakosztálya Alkotmányunk 2 éves évfordulójára hétfőn délután egysületközi úszó­versenyt rendezett. Eredmények-: 50 m úttörő gyors 1. Tompa (Sz. Pe­tőfi) 39.2. 50 m úttörő mell 1. Pnp (Sz. Dózsa) 44.8. 50 m úllőrő gyors I. Dohai (Sz. Petőfi) 36.2. 50 m 'rdülő kezdő gyors 1. Horváth (Sz. Petőfi) 45-2. 100 m ifi hát 1. Csapó II. (Sz. Petőfi) 1:22.2. 100 m serdülő hát 1. Kun (Sz. Petőfi) 1:32.5. 50 m úttörő mell 1. László II. (Sz. Petőfi) 50.2. 100 m Serdülő gyors 1. Csata (Sz. Dózsa) 1:13.2­100 m ifi mell 1. Dohai 1:30.8. 100 m ifi gyors 1. Fazekas (Sz. Dózsa) 1:09.6, nöi számok: 50 m úttörő mell 1. Kis (Sz. Petőfi) 49. 50 nt úttörő me'i 1. Lábdi III. (Sz. Petőfi) 49.8. 50 in serdülő gyors 1. Erdész (Sz. Petőfi) 42.4. 100 m mell 1. Pcterdi (Sz. Petőfi) 1:37. 100 m pillangó 1. Lábdi II. (Sz. Petőfi) 1:45.2. 100 m hát I. Ju­hász (Sz. Haladás) 1:35.4. 4x50 m úttörő váltó 1. Sz. Dózsa 2:34.4. 3x50 m úttörő váltó 1. Sz. Petőfi 2:07.6. 4x50 m serdülő váltó 1. Sz­Dózsa* 2:41. Ma Sz. Petőfi—VL. Sz. Kender edzőmérkőzés Ma délután négy órai kezdettel a Szegedi Petőfi az Ujszegedi Tex­l/iles-pályán edzőmórkőzést játszik a VL. Sz. Kender csapatával. Ma Sz. Honvéd—Sz. Lokomotiv edzőmérkőzés Ma délután 5 órakor a felsővá­rosi Honvéd sportpályán a Szegedi i Honvéd edzőmérkőzést ját-szik a - Szegedi Lokomotív ellen, Elmarad a vasárnapi NB Les forduló « Az OTSB rendelkezésére a va­sárnapi NB l-es labdarugó forduló e'marmd a Magyar—Csehszlovák válogatott atlétikai viadal miatt. A Nemzeti Bajnokság első fordulóját szeptember 2-án tartják meg. I.ACZKÓ órás Széchenyi-tér 9. 7sótér-ház. Jó árat fizetek kar-, zseb- és ébresztő órákért és Szer­kezeté®

Next

/
Oldalképek
Tartalom