Délmagyarország, 1951. augusztus (7. évfolyam, 177-202. szám)

1951-08-24 / 196. szám

AZ MD P CSÖNG RA DM EGYE! PARTB VII. ÉVF. 196. SZAM AISA ftll FII.LEIi DIADALMASAN INDULT ÚTJÁRA A GAZDA-MOZGALOM A SZEGEDI FALEMEZGYÁRBAN FELEMELTEK A NYÁRON ÁTADOTT HIZOTTSERTÉSEK UTÁN FIZETENDŐ PRÉMIUMOT ELŐRE A BÉKEBEGYÜJTÉSÉRT IJj lendületet adott Szegeden is a begyűjtésnek Udvar község felhívása A felhívás áfa eltelt néhány nap alatt köze! 50 százalékkal is ugrott egyes városrészek beadási teljesítménye Szeged dolgozó parasztjai is csat­lakoztak Udvar község felhívásá­hoz s begyűjtési békehetet tarta­nak. Az elmúlt napok alatt ennek nyomán fokozódott a terménybeadás üteime. Azok a dolgozó parasztok, akik még nem teljesítették beadási kötelességüket, sietnek most eleget jtenni hazafias kötelességüknek. A Bocskay.utcai terményraktár­ba kora hajnaltól, késő estig szinte megszakítás nélkül hordják a kocsik a gabonát. Leg­alább tíz kocsi sorakozik egyszerre a begyüj tőhely előtt. Ezek egyikével érkezett Bodó Géza Felsővárosi fe­keteföldek 8. szám alatt lakó 13 holdas középparaszt is. Beadási kö­telezettségét 100 százalékra teljesí­tette s azon felül felesleges gabo­nájából 720 kiló búzát vitt be C­vételi jegyre. A mázsa mellett áll Tasnádi Ist­vánné. Férje kinn a kocsiról ado­gatja le a zsákokat. Segít a raktári dolgozóknak, hogy gyorsabban men­jen a munka. Tasnádiék 8 holdas jcözépparasztok, a Lomnici-utca 125. szám alatt laknak. — Tegnap csépelték el a búzán­kat — mondja Tasnáddné —, be is hoztuk egyenesen a géptől. Most 2 mázsa valahány kiló búzát hoztunk be, mert ezzel elmaradtunk. C-vételi jegyre is hoztunk 776 kiló búzát. — Hétfőn mi is kinn voltunk a gyűlésen — teszi még hozzá — és hallottuk, hogy itt Szegeden is bé­kebegyüjtési hét lesz. Most hallot­tuk azt is, hogy a kormányzatunk meghosszabbította a gyorsbeadási jutaJomosztás határidejét. Ezért siettünk behozni a búzánkat, mert a békét is védjük vele és még gyorsbeadási jutalmat is kapunk az árán felül. Meg is kaptam a gyorsbeadási jutalmat, összesen több mint 800 forintot a búzáért. Most innen pedig megyek az utalványért, hogy bevásároljam a számunkra szükséges holmikat. Az'uramnak bakancsot, a fiamnak szép ingeket, nekem, meg a kislá­nyomnak ruhának valót. Türelmetlenül topog körülöttük Savanya János bácsi. Hófehér ba­juszát hol jobbra, hol balra símít­ja, s közben sürgeti a raktár dol­gozóit. — Mérjék már gyorsan az én árpámat is, mer t sietek. Már a bú­zát csépeli a gép és még azt is szeretném behozni ma. Savanya János a Rókusi fekete­földek 124. szám alatt lakik s a fiá­val együtt 10 hold földön gazdálko­dik. Elégedetten nézi a közben máazára hordott zsákokat. — 553 kiló — hangzik a mázsa mellől. Kiállítják az átvételi je­gyeket. Gondosan összehajtja, el­teszi és az ajtóból szól vissza: — Ha a búzát hozom, majd el­számolunk. — Aztán Savanya báosi — szól utána az egyik dolgozó — mennyi búzát hoz be? C-vételi jegyre is hoz? Savanya János megütközve áll meg: — Hát persze, hogy hozok — mondja —, csak nem gondolják, hógy én lemaradok. Én is hozzájá­rulok a felesleg beadásával a béke megvédéséhez. Városrészeink túlnyomó része túlteljesítette búzabeadási kötelezettséget Igy megy ez az egész városban. Az utolsó napokban a városrészek ered­ménye alaposan megváltozott. A városrészek búzabeadási kötelessé­güket kettő kivételével már mind túl teljesítették. Szentmihálytelek dolgozó parasztjai járnak az élen. Az elmúlt napokban 46 százalékkal emelkedett a begyűjtés és csütörtök délig 158 százalékra teljesítették beadási kötelességüket. A második helyen Alsóváros halad. Az itt lakó dolgozó parasztok 141.7 százalékra teljesítették beadási kötelességüket. Őket nyomon követi Újszeged: 141 százalékra teljesítették beadási ter­vüket. Itt az utóbbi napok alatt 21 százalékkal emelkedett a besző Igái­tatás. Móraváros a negyedik helyen halad, pedig már ők is elérték a 120 .százaiéitól. Rókus dolgozó pa­rasztjai is már 104 százalékra tel­jesítették beadási kötelességüket. Hátul kullog azonban Felsőváros 73.3 százalékos eredményével és a legutolsó a Belváros, ahol még csak 56-2 százalékban teljesítették a bú­zabeadási kötelességüket. A rozs beadásban is Szentmihálytelek dolgozó paraszt, jai járnak az élen. A rozs beadás 31 százalékkal emelkedett a békehét első napjaiban, így elérték a 177 százalékos beadási teljesítményt. Alsóváros a második. Beadási kö­telezettségüket 131.6 százalékra tel­jesítették. Felsőváros nyomon kö­veti Alsóvárost, mert itt is elérték már a 131 százalékot. Újszeged 100 százalékra, Rókus 91 százalékra, Móraváros 80 százalékra teljesítette beadási kötelességét. Móraváros az utóbbi napokban 20 százalékkal emelte beadási teljesítményét. Leg­hátul kullog itt is a Belváros, ahol a beadási kötelességüket csak 58 százalékban teljesítették. Árpabeadási kötelességének túlteljesítésével Al. sóváros jár az élen. Előirányzott tervüket 121 százalékra teljesítet­ték. Utána Szentmihálytelek halad, beadási kötelességének 109 száza­lékra tett eleget. Újszeged dolgozó parasztjai már csak 84 százalékra, Belváros 70 százalékra, Rókus 69,5 százalékra. Móraváros 66 százalék­ra teljesítette beadási kötelességét. Az utolsó helyen Felsőváros halad, ahol mutatkozott ugyan javulás, de még így is csak 45 százalékot értek el a beadás teljesítésében. A zab beadásban 216 százalékos teljesítménnyel Új­szeged dolgozó parasztjai járnak az élen. Messze maguk mögött hagy­ják a többi városrészekel. Rókus dolgozó parasztjai is élenjárnak, de itt már csak 113 százalékra telje­sítették beadási kötelességüket. A többi városrészek azonban még min­dig alaposan lemaradtak a zabbe­adással. Móraváros 52 százalékos, Alsóváros 48.3 százalékos, Felsővá­ros 43.5 százalékos teljesítményt ér­lek el. Szép javulás mutatkozott az elmúlt napokban Móravárosnál, ahol 30 százalékkal és Alsóváros­nál, ahol 21 százalékkal emelkedett a beadás teljesítménye. Továbbra is egyhelyben topog azonban a Belvá­ros 23.7 százalékkal és Szentmi­hálytelek 10 százalékos teljesít, ménnyel. Szen Imihály telek dolgozó parasztjai élenjárnak egyéb téren a beadás teljesítésében. Búza-, rozs-, árpabeadásukat már jóval túltelje, sílették, érthetetlen tehát, hogy a zab beadásában miért mu talkőzik ilyen nagyarányú lemaradás. A hátralévő néhány nap alatt fo­kozzák tovább dolgozó parasztjaink a begyűjtés lendületét, hogy minél jobb eredménnyel záruljon a béke­begyüjtési hét és Szeged dolgozó parasztjai kerüljenek ki győztesen a Makóval megindított versenyből. Példát mulatnak a begyűjtésben a termelőcsoportok Az egyénileg dolgozó parasztok­nak példát mutatnak a begyűjtés teljesítésében is termelőcsoportja­ink. Majdnem valamennyien túltel­jesítették már beadási kötelességü­ket. Ezzel is bebizonyították a nagy­üzemi gazdálkodás fölényét az egyé­ni gazdálkodással szemben. A Tán­csics-tszcs búzabiadási kötelességét 220 százalékra teljesítette és ezen­felül 17.333 kiló búzát adott be C 194.4 százalékra teljesítette beadási kötelességét és 2774 kiló búzát adott be C-vételi jegyre. Az Új Élet. tszcs 204 százalékra teljesítette be­adását és 107 mázsa búzát adott be C-vételi jegyre. A Felszabadulás­tszcs 159.4 százalékra teljesítette beadási kötelességét és 18-222 kiló búzát adott be C-vételi jegyre. A Dózsa-tszcs 248 százalékra, a Hala­dás-tszcs 221 százalékra teljesítette beadási kötelességét. Legyen méltá nevéhez a „ötéves Terv"-tszcs is! Beadási kötelességének teljesítő­sével lemaradt azonban az Ötéves terv-tszcs, amely hanyagságból nem vitte be búzáját a begyüj tőhelyre. Sürgősen eleget kell tenniük köte­lességüknek, hiszen a környékben lakó dolgozó parasztok figyelik mun. kájukat és csak akkor csatlakoznak hozzájuk, ha azt látják, hogy a cso­port jó munkát végez és élenjár a kötelességteljesítésben is, mert ez biztosítja egyúttal az egyéni jólé­tet. Az Ötéves terv-tszcs dolgozói ne hozzanak szégyent nevükre és a bé­kebegyüjtési héten teljesítsék ők is hazafia kötelességüket a többi tszcskhez hasonlóan. Erőteljesebben kell fokozni a begyűjtés munkáját Csongrád megyében a harmadik hely visszaszerzéséért Az élelmezési minisztérium közli: A begyűjtési békehét nap, mint nap újabb eredményeket hoz. Kelebia község már 376.5 százalékra emelte gabonabe. gyüjtési tervének teljesítését. A megyénk gabonabegyüjtési versenyében még mindig Bács­Kiskun tartja a Pest megyétől veszélyeztetett első helyet. Baranya legutóbbi előretöré­sével megszerezte a harmadik helyet. Ebbe Csongrád nem haj­landó belenyugcdni. Kedden a két megye között a különbség máris csökkent. Ez azonban tá­volról sem elég ahhoz, hogy Csongrád megye a harmadik helyet visszaszerezze. Csongrádnak sokkal erőtel­jesebben kell fokoznia be­gyűjtési munkáját, ha újból a harmadik helyre akar jutni. Ha Csongrád a leggyorsab­ban nem fokozza eredmé. nyeit, a 0-7 százalékkal mö­götte lévő Hajdú megye az 5. helyre szorítja. A harmadik helyért folyó küz. gött. Békés megyének is nagy szüksége van, hogy emelje napi begyűjtési eredményeit, mert. az ország legnagyobb gabona­termő megyéjének nem nagy di­csőség a 9. hely. amelyről nem tud elmozdulni. Békés lemaradá­sát igen élesen fejezi ki, hogy holtversenybe került Borsoddal, amely pedig mint északi megye későbben fejezte be az aratást és kezdte a cséplést, de ennek ellenére a terv teljesítésében ma már egy színvonalon áll Békés­sel. Borsod azonban augusztus 21.én vesztett eddigi lendüle­téből. mellyel utolsó helyéről következetesen tört fel a 8. helyre. Most ez. a kemény harc­cal kivívott helye veszélybe ke­rült. A begyűjtés erőteljesebb fokozása érdekében az ed­diginél sokkal nagyobb gon. dot kell fordítani a „C" ter­vek teljesítésére. Á ,.C" begyűjtésben további legjobb eredményt Pest, Bács­Kisikun, Csongrád és Heves megye érte el, de ezekben a delmet még nyíltabbá teszi,' megyékben is elhanyagolták a hogy Szolnok megye is csupán 1.3 százalékkal van Hajdú mö­takanmánygabona jegyes begyűjtését. „C-vételi. A szovjet és román nép barátságának alapja a békéért és a szocializmusért folyó küzdelem Vorosilov elvtárs beszéde Bukarestben Románia felszabadulásának hetedik évfordulója alkalmából rendezett ünnepi gyűlésen Felszabadulásának 7-ik évfor­dulóját ünnepli a román dolgozó nép. Bukarestben és az ország minden városában, községében nagyszabású ünnepségeken emlé­keznek meg az ország dolgozói a felszabadulás évfordu'ójáról, kife­jezve hálájukat és szeretetüket a felszabadító Szovjetunió iránt. Az ünnepségekre megérkezett Bukarestibe a szovjet kormánykül­döttség. amelynek vezetője Voro­silov elvtárs, a Szovjetunió marsall, ja. A küldöttséget ünnepélyesen fogadták a bukaresti repülőtéren. A szovjet vendégeket Pctru Groza. a Román Népköztársaság minisz­tertanácsának elnöke üdvözö'te. Szerdán délután a bukaresti PETRU GROZA: Győzelem-téren lévő .szovjet hősi emlékműnél gyűltek össze a kor­mány és külföldi küldöttségek tag jai, hogy leróják kegyeletüket a Romániát felszabadító szovjet had­sereg hősi ha.ottai iránt. A román és szovjet himnusz elhangzása után Emil Bodnaras honvédelmi mi­niszter mondott ünnepi beszédet, majd a külföldi delegáció, élükön a Vorosilov elvtárs által vezetet' szovjet delegációval megkoszorúz­ták az elesett szovjet hősök em­lékművét. A külföldi küldöttségek után Románia tömegszervezetei, a nagyobb gyárak dolgozói helyez, tek koszorút a. szobor talapzatára, majd díszszázad lépett el Voro­silov elvtárs előtt. A román dolgozók a Szovjetunió iránti határtalán szeretettel ünneplik a felszabadulás évfordulóját Augusztus 22_én ünnepi gyűlési tartottak Bukarestben a román főváros dolgozói Romániának a szovjet hadsereg által történt fel­szabadítása 7. évfordulója alkal­mából. Az elnöki asztalnál helyetfoglalt dr. Petru Groza. a minisztertanács elnöke, Gheorghiu-Dej elvtárs, a Román Munkáspárt főtitkára, a minisztertanács elnökének helyet, tese, valamint a Párt és a kor­mány több más vezetője. K. E. Vorosilov elvtárs vezetésével a szovjet kormányküldöttség és a népi demokratikus országok kor­mányküldöttségeinek vezetői. ' Petru Groza miniszterelnök üd. vözölte a megjelenteket, majd Vasile Luca, a Román Népköztár­saság miniszterelnökhelyettese mondotta el beszámolóját. „Annak a ténynek, hogy Ro­mániát a fasizmus igája alól a szovjet hadsereg szabadította fel igen döntő jelentősége volt a né­pünk életében előállott események további fejlődésére" — mondotta többi között, majd részletesen vá­zolta azt a harcot, amelyet a ro. mán dolgozó nép vívott a szocializ­mus építéséért Romániában. Az elŐ3dó a továbbiakban a Ro­mán Népköztársaság népgazdasá­gának sikereiről beszélt, vételi jegyre. Az Alkotmány-tszcs1 — Szocialista Iparunk gyors. ütemű fejlődése és a termelés minden területén az Ipari vál­lalatok által elért hatalmas sikerek elképzelhetetlenek let­tek volna „ Szovjetunió segít­sége nélkül — mondotta a többi között, majd1 szembeállította a népi demokrati­kus országok helyzetét a marshai­lizált országok válságos helyzeté. Vorosilov elvtárs beszéde Jugo­vel, továbbá foglalkozott szlávia helyjetével is. — Tito renegátokból, provoká­torokból és kémekből álló fasiszta klikkje — mondotta Luca — az imperializmus szolgálatában áll és kegyetlen terrorral uralkodik. — A Román Munkáspárt vezeté­sével — mondotta befejezésül Va­sile Luca — népünk első ötéves tervében hozzákezdett annak a hatalmas feladatnák a megvalósí­tásához, hogy megteremti a szo­cializmus gazdasági alapját a Ro­mán Népköztársaságban. A román nép békét akar és még csak nem is gondol valamilyen más ország elleni agresszióra. A román nép azonban felméri annak a jelentőségét, milyen veszélyesek az Imperialisták mesterkedései, melyek új há­borús összeütközésre, új hábo­rúra irányulnak. A Román Népköztársaság dolgo zói a Szovjetunió, annak kormá­nya. a Bolsevik Párt és I. V. Sztálin, az egész világ dolgozói, nak nagy tanítója és vezetője iránti mély elismeréssel és határ­talan Szeretettel ünneplik hetedik évfordulóját annak, hogy „ le­győzhetetlen szovjet hadsereg a fasiszta leigázás alól felszabadí. totta hazánkat — fejezte be be­számolóját Vasile Luca. Az elnök ezután K. E. Vorosilov elvtársnak adta meg a szót, akit a résztvevők lelkes tapssal, felállva köszöntöttek. Vorosilov elvtárs beszédében megemlékezett azokról a sikerek­ről, amelyeket Románia dolgozó népe az élet különböző területein a felszabadulás óta elért, majd az ötéves tervvel kapcsolatban ezeket mondotta: — A Román Népköztársaság dolgozói erőikbe vetett hittel, mun. káspártjuk és kormányuk útmuta­tásait ingadozás nélkül követve, ez év eiején nagy lelkesedéssel kezdtek hozzá első ötéves népgaz. dasági tervük és tízéves villamosí­tási tervük megvalósításához. Az ötéves terv végére a Román Nép­köztársaság — mi valamennyien hiszünk ebben — fejlett szocialista iparral és je­lentős részében gépesített me­zőgazdasággal rendelkező or. szággá változik. Népeink barátsága régi ke­leiű és gyökerei messze vissza­nyúlnak a múltba. Az első világ, háború után Románia akkori kor­mányzói. a román nép akarata el­lenére megszegték és az amerikai­angol és francia imperialisták felé fordultak. Hét évvel ezelőtt a közös el­lenség, a német fasiszta agresszo­rok elleni kemény küzdelem tüzé­ben ez a barátság újjászületett ós új politikai és szociális alapra he­lyeződött. Ez az alap népeink együltes küzdelme a békéért, a de­mokráciáért és a szocializmusért. — Elvtársak! A barátságnak a román és a szovjet nép közötl — miként más népek között is — sza­kadatlanul erősödnie és fejlődnie kell — mondotta Vorosilov marsall, — A szovjet-román kölcsönös meg-

Next

/
Oldalképek
Tartalom