Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)
1951-07-19 / 166. szám
CSÜTÖRTÖK, 1051. JULIUS 10. ' Megalakult a csongrádmegyei katolikus papok békebizottsága Kedden délelőtt nagy érdeklődés mellett folyt le a katolikus papok csongrádmegyej béfcebizot is ágának alakuló ülése. Az ülésen más megyék küldöttei is megjelentek, vagy táviratban üdvözölték az alakuló ülést, amelyen jelen volt Beresztőczy Miklós prelátus, az országos papi békebizottság elnöke, Horváth Richárd, az országos papi békebizottság titkára, valamint Szécsi Antal püspöki helynök is. Az ülésen résztvevő katolikus papok hozzászólásaikban magukévá tették a beszámolókban foglaltakat, amelyek kihangsúlyozták a jelenlévők helyeslése közben, hogy_ a magyar katolikus papság a békemozgalomba való bekapcsolódásával a jövő útjára lép. A békemoagalomba való bekapcsolódás azonban nemcsak azt jejenti. hogy a papi békebizottság tagjai eljárjanak a bé, kegyűléáekre ós ott felszólaljanak, hanem elsősorban azt, hogy minden törekvésben segítik a béke erősíté. sét. A békét szolgálja a .termelés, [tehát az ötéves terv építését, amit minden erejükkel támogatnak. Csongrád megyében támogatniok kell a katolikus papoknak — hangsúlyozták a beszámolók — a közöseégi termelést, a termelőszövetkezeti csoportok fejlesztését, elő kell eegíteniök a szövetkezeti mozgalmat. Mindenütt kapcsolatot kell teremteniük a tanácsokkal és egyéb népi szervekkel. A legközelebb álló döntő feladatok végzésében a cséplés, behord ás és gabonabegyüjtés Sikeréért folytatott munkában is részt kell venniök. A csongrádmegyei tanács részéről Papp Sándor tanácselnök üdvözölte a békebizottság alakuló ülésén megjelenteket és a tanács nevében felajánlotta a segítséget; a közös együttműködés elősegítését. Rámutatott azokra a feladatokra, amelyekben a béke megvédése érdekében együtt kell működnünk. Beresztóczy Miklós prelátus, az országos papi békebizottság elnöke szólt ezután az ülés résztvevőihez. Ismertette a nemzetközi helyzetet, amelyben a papságnak átdolgozó nép mellé kell állnia. Az ülés részt, vevőinek egyöntetű helyeslése melpökcink helyeslése, békcmozgalinunk mellett eddigi munkánk iga zoiása is és új lendületet ad eddigi héketörekvéseinknek. Minden erőnkkel! azon leszünk, hogy továbbra is scgttsUk püspökeinket, egyházunk és hazánk érdekében folytatott céljaik elérésében. Ezért mozgalmunktól még elzárkózott pap test véreinket kitartó, meggyőző munkával sorainkba hozzuk és visszautasítjuk a tények Ismerete nélkül ellenséges mesterkedések hatása alatt a mozgalmat kísérő rágalmakat . f Fcthívjuk megyénk minden nép mvK. "l '"™ "- bez hű papját, vegye ki részét a let sulisán eUtóte Gitw;és ban-, bék<írt f0$ küzdelem jelen egl daja aljas amadásat a nep ellen. szakaszáb6If h e„e, h népünk Mi. végighallgattuk Grőszék tárgyalását — mondotta — és voltunk kint azon az előszállási papi birtokon is, ahol a dolgozó parasztokat nyomorúságos életkörülmények közé szorították és sanyargatták. A tárgyalásom se változtak meg Grőszék. Ugyanolyan _ modorban, ugyanolyan hanglejtéssel ^és szellemben beszéltek, mint azelőtt, ami azt bizonyítja, hogy a harmadik világháborút előkészítő imperialista fenevadakkal és a fasizmus hordalék, szeműét népségével szövetkezve végképp eladták magukat az imperialistáknak, A papi békebizoűság alakuló ülésén a hozzászólások után megválasztották a tisztikart, majd Molnár Antal, a szegedi Petőfi-telep plébánosa felolvasta a megalakult papi békebizottság alábbi szövegű határozatát: Határozati javaslat „Mi, csongrádmegyei róm. kat. papok, kijelentjük, hogy minden erőnkkel és tehetségünkkel az ég és föld legnagyobb ajándékát, a békét kívánjuk szolgálni. Aláírásunkon túlmenően cselekedeteinkkel is kövelcljük, hogy hárítsák el az emberiséget újabb borzalommal fenyegető háborús veszélyt és mi, csongrádmegyei papok, követeljük, hogy az öt nagyhatalom kössön békcegyezraényt. Nagyra értékeljük és megvalósítani kívánjuk a magyar püspöki kar és- a Magyar Népköztársaság kormánya között létrejött megegyezést és ennek értelmében elhatározzuk; Népünk alkotmányára tett eskünknek megfelelően támogatjuk Népköztársaságunk átlamrendjét és alkotmányát. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy erősítsük népünk egységét, ennek érdekében kijelentjük, hogy nemcsak államrendünk, hanem egyházunk ellenségének is tekintjük azt, akt az egyház és ál lam megegyezésének betűje, vagy tartalma cl'en szól vagy cselekszik Ezért Ítéljük el Grősz és társait, akik összeesküvésükkel nemcsak tragédiát akartak zúdítani népünkre, hanem súlyos kárt okoztak anyaszentegyházunknak. Hivatásunk tudatában arra törekszünk, hogy híveinknek jó példát adjunk állampolgári kötelességünk mintaszerű teljesítésével, követve Krisztus Urunk szavát: „Adjátok meg a császárnak, ami a császáré és Istennek, ami Islené." Éppen ezért minden katolikus paptestvérünk az • állam és népünk iránti legfontosabb kötelességének tekinti a begyűjtés munkájának elősegítését és támogatását, mint a 'felemelt ötéves tervünk jelenlegi szakaszának fundamentumát, bé&emunkánk legfontosabb zálogát. Népünk boldogulását célzó ötéves tervünket minden erőnkkel elősegítjük, tudva azt, hogy nem lehetünk híveink örök boldogságának egyengető!, földi boldogulásának épülése nélkül. Felvilágosító munkát fejtünk ki a gondjainkra bízottak között annak bizonyítására, hogy a tunya közömbösség haszontalan, sőt káros magatartás a béke szent ügyének kérdésében. Tevékenyen részt veszünk községünk békebizottságának munkájában fs minden erőnkkel elősegítjük a Béke Világkongresszus határozatainak végrehajtását. Különösen fontos feladatot ró ez reánk, csongrádmegyei papokra nézve, akik híveinkkel együtt a déli végeken Ti»o Tuffosz'áviáiánckv az imperialisták Libérelt zsoldosának, békénk ádáz ellenségének tőszomszédságában élünk A helyi békebizwtfságok imiíködésén keresztül á'Lndőan bekancso'édunk az aktuáb* központi kérdésekbe, pé'dánkkal, felvilágosításainkkal segítve azokat. Azon leszünk, hogy ménden földműves hívünk megértse kötelességét a gaWonaneműért folvtatott harcban, tudatosítva bennük azt a felismerést. hogv közös a feladatunk- népünk emberibb jövendőjének megteremtése s a szocialista építés Sikere érdekében. Munkánk már nemcsak az aratást, hanem a tovább folytatandó növényápolás, tarlóhántás és másodvetpseb szorgalmazásában is meg fog nyilvánulni. Munkánk segíteni fogja egész országunk gyári és üzemi munkástestvéreink kenyerének biztosítására történő beszolgáltatási versenyeket is, őket pedig buzdítani fogjuk Alkolmányunk augusztus 20-i ünnepére tett felajánlásaikra. Minden munkánkat a magyar püspöki kar július 3-t határozata szellemében akarjuk folytatni, püsmegerősödését és békénk biztosítása l szoigálja. Biztosak vagyunk abban, bogy nem lesz megyénkben egyetlen jóakaratú pop sem, aki kivonja magát e magasztos munkából. Csongrádmegyei katolikus papok békeblzottsága." • A csongrádmegyei katolikus papok békebixottfágának megalakulása, a határozati javastat egyöntetű elfogadása azt bizonyítja, hogy a béke tábora Csongrád megyében egyre szélesedik és békés építő munkánkba egyre többen kapcsolódnak be azok is, akik eddig távoltartották magukat a béke védeimében való aktív részvéteitől. Ezen a békebizottsági alakuló ülésen több mint 70 katolikus pap egyöntetűen leszögezte, hogy kiáll a béke megvédése mellett és segíti a csongrádmegyei dolgozókat az építésben, a szocializmus megteremtésében, segíti ötéves tervünk sikeres túlteljesítésében. Ezek után teméljük, hogy az alakuló ülésen elhangzott felszólalások szerint is a még megyénkben ellenséges hangokat megütő és a népi demokráciánkkal szemben ellenállást kifej, tő katolikus papok is jobb belátásra térnek és beállnak a béketáber harcosainak soraiba. Ugyanezt kérjük a katolikus hívektől is, hogy kövessék a katolikus papok békebizottságában résztvevő katolikus papok példáját és valamenynyicn kapcsolódjanak be a békéért folytaott munkánkba. A korea! néphadsereg főparancsnokságának hadijelentése Phenjan (TASzSz). A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság néphadseregének főparancsnoksága jelenti: A néphadsereg egységei szoönlíéntesekkel, az arcvonal valamennyi szakaszán emberben és hadianyagba® továbbra is veszteséget okoznak aa ellenségros együttműködésben á kínai nek. A továbbtanulás ifjúságunk hazafias kötelessége J úlius 26-ig tartanak a felvételi vizsgák főiskoláinkon és egyetemeinken. A felvételi vizsgák sikeres lebonyolításánál: döntő jelentősége van szocialista fejlődésünk meggyorsítása érdekében, hiszen mindazok, akik ezévben kezdik meg felsőbbfokú tanulmányaikat. 4—5 év- .múlva mint kész mérnökök, pedagógusok, orvosok, jogászok veszik ki részüket az építő munkából. Dolgozó népünk állama korlátlan lehetőségeket nyújt a tanulni vágyó fiataloknak, hogy kitartó munkával mindenki bevehesse a tudomány erődjét. Ifjúságunk meg is értette, milyen fontos feladatokat kell végrehajtania, mert már az érettségi vizsgák előtt tömegesen jelentkeztek az egyetemekre, főiskolákra. Megértette fiatalságunk, hogy a tanulás ma már nemcsak 'személyes ügy, nemcsak egyéni életpályájuk kialakítása szempontjából szükséges, hanem a tanulás egész dolgozó népünk, szocialista építésünk, békénk megvédésének ügye. A továbbtanulás minden fiatal számára hazafias kötelesség, megtisztelő felelősségvállalás. Ezt értettéli meg a fiatalok, amikor tömegesen jelentkeztek továbbtanulásra. A továbbtanulásra jelentkezett fiatalok nagyrésze valóban köteles, ségvállalásnak érezte a továbbtanulásra való jelentkezést, mert a felvételi vizsgákon lelkiismeretesen megjelentek még akkor is, ha esetleg a nyári szünidő tartamára munkát vállaltak valahol. A zonban, ha megnézzük a fel. vételi bizottságok munkájának eddigi eredményeit, komoly hibákat fedezhetünk fel. Nem a felvételi bizottságok végezték rosszul munkájukat, nem, a hiba ott van, , ..,, hogy az egyetemi vagy főiskolai A felvételi _ vizsgák során derült ^lítnulki egy igen súlyos hiba, anue'.yszinhárom évi továbbtanulás, megijed, hogyan áll majd helyt a keményebb munkát kívánó mindennapi életben. -Dolgozó népünk hatalmas áldozatokat hoz ifjúságunk továbbtanulása érdekében és ezért teljes joggal el. várhatja, hogy a fiatalok éljenek is a tanulás lehetőségével. D e nemcsak a Pedagógiai Főiskolán tapasztalhatunk ilyen nagyarányú lemorzsolódást. A szegedi Bölcsészkaron is hasonló a helyzet. Az egész karon a jelentkezők 16 százaléka nem jelent meg a felvételi vizsgára. Vájjon mi as oka ennek a nagyarányú lemorzsolódásnak? Egyrészt a középiskolás DlSZ.szervezetek nem végeztek megfelelő politikai felvilágosító munkát. Arra törekedtek, hogy minél több jelentkező legyen, de arra már nem gondoltak, hogy a jelentkezés még nem továbbtanulás. Nem győzték meg az ingadozó fiatalokat, miért is kell továbbtanulnak. Másrészt az iskolaigazgatók mechanikus, erőszakos átirányítással szervezték meg a továbbtanulásra való jelentkezéseket. Ha például egy középiskolában túlnyomórészt műszaki egyetemre jelentkeztek a hallgatók, akkor kijelentették, hogy csak az orosz szakon van módjuk továbbtanulni, anélkül, hogy megmagyaráz, ták volna az orosz nyelv tanulásának jelentőségét. De volt sok olyan fiatal is, aki csak pillanatnyi felbuzdulásában jelentkezett továbbtanulásra és az érettségi után állásba kerülve, pillanatnyi anyagi előnyöket tarlva szem előtt, nem jött el a felvételi vizsgára, vagy csupán azért jelent meg a felvételi bizottság előtt, hogy bejelentse: nincs kedve továbbtanulni. Például Négyesi Klára kijelentette: undora van a tanulástól. továbbtanulásra jelentkezett diákok egy része nem tartotta kötelességének, hogy megjelenjék a felvételi vizsgákon, még többszöri felszólítás után sem. A szegedi Pedagógiai Főiskolára például még az iskolaév befejezése előtt 390 középiskolás kérte felvételét. A felvételi vizsgákon ezzel szemben eddig mindössze 270-en jelentek meg. A Mvéfelj vizsgákon meg nem jelent hallgatók 70 százaléka most végezte el a pedagógiai gimnáziumot, tehát tanítói ok. levele van. Ezek. az oklevéllel rendelkező hallgatók úgy számítanak: minek tanuljanak ők még egy pár évet, amikor azután is csak tanítani fognak. Inkább íehát otthon maradnak és várják, hogy őszre megkapják kinevezésüket. Ezsk a fiatalok nem gondolnak arra. hogy Népköztársaságunknak főleg szakosított' általános iskolai nevelőkre van szüksége. Ha fiatalságunk ilyen kis nehézségektől, mint két. A Ruhagyárban jól A Késárugyárban sehogyan sem KÉSZÜLNEK A FIATALOK A VIT-RE Szegedi üzemeinknek -fiataljai is felajánlásokat tettek a Világifjúsági Találkozóra, ezek a felajánlások hűen visszatükrözik az ifjúság békeharcát. A Szegedi' Ruhagyár DISz.-fiataljai is már tettek felajánlásokat a VIT-re. A vállalt felajánlásokat már több ifjúmunkás kimagasló eredménnyel teljesítette, sőt egyesek túl is teljesítették. A vállalások teljesítésében szép eredményével kitűnik Simon Mihály jfisztahánovista, aki a vállalt 180 százalékát már 200 százalékra túlteljesítette. Szép eredményt ért el Bálint Gizella ifjúmunkás, aki 95 százalékról 149 százalékra teljesíti felajánlását, II. Nagy Márai 118 százalékról 127 százalékra, Nagy Mária 100 százalékról J47 százalékra és Vecsernyés Etelka 105 százalékról 137 százalékra teljesítették vállalt felajánlásukat. A Ruhagyár DlSz-szervezete szép szalagot készít majd arra a zászlóra, amelyet a szegedi üzemek DISz-fiataljai ajánlottak fel'a VIT-re. A szervezeti munka terén is nagy javulás mutatkozik a Ruhagyárban. Az agitációs gárda tagjai közé új, kiválóan dolgozó ifjúmunkásokat vettek fel. Megszervezték, hogy minden alapszervezetben 10 ifihez egy bizalmit osztottak be, akik a fennálló esetleges problémákat a pártszervezettel beszélik meg. így erősebbé vált a kapcsolat a pártszervezet tagjai és ,a DISz if júmunkások között. A DÍSz-szervezet gyűléseken foglalkozik a VIT jelentőségével. Amint Simon András, a DlSz-bizottság titkára elmondta: — „Állandóan beszélünk az ifik előtt a jelenlegi feszült nemzetközi helyzetről. F.bből vezetik le azután a békeharc fontosságát, amelynek egyik jelentős fejezete lesz a III. Világifjúsági Találkozó. Ezen a találkozón tesznek majd hitet újra a világ összes országainak fiataljai a béke megvédése mellett." Az elmúlt héten ifinapot tartottak, ahol Lacsán Ilona, a Szovjetunióban járt ösztöndíjas diák ismertette a Komszomol életét és eddigi eredményéit. Beszédében hangsúlyozta, hogy az ifiúságnak a Szovjetunióban milyen nagv vállalásai van a termelés minden területén, A DISz-fiataljainknak is, amint Rákosi elvtárs' mondotta: „Pártunk aranytartalékainak ke'll lenni." A DISz-szervezet állandóan foglalkozik ifinapokon és faliújságokon az imperialista országok fiataljainak életével. Állandóan közli azokat a hatálmas erőfeszítéseket, amelyeket az imperialista országok fiataljai tesznek, a béke megvédése érdékában, A Szegedi Késárúgyárban is tettek felajánlást a fiatalok a VIT-re. Ezeknek a felajánlásoknak egykét kiváló eredményén kívül semmi látszata nincsen a mai napig. Az egész üzemben csak két kiválóan teljesítő DISz-fiatalt lehet találni. Apró Jenő, aki vállalta, bogy augusztus 5-re 150 százalékra teljesíti túl tervét, jelenleg már augusztus 2 1 tervén dolgozik. Dudás József, aki eddig munkájával le volt maradva, ma már fél nap különbséggel befejezte júífius bavi tervét. A többi teljesítések csak az átlagteljesitések szintjén állnak. Amikor a többi szegedi üzemek ajándékot készítenek a VIT-re, hogy ezzel Is kifejezzék a béke melletti kiállásukat, addig a Késárügyár ifjúmunkásai semmi ajándékot sem ^szítenek. Azzal magyarázzák, hogy nem kapnak elég anyagi támogatást az üzemtől. A szervezetű munka terén komoly lemaradások vannak. Az agitációs gárda már hónapok óta nem működik és így az ifik többsége szétforgácsolódott. Nincsen meg a kapcsolat egymás közölt. Ha valami kérdés, vagy probléma velödik fel, nem tudjak, hogy kihez forduljanak. A DISz szervezet titkára, Bóka Lajos nem szervezi meg kellően a munkát. Nem tudja összetartani a DISz-Qiatalokati. Bóka Lajos saját maga is siránkozik, hogy nem lud semmit sem tenni, mert saját maga Is lemaradt a munkájában. Állandón elhagyja a gépét, mert hol a DISz be, hol pedig a pártszervezetbe kell neki sürgősen menni. Vájjon ezeket a fontos dolgokat, nem lehetne-e munka után elvégezni? Bóka Lajos tehát változtasson edd'-gi munkamódszerein és lege'sősorban munkáját javítsa meg, mert egy DlSz-tlfkárnak példát kell mutatni a többi ifjúmunkásoknak. A VIT el való foglalkozást is elhanyagolták a DISz-flata'ok. Vagy nem értetfék még meg a VIT jelentőségét az Ifik? A legnagyobb hiányosság a műszaki személyzel munkájánál mutatkozik. A műszakiak nem biztosítják a munkamenet folytonosságát. így azután nem egyszer történt meg az. hogv a Pépek leálltak, mert nem volt anyag A műszaki dolgozók ezután fokozottabban biztosítsák a munkamenet zavartalanságát, mert az üzem dolgozót llven körütmények között nem tudják teljesíteni augusztus 20-ra vállalt felajánlásalkat. Az üzemi pártszervezet Is tarfson szorosahb kapcsolatot fent oz üzemben dolgozó DlSz-ftatalokkal. Támogassa őket a fennálló problémák megoldásába*, mert esek akadnak szép Mámmá.' lén nagyban hozzájárul a nagyszámú lemorzsolódáshoz. Az iskola, igazgatók, az iskolai DlSZ-szervezetek vezetői nem jártak el kellő körültekintéssel az orosz intézetbe javasolt hallgatóknál és nagyon sok deklasszált elemet küldtek el a felvételi vizsgákra, akiket semmiesetre sem lehetett felvenni. A fent említett hibák okozták, hogy a jogász kar felvételi vizsgáin a 71 jelentkezőből 42 hallgató jelent meg felvételre. A jelentkezők főleg azért nem jelenlek meg a vizsgákon, mert időközben állást vállaltak, amelyet többszöri felszólítás után közöltek csak a feli vételi bizottsággal. Például Bálán Piroska, Asztalos Katalin, Csanádi Endre munkás, és szegényparasztszármazású hallgatók állást vállaltak és nem akarnak továbbtanulni. Pillanatnyi anyagi érdekeiket fölébe helyezték a közösség érdekeinek. Ezek a fiatalok felelőtlenül jártak el, mert visszavonták adott szavukat és nem tanulnak tovább, akkor, amikor dolgozó népünk a leg. nagyobb támogatást biztosítja tanuló fiatalságunknak. Ezek a fiatalok. úgylátszik, már elfelejtették a multat, amikor a munkás- és parasztfiatalok előtt elzárták a tanu. lás lehetőségét és nem gondolnak arra, hogy az imperialista országokban az ifjúság nagyrésze még ma is csak sóvároghat a tanulás után. Erre gondoljanak a. fiatalok és használják fel a még hátralevő időt' a felvételi vizsgákon való részvételre és továbbtanulásukkal, odaadó, szorgalmas tanulmányi munkával vegyék ki részüket a szocialista jövő építéséből. Móraha!om dolgozói nem lesznek hálátlanok! Mórahalom dolgozóinak, de a mórahaimi földmüvesszövetkezet dolgozóinak is, örömünnepe volt az elmúlt vasárnap. A Párt és az állam segítségével a földmüvesszövetkezet boltját központi mintaáruházzá fejlesztettük. Az üzlet ünnepélyes megnyitását áruval bőven megrakva várta a földművesszövetkezet. A dolgozó parasztok pedig évi munkájuk gyümölcséből kedvük szerint vásároltak. öröm volt nézni a megelégedett, boldog munkásarcokat; azokat, akik soha nem álmodtak arról hogy valaha Mórahaiom községben ilyen szép és áruval gazdag üzlet álljon a rendelkezésükre. Boldogok voltak a szövetkezeti dolgozók is, hogy jó munkájukkal örömet okoztak a dolgozó parasztoknak. Az első napon 15 ezer 500 forint volt a be-' vétel, ami a legfényesebb bizonyítéka annak, hogy a dolgozó parasztok eladott termékeik • után rendes árat kapnak, amin olcsó és jóminőségű árut vásárolhatnak. Mórahalom dolgozó parasztsága nem felejtette el, hogy* ezt a dús áruval ellátott szövetkezetet a Magyar Dólgozók Pártjának köszönhetik Most jó munkájukkal, a: cséplés és begyűjtés ütemének fokozásával akarnak az élen járni. ádaaz Uíváiv ,