Délmagyarország, 1951. július (7. évfolyam, 151-176. szám)

1951-07-19 / 166. szám

CSÜTÖRTÖK, 1951. JULIUS 19. 3 A „DÉLMAGYARORSZÁG' cikke nyomón megjavította munkáját a Szegedi Keramit Téglagyár pártszervezete Az üzem összes dolgozója megtelte felajánlását augusztus 20-ra A kommunista építő kritika he­lyes alkalmazása és annak elfo­gadása bármely munkaterületen döntő változást hoz. A hibák fel­tárása és egyes funkcionárius munkájának éles bírálata napon­ta szükséges. A Szegedi Keramit Téglagyár pártszervezete szívós, kemény mun­kát végez. Július 6-án a "Délma­gyarországban megjelent kritikai cikk után hozzáfogtak, hogy eddi­gi munkájukban megmutatkozó hi­bákat kiküszöböljék. A pártszer­vezet vezetősége az ÜB. bevoná­sával összeült és megbeszélték, hogy legelőször is a népnevelőket állítsák munkába. — A felvilágosító munkát kell megjavítani — mondotta a párt­titkár elvtárs —, ami az augusz­tus 20-i munkafelajánlások szerve­zésében is nagy segítséget nyújt. A népnevelők elindultak. Az üzem minden dolgozójával elbe­szélgettek. Munkájukat eredmény­nyel végezték Az elmúlt két hét aiatt a Keramit Téglagyár valamennyi dolgozója pótlólag mgtette az Alkotmány ün­nepére munkafelajánlását. A párt­tagokkal egyénenkint a pártszer­vezet titkára beszélgetett el. — A kommunistáknak köteles­sége elsősorban, hogy a termelés minden területén élenjárjanak. — Ynondotta többek között az elv­társaknak. — A pártonkívüli dolgozók figyelnek minket és sokat várnak fölünk'. Imre Sándor még csak tagjelölt. Megfogadta, hogy az üzem terüle­tén mutatkozó hibák elleni harc­ban segítséget nyújt a pártszerve­zetnek. Imre Sándor elvtárs az T. számú kemence-kihordó brigád ve­zetője. A brigád tagjaival rend­szeresen elbeszélget és munka közben átadja tapasztalatait. A Párt iránt való szeretet érzésével ismerteti meg és neveli munkatár­sait. így érte, el azt, hogy egy hét alatt a kihordó brigád termelési eredménye nyolc százalékkal emel­kedett. A párttagok, a pártszerve­zet segítsége mindenhová eljut. Sok gondot okozott már a II. szá­mú égetőben igen sűrűn előfordu­ló szűk keresztmetszet. Az égetés­hez szükséges nyers tégla vasár­napra mindig kifogyott. Ennek el­lenére a kemencét tovább kellett fűteni. Nagymennyiségű szenet használtak el eredmény néljkük Bálint József elvtárs javaslatára a pártszervezet öttagú önkéntes bri­gádot szervezett, akik vasárnapon­kint is bejönnek dolgozni. így biz­tosítják a nyersanyaghiány meg­szüntetését és ezen kíviil a szén 100 százalékos kihasználását! Aa éaaaserűaítéai mozgalom is kezd kifejlődni a Szegedi Kera­mit Téglagyárban. A gépház nagy­mennyiségű vizet használ fel. Ezt a téglagyár körüli gödrökből biz­tosították. A felmelegedett vizet az elhasználás után a városi csator­nákba engedték. Ha az egyik gö­dörből kifogyott a ,víz, akkor tűz­oltókat kellett hívni, hogy szi­vattyú segítségével egyik gödörből a másikba, majd a gépháziba en­gedjék a vizet. Ez a műveket igen költséges volt. A tűzoltók egyheti munkája 2—3000 forintba került. Bogár Szabó György gépész észsze­rűsítésével most az elhasznált vi­zet elzáró cső segítségével vissza­engedik a gödörbe. így a vizet többször fel tudják használni és ezzel megszüntették az eddig elő­forduló vízhiányt is. Nagy feladlat vár még a Szegedi Keramit téglagyár dolgozóira. A tavaszi esőzések miatt jelentős mért ékben — pontosabban 1 mil­j lió 500 ezer tégla elkészítésével — maradtak el. A pártszervezet szo­ros kapcsolatot teremtett a. dolgo­zókkal. Szívós agitációs, felvilágo. sító munkával megmagyarázta, hogy ez a nagy hiány milyen nagy mértékben akadályozza a rohamo­san fejlődő építőipar munkáját. Ki­fejlesztették a munkaversenymoz­galmat. Az üzemben nincs olyan brigád, mely lenne párosver­senyiben másik brigáddal. Ez a lendület meg is hozta az eredményt a lemaradás terén. Az 1 millió 500 ezer téglából ed'dig a napi felada­tok elvégzése mellett 600 ezer tégia hiányt póloltak be. A Keramit téglagyár DISZ fiatal­jai ígéretet tettek arra, hogy augusztus 20-ig a hátralévő tégla­hiánynak 50 százalékát elkészítik. ' A pártszervezet mindent meg tesz azért, hogy az eddig elért eredményeket tovább fokozzák. Az élenjáró dolgozókat megjutalmaz, zák. Az elmúlt héten több dolgozó, közöttük Vörös István kihordót 150 forinttal, a kemencekihordó brigá­dot szintén 150 forinttal jutalmaz, ták meg a jó termelési eredmé­nyeikért. A Keramit téglagyár pártszervezete mostmár világosan látja, hogy ha jói működik a párt szervezet, akkor az üzem terme­lési eredménye is növekszik. A to­vábbiakban arra vigyázzanak, hogy a dolgozók és a pártszervezet kö­zötti kapcsolat ne lazuljon mieg. A népnevelők, állandóan foglalkoz­zanak a munkásokkal. A fiatalo­kat bízzák meg kisebb-nagyobb fel­adatokkal és az elvégzett munká. jukat fokozottan ellenőrizzék. A politikai munkák megjavításával a Keramit téglagyár is eléri azt, hogy a tcibbi szegedi élenjáró üze­mekhez hasonlóan a munka jobb megszervezésével, a termelési ered­mények növelésével Sikeresen old. ják meg a reájuk váró feladatokat. tt 99 Nappalok és éjtszakák Az első játékfilm Sztálingrád hős védőiről a szegedi Vörös Csillag-moziban A szegedi Vörös Csillag-mozi má­tól, csütörtöktől kezdve mutatja be Szimonov: „Nappalok és éjtszakák" című világhírű regényéből készült filmet, amely Sztálingrád hősi vé­delmét mutatja be rendkívül érde­kes és művészi történet keretében. A regényben és a filmen egyaránt teljes egészében és nagyságában bontakozik ki előttünk a hitleri fa­sisztákkal szemben vívott hatalmas gárda harcait és történetét bemu­tató film cselekményét, Á film Ma­gyarországon is igen jól ismert rendezője: Alekszander Sztolper a regény alapján mesteri munkával mutatja be Sztálingrád védelmét és a felkészülést a győzelmes táma­dásra, az erők és tartalékok • cso. portosítását a sztálini terv alapján. Óriási élményt jelent ennek a. filmnek a megtekintése. Jelentősé­A film egyik mélyen emberi jeleneit i TELJESÍTIK LEGELSŐ KÖTELESSÉGÜKET A KUBÁNIAK A kubáni leningrádi járás kol-' hozföldjein a kolhozparasztság és a gépkezelő-munkások jó ütemben folylatják a nyári mezőgazdasági munkát: jól halad a gabona betaka­rítása és ezzel a legelső kötelezett­ség, a beadás határidőelőtti teljesí­Jése. A sikert annak köszönhetik, hogy helyesen szervezik meg az aratási és a terménybegyűjtési munkát. Nagy hozzáértéssel használják ki a mezőgazdasági gépek teljesítőké­pességét és jó politikai felvilágosí­tó munkát végeztek a munka meg­kezdése előtt és munka közben is. A gabonabetakarítás előkészítésé­re nagy gondot fordítottak. Min­den koihozban időre előkészítették az aratógépeket, kijelölték a szérű­ket, a mázsálóhelyeket. a raktára, kat és üzemképes állapotba helyez, ték a szállítóeszközöket. A pártszer. Vezetek titkárai kíllfin megbeszélésekel tartottak a népneveifikkel a kombájn-gépcsoportok vezetői­vel és a kolhozok elnökeivel, eze­ken a megbeszéléseken konkrétan megjelölték a feladatokat. A párt­szervezetek segítségének köszönhető, hogy a járásban szélesen kifejlődött a szocialista munkaverseny és így az aratás gyors tempóban halad. A gabonacsatát mindenütt a pártszer­vezetek vezetik. A kolhozparasztok, a kombájnke. zelők, a trakforisták és a cséplő­gépek gépészei mindenütt szociális, ta kötelezettségeket vállaltak. A vállalások után a Párt, a kor. mány és Sztálin elvtársnak a szo­cialista földművelés munkásairól való midennapos gondoskodásán fel­lelkesülve, nagy lendületlel kezdték meg a gabonabetakarítást. A falusi pártszervezeteknek hat­hatós segítséget nyújtanak a járási küzoont kommunistái és komszomoiiai. Ez a segítség legelsősorhan arra irányul, hogy jól szervezzék meg a tömegagitációt a mezei szálláso­kon. Munka után, a pihenőidőiben, kultúrgárdák színvonalas előadáso­kat tartanak, sok kolhozban bemu­tatják a legújabb szovjet filmeket és a termiésfbegyüjtési munka alatt nem hanyagolják el a faliújságok készítését. A kombájn-gépcsoportok­nál és a szántóföldi brigádoknál párt- és komsaomolcsopor lókat szerveztek. Ezzel lehetővé tették, hogy az alapfokú pártiszervezetek jól végezzék az agitációs tömeg­munkát, amely biztosítja a termés­be takarítás zavartalan menetét, Nagy lendületet adott a munká­nak az, hogy egyik kommunista kombájnvezető kezdeményezésére a többi kombájnvezetők is óra ütemtervet készítettek. Ezt az óraüfemtervet igyekeznek mindenütt betartani. Az a kom­bájnkezelő, aki az óraütemterv ké­szítését kezdeményezte, „Sztálinyec. 6" gépén naponta 36—38 hektár földön végzi el az aratás és csép­lés munkáját. A kombájnkezelők ezzel az új módszerrel a normát kétszetresen-háromszorosan is túl­teljesíti! A kombájnok hatalmas tartályai, bél szünet nélkül szállítják a bú­zát. Az aratás első napjaiban a bú. za tisztítása még sok 'kívánnivalót hagyott maga mögött. A járási ak­tíva gyűlésén a körzeti pártbizott­ság mezőgazdasági osztályának egyik munkatársa részletesen be­számolt róla, hogyan gépesítették a gafcpnatisztítást a Lenin-kolhoz­ban. A beszámoló eredményeképen elhatározták, hogy több kolhozban magtisztító-szérüt szerveznek. Ezekian a szérűkön sok gabonatisz. tító gépet helyeztek üzembe és így a kolhozok napi gabonakihordási elő, irányzatukat 30—35 százalékkai túlteljesítik, A ,,XVII. Pártkongresszus".kol­hozban a gabona elszállítására 20 tehergépkocsit állítottak üzembe. A gabonatisztító gépcsoport dolgozói a learatott gabonamennyiséget hiány­talanul meg tudták tisztítani, s így például egy szérűről 24 óra alatt öt tehergépkocsi nem kevesebb, mint 100 tonna gabonát tudott beszállí­tani a gyűjtőállomásra. V. Bihanov küzdelem, a világtörténelem egyik legnagyobb és legdöntőbb jelentő­ségű csatája, Szaburov kapitány lövészgárda jának történetén keresz­tül. Az ő sorsukból és küzdelmük­ből éljük át mi is a sztálingrádi nappalokat és éjtszakákat, érezzük a hősi város védőinek bátorságát és elszántságát. Szaburov kapitány és Arija Klimenko vöröskeresztes ápolónő szerelme kíséri végig a gére Bplsakov, a Szovjetunió film­ügyi minisztere is rámutatott egyik könyvében, amikor a többi között a következőket írta: „Ez volt az első játékfilm Sztálingrád hős védőiről. A szovjet közönség meleg szeretel. tel és tetszéssel fogadta". A szegedi közönségnek is minden oka megvan rá, hogy meleg szeretettel fogadja ezt a filmet és egész biztosan az elismerő tetszés nem fog elmaradni. A Komszomol példát mutat a DISz-nek kulturális nevelomunkájában is Kedden érkezik Magyarországra a VIT tiszteletére Albániából elindult „Békeváltó" A' berlini m. Világifjúsági és Diák Béketajálfcozó tiszte­letére Albániáiból elindított ,,békeváltó" a Bolgár Népköz­társaság területén, a bolgár fiatalok nagy lelkesedése mel­lett, Szófián keresztül halad a román határ felé és kedden dél­után 5 órakor érkezik Magyar­országra. A „békeváltó" július 27-én, Érden, Nagytétényen át érke­zik Budapestre. Július 28-án 9 órakor foly­tatja tovább útját a váltó és négy órakor érkezik a komá­romi hídhoz, nuajd a DISZ Köz­ponti Vezetősége képviselőinek kíséretében a Dunán viszik át "a váltót Ruszovceig, ahol ün­nepség keretéhen átadják a váltót a csehszlovák fiatalok­nak. Ide fut be az osztrák és olasz fiatalok váltója is. A váltók rövid ünnepség után haladnak tovább a VIT szín­helyére, Berlin felé. Két szegedi művezető kitüntetése A. Népköztársaság Elnöki Ta­nácsa jó munkájukért az aláhbi­akat tüntette ki: Korim György művezetőnek (Újszeged! Kender- és Lenszö­vőgyár) a Magyar Népköztár­sasági Érdemérem ezüst fo­kozatát. Barna József művezetőnek (Szegedi Kenderfonó) a Magyar Népköztársasági Érdemérem bronz fokozatát adományozza. Kedden tartotta ötödik tanácskozását a koreai fegyverszüneti bizottság Peking (TASzSz). Az Uj tárgyalásokat folytató küldöt­Kína hírügynöksége • tudósító- tek ötödik ülése, július 17-én ja jelenti Phenóanból: koreai idő szerint 10 órakor , fz Uj. Kína hírügynöksége heiáőúm és 13 óra 40 perckor tudósítójának a koreai front „ . , , vezérkarától kapott értesülései fejeződött be. Az ulesen foly­saerint a koreai fegyverszüneti tatták a napirend megvitatását. Dártunk évtizedes harcának eredményeként alakult meg az elmúlt évben a magyar ifjúság széle® tömegeit magában foglaló, egységes, új, harcos ifjúsági szer­vezet — a Dolgozó Ifjúság Szö­vetsége. Ennek feladiata — aho­gyan ezt Rákosi elvtárs mondotta — „a Szovjetunió Komszomoljához hasonlóan elősegíteni az ifjúság szocialista nevelését és Pártunk utánpótlását az ifjúság köréből." A DISZ megalakulása megterem, tette annak lehetőségét, hogy munkánkban mind tökéletesebben érvényesüljön a sztálini tanítás, amely alkalmassá tette a Komszo. molt hivatásának betöltésére. „A Komszomol azért tudta megoldani a nehéz feladatokat — mondotta Sztálin elvtárs —, mert a Párt ve­zetésével végezte munkáját, mert tevékenységével egyesíteni tudja a tanulást, különösen a leninizmus tanulását a minidennapi gyakorlati mukával. mert az internacionaliz­mus szellemében tudta nevelni a munkások és munkásnők, a panasz tok és parasztnők fiatal nemzedé­két, mert meg tudta találni azt, ami egyesíti a fiatal leninistákat az öregekkel, az öreg és ifjúgár­dát mert egész munkáját alá tud. 'ta rendelni a proletárdiktatúra és a szocialista építés győzelme érde­keinek." J^ Komszomol a lenin tanítások alapján neveli a szovjet if. júságofc, harcol az egyre magasabb műveltségi színvonalért és fontos szerepet tölt be a kultura és az építőmunka teirén elért sikerekben. A DISZ előtt ezen a téren ha. talmas feladatok állnak, hiszen dolgozó népünk most vívja kultu­rális forradalmát, ötéves tervünk nemcsak gazdasági felemelkedő, sünk terve, hanem egyben a volt uralkodó osztályok műveltségi . mo_ nopóliumániak felszámolását, a munkásosztály és a dolgozó nép kulturális felemelkedését is céljául tűzte ki. A Komszomol az irodalom népszerűsítése terén igen nagy je. lentőségű munkát végez. Gorkij mondotta: „Szeressék a könyvet, a tudás forrását." Gorkij szavai a komszomol isták egyik jelszavává váltak és a könyv a szovjet ifjú­ság életének elválaszhataflan uti. társa, barátja, tanítója. ]\/Ii ezideig nem használtuk fel eléggé nevel őmunkánkban az irodalmat. Pedig „az irodalom mindennél jobban .gazdagítja, aj embert, lehetővé teszi fejlődésün. ket és az emberek tökéletesebb megértését" — tanítja Kalinin elv. társ. Nekünk is harci fegyverünk a haladó irodalom. Lehet-e szebb szavakkal hazaszetetre tanítani, mint ahogy nagy költőnk, Petőfi tesizi ezt verseiben. Az élenjáró szovjet irodalom alkotásai, a nia, gyar irodalom haladó hagyomá­nyai, klasszikus értékei hazaszere­tetre, az ellenség gyűlölerere ta. nítanak bennünket. Kulturális neve. lésünk legyen harci fegyver, legyen felvilágosítója, tanítója ifjúsá. gunknak. hogy felismerje ég gyű. lölje ellenségeit. Az ellenség gyű­löletére való nevelés a béke védel­mét is Szolgálja, mint ahogy ezt segíti elő kulturális munkánk a munka lendületének fokozásával, amikor jobb termelési eredmények elérésére serkenti az ifjúságot. Ha a megnézzük DISZ.szerveze­teinket, azt látjuk, hogy kulturfe­lelőseink nem látják teljesem tisz­tán feladataikat. Vannak alapszer. vezeteink. kulturcsoportjaink, ahol a kulturmunfcával fiatalokat von­nak a szervezetibe és ezek között akadnak olyanok is, akik megláto­gatják a falu dolgozóit, de ez nem általános. A MÉMOSZ DlSZ.sizer­vezete két kulturelöadással, népi tánccal készül a VIT-re és augusz­tus 20-ra. Ezenkívül területi szer­vezeteinél esténként diapozitív ve­títéssel mozgósítja fiataljait. Megemlítjük a Textilkombinát kulturmunkáját is. Itt a kul'turfe­lelős eléggé elhanyagolta munká. ját, nem beszélhetünk tehát ar­ról, hogy a Textilművek kulturcso. portja jó munkát végez. A DISZ. vezetőség azonban meglátta ezt a hibát és a napokban megtartott bizottsági ülésen megtárgyalta, hogy a hibát hogyan tudja kija. vítani. A Késárugyár DISZ.szerve­zete valósággal szívügyének tekinti a falusi dolgozók látogatását, kul­túrműsorral igyekszik a falu és vásos közötti különbséget enyhí­teni. A szovjet ifjúság egészséges, vidám dalai és táncai pél­dáján kivirágzó tömegdal. és tánc­kulturánk biztosan szorítja ki az amerikai imperializmus slágerei­nek, szambájának egészségtelen, mérgező levegőjét. Ez legyen példa előttünk! Legyen munkánkban pél­daképünk: a Komszomol kultur. munkája! Ágh Margit

Next

/
Oldalképek
Tartalom