Délmagyarország, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)

1950-11-28 / 276. szám

MEGKEZDŐDÖTT A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA ÜNNEPI HETE A BÁNYÁSZATNAK IS DÖNTŐ FORDULATOT KELL VENNIE A SZOCIALIZMUS FELÉ Az országos bányászértekezleten Rákosi Mátyás elvtárs megszabta bányászaink feladatait a békeharcban9 a szocializmus további építésében Vasárnap reggel az ÉDOSz Vilma királynő-úti székházának feldíszített nagytermében ült össze a Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a minisztertanács által összehívott Országos Bányászértekezlet. Hatalmas lelkesedéssel, percekig zúgó éljenzéssel és tapssal fogadták a bányászok Rákosi elvtársat, a magyar nép szeretett vezérét. Résztvett az értekezleten Kádár János elvtárs, az MDP főtitkárhelyettese, Rónai Sándor elvtárs, az Elnöki Tanács elnöke és Dobi István, a minisztertanács elnöke. 'A'z értekezleten felszólalt Rákosi elvtárs. Szavait az ünnepi értekezleten jelenlévők többször, percekig tartó, lelkes tapssal szakították meg. Tisztelt Értekezlet! Kedves Elytársak! Örömmel állapítom meg, hogy az értekezlet résztvevői Pártunknak és a kormánynak a szénbányászat és szénbányászok érdekében hozott Legújabb határozatait egyhangúan helyeslik és alkalmasnak tartják arra, hogy az eddiginél hatalmasabb munkateljesítményekre serkentse a bányászságot és ezzel megadja népgazdaságunknak azt a fokozott energiaforrást, amelyet népi demokráciánk fejlődése megkíván. Számunkra egy percig sem volt kétséges, hogy ha bányászainkhoz fordulunk, megfelelő választ fogunk kapni, mint ahogyan bányászaink számára sem volt egy pillanatig sem kétséges, hogy Pártunk semmi körülmények között nem feledkezik meg róluk. Mi valóban nem feledkezünk meg bányászainkról. A Magyar Kommunista Párt története a magyar bányászsággal elválaszthatatlanul össze van fűzve. így volt ez már 1919-ben, így volt a Horfhyfasizmus nehéz évtizedeiben és így volt ez 1945-től kezdve szakadatlanul. Különösen 1945-ben teljesített elévülhetetlen szolgálatokat a bányászság nemcsak azzal, hogy a széncsata útján segített talpraállítani iparunkat, hanem azzal is, hogy nehéz politikai harcok idején óriási többségében azonnal Pártunk mögé állott. Mindenki tudja, hogy a nehéz 1945—46-os esztendőkben Pártunknak egyik legbiztosabb pillére, amelyre mindig számíthattunk, a bányászság volt. Büszke örömmel állapíthatom meg, hogy az is maradt. A magyar kommunisták, a Magyar Dolgozók Pártja természetesen soha nem feledkezik meg ezekről a tényekről, a magyar forradalmi bányászság érdemeiről. Az elvtársak a jövőben is biztosak lehetnek affelől. hogy Pártunk megfelelően értékeli és meghálálja a bányászok áldozatait. A kormány és a Párt határozatának hatása természetesen nemcsak azoknál a bányászoknál jelentkezik, akik lenn, a bányában dolgoznak, hanem a külszínieknél is és az aknámélyitőkiiéi is, akik kérik, hogy rájuk is terjedjen ki a határozat. Ami a külszínieket illeti, az ő munkájuk nem azonos a bánya mélyén dolgozókéval, ezért az ő keresetük más elbírálás alá esik. Ellenben az aknamélyítőknek — akik között tudvalévőleg a legjobb aknászaink. a legjobb szénbányászaink dolgoznak, természetesen részesülni kell mindazokban a kedvezményekben, amelyeket a Párt és a kormány közös határozata nyújt. Rajta leszünk, hogy ez rájuk is mielőbb kiterjedjen. Felhívtuk a nehézipari minisztériumot, hogy a célbányáknál, amelyeik csak egyes gyáraikat szolgálnak ki — mint a perecesiek a diósgyőri gyárakat — vizsgálják meg, nem lehetne-e a nehézipar gyáíait újonnan összekötni a célbányáikkal. A hónap elején elmentem a két leggyengébb bányába, Várpalotára és Perecesre. Perecesen elmondták, hogy azelőtt, amig bányájuk a diósgyőri gyárhoz tartozott, Diósgyőr minden támogatást megadott, mert érdekelve volt abban, hogy a szenet megkapja. Mióta azonban a szénbánya külön nemzeti vállalat, bizony a kisújját meg nem mozdítja érte a gyár. Ez helytelen, mert hiszen nemcsak a perecesi bányászoknak, hanem a diósgyőri gyárnak 'is érdeke, hogy a széntermelés jól folyjon. Meg kell szüntetni a belső vándorlást Megnéztük a munkaerő elvándorlást is, mert sok helyen azzal érveltek, hogy azért nem tudják a fokozott szénszükségletet kielégíteni, mert a munkások egy része elvándorolt. Valóban öt százalékkal esett a bánya mélyén dolgozók száma. Munkaerő elvándorlás volt azelőtt is. Az elvtársak, különösen a régebbi bányászok emlékeznek rá, hogy a magyar bányászokat a nyomor nemcsak belső vándorlásra kényszerítette, hanem ezrével, sőt tízezrével mentek ki Franciaországba, meg Belgiumba, de még Kanadába, Amerikába is. Természetesen most, amikor a szocializmust építjük, ez az elvándorlás egészen más természetű. Ez az elvándorlás azzal függ össze, hogy ötéves tervünk gyárainak jelentékeny részét az energiaforrások közelében, a szénbányák közelében telepítjük le. Az a bányász, aki mondjuk Sajóbányából járt be, Perecesre és naponta sok kilométert kellett biciklin, vagy teherautón megtennie, most otthon vállal mun. kát. A bányászat tartson lépést az iparral Mi {.ette szükségessé Pártunk és a kormány közös határozatát? Szocialista iparunk gyors, lendületes fejlődése. A bányászok jó munkája következtében széntermelésünk is gyorsan növekedett. Az idén a bányászok 13 százalékkal több szenet adtak a népi demokrácia gazdaságának mint tavaly. Ez jó teljesítmény és ha évente ennyivel nőne széntermelésünk, úgy hat év alatt megduplázódnék. Mindenki tudja, hogy a kapitalista világban ilyen növekedésről szó sem lehet. Akármilyen rohamos is azonban. ez a fejlődés, akármilyen tekintélyes az évi 13 százalékos emelkedés, ugyanakkor az ipar összfejlődése ennek majdnem háromszorosa, 36 százalék. Ez a nagy emelkedés teszi szükségessé. hogy a 13 százalékon felül többet követeljünk bányászainktól. Bizonyosak vagyunk tenne, hogy bányászaink, mint minden eddigi kérésünket, amely lépünk érdekében és az ő érdekükben való, teljesíteni is fogják. Természetesen ehhez sok a tennivaló. A tennivalók jórészét a határozat már felsorolta. Ez a határozat arra kötelezi gazdasági életünk különböző tényezőit, hogy a maguk részéről szintén mozgósitsanak és könnyítsék meg a bányászatnak a kitűzött hálok elérését. Vonatkozik ez elsősorban a közlekedésre. A legtöbb panasz, különösen ott, ahol bányász-elvándorlásról van szó, azzal kapcsolatos, hogy nincs elég közlekedési eszköz. A bányászok messze laknak a bányától és néha órákig tart, amíg gyalog, biciklivel, vagy a késedelmes autóbusszal munkahelyükre tudnak jutni. A közlekedésügyi minisztérium gondoskodjék autóbuszokról, teherautókról. Már kijelöltek 70 darab teherautót, amely személyszállításra alkalmas és más rendszabályokkal is gondoskodunk róla, hogy ezek a nehézségek megszűnjenek. A belkereskedelem vizsgálja meg, hogy vannak ellátva a bányavidékek népboltokkal, hogyan irányítják ott a gumicsizmákat, a bakancsot, a szalonnát, a zsírt és mindazt, ami a bányász munkájához, no meg feleségének és családjának a jobb élethez szükséges. Az építési minisztérium azokon az építkezéseken kívül, amelyeket a Párt és a kormány közös határozata már kilátásba helyezett, erősítse meg a bányavidékeken a szövetkezeti építkezést s az állam által nyújtott kedvezményes kölcsönöket igyekezzék elsősorban azoknak a bányászoknak juttatni, akik házat akarnak építeni. Mihelyt ezeknek a bányász, elvtársaknak megmondtuk, hogy most a szénre különösen szüksége van a népi demokráciának, és jöjjenek vissza a bányába, a legtöbbjük az első felszólításra hajlandó volt erre. Például Bábonyba kiment Perecesről a párttitkár elvtárs és az ottlévő hatvan vájár azonnal hajlandó volt visszajönni a bányába, csak azt kérték, hogy biztosítsanak nekik autóbuszt. Nem áll tehát az, hogy a mi vájáraink, vagy bányászaink a nehéz bányamunka elől vándorolnak el. A tapasztalat az ellenkezőjét mutatja. Az Igazi vájár, az igazi bányász nagyon szereti a maga nehéz mesterségét és szívesen megy vissza a bányába, hogy. ha biztosítjuk neki a megfelelő feltételeket. Ebben a tekintetben is újra bebizonyosodott, hogy a népi demokrácia nyugodtan építhet a mi bányászaink munkaszeretetére — és hozzátehetem •—• szakmaszeretetéKeményebb munkafegyelemre van szükség Ami a fegyelmet illeti, itt bizony gyengén állunk. Az elvtársak hallottak itt egy-két számot. Sajószentpéteren előfordult, hogy 25 százalék is volt a beteg, az igazolt és az igazolatlan távollévő. Abban a két bányában, amit én meglátogattam, 10—12 százalék volt az állandóan beteg, az igazoltan és az igazolatlanul távollévő. Jellemző, hogy ezek az elvtársak folyton új munkaerőt kértek tőlem és nem akarták megérteni, hogy ott van a munkaerő az orruk előtt, csak nem tudják rendben tartani őket. Amikor megkérdeztem, hogy véleményük szerint mennyi a beteg közül az álbeteg, első kapásra bevallották, hogy egyharmada nem is beteg. Ugyancsak megmondották, hogy rendszerint az igazolt távolmaradás is tulajdonképpen igazolatlan távolmaradás, mert minden átlátszó űrügyre már megkapják a távolmaradási engedélyt. Ha keményebben fognák a fegyelmet, semmi különösebb imiiikacrő-pőtlásra nem volna szükségük. Előfordul, hogy a bányásznak szüksége van távolmaradásra. Mi már gondoltunk arra, hogy tegyük lehetővé, hogy a bányászok évi szabadságuk egy részét ilyen igazolt távolmaradás formájában vehessék i ki. Még mindig jobb, ha a dolgo| ró egy-két nappal előbb bejelenti a bányában, hogy távol akar maradni. A vezetőségnek így módjában áll idejekorán helyettesítésről gondoskodni, mig most a munkábaá'.lásnál veszi észre a vájár és a segédvájár, hogy hiányzik a csillés, vagy megfordítva. Ilyenkor kezdődik a kapkodás, a vájárt vagy segédvájárt teszik oda csillét 'tologatni, ami természetesen elégedetlenséget, termeléskiesést stb. okoz. Mi csak azt kérjük az elvlársaktól, hogy normális, rendes fegyelemmel dolgozzanak, Gyurkó István elvtárs a Bükkaljáról elmondotta itt, hogy nagyszerű teljesítményeit, amikkel sztahánovista lett és amik lehetővé tették számára, hogy szép házat építhessen — -jeni valami különös csodával érte el. Rendesen ledolgozta a nyüc órát, pontosan előkészítete a munkamenetet, a legegyszerűbb módszerekkel, szépen sztahánovista l»'tt és az egész dolgozó nép helyeslése közben megkapta érte a megfeie'ő kitüntetéseket. Egyik legnagyobb tartalékunk elvtársaim az. hogy a fegyelem egyszerű megerősítésével el lehet érni mindazt, amit a népi demokrácia jelen esetben megkövetel. A gépesítést fejleszteni kell Szólnom kell itt a géptől valá idegenkedésről. Semmi kétség, hogy van valami idegenkedés a gépesítéssel szemben, s ez meglnulatkozik a műszaki értelmiségnél 'S. Zsofinyec elvtárs felsorolta ,'it a számokat, amelyek azt bizonyítják, hogy a fejtés terén a gépesítés a kezdet kezdetén van. A ini műszaki értelmiségünk nem igen ismeri a modern gépeket. 'A' felszabadulás előtt nem vol't szüksége a magyar tőkének gépekre, sokkal olcsóbb volt a munkáskéz, mint a gép, a mi műszaki értelmiségeink ezért ma is húzódoznak a gépektől. Itt néha politikai szempontok is közrejátszanak. A Szovjetúniő elévülhetetlen érdeme nemcsak abban áll, hogy felszabadított bennünket, de azóta is minden téren apró munkában is segit bennünket és az „apró munka" nem is olyan apró, mert például rendelkezésünkre bocsátja a legjobb szovjet szakembereket, a legjobb mérnököket, a legjobb tudósokat és a legjobb munkásokat is, akik megtanítanak bennünket mindarra, amit a szovjet nép 33 esztendő nehéz munkáján keresztül sajátított cl. Ez a segítség nem csupán óriási támogatás gazdasági téren, hanem politikai támogatást is jelent. Jelenli azt, hogy erősödik vele a népi demokrácia, hogy erősödik a felszabadítónk a Szovjetunió és a népi demokrácia között az egészséges viszony. Ezt a tényt az ellenség is is-, meri. Nem egyszer tapasztaljuk, hogy az ellenség igyekszik a Szovjetunió segítségét lekicsinyelni, a szovjet technikát, a szovjet gépeket is lekicsinyelni. Elmondották például, hogy a bényakombájnnal, amely 80 cm-es rétegre volt tervezve, legkülönbözőbb dolgok tör'téntek. Két méter széles szénrétegen kezdtek dolgozni, aminek eredménye az volt, hogy 80 cm-t szépen kivágott, de megmaradt 120 cm. Ezután csákánnyal kellett utána pótolni. Ez módot adott egyeseknek arra, hogy az't mondották, no tessék, ez a szovjet kombájn. Holott, ha a gépet 90 centiméteres, vagy egy méteres vastag szénrétegre állították volna, akkor nagyszerűen bevált volna. Erről a kombájnról egyébként azt mondják, hogy háromszor annyit állatják, mint amennyit járatják. A műszaki értelmiség feladatai Hasonlókat hallani néha a szovjet villanyfúrókról és a légnyomásos kalapácsokról is. Nem árt, ha jóindulatú műszaki értelmiségeink és elvtársaink jobban megnézik, kogy mi is történik ezen a téren. Annál is inkább, mert mindenütt a világon van hasonló húzódozós az új gépekkel szemben. Amikor az építőiparban tavaly elkezdtük a gépeket használni, akkor mérnökeink, sőt bizonyos mértékig munkásaink is idegenkedtek tőlük. A műszaki értelmiségre vonat, kozólag meg kell értenünk, hogy az átmenet a régi világtól a mostanihoz sokuk számára nem könnyű. A régi bányászok emlékeznek rá, hogy mi volt akkor egy bányafőmérnök, aki kertészt, tehenészt tartott. Maga a kapitalista vállalat gondoskodott róla, hogy a mérnök és a munkások között a szakadék a lehető legnagyobb legyen. És bizony voltak elegen, akik vissza is éltek ezzel a helyzettel és nem egy bányászt, aki egy kicsit keményebben állt a sarkára, vagy visszafeleselt nekik, csendorkézre adták, vagy bevonultatták. •Szóval meg kell érteni, hogy a bányászok egy részében a műszakiakkal szemben mélyen él a bizalmatlanság. Ennek a bizalmatlanságnak az eloszlatásához többek között idő és a műszakiak jó teljesítménye kell. Ugyanakkor azonban mindnyájam megállapíthatjuk és ezt a megállapítást alátámasztja mai értekezletünk is, hogy a bányászatban is a műszaki értelmiség zöme készségesen és becsületesen a népi demokrácia felé fordult, mint ahogy az értelmiség többsége ezt a termelés egész frontján is megtette. Itt kölcsönös türelemre, megértésre, de éberségre is van szükség. Előre a szocialista bányászaiért! A nemzetközi helyzet, amint Zsofinyecz elvtárs azt megmutatta, éles. Természetes, hogy ilyen éles levegőben az ellenség is mozgósít, igyekszik nehézségeket okozni ós ezek a nehézsé-'