Délmagyarország, 1950. november (7. évfolyam, 255-278. szám)
1950-11-26 / 275. szám
6 VASARNAP, 1050. NOVEMBER 80. HAJRA HONVÉD! Nagy lelkesedéssel és teljes evővei kell NB II. csapatunknak küzdenie ma délután, hogy a K. Textil (volt Goldbergcr) elleni mérkőzést megnyerje. Ezalkdommal jelenik meg először nagy számban néphadseregünk szurkolótábora. Szeged dolgozói fogadják szeretettel népünk és néphadseregünk sportszerető fiait és vélük együtt segítség győzelemre NB Il-es csapatunkat. A Honvéd vezetősége a hét folyamán mindent megtett a csapat erősítésére. egyedül Cziráki vasárnapi sérülése nyugtalanító3 mert még mindig enyhe fájdalmat érez a lábában. Remélhetőleg azonban a mérkőzésig ez is teljesen rendbe/ön. Amennyiben mégsem játszhatna, Fodor lcsz a balösszekötő. Kókai a balfedezet és a cserejátékos ez esetben Remzsö Hl. Forgácz csatasorbalépés ével remélhetőleg a régóta vajúdó baLszélsö kérdés is megoldódik és ezzel együtt a csatársor eredményesséve is. Remélhetőleg a Honvéd végre Szegeden is beváltja a hozzáfűzött reményeket és lelkes, jó játékkal végleg kivívja a szegedi dolgosok fokonszevoét. Harsogjon teljes erővel vasárnap a szegedi nézők lelkes, biztató hangja éts segítse győzelemre Q szegedi színeket. Elmarad a mai Dorogi Tárna—DL Vasas mérkőzés A bányászcsapatok többi mérkőzését to elhalasztották A Magyar Labdarugó Szövetség a bányász szak/szervezet kérésére úgy határozott, hogy a vasárnapra kitűzött Dorogi Tárna—Di. Vasas NB I. osz/ályú, a Sajószentpéteri Tárna—("tadi Vasas, a Kistex't—Perecesi Tfirna NB II. osztályú mérkőzések lejátszását későbbi időpontra halasztja el. A wérkőzések elhalasztását a bányái sz dolgozók kérésére indokolja, akik a november 26-i ünnepi műszakban csúcsteljesítményt akarnak' elérni és igy nem láthatnák kedvenc csapatuk mérkőzését. Súlyos hibái követeli el a Textilkombinát DlSz-szcrvezelélick .és szakszervezetének sptirlieleUkse, mert a termelés jó menete mellett ucin tartotta fontosnak az MIIK-próbúk renilszcres megtartását. 820 fiatal körül a Textilkomb'nát dolgozóinak esők 20 százaléka tette le az MHK-próbakat. SZÍVÓS nmükét kell végezniük, hogy november 30-ra százszázalékosan lepróbázzanak. A mai nap sporteseményei A Vasutas-stadionban ma délután fél 2-kor mérkőzik a Szegedi Honvéd a K. Textil ellen NB Il-es mérkőzés keretében. Előtte fél 12-kor Nz. Lokomotív—MÁVAG NB 11-es mérkőzést játsszák ie. Újszegedi Textiles-pályán fél 1kor Sz. Textil—BSzSE NB H-e* mérkőzés. Cserepes-sor: 8 óra: ÉDOSz ifi— Honvéd ifi bajnoki. Fél 10-kor ÉDOSz II.—Nagymágocs í. o. bajnoki. 11 óra: EDOSz—Bajai SzAK NB Ill-as mérkőzés. Iliinyadi-lér 8 óra: Postás ifi — SrSzMTE ifi bajnoki, 10 óra Postás -Dorozsma NB 111-as mérkőzés Felsővárosi pálya 8 óra: Meteor— ÉDOSz IV. II. o. bajnoki. 9 óra: felsővárosi ifi—Textil ifi bajnoki. 11 óra: FDTC—Sándorfalva II. o. bajnoki. Ády-tér negyed 9-kor: Pedagógusok—Ujszentiván II. o. bajnoki 10 óra: EDAC—Textil II. o. bajnoki. Súlyemelés A Szegedi Postás Kossuth Lajossugárúti klubhelyiségében délután 2 órakor Sz. Postás—Csepeli Vasas NB l-es súlyemelő mérkőzés. A Vasas csapatában Porubszki, Ambrózi és Buronyi válogatottak is szerepelnek. Vívás A Vasutas-stadion tornacsarnokában délelőtt 11 órai kezdettel kerületi II. osztályú női tőrverseny. Röplabda A Rókusi-tornacsarnokban röplabda villámtorna a Miskolci Lokomotív NB l-es, a Budapesti EDSE NB Il-es férficsapatai és a Bp. EDSE NB Il-es női csapatainak és szegedi röplaibdacsapatok részvételével. A mérkőzések sorrendje a következő. 8 óra: EDSE —EDAC férfi, 9 óra: Miskolci Lok. —EDAC férfi, délután 1 óra: Miskolci Lok.—EDSE férfi, 2 óra: az előző mérkőzés győztese—Szegedi kombinált csapat, 3 óra: EDSE —EDAC női, 4 óra: EDSE—Egyetemi DISz női, 5 óra: EDAC Egyetemi DISz női. Kosárlabda Rókusi- (orn acsarnokban déli 12 órakor Sz. Lokomotív—Textiles NB l-es férfi kosárlabdamérkőzés. , * Az SzSzMTE Csepelen küzd a Csepeli Vasas ellen bajnoki pontokért. Az Sz. Dózsa Kiskőrösön játszik a Petőfi ellen. Az angolok szabadon akarják bocsátani a német háborús bűnösöket A Times bonni tudósítója közli. hogy Kirkpatrick, NyugatNémetország angol főbiztosa, értesítette Adenauert arról, hogy 1951 elején „felülvizsgálni" szándékozik azokat az ítéleteket, melyeket az angol övezet börtöneibe zárt német háborús bűnösök ügyében mondtak ki. A tudósító rámutat, hogy az elmúlt évben a felülvizsgálat eredményeként hatvanhat háborús bűnös elleni ítéletben hoztak enyhítést és ebben az évben 28 háborús bűnöst bocsátottak szabadon. TEGYE TERVSZERŰVÉ MUNKÁJÁT A GYUFAGYÁRI BÉKLBIZOTISÁGI szovjet és magyar mezőgazdasági szakirodalom összes újdonságai kaphatók a K0HWES101T KISKERESKEDELMI VfiilfiLfiT ÉS fi SZíKRfi KQNYyESBOLTMIBfiH A KÖNYVESBOLTOKBAN utboigazitás, díjmentes könyvbemutató Ideológiai, szépirodalmi, tudományos, ifjúsági. Ismeretterjesztő és szakkönyveket vásároljon a KÖNYVESBOLT KISKERESKEDELMI VÁLLALAT Szeged. Lenin-útca 16, Szeged. Klauzál-tér 5, Szeged, Kölcsey-ntea 1 sz. alatti könyvesboltjaiban. A íj. Békevilágkongresszus tapasztalatai 1$ megmutatták, hogy a szabadságszerető népeknek még éberebben kell őrköd,niök, ha meg akarjálk akadályozni egy újabb háború kitörését. Az imperialisták minden erejükkel azon vannak, hogy újabb vérzivatart zúdítsanak az emberiségre. ezért kell nekünk ts minden erőnkkel harcolni ellenük, békénk, jövőnk megvédése érdekében. A békéért vívotit harcunknak mindennapi életünk tevékenységévé kell válnia. A békeharc nem lehet kampány, egy-egy nagy roham csupán, hanem szívós, tervszerű munka, harc a termelés frontján, népgazdaságunk megerősítéséért, harc az imperialista-bérencek leleplezéséért. Nem tszabad egy pillanatra sem, hogy elveszítsük szemünk elől a nagy célt: A béke megvédését, a harcban nem lehet szünet. A szegedi Gyufagyárban mégis ez következett be ali utóbbi időben. Az üzem békebizottsága bizony pillanatnyilag „szünetelteti*' a munkáját], jelenlegi ténykedése csupán az, hogy a békeiroda számára írják össze a bkottság névsorát, — őt tag adatait. Vájjon mi lehet ennek az ellankadásnak az oka? Talán a Gyufagyárban lebecsülik a háborús veszélyt, vagy nem szívügyük a béke? Ezt egyáltalán nem lehet mondani. A gyufagyári dolgozók is izzó gyűlölettel gondolnak a háborús gyujtogatókra, s készek lennének akár fegyverrel is kdükben megvédeni a békét. Nem az érzésekben van tehát a hiba, hanem abban, hogy a békebizottság nem követi cl m.ndent, hogy a dolgozókban állandóan ébrentartsa a bé ke harc szükségességének és a gyakorlati munka jelentőségének a tudatát. Vali látszólag természetes oka is annak, hogy a békebizottság munkája visszaesett. Az Szem átszervezés alatt állott hetekig, s ezalatt a dolgozók fizetéses szabadságon voltak. Azt lehetne Olaszország területeket enged át az amerikai haderő részére A Paese Sera című lap írja: Az Egyesült Államokban Pacciardi Olaszország nevében rendkívül súlyos kötelezettségeket vállalt „az olasz terület bizonyos részeinek az amerikai fegyveres erő rendelkezésre bocsátását éa az olaszországi baloldali pártolj szabadságát korlátozó új intézkedéseik hozatalát" illetőleg. A nyugati imperialisták és balkáni csatlósaik közös terve Albánaia megtámadására A szabad görög rádió jelentette november 25-én, hogy az angol-amerikai imperialistáik, a görög moniarchofasi.szták és a titóisták közös tervet készítettek Albánia megtámadására. A görög kormány katonai miniszterei és más magasrangú tisztek megbeszélést tartottak, amelyen „Az Albániába való benyomulás" kérdését vitatták meg. Görögországba új tüzérségi és repülőszállítmányok érkeztek és a görög repülőtereken állomásozó amerikai bombázók és lökhajtásos repülőgépek száma a multévihez képest emelkedett. Ezzel párhuzamosan a titóisták is támadási előkészületeket folytatnak. Athén és Belgrád között politikai és diplomáciai tárgyalások folynak közös akoiójukról. A rádió jelenti a monarebofasiszták által az albán határon rendezett provokációk számának .emelkedését is. A szabad görög rádió felhívást intézett a görög néphez, hogy harcoljon ez ellen az összeesküvés ellen és akadályozza meg az Albán Népköztársaság elleni támadó tervek végrehajtását. gondolni, hogy ez az idő nem volt alkalmas arra. hogy a békebizottsájr tervszerű munkát fejtsen ki. A helyzet azonban egyáltalán nem így áll, s&ti ellenkezőleg. Eb a szükséges szünet kiválóan alkalmas lett volna erőteljes tevékenység kifejtésére. A bőkebizottság összejöhetett volna megbeszélésekre, továbbfolytathatta volna munkáját, például — háziagitóciót ls végezhetett volna — annál is inkább, mert éppen erre az időre estek a [f, Békevílágkonjrreszszus előkészületei. A hiba elsősorban abban gyöke-, redzik, hogy a békebizottság munkáját Időszaki feladatnak tekintette. A kampányjellegű feladatokat, mint például a koreai szeretetcsomag, az árurejtegetők leleplezése a dolgozók előtt, békenagygyülés megszervezése s hasonlókat sikeresen megoldottak, de nem vezettek be állandó, tervszerű munkát. Ezért következett aztán be az. hogy az üzem egyidőre való leállása egyben a bőkebizottság munkájának a leállását is jelentette. A gyufagyári békebizottságnak sürgősen meg kéli javítania a munkáját. Szorosabb kapcsolatba kell lépni a városi békeirodávab ahonnan megkapják mind az Időszerű, mind az állandóan végzendő munkához szükséges útmutatásokat. A pártszervezet irányítása mellett » kisérje fokozott figyelemmel az üzem életét és tevékenységét. Harcoljon a béke megvédése nevében az üzem termelékenységének a fokozásáért, a jóminflségü munkáért, a felmerülő hibák kijavításáért. Tartsanak a békebilzotitság tagjai időnkéirt röpgyülóseket, azokban az üzemrészekben, melyeket képviselnek. Folytassanak egyénileg ls agitációp mint más üzemek békebizotfcságainak a tagjai. Használják fel a békeagítációra az üzemben jól bevált vándor-faliújságot, Írjanak arra rendszeresen cikkeket. A légforüo" sabb feladatok kfizé tartozik pedig az, hogy munkájuk közben állandóan kérjék kj az üsemi pártszervezet útmutatását és támogatását. A pártszervezet útmutatása nyomán értékeljék ki rendszeres Időközökben a munkájukat, beszéljék meg időrőlidőre a tennivalókat, egyszóval tegyék tervszerűvé a munkát. Akkor nem maradnak el a kívánt eredmények és a bizottság valóban a béke védelmének a bizottsága lesz. Az emberi ész és értelem nem válhat többé az elnyomás eszközévé Az új szocialista embertípus kialakításához a természettudományos ismeretek minél széiesebbkörű terjesztésére van szükség Népi demokráciánk politikai és gazdasági téren hatalmas eredménj eket ért el, ideológiai téren azonban elmaradások tapasztalhatók. Nem kétséges, hogy a politikai és gazdasági intézmények gyorsabban változtalhalók, mint az ember öntudata. A tőkés urak gondoskodtak arról, hogy a munkások és parasztok csak annyit tudhassanak, amenynyi a munkájuk elvégzéséhez szükséges. Különös gonddal ügyeltek a természettudományos ismeretek elszigetelésére, nehogy gyengüljön a tömegekre gyakorolt befolyásuk. A régi rendszer bűnei miatt az emberek gondolkodásmódjában ma is sok az idealista tévhit, amelyek erős támaszt jelentenek a nyugati imperializmus szellemi behatolásának. 'A' reakció, az imperializmus ügynöksége politikai és gazdasági téren többé-kevésbbé elvesztette nyílt lehetőségét, ezért taktikát változtatva, elsősorban világnézeti téren igyekszik támadni. Támadási módszereit i helyenként változtatja. Különösen a falukban, dc az üzemekben is helytelen, tudománytalan megállapításokat terjesztenek az élet keletkezéséről, az ember származásáról s hasonló kérdésekről. Az üzemekben meghúzódó jobboldali szociáldemokraták a dolgozók között a természettudományos előadások szükségtelenségét és érthetetlenségét hangoztatják, azzal a céllal, hogy az előadás iránt érdeklődőket távoltartsák és teret engedjenek a maguk hazug mesélnek. Ezeknek a megmaradt réseknek a betömése osztályharc kérdése. A feladat mcRoldáaa számunkra új és ezen a területen kevés gyakorlattal rendelkezünk. A felvilágosító munkát azonban fejlődésünk tnai szakaszában feltétlenül már szervezetten és minél szélesebb téren kell megindítani. Egyáltalán nem lehet ugyanis helyes képe a társadalomról annak, akinek a természet jelenségeiről 'téves nézetei vannak s Igy nem látja tisztán, hogy a világ anyagi természetű, tehát megismerhető, de meg is változtatható. A marxista-leninista elmélet, mely irányít és vezet bennünket, nemcsak a társadalomról, hanem a természetről vallolt tudományos nézetek összessége is. Aki nem fogadja el a marxista-leninista világnézetet, az politikai téren sem állhat biztos talajon. Éppen azért, mert a mi világnézetünk egységes, nem elegendő, hn annak csupán a társadalom fejlődéséről szóló 'tanítását ismerjük, ismerni kell a természetről alkotott materialista világnézetet is. Természettudományos gondolkodás elősegíti a dolgozóknak a munkához való jó viszonyát s ezzel is elérjük a 'termelési eredményeink állandó javítását. A természet tudomány vívmányairól nem beszélhetünk anélkül, hogy ne fordulnánk a Szovjetunió felé. Ez nem véletlen. A tények mutatják a természet átalakításának zseniális tervét, amely a tudomány és a szocialista termelés termékeny kapcsolatának eredménye. A Szovjetunióban a fejlődő tudomány valamennyi vívmányát haladéktalanul bevezetik a termelésbe.'A'hatalmas eredmények , elérésében jelentős része van emel- j lett a dolgozók széles tömegeinek, akik bírálataikkal és gyakorlati útmutatásaikkal maguk is résztve«z-1 nek a problémák megoldásában. Ezt a tudományt az újítás és a hagy átfogó elméleti kérdések feltevésének, a merész nagy kezdeményezéseknek szelleme hatja át. Azon az úton halad, melyet Sztálin elvtárs tanításai mutatnak, a tudománynak: „A tudományt éppen azért nevezik tudománynak, mert nem ismer fé-. 'üst, nem fél felemelni kezét arra, ami lejárta magát, amely elavult és éberen figyel a tapasztalat és a gyakorlat szavára". Ennek a következetes munkának hatalmas eredményei látszanak a természet fejlődésének mesterséges, tervszerű irányításában. Hatalmas terméseredmények mellett új növényfajtákat hoztak létre, A sarkvidék olyan részein, ahol a régi felfogás szerint emberi élet nem volt lehetséges, a szovjet tudomány meghonosította a földművelést és állattenyésztést, biztosította az ember egészséges életét és lehetővé tette hatalmas ipari üzemek és új modern városok keletkezését. Szemünk előtt valósul meg az emberiség legjobbjainak évezredes álma: az embert a tudomány segítségével úrrá tudja tenni a természet vak erői felett. Mindez bizonyítja a szocialista társadalmi rend és a szocialista ember hatalmas alkotó erejét. A természettudományos ismeretek hiánya ezz'l szerqben gátolja a termelés fejlődését. Feltétlenül kárt okoz például az a földműves, aki a talajt, a növények, illetve az állatok tulajdonságait nem ismeri s a terméseredmények javulását, az állatok betegségének megszüntetését különféle csodatevő kuruzslóktól várja. A #