Délmagyarország, 1950. augusztus (7. évfolyam, 176-202. szám)

1950-08-19 / 192. szám

SZOMBAT, 1950 AUGUSZTUS 19. 3 fl prágai nemzetközi diákkongresszus ffeüiivja a Biztonsági Tanácsot, tegyen erélyes lépéseket a háború megszüntetésének érdekében Iija Elirenburg felszólalása Dernal angol professzor a prágai diákkongresszus szószékéről válaszolt Churchill háborús uszításaira A Nemzetközi Diákszövetség kon­gresszusának csütörtöki ülésén Ilja Ehrer.burg, a Béke Htvei szovjet bi­zottságának vezetője mondott be­szedet — A kongresszus résztvevőinek — mondotta — megvan minden okuk arra, hogy tiltakozzanak az atompo­IW ka és az atomháború ellen. Mi nemcsak az atombombát Ítél­jük el, hanem általában a há_ barát. A béke hivei a hidegháború, azaz a háborús propaganda betiltását köve­telik. Felszólítjuk a világ összes nemzeteit kényszerítsék rá kormá­nyaikat, hogy egyezzenek meg egy­mással Felszólítjuk az egész emberisé­get, kényszerítse az ENSz-l, hogy biztosítsa a becsületes, igazságos és tartós békét, gondoskodjék arról, hogy az ENSz­ben a nemzetek igazi képviselői fog_ laljanak helyet és nem olyanok, akiknek arra semmi foguk sincs mondotta Hja Ehrenburg. akinek szavait viharos tapssal, a béke, a Szovjetunió és Sztálin generalisszi. musz éltetésével fogadta a kongresz. szus Hatá! az amerikai és angol imperialistákra Ezután Kim-Pon.Un, n szöuli egyelem diákja lépett a szöszékre, ukit a néphadsereg szabadított ki l.i-Szin Manék börtönéből. Elmon­dotta, hogy nz amerikai gonosztc vök a koreai hazafiak tízezreit gyil­kolják meg és tehetetlen dühükben attól sem riadnak vissza, hogy koreai liuznflakból eleven falat áldlsniiak maguk elé számos frontszakaszon. Pontos ndntokat sorolt fel azok­ról nz esetekről, amikor amerikai repülök gyilkos géppuskatüzet zú­dítanak a rizsföldeken dolgozó bé„ kés parasztokra, óvóhelyekre mene­külő asszonyokra és gyermekekre. — Ezek n tények; ezeket a ret­tenetes tényeket senki sem cálfol­halja meg. Korea népe azonban megtisztít­ja földjét nz imperialista táma­dóktól és egyesül szubad hazá. jál Halál az amerikai és angol impe. rialistákra — fejezle be beszédét « koreai küldő!!, majd javasolta, hogy a kongresszus szövegezze meg a Biztonsági Tanácshoz intézendő ha lározatot. amely a többi között a következőket mondja: „A Nemzetközi Diákszövetség négy és félni iílló tagja nevében követeljük, hogy a Biztonsági Ta­nács tegyen haladéktalanul eré­lyes lépéseket a koreai háború megszüntetésére és a Korea térti leién lévő külföldi csapatok visz. szavonására". El a kezekkel Koreától! .lang Csen, a kinai küldöttség ve­zetője azt u reményét fejezte ki, hogy a hős koreai ifjúság elűzi nz amerikai imperialistákat és biztosít­ja hasija szabadságát és független­ségét. Murqucssé, nz amerikai demokra. likus diákok küldöttségének tagja kijelentette, hogy Amerika népe és ifjúsága a legélesebben elitéli saját kormányának politikáját. Az ameri­kai demokratikus diákok küldöttsé­gének nevében megfogadom az ösz­szes küldötteknek és különösen a koreai delegátusoknak, hogy haza­térésünk után megmondjuk népünk, n 'k. mi az igazság a koreai hábo­rúval kapcsolulbnn. Az összes haladó amerikai dlú. kok nevében legmélyebb szoli­daritásunkról biztosítom Korea népét. Hazatérésünk ulán Amerikában oda­kiáltjuk azoknak, akiket illet: „El a kezekkel Koreától." Szervezzetek hatalmas mozgalmat a koreai nép megsegítésére Ezután az elnök szavazásra tetle fel a koreai delegátus javaslatát, liogy a kongresszus forduljon a Biztonsági Tanácshoz a koreai bű­nös háború haladéktalan befejezése érdekében, 'A'z Angol Nemzeti Diák­szövetség delegátusai és a skót kiil. döftek tartózkodtak a szavazástól A kongresszus többi résztvevői egy­öntetűen tüntető lelkesedéssel sza­vazták meg a javaslatot. Berlinquer, a Nemzetközi Diák. szövetség főtilkára javasolta, hogy a kongresszus intézzen felhívást a világ diákságához. „A Nemzetközi Diákszövetség második kongresszusa — hang­súlyozza a felhívás — az Egye. süli Nemzetek szervezete Bizton­sági Tanácsához címzett határo­zatot fogadott el, amelyben tilta­kozik a koreai támadás ellen és erélyes intézkedéseket követel a koreai háború haladéktalan meg­szüntetése. valamint a Korea te­rületén lévő külföldi lesnpatok visszavonása érdekéhen. Felhívjuk a világ diákságát, hogy a legei. tükéltehben támogassa ezt a ha­tározatot. Küldjetek tiltakozó táv­iratokat az ENSz tagállamainak, szervezzetek tiltakozó gyűléseket és sztrájkokat az amerikaiak ko­reai beavatkozású ellen. Szervez­zetek hatalmas mozgalmat a ko­reai nép megsegítésére." A javaslatot a küldöttek az an gol és skót delegátus kivételével egyöntetűen elfogadták. A kongresszus Várkonyi Péter rozta, hogy üdvözlő táviratot intéz a Koreai Demokratikus Ifjúsági Szövetséghez A világ diáksága az üdvözlőtáviratban feltétlen együtt, érzéséről biztosítja Korea hős ifjú­ságát. A csütörtöki ülésen adták át a koreai bizottság delegációjának azt az egészségügyi segélykocsit, ame­lyet a csehszlovák dolgozók külde­nek a hősiesen harcoló koreai nép­hadseregnek. Hatalmas békegyülés Csütörtökön este Prága dolgozói hatalmas békcgyűlést tartoltak a Vinohrady i tornacsarnokban. A gyűlésen felszólalt Joliolkurie, Ilja Ehrenburg, Charlotte B-assó és Hua_ Lo-Ken, a ki.iai nép küldötte is. A bekegyülésen a tömegek lelke­sen álllak ki a koreai nép szabad­ságharca mellett és gyűlölettel bé­lyegezték meg az amerikai és an. magyar küldött javaslatára clhatá-1 gol imperialisták agresszióját. Valamennyien küldünk szeretetcsomagot koreai testvéreinknek A Magyar Kender ifjúmunkásainak lerele A Kőbányai Textilipar Rákosi ifjúsági női brigádjának kezde­ményezését, — hogy küldjünk szerctetcsomagot a koreai harcosoknak —, a Magyar Kender ifjúmunkásai lelkesedéssel fogadták. Egyember. ként elhatározták, hogy valamennyien küldenek esoinagot hős koreai tcslvérrinknrk „Míg az imperialisták — Írják levelükben — állati kegyetlen­séggel védtelen gyermekeket, üregeket, betegeket tesznek hajléktalanná terrorbombázásaikkal, embertelen gyilkosságaikkal, a Szovjetunió s a népi demokratikus országok népe a nemzetközi forradalmi munkásosz­tály szilárdan áll Korea népe mellé Erezzük, hogy segítjük kemény harcukat termelő munkánk fokozásával, s a belső ellenség ellen foly­tatott harcunkkal Mi a Magyar K rnder ifjúmunkásai, ennek tudutá­bun a koreai műszakban eléri ere dménycinket megtartjuk s tovább fokozzuk, hogv ezzel is elősegítsük testvéreink győzelmes harcát. If­júmunkásaink ' közül elsőnek Igaz Erzsébet küldi el segítő üdvözletét szeretetcsomagján keresztül a hős koreai népnek, és egyben felhívja Szeged üsszes Ifjúmunkásait példájának követésére. Magyar Kender ifjúmunkásai. A Némát Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa jóváhagyta a Szocialista Egységpárt által kidolgozott ötéves tervet A Német Demokratikus Köztársaság kormánya csütörtöki minisztertanácsán jóváhagyta a Német Szocialista Egysógpárt által kidolgozott ötéves tervet. A minisztertanács megbízta a tervminisztériumot, hogv a többi minisztériummal és a tartomá­nyi kormányokkal karöltve a SzEP tervezele alapján dolgozzák ki az ötéves terv törvénytervezetét. HAT KIVÁLÓ ÉS TIZENEGY ÉRDEMES MŰVÉSZ Az Elnöki Tanács kiosztotta a megtisztelő címeket A' Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsa 27. számú tör vényerejű rendeletével a ma­gyar színpadi kultúra fejlesz­tése terén szerzett kimagasló érdemek elismeréséül színhá­zi, film. és operai előadómű­vészek részére kitüntető cím adományozását tette lehetővé. A kitüntető címeket minden évben augusztus 20-án adják ki. Idén elsőízben kerii] sor a kitüntető címek adományo­zására. A kitüntetés első fokozatát, a „Magyar Népköztársaság ki­váló művésze" címet a követ­kező művészeknek adomá­nyozta a Magyar Népköztár­saság Elnöki Tanácsa: Bajor Gizi, Báfhy Anna, Major Tamás. Palló Imre dr, Somlay Arthur, Székely Mi­hály. A kitüntetés második foko­zatát, a Madyar Népköztár­saság érdemes művésze" cí­met a következő művészeknek adományozta a Magyar Nép­köztársaság Elnöki Tanábsa: Fodor János. Gobbi Hilda, Gyurkovics Mária, Honfhy Hanna, Ladányi Ferenc, La­tabár Kálmán. Mészáréi Ági, I'átkai Márton, ToZnaj/ Klári, Tőkés Anna, Osváth Júlia. A háborús uszító Dulles az USA képviselője az ENSz közgyűlésén Mint a Reuter jelenti, John Foster Dulles csütörtökön közöl­te, hogy Truman elnök felkérte az USA képviseletére, küldötti minőségben, az ENSz legköze­lebbi közgyűlésén. A hírhedt há­borús uszí ó bejelentette, hogy elfogadta a Trumantól kapott megbízást, továbbra is megtart­ja azonban „külpolitikai tanács­adói" mivoltát Acheson mellett. Li-Szin-Man „kormánya" elmenekült Teguból Tokio. Az Associe'.ed Press tu­dósítója szerint a 8. amerikai hadsereg főhadiszállásáról érke­zett jelentés közli, hogy Li-Szin­Man kormánya és a délkoreai kormányhatóságok elhagyták Te­gut, a déikoreai „kormány" ide­iglenes fővárosát. Az USA nagy­követe szintén elhagyta a fővá­rost. A délkoreai hatóságok pa­rancsot adtak ki, hogy a polgári lakosság ürítse ki a várost. A londoni rádió jelentése szerint Uj bélyegsorozat jelenik meg augusztus 20-án. Augusztus 20-án a hazai vá­rosokat ábrázoló 30, 40, 60 fil­lér és 1, 1.70 forint értókjelzésű bélyegeket bocsát forgalomba a posta. E bélyegeket teljes soro­zatokban, egy vásárlónak egv­egy sorozatot kiszolgáltatva az egyes számú hivatalok, borítékra ragasztva pedig nagvebb forgal­mú vidéki, egyes értékekben oe­dig az összes hivatajok árusít­ják. Növekszik a szfrájk HoüadiSban A Hollandiában folyó kikötő­munkássztrájk tömegjellegüvé vált. A rotterdami kikö.őbcn több mint tízezer munkás sztráj­kol. Sztrájkolnak a kiikötőmun­kások Amsterdamban is. A Holland Kommunista Párt Politikai Bizet sága felhívta az ország valamennyi dolgozóját támogassák a rotterdami és am­sterdami kikötőmunkások harcát, amelv tiltakozás a kormány há­borús politikája ellen. Li-Szin-Manék most Puszanban ütik fel főhadiszállásukat Ugyancsak az AFP jelenti hi­vatalos forrásra hivatkozva, hogy az északkoreai csapatok el­foglalták Kumhva városát, ugyanakkor az északkoreaiak megerősítették a szongdongi híd­főt. Lemondott a görög monarchofasiszta kormány Mint ismeretes, Davies angol miniszter athéni „látoga­tása" után hét liberálispárti miniszter lemondott. Plasztirasz görög miniszterelnök pénteken bejelentette, hogy kormánya lemond. A minisztertanács előtt Plasztirasz megbeszélést folytatott Minor amerikai követtel, aki felszó­lította, hogy Gyorsan rendezzek a válságot. Á Szakszervezeti Világszövetség táviratban tiltakozott Maliknál és Trygve L'enél az amerikaiak koreai terrorja eilen A Szakszervezeti Világszövet­ség szerdán táviratot intézett Malik elvtárshoz, a Biztonsági Tanács elnökéhez és Trygve Lie­hez, az ENSz főtitkárához, amelyben tiltakozott a koreai bé­kés községek bombázása, városok és falvak megsemmisítése ellen. Tiltakozott a Szakszervezeti Vi­lágszövetség továbbá a déikoreai és amerikai hatóságok ellenőrzé­se alatt álló területeken politi­kai és hadifoglyokkal szemben alkalmazott embertelen bánás­mód ellen. — A koreai nép állandó fe­nyegetése az atombomba hasz­nálatával az egész emberiség felháborodását kelti fel — mondja többek közt a tiltakozás. — A Szakszervezeti Világszövet­ség megengedhetlennek tekinti az ilyen eljárásokat és sürgö3 Intézkedésre szólítja fel a Bz­tonsági Tanácsot, hogy bélyegez­ze meg ezeket, az ENSz alapok­mányában tartalmazott emberies­ségi elveknek megfelelően. A Szakszervezeti Világszövetség megállapítja, hogy a koreai nép semmiféle agressziót nem köve­tett el más népekkel szemben, nem hatolt be idegen területre és teljes mértékben jogosult, hogy maga intézze el saját ügyét. Á bolgár parasztküldöttség Moszkvából Szófiába utazott Augusztus 17-én a bolgár parasztküldöttség Moszkvából Szó­fiába utazott. A küldöttség egy hónapot tpltött a Szovjetunió­ban és meglátogatott sok kolhozt, gép- és traktorállomást, va­lamint tudományos kutatóintézetet. Az északkoreai erők Tegutó! északnyugatra áttörték az amerikai arcvonalat Az AFP jelenti MacArthur fő­hadiszállásáról: Az északkoreai erők áttörték az amerikai arcvonalat Tegutól északnyugatra. A 4. északkoreai hadosztály előőrsei már elérték Csilgok falut, 8 kilométerre Te­gut.ól északra. Az északkorea: erőket Tegutól csupán a Nak­tong egyik mellékfolyója választ­ja el. ,.A koreai arcvonal helyzete — írja az AFP auguszíus 7-én es­te — igen komoly. Az északko­reaiak Tegu kapuinál állnak. Az amerikai ellenállás döntő pont­ja Tegutól északnyugatra össze­omlott az északkoreaiak kemény csapásai alatt, aminek következ­tében a népi hadsereg erői a Vegvan—Kunyi—Tabudong kö­zött megnyílt résen beüzönlöttek és Tegu felé törnek előre. A Reuter jelenti, hogy a Nak­tong foTyón, Maszantól északra átkel- északkoreai csapatok csü­törtökön kétszer egymásután visszaverték az amerikai tenge­részgyalogosok elkeseredett tá­madásait. Az amerikaiakat tüzér­ségi és légi bombázás is támo­gatta. ' " Az amerikaiak hatalmas légi­bombázással akarták elejét ven­ni a népi haderők Tegu irányá­ban megindult támadásának. Ez a légiibombázás, amelyet szerdán hajtottak végre óriási légierő­dök, teljesen ha'ástalan maradt, mert „bár 3800 bomba szántotta fel a területszakaszt, a népi erők a Naktong folyó nyugati partjá­hoz zárkóztak fel, túlságosan közel az amerikai és délkoreai vonalakhoz, ami lehetettenné tette a nagy magasságból lebonyolí­tott bombatámadás hatékony végrehajtását". A Reuter jelentése szerint Te­gu már a népi hadsereg tüzérségi tüze alatt áll. A horeai népi hadsereg főparancsnokságának csütörtök esti hadijelentése A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság népi hadseregének főparancsnoksága közölte au­gusztus 17-én este: A népi hadsereg valamennyi fronton tovább vívta kemény harcait harckocsi-, gépesített és tüzérségi egységek által támoga­tott, konokul védekező amerikai és Li-Szin-Man-fcIe csapatok ellen. A népi hadsereg egységei, ame­lyek Jekvan (Ikanj irányában támadtak, csapást mértek azokra az amerikai és Li-Szin-Man-féle csapatokra, amelyek konokul vé. dekezni próbáltak a Naktong Ra a célból kihasználták előnyösen állásaikat, szilárd fedezékeiket, a természetes és mesterséges aka­dályokat, a támadás eredménye­képpen a koreai népi hadsereg egységei augusztus 15-én telje­sen felszabadították Jekvant (Ikanj az ellenség védelmének fontos pontját. A Jekvan felszabadításáért vívott harcokban a népi hadse­reg egységei az ellenség sok ka­tonáját és tisztjét megsemmisí­tették vagy foglyulejtették. Nagy zsákmányt ejtettek, augusztus 13-án a népi hadsereg légvédelmi tüzérsége lelőtt két B 29-es ame« kutó-Rox folyó keleti partján és rikai repülőgépet. a

Next

/
Oldalképek
Tartalom