Délmagyarország, 1950. június (7. évfolyam, 125-149. szám)

1950-06-25 / 145. szám

4 VASÁRNAP, 1950. JŰNTTS M. •égét, s ugyanakkor teljesen megérti az ..arisztokratikus nyelv"- és a többi dialektus és zsargon alárendelt jellegéi éi függését az össznépi nyelvtől. Kiderül, hogy a Lafarguera történi hivutkozás nem talál céJba. Hivatkoznak arra, hogy Angliában az angol hűbérurak rgyiilőben „századokon át" francia n»,elven beszéllek, mig az angol nép angol nyelven beszéli, hogy ez a körülmény érv a nyelv „oszttilyjcllege" mellett és az össznépi-nyelv szükségessége ellen. Ez azonban nem érv, hanem valami anekdóéa-féle. Először is francia nyelven akkoriban nem valamennyi hűbérúr be. - /élt, hanem a királyi udvarban és a grófságokban élö angol hűbérurak jelentéktelen felső rélege. Máxlszor, ők sem holmi „osztálynyelven" beszéltek, hanem a küzön•ges, össznépi francia nyelven, harmadszor, mint tudjuk, ez a francia nyelvvel folytatott különc! Wlés később nyomtalanul eltűnt és áladta helyét RZ össznépi angol nyelvnek. Azt gondolják ezuk az e vtársak, hogy az angol hűbérurak ..évszázadokon At" tolmácsok útján ériették meg magukat az anpol néppel, hogy nem használták az. angol nyelvet; hogy akkoriban nem volt össznépi angol nyelv, hogy abban az időben Angliában a francia nyelv több volt holmi szalon-nyelvnél, amely csupán az angol arisztokrácia felső rétegének szűk köré. ben dívott? Hogy lehet ilyen anekdota jellegű „érvek" alapján taidni az össznépi nyelv meglétét es szükségességét? Az orosz arisztokraták egy időben a cári udvarban és a szahxnokban szintén szórakoztak a francia i .elvvel. Büszkélkedtek azzal, hogy amikor oroszul beszélnek, h uncia módra dadognak, hogy . ak francia akcentussal tuduak oroszul beszélni. Azt jelenti-e ez, hogy Oroszországban abban az időben nem volt össznépi orosz nyelv, l.ogy az össznépi nyelv abban az időben fikció volt, az „osztálynyelvek" ellenben valóság? Elvtársaink itt legalábbii két hibát követnek el. Az első hiba abban áll, hogy a nye'vet összekeverik a felépítménynyel 'Azt gondolják, hogy ba a felépítmény osztályjellegü, a nyelv sem lehet össznépi, hanem osztAlyj.-llegűnck kell lennie. De már fentebb megmondtam, hogy a nyelv és a felépítmény két különböző fogalom. bogy marxista nem keverheti össze őket. A második hiba abban rejlik, hogy ezek az elvtársak a burzsoázia es u proletariátus érdekeinek ellentétét, éles osztályharcukat a társadalom szétesésének, az ellenséges oszl.ilyok közötti mindenféle kapcso. lat megszakadásának tekintik. Ugy vélik, hogy mivel a társadalom s'.étesrtt és nincs többé egységes társadalom, csupán osztályok vannak nincs szükség az egész társadalom számára egységes nyelvre, nincs szükség nemzeti nyelvre sem. Mi marad hát, ha a társadalom szétesett és nincs többé össznépi nemzeti nvelv? Megmaradnak az osztályok és „osztálynyelvek". Ez úgv értendő, hogy minden egyes „osztálynyelvnck" meglesz a ' saját „osztály"-nyelvtana — lesz „proletár"-nyelvtan, „bur. zsoá"-nyelvtan. Persze, ilyen nyelvtanok a valóságban nincsenek, ez azonban nem bátortalani. ja el ezeket az elvtársakat: ök hiszik, hogy ilyen nyelvtanok majd megjelennek. Voltak nálunk egyidőben olyan „marxisták", akik azt állították, hogy az országunkban az Októberi Forradalom után maradt vasutak hurzsoájellegűek, hogy hozzánk, marxistákhoz, nem méltó használni őket, hogy fel kell szaggatni őket és új „proletér"-vasutaknt kell építeni. Ezek a „marxisiák" ezért a „trogloditn" (barlanglakó) csúfnevet kapták ... Érthető, hogy a társadalomra, nz osztályokra a nyelvre vonatkozó ilyen primitív, anarchista nézetnek semmi köze a marxizmushoz. Ez a nézet azonban kétség, kivül létezik és még mindig él egves eltévelyedett elvtársaink fejéhen. Természetesen nem igaz az, hogy az éles osztályharc folytán u 'társadalom szétesett olyan osztályokra, amelyek nincsenek többé gazdaságilag egybekapcsolva egymással egy társadalomban. ElI nkezöleg. Amig a kapitalizmus létezik, a lnírzsoát és a proletárt a gazdasági élet minden szála . lymáshoz kapcsolja, mint az egy• ges knpitalista 'társadalom részeit. A burzsoák nem élhetnek é-; nem gnzdngodhutnnk. ha nem "'tlunak rendelkezésükre bérniun' ások. a proletárok nem élhetnek, '-a nem vállalnak bérmunkát a ; íptlnlislúknál. A burzsoák és a .letúrok közötti mindennemű • zdasági kapcsolat megszűnése mindennemű termelés megszűnését jelenti, mindennemű termelés megszűnése viszont a társadalomnak, maguknak az osztályoknak pusz. Múlására vezet, Érthető, hogy egyetlen osztály sem akarja megsemmisítésnek kitenni magát. Éppen ezért bármily éles is az osztályharc, nem vezethet a társadalom szétesésére. Csupán n marxizmus kérdéseiben való tudatlanság és a nyelv természetének teljes megnemértése sugalmazhatta egyes elvtársainknak a társadalom széleséséről, az „osztály"nyelvekröl, az ,.osziály"-nyclvtanokról szóló mesét. Hivatkoznak továbbá Leninre és arra emlékeztetnek: Lenin elismerte, bogy a kapitalizmusban két kultúra létezik — burzsoá és proletár kultúra —, hogy a nemzeti kultúra jelszava a kapitalizmusban nacionalista jelszó. Mindez igaz és Leninnek ebben teljesen igaza van. Miköze azonban ehhez a nyelv „osztályjellegénck"? Amikor ezek az elvtársak Leninnek azokra a szavaira hivatkoznak, amelyek szerint a kapitalizmusban kél kultúra létezik, nyilvánvalóan, azt akarják sugnlmaziii az olvasónak, hogy a kél kultúra — a burzsoá és a proletár kultúra — megléte a társadalomban azt jelenti, hogy nyelvnek is kettőnek kell lennie, minthogy a nyelv kapcsolatban áll n kultúrával, — következésképpen Lenin tagadja az egységes nemzeti nyelv szükségességéi, következésképpen Lenin az „osztálynyelvek" melleit van. Ezeknek az elvtársaknak hibája abban áll, hogy a nyelvet azonosítják és összekeverik a kultúrával. Márpedig a kultúra és a nyelv — két különböző dolog. A kultúra lehel burzsoá és szocialista kultúra, ezzel szemben a nyelv, mint az érintkezés eszköze, mindig össznépi nyelv és a burzsoá kultúrát is. a szocialista kultúrát is szolgálhatja. Vájjon nem tény-e, hogy az orosz, az ukrán, vagv az üzbég nyelv épp olyan jól szolgálja most a szocialista kultúrát. mint az Októberi Forradalom előtt a burzsoá kultúrát szolgálta? Ezek az elvtársak léhát mélységesen tévednek, amikor azt állí'iják, bogy a két különböző kultúra léte két különböző nyelv kialakulására és az egységes nyelv szükségességének tagadására vezet. Két kultúráról beszélve, Lenin éppen abból a téléiből indult ki, hogy a két kultúra létezése nem vezethet az egységes nyelv tagadásához és két nvelv képződéséhez, hogy a nyelvnek egységesnek kell lennie. 'Amikor a bundisták azzal kezdték vádolni Lenint, bogy tagadja a nemzeti nyelv szükségességél és a kultúrát „nemzetnélkülinek" fogja fel, Lenin — mint tudjuk élesen tiltakozott ez ellen és kijelentette, hogy a burzsoá kultúra ellen harcol és nem a nemzeti nyelv ellen, amelynek szükségességét vitathatatlannak tartja. Furcsa, hogy néhány elvtársunk a bundisták nyomdokába lép. Ami az egységes nyelvet illeti, amelynek szükségességét Lenin állítólag tagadja, meg kellene hallgatni Lenin következő szavait: „Az emberi nyelv az érintkezés legfontosabb eszköze. A nyelv egysége és akadálytalan fejlődése egyik legfontosabb feltétele a modern kapitalizmusnak megfelelő valóban szabad és széleskörű kereskedelmi forgalomnak és a lakosság egyes osztályok szerinti szabad és széleskörű csoportosulásának". Kiderül, hogy a tisztelt elvtársak eltorzították Lenin nézetét. Végül, Sztálinra hivatkozva, idézetet hoznak Sztálintól, amely szerint „a burzsoázia és nacionalista pártjai voltak és maradnak ebben az időszakban az ilyen nemzetek vezető ereje". Ez teljesen helyes. A burzsoázia és nacionalista pártjai vezetik valóban a burzsoá kultúrát épp ágy, mint ahogv a proletariátus és "nemzetközi pártja vezeti a proletár kultúrát. De mi keresnivalója van itt a nyelv „osztályjellegének"? Vájjon ezek az elvtársak nem tudják, hogy a nemzeti nyelv a nemzeti kultúra formája, bogy a nemzeti nyelv n burzsoá kultúrát is, a szocialista kultúrát is szolgálhatja. Vájjon elvtársainknak nincs tudomásuk a marxistáknak arról az ismert meghatározásáról. amely szerint a mai orosz, ukrán, b.jelorussz és más kultúrák tartalmukat tekintve szocialista, formájukra, vagyis nyelvükre nézve nemzeti kultúrák? Egyetértenek-e ezzel a marxista meghatározással? Elvtársaink hibája itt az. hogy nem látják a különbséget a kultúra és n nyelv között és nem érlik, hogy a kultúra, tartalmai tekintve, változik a társadalom fejlődésének minden új szakaszával, míg a nyelv alapjában ugyanaz a nyelv marad, s egvenlöen szolgálja mind az új kultúrát, mind a régit. Igy tehát: « a) n nyelv mint az érintkezés eszköze, mindig egységes volt és nmrad n társadalom számára és közös a 'társadalom lagjai számára. b) a dialektusok és zsargonok létezése nem tagadja, hanem megerősíti az össznépi nyelv létét, amelynek elágazásai, s amelynek alá vannak rendelve; c) a nyelv „osztályjellegénck" formulája hibás, nem-marxista formula. Kérdés: Melyek a nyelv jellemző ismertetőjelei? Felelet: A nyelv a társadalmi lét mindig működő 'társadalmi jelenségeinek sorába tartozik. A társadalom keletkezésével és fejlődésével keletkezik és fejlődik. Elbai a társadalom elhalásával együtt. 'A társadalmon kivül nincs nyelv. Ezért a nyelvet és fejlődési törvényeit csak abban az esetben lehet megérteni, ha szoros kapcsolatban tanulmányozzák a társadalom történetével — annak a népnek a történetével, amelyé a tanulmányozott nyelv és amely ennek a nyelvnek alkotója és hordozója. A nyelv szerszám, eszköz, melynek segítségével az emberek érintkeznek egymással, kicserélik gondolataikat és kölcsönösen megértik egymást. A nyelv, minthogy közvetlen kapcsolatban áll a gondolkodással, regisztrálja és szavakban, szavakból összetelt mondatokban lerögzíti a gondolkodás munkájának eredményeit, az ember megismerő tevékenységének vívmányait és Igv lehetővé teszi a gondolatcserét az emberi társadalomban. A gondolatok kicserélése állandó és létfontosságú szükséglet, minthogy nélküle lehetetlenség az emberek együttes tevékenységét megj szervezni a természet erői elleni 1 harcban, a szükséges anyagi javak megteremtéséért vívott harcban, lehetetlen sikereket elérni a társadalom termelő tevékenységében — következésképpen lehetetlen magának a társadalmi termelésnek a létezése. Ebből következik, hogy olyan nyelv nélkül, mely érlheéő a társadalom számára és közös annak tagjai számára, a társadalom megszűnik termelni, szétesik és megszűnik, mint társadalom létezni. Ebben az értelemben a nyelv, az érintkezés eszköze, egyúttal a társadalom harcának és fejlődésének is eszköze. Amint ismeretes, a nyelv valamennyi szava együttvéve alkotja a nyelv úgynevezett szótári szókészletéi. A nyelv szótári szókészletében a legtöbb — az alapvető szókincs, ahová mint annak magva, minden gyökérszó is tartozik. A nyelv alapvető szókincse jóval kevésbbé bö, mint a nyelv szótári szókészlete, azonban igen sokáig él, évszázadokon át és a nyelv számára új szavak képzéséhez alapot úd. 'A' szótári szókészle't a nyelv állapotának képét tükrözi: minél gazdagabb és sokoldalúbb a szótári készlet, annál gazdagabb és fejlettebb a nyelv. A szótári szókészlet azonban, egymagában véve, még nem jelenti a nyelvet — hanem mindenekelőtt a nyelv építőanyaga. Mintahogy az építőanyagok az építésnél nem jelentik az épületet, jóllehet, nélkülük lehetetlen az épületet felépíteni, hasonlóképpen a nyelv szótári szókészlete sem jelenti magát a nyelvet, jóllehet nélküle semmiféle nyelv sem gondolható el. A nyelv szótári szókészlete azonban igen nagy jelentőségre 'cesz szert, amikor azt a nyelv grammatikája felhasználja, vagyis a nyelvtan, amely meghatározza a szavak ragozásának, a szófiízésnek szabályait és így a nyelvnek rendszeres éj értelmes jelleget ad. A nyelvtan (alaktan és mondattan) a szavak ragozása és a szófüzes szabályainak gyűjteménye. Következésképpen a nyelv a nyelvtan segítségével kap lehetőséget arra, hogy az emberi gondolatokat anyagi nyelvi burokba öltöztesse. A nyelvtan megkülönböztető vonása abban áll, hogy megadjn a szavak ragozásának szabályait, nem a konkrét szavakat, hanem a szavakat általában, bármilyen konkrétság nélkül: megadja a mondatszerkesztés szabályait, amikor is nem valamely konkrét mondatot tart szem előtt, például egy konkrét alanyt, egy konkrét álIlYmányt, stb., hanem általában bármilyen mondatot, függetlenül ennek vagy annak a mondatnak konkrét formájától. Következésképpen n nyelvtan azzal, hogv elvonalkozik az egyestől és konkréttől, mind a szavakban. mind a mondatokban — az általánost ragadja meg, ami a szavak ragozásának és a mondatfűzésnek alapját képezi és ebből nyelvtani szabályokat, nyelvtani törvényeket szerkeszt. A nyelvtan az emberi gondolkozás hosszú elvonatkoztató munkájánál eredménye, a gondolkodás hatalmas sikereinek jele. Ebben a tekintetben a nyelvtan a mértanra emlékeztet, amely törvényeit a konkrét tárgyaktól elvonatkoztatva adja meg, a tárgyakat mint konkrétság nélküli testekel tekinti, s a köztiik lévő viszonyokat nem mint bizonyos konkrét tárgyak közti konkrét viszonyokat határozza meg, hanem mint minden konkrétság nélküli testek viszonyait általában. Eltérően a felépítménytől, amely a termeléssel nem közvetlenül, hanem a gazdaság közvetítésével függ össze, a nyelv közvetlenül az ember termelő tevékenységével van kapcsolatban épp úgy, mint bármely más tevékenységével, munkájának kivétel nélküli minden szférájában. Ezért a nyelv szókincse, mint amely a legérzékenyebb a változások iránt, majdnem szakadatlanul a változás állapotában van. Ugyanakkor a nyelvnek a felépítménytől eltérően nem kell megvárnia az alépítmény megszüntetését. Változásokat visz be a szókincsébe az alépítmény felszámolása elölt és függetlenül az alépítmény állapotától. De a nyelv szókészelete nem úgy változik mini a felépítmény, nem a régi kiküszöbölése és az 'új felépítése útján, hanem a létező szókincs új szavakkal való kiegészítése útján, amelyek a 'társadalmi rend változásaival, a termelés fejlődésével, a kultúra, a tudomány, stb. fejlődésével kapcsolatban keletkezlek, amikor is annak ellenére, i hogy a nyelv szókincséből rendesen bizonyos számú elavult szó eltűnik, I a szókészlet sokkal több új szóval j egészül ki. Ami az alapvelő szó| kincset illeti, ez alapjában megmaI rad és használják továbbá, mint a nyelv szókincsének alapját. Ez érllietó is. Egyáltalában nem szükséges megsemmisíteni az alapvető szókincset, ha sikeresen használható egész sor történelmi időszak folyamán, nem is beszélve arról, hogy az évszázadok folyamán felgyűlt alapvető szókincs megsemmisítése, minthogy új alapvető szókincs teremtése rövid idő alatt lehetetlen, a nvelv megbénulására, az emberek egymásközti érintkezésének teljes zűrzavarára vezetne. A nyelv nyelvtani szerkezete még sokkal lassabban változik, mint alapvető szókincse. A korok folvamán kidolgozott és a nyelv vérévé vált nyelvtani szerkezet " még lassabban változik mint az alapvető szókincs. Természetesen, az idők folyamán változásokon megy át, tökéletesedik, megjavítja és pontosabbá teszi szabályait, új szabályokkal gazdagodik, de a nyelvtani szerkezet alapjai igen hosszú idők folyamán megmaradnak, minthogy, amint a történelem mulatja, sikeresen szolgálhaják a társadalmat számos korszak folyamán. Ilymódon a nyelv nyelvtani szerkezete és alapvető szókincse alkotja a nyelv alapját, sajátosságának lényegét. A történefem azt mutatja, hogy a nyelv nagyon szilárd és óriási az ellenállók^pessége az erőszakos asszimilációval szemben. Néhány történész, ahelyett, hogy megmagyarázná ezt a jelenséget, beéri a csodálkozással, de a csodálkozásra itt semmi ok sincs. 'A nvelv szilárdságát nyelvtani szerkezetének és alapvető szókincsének szilárdsága megyarázza. A török asszimilálok évszázadokon át igyekeztek megnyomorítani, szétrombolni és megsemmisíteni a balkáni népek nyelvét. Ez alatl az idő alatt a balkáni nyelvek szókincse komoly változásokon ment keresztül, sok török szót és kifejezést vetlek át, vollak „integrációk" is, „difíerenciációk" is, de a balkáni nyelvek elviselték és túlélték mindezt. Miért? Azért, mert ezeknek a nyelveknek a nyelvtani szerkezete és az alapvető szókincse alapjában megmaradt. Mindebből az következik. hogy a nyelvet. annak szerkezetét netii tekinthetjük egy bizonyos korszak termékének. A nyelv struktúrája, nyelvtani szerkezete és alapvétő szókincse számos korszak terméke. Fel kell tenni, hogy a mai nyelv elemei még az őskorban, a rabszolgaság előtt jöttek léire. Ez egyszerű és szegényes szókincsű nyelv volt, de meg volt a maga nyelvtani szerkezete, igaz. hogy kezdetleges, de mégis nyelvtani szerkezete. A termelés továbbfejlődése, az osztályok megjelenése, az irás megjelenése, az állam létrejötte, amelynek az igazgatás számára szüksége volt többé-kevésbbé szabályozolt írásbeliségre, a kereskedelem fejlődése, amelynek méginkább szüksége volt szabályozott levelezésre, a sajtó megjelenése, az irodalom fejlődése, mindez halai raas változásokat idézett elő a nyelv fejlődésében. Ez alatt a 'törzsek és népek felaprózódlak és szétvándorollak, keveredtek és kereszteződlek, de a továbbiak folyamán megjelentek a nemzeti nyel. vek és államok, forradalmi változások mentek végbe, a régi társadalmi rendeket újak váltották fel. Mindez még több változást idézett elő a nyelvben és a fejlődésben. Mélységes 'tévedés azonban azt gondolni, hogy a nyelv fejlődése . épp úgy folyt le, mint a felépít- ' ménv fejlődése: a létező megsemmisítése és az új felépítése útján. Valójában a nyelv fejlődése nem a létező nyelv inegscnimi ítése és | egy új felépítése útján történt, hanem a létező nyelv alapelemeinek kifejlesztése és tökéletesítése útján. Ugyanakkor az átmenet a nvelv egyik minőségéből egy másik minőségbe nem robbanás útján, nem a régi egycsapásra történő megsemmisítése és az áj hasonló felépítésé útján ment végbe, hanem az új minőségnek, az új nyelvszerkezet elemeinek fokozatos és hosszas felhalmozása útján, a régi minőség elemeinek fokozatos elhalása útján. Az mondják, hogy a nyelv szakaszos fejlődésének elmélete marxista elmélet, minthogy elismeri a hirtelen robbanások szükségességét, mint ami feltétele annak, hogy a nyelv a régi minőségből új minőségbe menjen át. Ez természetesen nem helytálló, mert nehéz találni bármit is, ami ebben az elméletben marxista volna. És hogyha a szakaszosság elmélete valóban elismeri a hirtelen robbanásokat a nyelv fejlődésének történetében, annál rosszabb reánézve. 'A' marxizmus nem ismer cl hirtelen robbanásokat a nyelv fejlődésében, a meglévő nyelv hirtelen halálát és egy új nyelv hirtelen felépülését. Lafar. guenak nem volt igaza, amikor hirtelen nyelvi forradalomról beszélt, amely állítólag 1780 és 1794 között ment végbe Franciaországban. (Lásd Lafargue „A nyelv és a forradalom" című brosúráját.) Semmiféle nyelvi forradalom, méghozzá hirtelen forradalom nem ment végbe akkoriban Franciaországban. Természetesen ezalatt az idő alatt a francia nyelv szókincse új szavakkal és új kifejezésekkel egészült ki, eltűnt bizonyosszámú elavult szó és néhány szó értelme megváltozott — és több nem is történt. De az efféle változások semmiképpen sem döntik el a nyelv sorsát. A nyelvben a legfőbb a nyelvtani szerkezet és az. alapvető szókészlet. A francia nyelv nyelvtani szerkezete és alapvető szókészlete azonban nemcsak, hogy nem enyészett el a francia burzsoá forradalom idején, hanem lényeges változások nélkül megmaradt és nemcsak bogy megmaradt, hanem tovább él ma is a modern francia nyelvben. Arról már nem is beszélek, hogy a meglévő nyelv megsemmisüléséhez és új nemzeti nyelv fclépí(éséhez („hirtelen nyelvi forradalom") milyen nevetségesen kevés öt-hat esztendő — ehhez évszázadok kellenek. A marxizmus azt tartja, hogy a nyelv átmenete a régi minőségből egy új minőségbe nem robbanásszerűen, nem a meglévő nyelv megsemmisülése és új nyelv keletkezése. hanem az új minőség elemcinek fokozatos felhalmozódása útján, következésképpen a régi minőség elemeinek fokozatos elhalása útján megy végbe. Általában azoknak az elvtársaknak a tájékoztatására, akik vonzódnak a robbanásszerű átmenetekhez, meg kell mondani, hogy a régi minőségből egy új minőségbe robbanás utján való átmenet törvénye nemcsak a nyelv fejlődésének törtenetére nem alkalmazható, hanem ez a törvény nem mindig alkalmazható az alépítmény, vagy a felépítmény köréhe vágó más társadalmi jelenségekre sem. Ez a törvény kőtelező a társadalomra, amely ellenséges osztályokra oszlik. De egyáltalán nem kölelező arra a társadalomra, amelyben ninnesenek ellenséges osztályok. Mi nyolc-tíz esztendő leforgása alatt országunk mezőgazdaságában megvalósítottuk az átmenetet a burzsoá egyéni paraszti rendről a szocialista. kolhozrendre. Ez forradalom volt, amely megsemmisítette a régi burzsoá gazdasági rendet a falun és új szocialista rendet teremteli. De ez a .fordulat nein robbanás útján ment végbe, nem a fennálló hatalom megdöntése és új hatalom felépítése útján, hanem a , falu rég burzsoá rendszeréről egy ' újra való fokozatos áttérés útján. És ezt azért sikerült véghezvinni, mert ez felülről jövő forradalom volt, mert a fordulat a fennálló hatalom kezdeményezésére ment végbe, a parasztság alapvető tömegeinek támogatásával. Azt mondják, hogy a nyelvek kereszteződésének a történelemből nagy számban ismert ténye alapot ad arra a feltevésre, hogv a keresztezés alkalmával új nvelv alakul robbanás útján, hirtelen átmenet útján a régi minőségből egy új minőségbe. Ez teljesen helytelen. "A nyelvek kereszteződését nem szabad úgy tekinteni, mint valamely döntő csapás egyszeri aktusát, amely néhány év leforgása alatt meghozza a maga eredményét. A nyelvek kereszteződése hosszantartó folyamat, amely évszázadokon át tart. Ennélfogva itt semmi féle robbanásról sem lehet szó. Továbbá. Teljesen helyleien lenne azt gondolni, hogy, mondjuk két nyelv kereszteződése útján egy új, harmadik nyelv keletkezik. amely egyik keresztezett nyelvre sem hasonlít és minőségileg különbözik mindegyiktől. A valóságban a kereszteződésnél az egyik nyelv rendszerint győztesként keriil ki, meg őrzi nyelvtani szerkezetét, megőrzi alapvető szókészleiét és saját fejlődésének belső törvényei szerint fejlődik tovább, ezzel szemben a másik nyelv fokozatosan elveszti minőségét és fokozatosan elhal. Következésképpen a keresztező-