Délmagyarország, 1950. április (7. évfolyam, 77-100. szám)

1950-04-04 / 79. szám

8 Kedd, 1950. április I. FeilendRlt a termelés a DÉMI cipőgyárban Rákosi elvtárs beszéde és a vezetőségválasztó taggyűlés nyomán Másfél héttel' ezelőtt tartot­ták meg a DÉMA cipőgyár párt­szervezetében a vezetőség újjává­lasztó taggyűlést. Már maga a tag­gyűlés is bebizonyította, hogy Rá­kosi elvtárs beszéde óta igen jelen­tős fordulat következett be a párt­szervezet életébn, sőt ezen túlme­nően az egész üzem életében is. A vezetőségválasztó taggyűlés ta­nulságai és tapasztalatai még igen élénken élnek a dolgozók ernlcke­zctében. Nap mint nap megtárgyal­ják a dolgozók az ezzel kapcsola­tos kérdéseket Az ú.| vezetőség munkája nyomán erőteljes, lendü­letes é'ct indult meg az üzemben. Az új vezetőség egy piHianatra sem áilt meg munkájában, íe/ismerte az előtte álló feladatokat. Rácz elvt'árs, a pártszervezet tjtkára a régi vezetőség munkájá­nak hiányosságain okulva úgy lát­ja. hogy a legfontosabb feladat most a népnevelő munka megerő­sítése. a politikai munka fokozása, a kritikai és önkritika továbbfej­lesztése. Most ismerkedik meg feladatai­val Tasnádi elvtársnó, a pártszer­vezet vezetője Is, aki ezelőtt mint sajtófelelős működött a pártszerve­zetben Tasnádi elvtársnö éíenjár a termelésben is, 142 százalékot tel­jesített legutóbb és egyik legfőbb erőssége a minőségi brjgádnak. Párt munkájában éppen úgv élen akar járni, mint a termelésben A DártonhlvQlieH is bizalommal vannak az uj vezelöség iránt Farkas Józsefné elvtársnő, gaz­dasági felelős. Jó munkájáért el­nyerte az élmunkás kitüntetést. Farkas elvtársnő még jobb munká­jával kívánja megköszönni dolgozó társai bizalmát Bánfi Károly elv­társ, oktatási felelős ls jó munká­jával' érdemelte ki fontos megbíza­tását. Amint az üzem dolgozói el­mondják. nagy része volt abban, hogy a DÉMA cipőgyár élflzem lett Az új vezetőség iránt, amelyet a párttagok és pártonkivülick bi­zalma állított a pártszervezet élé­re, — bizalommal viseltetnek nem­csak a párttagok, hanem a párton­kívüli dolgozók is. A megválasztott vezetőségi tagokkal régóta dolgozom együtt — mondotta Vőneki Imréné párton­L'vflli dolgozó Eddigi jó munkájuk­ka' is kiérdemelték az üzem dolgo­zóinak elismerését Tudjuk, hogy a dolgozók érdekeit tartják szem r'ő't. s ha jól végzik munkáiukat, méginkább megnyerik majd az üzem dolgozóinak bizalmát. • A DEMA cipőgyárban, amint vé­gigmegyünk az egyes üzemrészek­ben, a termelés eredményeit feltün­tető táblák kivá'ó eredményekről számolnak be S valóban, az üzem termelése az utóbbi ké hétben ug­rásszerűen felemelkedett. Aki nem vett részt a vezetőség újjáválasztó taggyűlésen, talán kételkedve fo­gadná a termelésben elért nagysze­rű eredményeket. De azok, akik résztvettek a taggyűlésen, akik a hatvan felszólaló szavaiból, a tag­gyűlés hangulatából meggyőződtek arról, hogy Rákosi elvtárs heszéde és a Központi Vezetőség határoza­ta mennyire termékenyítőleg hatott az üzem egész munkáiára, egészen természetesnek tartják a hatalmas változást, amelyet számokban úgy fejezhetünk kj, hogy a DÉMA ci­pőgyár, termelése a vezetőségvá­lasztó taggyűlés hetében 86.32 'szá­zalékkal emelkedett az előző hét termeléséhez képest s ez nagymér­tékben annak köszönhető, amely megmutatkozik a pártszervezet s igy az egész üzem belső fejlődésé­ben­Munkájukban segítette őket a vezetőségválasztó taggyűlés Mit bizonyít ez? Bizonyltja azt, hogy a pártépités és a termelés szorosan összefüggnek egymással és el nem válaszhatók. Bizonyítja, hogy Rákosi elvtárs útmutatásai a tömegekbe hatoltak, hogy a kri­tika és önkritika fejlődése, az ak­tivitás, a felelősségtudat megnöve­kedése döntő mértékben kihatott a termelésre és kiindulópontja lett az új, nagyszerű eredményeknek. Bi­zonyítják a termelés eredményei azt is, hogy az üzem párttagjai és pártonkívüli dolgozói még szoro­sabban felzárkóztak Pártunk és Rá­kos e'vtárs mögé És mindezeknek a tényezőknek mintegy hajtó motorja az a hatal­mas lelkesedés, amellyel a DÉMA cipőgyár dolgozói országunk fel­szabadulása ötödik 'évfordulójának megünneplésére készülnek. A DÉMA cipőgyár dolgozói tudják, a Szovjetúnjó és Sztálin elvtárs iránti szeretetüket és há'ájukat a termelés fokozásával fejezik ki legméltóbbképen. És ebben a mun­kájukban segíti őket a Párt, segí­tette őket a vezetőségválasztó taggyűlés is, amely bebizonyíotta. hogy a dolgozók magukévá tették Rákosi elvtárs és a Központi Ve­zetőség útmutatását. Qfeladatok sikerének biztositéka: a pártszervezet erősítése Hogy csak egy néhány példát említsünk: Remzső Lászíóné, a tűzőnők minőségi brigádjának tag­ja vállalását 24, Kószó Jánosné 47, Császár Andrásné, a kikészítő bri­gád tagja 27 százalékkal teljesítet­te túl április 4-ére tett munkafeí­aján'ását. A termelés egyre emelkedő szá­zalékai mögött az üzem dolgozói­nak növekvő szocialista öntudata bontakozik kj. Az üzem dolgozói­ban még inkább tudatosodott az a felismerés, hogy ötéves tervünk si­keres megvalósításának biztosítéka a Szovjetunió iránti hűség, amely kü'önös'képen eltölti a magyar dolgozókat most, amikor felszaba­dulásunk ötödjk évfordulójának megünneplésére a termelő munka eredményeinek fokozásával készü­lünk. De felismerték a DÉMA ci­pőgyár dolgozói azt is, hogy fel­adataink sikeres megvalósításának döntő előfeltétele Pártunk további erősítése, Pártunk és dolgozó tö­megek kapcsolatának még szoro­sabbra fűzése. Ezek a célkitűzések kell, hogy vezéreljék a DÉMA cipőgyár párt­szervezete új vezetőségének és az üzem minden öntudatos dolgozójá­nak munkáját-'-"- -— • A Pick szalámigyár vezetőségválasztó taggyűlése bebizonyította: A párttagság megértette Rákosi elvtárs útmutatásait Az elmúlt héten tartorták meg a Pick szalámigyár pártszerve­zetében a vezetőségválasztó taggyűlést. Ez a taggyűlés is, — épp­úgy, mint az előbbiek, beigazolta, hogy a párttagság felismerte a vezetőségválasztó taggyűlések jelentőségét. A Pick szalámigyár párt­szervezetének ez a ta9gvűlése nagyban különbözött az eddigiektől, A tagság aktivitása, ahogyan megvita,tta és új szempontokkal egészí­tette ki a titkári beszámolót, m{nd azt bizonyítják, hogy Rákosi élv­társ február 10-i beszéde és a Központi Vezetőség határozata egyre jobban tudaitosodik Pártunk fugjűí" körében. 'A' pártszervezet tagjai nagy ér­deklődéssel hallgatták Varga József elvtárs titkári beszámolóját. Varga elvtárs beszámolójában elmondotta, hogy az üzem a termelés terén egy­re jobb eredményeket ér el. Ebben igen nagy része van a felvilágosító, népnevelő munkának. Ennek kö­szönhető, hogy az üzem első ne­gyedévi tervét március 3-án befe­jezte. A termelés terén azonban hi­bák is mutatkoztak. így egyes dol­gozók nem fektettek súlyt a minő­ségre, rossz minőségű árukat készí­tettek s Így jelentős kárt okoztak az üzemnek é3 népgazdaságunknak. Varga elvtárs a továbbiakban rá­mutatott arra, hogy pagy feladató kellett végrehajtaniok a pártonkívü­liek politikai nevelése terén. — Ebben a munkában — mon­dotta — nagy segítségünkre volt Rá­kosi elvtárs beszéde. A pártszerve­zet munkájának hiányosságáról szól­va megállapította, hogy a vezetőség ellenőrző munkája felületes volt. Az oktatási munkában nem a minő­séget, hanem a mennyiséget nézték. Kijelölték az elvtársakat a szeminá tették velük az agitációs szemponto­kat. Simon János elvtárs az agitá­ciós munka fontosságára mutatott rá. Puskás András elvtárs kifogá­solta, hogy megalakult ugyan az MSzT operatív bizottsága, de ezen a téren még nem tettek semmit Rad­vánviné elvtársnő javasolta, hogy az új vezetőség fogglalkozzék többet az üzem dolgozóival képezzék a népnevelőket. Tóth László elvtárs elmondotta, hogy az üzemben még mindig érez­hető a válaszfal a fizikai és szelle­mi dolgozók között. Az utóbbiak különböző elfoglaltságokra hivat­kozva igyekeznek távoltartani magu­kat a népnevelő munkától, az érte­kezletektől. Varga elvtárs válasza és a hatá­rozati javaslat előterjesztése után a jelölőbizottság Varga József, Haj­ducsák László, Jenei Istvánné, Áren­dás József, ifj. Szálkai János elv­társakat javasolta az új vezetőségbe. Varga elvtárs jelölését a tagság egyhangúlag, nagy tapssal fogadta el. Hajdncsák elvtárs jelölésével riumokra s a politikai felvilágosító kapcsolatban Popper elvtárs elmon munka, a meggyőződés hiánya a szemináriumok lemorzsolódását eredményezte. Varga elvtárs beszámolójához, amely még több eredményt és hibát vetett fel, elsőnek Borús Ferenc elvtárs szólt hozzá. Az agitációs munkával kapcsolatban megállapí­totta, hogy mint népnevelő ő sem kapott elég támogatást a pártveze­tőségtől. Az idősebb elvtársak nem végeztek agitációs munkát, nem ad­ták át tapasztalataikat a fiatalok­nak. Popper József elvtárs is az agitá ció és a szervezés hibáiról beszélt. A falujárásról például későn érte­sítették az elvtársakat, nem ismer­A szovjet dolgozók példája nyomán napról-napra fokozzák teljesítményüket a Magyar Kender MSzT brigádjának tagjai A Magyar-Szovjet Társaság i demokráciát és a művészet, egyre inkább kiszélesedik, mind J nép művészete. több és több öntudatos dolgozó kéri^ felvételét az MSzT tagjai közé. Dolgozóink látják, hogy a szovjet kultúra, művészet é3 a szovjet ember élete mennyivel más, mint az eddig ismert nyu­gati kultúra és a sokat emlege­tett „nyugati demokrácia". Ezért a Magyar-Szovjet Társaságon keresztül igyekeznek megismer­ni dolgozóink azt a magasabb­rendű társadalmat, ahol minden valóság, ahol nem hazudják a Dolgozóinak 25 éven keresztül Horthyék csak a legrosszabbat, mondták, bemocskolták az első szocialista ál!'aimot. Most, hogy egyre többen megismerik a Szovjetunió népét, mind többen követik a szovjet emberek példá­ját. Ez most nálunk különösen a terme Hő terán. mutatkozik meg. A Magyar Kenderben már MSzT brigádot alakítottak és a brigád tagjai leváló teljesítmé­U g.v emlékszem arra az őszre, mintha csak még tegnap mult volna el. Pedig már lübb mint öt év telt el azúla, amikor találkoztam az első szovjet katonával, okitői vártam, s meg­kaptam a szabadságom. Dorozsinún laktam akkor. Emlékszem rá, hogy az utcákon, n há­zak udvarain, padláso­kon, pincékben, minde­nütt a németek járkál­tak. Rémülten rikácsoltak a halálfélelemtől elválto­zott hangjukon. Ijedten figyeltek fel minden lö­vésre, érezték pusztulá­sukat, csak a rablásban, a fosztogatásban találtak vigasztalást. Ez volt az egyediül n számukra, melyben örömüket lel­ték, de külön boldogság volt részükre látni az éhező, nyomorgó munká­sokot és dolgozó parasz­tokat, akik közül sok­nak még a cipőjét Is le­vették a lábáról s elvet­ték kabátját. — Mindenkiben ellen­séget láttak, utóbb már azt sem tudták, kik a megbízható embereik. Hosszú heteken keresz­tül volt ez Ipv. Ez Idő alatt megtanultam sztv­hül gyűlölni az ellensé­get, beláttam azt Is, hogy nem elég esak gvíi­Uilui és utálui őket, ba­Qlfjás ziilMent zá az anyag jobb, töké­letesebb kihasználásához. nem harcolni is kell el­lenük. Erre a harcra én Is vállalkoztam. N ekem Is bosszút kel­lett állnom rajtuk, mert sokkal tartoztam nekik. Még a negyvenes évek elején elvitték a férjemet, többé nem is tért vissza. Valahol agyonlőtték, vagy bomba csaphatta agyon. A mai napig sem tudhattam meg. hová lett. Egyedül maradtam. mindössze alig néhány hónapos kis­fiámmal, ritka alkalmi munkák végzésével kere­sett hitvány élibérből tar­tottam fenn magamat és gyermekem életét. Dol­goztam téglaégetőben, vé­geztem mezei munkát, mindenütt esak annyi fi­zetést kaptam, hogy ép­pen esak megmenthet­tem magamat a pusztu­lástót. Különös érzés fogolt el, amikor megláttam az első szovjet katonákat. Ujjásziilcttrm. erősnek, bátornak éreztem ma­gém, olyannak, amilyen azelőtt még nem voltain soha. Akkor még nem tudtom, hogy miért olyan bátrak és erősek n szov­jet emberek, miért tud­nak győzni az ellenség felett, de amikor 1945­ben tagja leltem a Ma­gyar Kommunista Párt­nak, mindjárt megértet­tem: azért, mert Sztálin a vezérük, át vannak itatva a Bolsevik Párt eszméivel, s tudták, hogy miért harcolnak, s hogy miért győznek. E n is olyan akarok lenni, mint a szov­jet emberek, — ezt tűz­tem ki célul magam elé. Elhatároztam, hogy min­den munkámban követem a szovjet asszonyok pél­dáját, akik a Nagy Hon­védő Háború Idrjc atatt éppen olyan eredményes harcot folytattak odaha­za a gyárakban és a kol­hozokban, mint férjeik u fronton. Csakhamar meg­tanultam, hogyan kell munkával, többtermelés­sel harcolni az ellenség ellen. Tudásomat most, amikor április negyedi­kére, szabadságunk ötö­dik évfordulójáank meg­ünneplésére készöltünk, a többi brigádtarsaim­mal együtt jól gyümöl­csöztettem. A többiekkel együtt vállaltam én is, hogy a liúmozógép se­lejtjét 5 százalékkal csök­kentem. ugyancsak öt százalékkal járulok lioz­Y állaltuk azt ls, hogy két hét alatt össze­sen 38 ezer forintot ta­karítunk meg jobb mun­kánkkal népünk államá­nak és c helyett ennek a kétszeresét, 76 ezer fo­rint megtakarítást értünk el. Jól megszerveztük a termelést, beláttuk, hogy a kollektív munka, el­méleti tudásunk emelése és az a tudat, hogy szo­cializmusunkat építjük. Pártunk segítségéve! ha­talmas eredmények el­érésére vezeti a dolgozó­kat. így érhettük cl ml ls a 76 ezer forintos megtakarítást. nyükkel akarják követni a szov­jet dolgozók példáját. Nyolc óra — hetveneser vetés Dekker Béláné, az első MSzT brigád szervezője így beszél erről: — Szeretnénk megvalósítani mindazt, amit megvalósított a Szovjetunió a termeilés és a kul­túra terén egyaránt. Azért fo­kozzuk termelésünket, hogy mi­nél előbb olyanokká váljunk, mint példaképeink, a szovjet dolgozók. Dekker Béláné amit beszél, meg is valósítja. Két gépen dolgozik. Egy-egy gépen ez­előtt 25 ezer vetést teljesített, Vállalta, hogy a felszabadulás ünnepéig ezt 30 ezerre emeli 8 óra alatt. Ezt már eddig ma­gasan túlteljesítette, mert volt olyan nap amikor 70 ezernél is több vetést csinált. Most örömöm lelem a munkámban Az MSzT brigád másik tagja Dobák Pálné 26 éve dolgozik a Magyar Kenderben. — Még 26 évig szeretnék itt dolgozni — mondja. A múltban csak azért dolgoztam, mert kel­lett. De most örömöm lelem a i- „i„...i, „-, - murjkámban, mert tudom, hogy Az cinuilt nchany hó- ,. , .., , , nap alatt összese,, négy tobbtermelessel elo tudom segi­|teni a szocializmus építését. Dobákné élmunkás s boldogan emlékszik vissza, amikor kiváló munkájáért Galyatetőn üdült, Rákosi elvtárssal beszélgethe­tett. Dobákné vállalta, hogy normá­ját a felszabadulás ünnepéig 200 százalékkal túlteljesíti és ezt to­vábbra is tartja. A felajánlást már eddig is teljesitotte. Ezek is bizonyítják, hogy öntudatos dolgozóink minden téren kö­vetni akarják a Szov.ietúnió dolgozóit és méltók akarnak lenni a nagy szovjet nép ba­rátságára. szép öltözet ruhát vásá­roltam magamnak és kisfiamnak is. Emlők­szem, n felszabadulás előtt csak kétévenként vásároltam magamnak egy, vagy fái öltöny ru­hát. Hogy ez ne legyen többé, ezért állandósítom a termelésben eddig el­ért eredményemet, sőt ezen túl még eme'nl is akarom, hogy minél job­ban gyümö'esöztessük a Szovjetuniótól kapott szabadsagot. Eicsor Jánosné. a Szegedi Lemezgyár népnevelője. dotta, hogy helyesli a jelölőbizott­ság javaslatát, mert Hajducsák elv­társ nemcsak termelő munkáját, hanem pálimunkáját Is Igen jól látja el. Árendás elvtárs jelöléséhez elsőnek Terhes Ferenc elvtárs szólt hozzá. Felhívta a figyelmet arra, hogy mint vezetőségi tagnak, sokkalta jobban kell majd dolgoznia, miut eddig dolgozott a szakszervezeti vo­nalon. Erdélyi István elvtárs kifo­gásolta, hogy az elvtársak nem szól­nak hozzá kellőképpen a jelölések­hez. Puskás elvtárs ezután felvetet­te, vájjon hogyan tudja ellátni majd feladatát Árendás elvtárs, mint ve­zetőségi tag, ha szakszervezeti vo­nalon sem állta meg a helyét. Ez­után még közel tizen szóltak hoz­zá Árendás elvtárs jelöléséhez. Töb­ben rámutaltak arra, hogy Árendás elvtárs igen jó munkát végzett a SzIT-ben. Popper elvtárs elmondot­ta, hogy a propaganda iskolán meg­győződött arról, hogy Árendás elv­társ a vezetőségben megállja majd a helyét. Végiilis a tagság elfogadta Árendás elvtárs vezetőségi taggá vá­lasztását. Ugyancsak egyhangúlag elfogadta a tagság, özv. Jenei Ist­vánné jelölését is. — Jeneiné elv­társnő élenjár a termelésben Hiszem, hogy mint vezetőségi tag is élenjár majd munkájában — mondotta Terhes Ferenc elvtárs. — Jeneiné elvtársnő pártmunkáját becsülettel végezte mindig, mint népnevelő csoportvezető is jó mun­kát végzett. Végül ifj. Szálkay János elvtársat választotta meg a tagság az új ve­zetőségbe. Varga József, Popper Jó­zsef, Pusztai József, Nagy László cs Fekete József elvtársak elmondot­ták, hogy Szálkai elvtárs nemcsak a termelésben, hanem n pártmun­kában is igen jól megállta a helyet. A taggyűlés ezután megválasztotta a felső pártszervezet küldötteit, Haj­ducsák László és Varga József elv­társakat, majd az Internacionálé rl­éneklésével ért véget a vezetőségvá­lasztó taggyűlés. Uj községházát kap Domaszék A felszabadulás óla Szeged kör­nyékén is egész sor új önálló köz­ség alakult. Kormányzatunk azt tűzte ki célul, hogy támogatja a kü­lönböző településeknek arra irányu­ló törekvését, hogy önálló községe­ket alakítsanak Megszűnik ezáltal egyrészt a nagyobb közigazgatások szétforgácsoltsága, másrészt pedig a várostól nagy távolságokra élő dol­gozóknak is kevesebb időt kell el­tölteni ügyeik intézésével, ha azt saját községükben, önálló közigaz­gatásuknál tudják elintézni. Igen nagy akadálya volt az önál­ló községek megalapításának, hogy ezek a települések nem rendelkez­tek a közigazgatás céljainak megfe­lelő épületekkel, községházával. Ezért már a 3 éves terv keretében megindultak az új kezségházaépfté­sek, melyek természetesen most. az ötéves terv során tovább folytalód­nak. Befejezés elölt áll az új köz­ségháza építése például Lengyelká­polnán, Ruzsajáráson és Szalyma­zon, még ebben az évben megépül az új községháza Doma'zékeu.

Next

/
Oldalképek
Tartalom