Délmagyarország, 1950. február (7. évfolyam, 27-50. szám)

1950-02-17 / 41. szám

6 CSütörtök. 1950. február 16. Ml TÖRTÉNT ÉS Ml TÖRTÉNIK ? Női vasesztergályos tanulók a MAV szemafor műhelyben MÁV Néhány nappal ezelőtt két fiatal leány je'entkezetf ezemaformühelyben vasesztergályos tanulónak, A felvételnél mindketten megígérték, hogy öféves tervünk si­keres befejezése érdekében „ szakmát igyekeznek minél tökélete­sebben elsajátítani, hogy ök is méltóképpen vegyék ki részüket a szocializmus építéséből• rol\acsek Irén 19 és húga Pollacsek Anna 17 éves. akik szege­di viszonylatban elsőnek jeientketek erre a pályára, Munkahe­lyüket már el is foglalták és a legjobb szakemberek tanítják őket. NAPIREND FEBRUÁR 17, PÉNTEK ENYHE MARAD AZ IDÖ Mérsékelt, nyugati, északnyugati szél, változó felhőzet, helyenként, főleg az északi megyékben kisebb eső. Az enyheség tovább tart. Belvárosi Mozi 6 és 8 órakor: Sztálingrádi csata, II. rést. Korzó Mozi 6 és 8 órakor: Dicsőség útja. Fáklya (Széchenyi) Filmszínház 5, y27 és 8 órakor; Magyar Híradó Szovjet Híradó. Dicsőség neked Moszkva (színes film). Magyar-Szovjet Társaság mozija február 17-én, pénteken, Röszkén játssza a „Harmadik csapás" el­mű szovjet filmet. SZÍNHÁZ: Február 17-én; Gerolsteini nagy­hercegnő. Puskin-bérlet. Február 18-án: Gerolsteini nagy­hercegnő. Bérletszfinet. Február 19-én délután; Gerol­steini nagyhercegnő. Bérletszfinet. Február 19-én este; Gerolsteini nagyhercegnő. Bérlertszflnet. Előadások kezdete délután 3 óra­kor és este léi 8 órakor. MUZEUM nyitva vasár- és ünnepnapokon 9 órától 13 óráig hétköznapokon 9 órától 14 óráig. SZOLGALATOS GYÓGYSZER­TÁRÁK. Apró J. k. dr. Apró L.; Kossuth L.-sugárút 59. Tel. 31-37. Nyilassy A. örök. k. Tichy Béla: Római-körút 22. Dr. Kotsis J. End­réné; Főldműves-u. 17. 36-97. Fran­kó Andor: Dugonics-tér 1. T. 34-22. A SOMOGYI KÖNYVTÁR nyit­va köznapokon 9-től 18 óráig. AZ EGYETEMI KÖNYVTAR reggel 8 órá'ól este 7 óráig van nyitva köznapokon. Könyvköi­csönzés d. e. 8-tól 1 óráig. A BOLYAI JÁNOS Matema­tikai Társulat rendezésébein feb ruár 20-án, hétfőn délután 5 órakor Varga Ottó debreceni professzor „Projektív és állan­dó görbületü terek egy uj jel­lemzése" címmel és február 21­én, kedden délután 5 órakor Sze­le Tibor debreceni professzor „A törzstestek csoportelméleti jel­lemzése" címmel előadást tart a szegedi egyetemi Bolyai Inté­zet I. számú tantermében (Tán­csics Mihály-ut. 2.. II. em.) MHK-szintek az I. korcsoportba tartozók részére BELVÁROSI Tele'nn : 40 -25 »árle\ Ma és mindennap mutatjuk be a SZTÁLINGRÁDI CSATA II. r黫 ciml m evar i azInVroni'Mt fovjet film KOKZÜ Telefon Aut. 33-44 hátié' Februlr 17 -21-ig, péntektől pentekig KI na a ló szovjet fi'malkotás Dicsőség útja Ez* ««rjet mozdonyvezetőnek, • szoci­alista mu.kl hősének ragvonő ueldaia főszereplőt: IvteNOM, MA' A vO / és KULAKOV És a Jegfri jsebb H I R A D 0 'xicti*nyl JFÁ fÍLYA tilmazinház j 1ELEFON 34 'i | —— Február 17—22-IR, pénrektíl szerdáig mutatja ba nagysikerű Dakument m a irat MAGYAR HÍRADÓ 2. SZOVJET HÍRADÓ 3. DICSŐSÉG NEKED MOSZKVA végi" színes, magyarul beszélő film uoadaaok a Belvárosi és Korzőba 1 • hétköznap 6 és 8 órakor, vasárnap 4, b és 8 órakor. Széchenyi Fáklya moziban: 5, fél 7, 8-kor Pénztárnyltás d. e. U-lJ-ig, d. u. egy Órá­val az előadás ke-dete előtt. A FÖLDMŰVELÉSÜGYI mi­nisztérium 10 igával segíti a termelőcsoportokat, hogy a ta­vaszi munkálatokat időben és sikeresen tudják elvégezni. A felvásárálások már Csongrád megyében megkezdődtek. A GUMIPITYPANG meghonosítá­sával kísérleteinek a pusztaszikszói EPOSz-ifjak. Három hold földet kaptak erre a célra és tavasszal 77 parellán kezdik meg a munkát. A NÖVÉNYNEMESITÖ és termelési kísérleti intézet a ré­gi helyéről, Valéria-tér 10. szám alól Újszeged, Alsókikötőr-sor 4. szám alá költözik. Hétfőtől kezdve már itt folytatják a munkát. PÉNTEKEN este ünnepélyes disz. bemutató keretében vetítik le a bu­dapesti Városi Színházban a buda. pesti VIT-röl szóló hatalmas, szines magyar-szovjet közös produkciót, a „Világ ifjúsága" cimű hatalmas filmalkotást. AZ OLASZ fővárosban nyilvános­ságra hozott számadalok szerint Olaszországban a múlt esztendőben 15 is félmillió munkanap ment ve­szendőbe sztrájkok következtében. x A CSONGRÁDMEGYEI NÉP­BOLT NV dolgozói a görög gyer­mekek segélyezésére 1950 február 18-án este 8 órakor a Hungária szálló összes termeiben tánccal egybekötött műsoros estet rendez­nek, melyre szeretettel várják Sze­ged összes dolgozóit. A Népbolt kuMúrgárdája nagy meglepetést tartogat az estjükön megjelenő vendégeknek. Jelenetek a Népbolt napi életéből. SZOLNOK MEGYE 20 gépállomá­sa eddig mintegy 29.000 holdra kö. tött szerződést, ebből 19.226 hold­nyi terület a termelőszövetkezeti csoportokra esik. VASÁRNAP délelőtt 10 óra­kor a Faipari Szakszervezet tisztújító közgyűlést tart a Szakszervezeti székházban. A TOLNAMEGYEI állami gazda. Ságokban egymásután alakulnak meg az újitókörök. Legutóbb Paks-Birittó pusztán, majd a gerjeni gazdaság­ban alakult újítókor. A SZEGEDI Fölldmüvesszö­vetkezet a kecskéstelepi helyisé­gében szombaton délután 6 ó*ra kor kultúrműsorral egybekötött taggyűlést rendez. A BAROMFITENYÉSZTŐ NV baromfitenyésztést tanfolyamot tar. fott az ország öt községében. Az előadásokon mintegy háromezer dol­gozó paraszt vett részt. A TATRA-KUPA nemzetközi si. verseny, amelyen Magyarországot 15 sportoló képviseli, vasárnap kez­dődik Tátralomnicon. Az MHK Központi Irányító Bi­zottsága megállapította a Munká­ra Harcra Kész és a Légy Mun­kára Harcra Kész spor-mozgalom 1950. évi szintjeit. A sportágak utáni számok a szinteket jelzik a következő sorrendben: bronz, ezüsj, arainy és „kimagasló ered mény". Minden képességből egy választott sportágban kell próbáz­ni. A szinteket folytatólagosan kö­zöljük. Az I. korcsoporthoz tarto­zó 15—16 éves, tehá. 1934—35. év­folyambell férfiak és r.ők szintjei: Férfiak: Technikai sportok Céllövés. 6 mm (5 lövés 50 m­ről, fekve): 20, 25, 35. 45 pont. Gránátvetés (330 gramm, fekvés­ből felugorva dobás): 25, 30, 35, 45 m. Síugrás (sánccsúcseredmény szá­zaléka): leugrás esés nélkül. 20. 35, 60 százalék. Természetjárás: 1, 2, 3, MHK-(ú­rán való résztvétel. (Kiemelkedő nincs). Akadálylovaglás (600 m. 4 aka dálv): 3, 2,1. 0 hibapont. Tereplovaglás (3 km): 10. 9. 8, 7 perc. Ügyesség: Kúszás (30 m): 1:10, 1:05, 1 perc. (Kiemelkedő — nincs). Műleslklás (100 m, 10 kapun ke­resztül): 5 3, 2, 0 hibapont. Súlylökés (4 kg): 7.50, 8.50. 9.50, 10.50 m. Talajtorna: hátrabukfenc állásba kéz segítsége nélkül, — fejenáilás lábferpesztéssel 10 mp. — kézen-' állás 10 mp. (Kiemelkedő — nincs). Teke (10 dobás, 9 fára): 30, 35, 40. 45 fa. Ruganyosság Magasugrás, rohammal: 1.13,1.25. 1.35, 1.45 m. Távolugrás rohammal: 3.60. 4, 4.60, 5.35 m. Hármasugrás rohammal: 8.50, 9, 9.50, 10 m. Gyorsaság — Fu'ás (100 m): 15.5, 14.5. 13.5, 12.5 mp. Úszás: (33 és egyharmad m): 50, 40. 32, 27 mp. Úszás (50 m): 1:20. 1:10. 1 peTc 47 mp. Korcsolyázás (200 m): 34, 31, 29, 26 mp. Kerékpár (1000 m állórajttal): 2:00, 1:55, 1:50, 1:30 mp. Erő Fekvőt ámaszbac karhajlílás: 8, 13, 16. 20. Húzódzikodás: 3. 5. 7. 10. Függeszkedés kötélen (4 m ál­lásból): 12, 9, 6, 4 mp. ISZAKOVA HARMADSZOR IS MEGSZEREZTE A NÖI GYORSKORCSOLYÁZÓ VILÁGBAJNOKI CÍMET A Moszkvában megrendezett női gyorskorcsolyázó világbajnokság hatalmas szovjet győzelmekkel végződött. Az első nyolc helyet kivétel nélkül a szovjet verseny­zők szerezték meg s ezzel bizony­ságot tettek tudásukról, felkészült­ségükről. A világbajnoki címet Marija Iszakova szerezte meg 230.990 pon'tal. Második Zlnaida Kro.ovta lett 232.873 ponttal. A harmadik helyen Rlmma Zsukova végzett 233.413 ponttal. Maria Iszakova ezzel a győzelmével há­romszoros világbajnok lett. A vi­lágbajnokság után Clark a nem­zetközi gyorskorcsolyázó szövetrég elnöke kijel«v,e|te, ezen a verse­nyen i'smét bebizonyosodott, hogy a Szovjetunióban milyen magas fokon áll a női gyorskorcsolyázás. Marija Iszakova kifejtette, hogy győzelmét a szovjet kormányrxlk, a Bolsevik Pártnak és Sztálin elv­társnak köszönheti, mert minden­ben segí'e ték és érezte, hogy a verseny pillanat áben is vele van­nak. dégkénf résztvesznek a Diósgyőri Vasas súlyemelői is. A vasárnapi kosárlabda műsor Vasárnap négy igen érdekes kosárlabda mérkőzést játszanak le a rókusi tornacsarnokban. Fél il-kor a Lokomotív—MTK NB II-es férfi mérkőzést bonyolítják le. Háromnegyed 12-kor kerül sor Postás—Bp. Postás női, majd ezután a Postás—Bp. férfi NB l-es összecsapásokra. Ezután játsszák le a Postás—BDSE NB II-es női rangadót. A szegedi zöld-fehérek férfi csapatában Csiszár nem játszhat, az egyesü­let utánpótlása azonban megold­hatóvá teszi, hogy míg a játékos nem szerepelhet, nagyobb kizök­kenést, ne jelentsen a gárdának. A női együttes első csapatából a^. NB II-ben játszanak, mert a BDSE nehezebb ellenfél, mint a Bp. Postás. Labdarúgás Vasárnap, délelítf fél 11-kor barátságos mérkőzést játszik a Postás a Szegedi Textillel Újsze­geden. Fél 9-kor a két egyesület ifi csapatai játszanak előmérkő­zést. A Szegedi Honvéd Sport Egye­sület hétfőn 4 órai kezdettel tartja meg alakuló közgyűlését. A HSzMTE—Platter elmaradt kerületi I. osztályú bajnoki labdarúgó mérkőzést var­sám ap játsszák le Vásárhelyen. Vasárnap rendezik meg Délmagv arország egyéni súlyemelő. bajnokságát súlyban Bozóky, Szflts Árpád és Tóth János között lesz nagy harc a bajnok címért. A középsúly A Postás rendezésében vasárnap délután fél 6 órai kezdettel ké­ri)! sor Délmagyarország 1950. évi egyéni súlyemelőbajnoksAgá­ra- A bajnokság során előrelátha­tólag igen nagy küzdelmek ala­kulnak ki. A pehelysúlyban Mol­nár és Szűcs Tibor, a könnyű­Egyesült az O FI és a városi tüdőgondozó Egészségügyi kormányzatunk a tüdőgondozás minél tökélete­sebb végrehajtása érdekében a városi és az OTI tüdőgondozó intézetet egyesítette. Ezután a tüdőgondozás a városi tüdőbeteg­gondozó intézet helyiségeben tör­ténik. Az egyesített intézet a nép­jóléti minisztériumtól két telje­sen új, korszerű Röntgen-gépet kapott. Szakszervezeti hireh Pedagógus farsangi műsoros tánc­estet tartunk a Baross-gimnázium­ban 18-án, este 8 órai kezdettel. Kérjük a társ-szakszervezeteket, hogy a közösségi szellem ápolására minél számosabban jöjjenek el. Szegedi Házfelügyelök Szabad Szakszervezeti csoportja február 18-án, este fél 7 órai kezdettel mű­soros. álarcos farsangi bálail rendez. Szépségverseny, konfetti csata, ki­tűnő zene. reggelig tartó tánc. Min­denkit szíves örömmel látunk. Ve­zetőség. MINSz-SzIT HÍREK Ifi-napok, péntek; Népbolt, yA% óra: Gulyás György. Tanulóiskola, 7 óra: Hódi Erzsé­bet. Gázgyár, 5 óra: Kiss Ferenc. VAOSz, 6 óra: Ábrahám Sándor. Gyufagyár, 4 óra^ Vukszác László, Szeged thj. város polgármesterétől. III. üo. Városháza I. em. 13. 5264—25/1—9150. III. VERSENYTÁRGYALÁSI HIRDETMÉNY Az árvaházi és szeretetházi bor­bélymunkák vállalatbaadására 1950 február 23-án délelőtt 10 órakor a III. ügyosztályban (Városháza I. em. 13.) nyilvános versenytárgyalást tartunk s a beérkezett ajánlatokat ugyanezen a napon és időben fel­bontjuk. Ajánlati minta, vállalati és szer­ződési feltételek a III. ügyosztályon díjmentesen rendelkezésre állanak. Az aláírt ajánlatokat sértetlen borítékban elhelyezve és pecséttel lezárva lenti időpontig a városi ik­tatóhivatalba (Városháza I. em. 14) kell benyújtani. Az ajánlat boríték­ját a kövekező felirattal kell ellát­ni; „Ajánlat az 5264—25/1—1950. III. sz. versenytárgyalási hirdet­ményben közölt borbélymunkák vál­lalatbaadására." Szeged, 1950 február 13-án. Polgármester. ban a betegeskedő Gera mellett a veterán Farkas is komolyan pályázik az első helyre. Fél-ne­hézsúlyban az egyre jobban fel­törő Garamszegi bajnoksága a valószínű, de ezt csak nagy küz­delem után szerezheti meg a pil­lanatnyilag gyengébb formában lévő Vargával szemben. Lég­súlyban Kálmánt és nehézsúly­ban Papof senki nem tudja le­győzni, kettőjük elíiő helye biz­tosra vehető. Pappnak ez lesz a tizedik bajnokságai s ezzel meg­szerzi az örökös bajnok címet A fiatal Kálmán csúcsjavításra ké­szülődik. A bajnokságban ven­Téglagyárimunkára szerződtet a dorozsmai DEFOSz (Tudósítónktól.) A kiskundo­rozsmai DÉFOSz-on keresztül sok dolgozó parasztosa Iád ka­pott már munkát és kenyeret Az ötéves terv keretébén nagy. arányú építkezések indulnak meg. Erinek a biztosítására még több munkaerőre van szükség. A na­plókban kötöttek sokan szerző­dést a DÉFOSz-ban téglagyári munkákra. A közeljövőben Dom_ bovárra tizenheten, Sásdra ket­ten, Szekszárdra hárman, Hideg­kútra négyen. Kaposmérőre tízen, Tolnanémedire nyolcan mennek munkára Kiskundorozsmáról, ja. varészük családjukkal együtt. • Nagy Ferenc APRÓHIRDETÉS | FOGLALKOZAS ÁLLÁST KERES több mint tíz évi irodai gyakorlattal rendelkező perfekt gyors- és gépírónő. Választ: Szeged, Postafiók 386-ra kérek. J ADÁS-VETEL | BÚTOR nagy választékban ol­csó árakor az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában, Dugonics-téir 11. Fizetési kedvezmény. Szerkeze­teket veszek! , ., ,, . , TÖRPE papagály (fiu-lány) el­tdó Földműves-u. 12. 6630 KISEBB földgömböt megvételre keresek Dugonics-tér 1. sz. papír­üzlet, 6643 GÁZTŰZHELYET megvételre ke­resek. Cím a kiadóban. 6634 JÓKARBAN lévő keményfa háló­szoba eladó. Megtekinthető va­sárnap kivételével bármikor, Par­tizán-utca 15., I. emelet 1. 6641 ELADÓK használt ajtó tokkal, ablak kisebb, dupla. 6 darab mé­teres vastag palló. 300 literes hordó, vaskorlát Érdeklődni dél­után, Párizsi-kör. 38/a. 6635 FISCHER órás-boltja újra meg­nyílt, Klauzál-tér 3. Kcri a közön­séget támogassák munkával. Tö | KÜLÖNFÉLÉK | MAKÖI ERÖS TURÓ legolcsóbb, legtáplálóbb 2.70 forint, Aradi-u. 5. Délelőtt 9—1-lg. SZUV'AI PÁL Kálvária-utca 30. szám alatti lakos talált 4 darab pulykát. Igazolt tulajdonosa át­veheti. HASZNÁLATRA bérbe vennék néhány bútort. Cím: Kossuth La­jos-sugárút 111 Keltető állomás. 6628 CSURY Ferenc órajavitó műhelyét Mikszáth K.-u. 8 alá helyezte át. Régi vevői további pártfogását kéri. 6508 HASZNÁLT óráiból divatos kar­órát készítek, óraiavítást válla­lok egy évi jótállással. Szerkeze­teket veszek. Koltai Sándor órás­mester. Kiss Menvhért-u. 1. | LAKÁS | ALSÓVÁROSI egyszoba-konyhás lakásomat, átadnám térítéssel. Cím a kiadóban 6629 BUDAPEST környéki lakásomat elcserélném Szegedivel. Megbe­szélés Anáca-u. 11. 6642 BELVÁROSI négy szobás össz­komfortos lakást keresek. „Isko­la" jelige. 6639 DÉLMAGYARORSZÁG politikai napilap. Felelős szerkesztő és kiadó: ifj KOMÓCSIN MIHÁLY Szerkesztő: BÖDAY PAL. Szerkesztőség: Szeged, Jókai-u. 4. Falusi rovat telefonja: 30-03. Üzemi rovat: 35-35. Éjjeli szerkesztőségi telefon: este 8-tól: 34—38. Kiadóhivatal: Kárász-utca 6. Telefon: 31-16, és 35-00. Az x-szel jelzett köz'emények díjazottak. Délmagyarország Nyomda NV. Szeged. j Felelős vezető: Koncz László ]

Next

/
Oldalképek
Tartalom