Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)
1949-11-27 / 275. szám
A franciaországi pénteki általános sztrájk a munkásosztály teljes egységének jegyében folyt le VI. ÉVF. 275. SZAM. ARA 50 FILLÉR. VASARNAP, 1949 NOVEMBER 27. Kezdje meg újra munkáját az atombizottság — javasolta Visinszkij elvtárs as ENSz közgyűlésén Visinszkij elvtárs, a szovjet küldöttség vezetője az ENSz közgyűlésének november 23-i teljes ülésén az atomerő kérdésében újabb nagy beszédet mondott. Bevezetőben rámutatott arra, hogy a Szovjetunió kezdettől fogva javasolta; kössenek megállapodást az atomerőt tömeggyilkolásra felhasználó atomfegyver gyártásának és alkalmazásának eltiltására. _ 1946 június 19-én a Szovjetunió megfelelő hatá rozati javaslatot terjesztett az atomerőbizottság elé — mondotta. A Kuomintangküldött a különleges politikai bizottságban kijelentet te, hogy egy esz edő múlt el, mióta a Szovjetunió ellenőrzési javaslatát előterjesztet te. Ez a kijelentés nem felel meg a valóságnak. Én azonban nem kívánok vitába szállni ezzel az úrral, mindenekelőtt azon egyszerű oknál fogva, mert nem tud ni, kit képvisel. Ismeretes, hogy Csu-En-Laj, a Kínai Népköztársaság központi népi kormányának külügyminisztere november 15-éa közölte Romuloval, a közgyűlés elnökével, hogy a Csan-Tin-Fu vezette küldöttség nem képviselheti Kinát és nincs joga. hogy az ENSz-ben a kínai nép nevében szóljon. A Szovjetunió küldöttsége támogatja ezt a megállapítást és a Kuomintang-küldöttséget nem tekinti Kína képviselőjének. A Szovjetunió kitart amellett, hogy meg kell egyezni cz atomkérdésben — A Szovjetunió 1946 júhius 19-i okmánya javasolta, hogy a szerződő felek jelentsék ki ünnepélyesen, hogy egyhangúlag elhatározzák az atomfegyver gyártásának és alkalmazásának eltiltását és kötelezzék magukat, hogy semilyen körülmények kö zött sem alkalmazzák az atomfegyvert és az egyezmény érvénybelépésétől számított 3 hónap alatt az atomfegyver teljes kész és félgyártmány készletét megsemmisítik. A szovjet javaslat indítványozza ruházzák fel különleges széles jogkörrel és felhatalmazással a nemzetközi ellenőrző bizottságot A szovjet javaslatok ellenzői minden módon igyekeznek agyonhallgatni ezeket a javaslatokat, hazug kijelentéseket terjesztenek, amelyek szerint a Szovjetunió nem kívánja megnyitni atomüzemeinek kapuit. Pedig a szovjet javaslatok 7-a pontjában ott áll a követelésbiztosítsanak a nemzetközi ellenőrző bizottságnak a bizottságra rótt ellenőrzési él felügyeleti feladatok teljesítése érdekében belépést bármely atomerő üzemébe. — A Szovjetunió kitart álláspontja mellett, nogy az atomfegyvert feltétlenül el kell tiltani, valamint szigorú nemzetközi ellenőrzést kell létesíteni és a célok érdekében megfelelő egyezményt kell kötni. — Nem véletlen, uraim, hogy a múlt esztendőben a Biztonsági Tanács ülésein Jessup proíeszszor, az Amerikai Egyesült Államok képviselője, az atomerő ellenőrzése kérdésben olyan kijelntést tett, amelyet csak ultimátumnak lehet minősíteni. Azt mondotta, az amerikai atomerö ellenőrzési tervét el kell fogadni, mert különben nem lesz semmiféle ellenőrzés, az atomfegyverkezési verseny folytatódni fog Hozzátette, e téren nem lehet szó semmiféle kompromisszumról. könnyítse ax amerikaiak számára az atomerö további fejlesztésének irányítását. — Aa atombizottság anyagának tanulmányozása során szembeötlik az a tény, hogy ebben az anyagban mindennél kevesebb figyelmet fordítanak arra, hogy össze kell egyeztetni a nemzetközi biztonság érdekeit, — ezt elsősorban úgy lehet elérni, hogy megtiltják az atomenergia felhasználását háborús célokra és ami a legkevésbbé érdekli az atombizottság többségét, az atomenergia bé kés célokra való termelése fejlesztésének érdekeit. Az atomenergiával kapcsolatos amerikai javaslatok gondos tanulmányozása arra a gondolatra késztet, hogy ez a terv egy célt követ: mindenáron megakadályozni más országokban és különösen a Szovjetunióban az atomenergiatermelés fejlesztését békés célokra. A Szovjetunió ragaszkodik az atomerő békés felhasználásához — Mint az atombizottságnak a biztonsági tanács elé terjesztett második jelentéséből kiderül, az amerikai terv a nemzetközi ellenőrzés kötelességekónt írja elő, hogy azokat a termelő és egyéb berendezéseket, amelyek veszedelmes mennyiségben tartalmaznak atom anyagkészleteket és alapanyagokat, a földrajzi elosztás elve szerint ossza szét és legyen figyelemmel annak a lehetőségnek a megakadályozására, hogy „egyes országok katonai előnyökre tegyenek szert azáltaJ, hogy a területükön vagy a hozzájuk csatlakozó területükön létező tároló helyeket és berendezéseket birtokukba veszik." — Ezek a jelentések nem számolnak azzal, hogy megvalósításuk lehetetlenné teszi, vagy mindenesetre nagymértékben megnehezíti az atomenergia fejlesztését békés célok érdekében. íme e terv reakciós lényege. Ez a terv leküzdhetetlen akadályt próbál állítani bármely or szág tudományos haladásának, technikai haladásának és gazdasági haladásának útjába és az egész emberiség érdekeinek megfelelő haladás útjába. És ezt a tervet állítják be előttünk most úgy, mint valami „legjobb jót", amelynek érdekében felszólítják önöket, áldoz, zák fel állami szuverénitásukai Ez jellemző majdnem minden amerikai javaslatn az atomenergia ellenőrzéssel kapcsolatban. Az amerikai terv el akarja vonni a figyelmet az atomfegyverről A Szovjetunióval nem lehet az ultimátum nyelvén beszélni Ha a kérdést így teszik fel, akkor természetesen nem lehet semmiféle tanácskozásokról, semmiféle megbeszélésekről, a megállapodásnak semmiféle kilátásáról beszélni, mert ez diktátum, ultimátum. A Szovjetunióval pedig, amely ellen ezt a diklá'um-ultimátumot intézték, diktátum és ultimátum nyelvén nem beszélhetnek. Legalább is a Szovjetunió nem engedi meg, hogy vele ilyen nyelven beszéljenek. — Ismeretes, hogy az angolamerikai tábor kitart a terv mellett, amelyet Acheson—Baruch—Lilienthal bizottság 1945ben agyalt ki. Álcázási kísérletek és kijelentések hangzanak el, hogy ez már nem az a terv, hogy ez egészen más terv, hogy ebben és ebben, abban és abban különbözik az eredeti Acheson— ben bebizonyítottuk, e tervnek semmi köze sincs az atomfegyver eltiltásának és a nemzetközi ellenőrzés megvalósításának feladata'hoz. Az amerikai világuralmi politika terve ez Ez a terv semmivé teszi az államok szuverén jogait és az állami szuverénitást. Az állam és szuverénitás elvét „reakciós eszmének", „hűbériség maradványának", „régi előítéletnek" minősítették. Nem véletlen ez. hiszen az állami szuverénttás komolyan akadályozza a világuralmat, mert a világuralom nem tűri más országok, államok és népek függetlenségét és önállóságát. Nem véletlen éppen ezért az az ellenállás sem, amelyet a Szovjetunió az állami szuverenitás tagadásával szemben tanúsít. — Az amerikai terv arra irá— Ex kétségtelenül tanúsítja, hogy az amerikai tervben olyan hatalmas hiányosság van, mint az ellenőrzés egycdoldalúsága, amely az Egyesült Államok számára kedvező, de teljesen elfogadhatatlan a többi ország számár^ Ami pedig a kvóták meghatározásának rendszerét illett, tarthatatlan, mert semmi köze alihoz a főproblémához, amely most az Egyesült Nemzetek Szervezete előtt fekszik, nevezetesen ai atomfegyvernek, mint támadó fegyvernek a betiltásához, ami a Szovjetunió és minden más békeszerető nép taktikájának alapvető célja volt é» marad. Az a javaslat, hogy állapítsanak meg kvótákat az atomenergia békés célokra való előállításával és felhasználásával kapcsolatban, nem tekinthető másnak, mint arra irányuló eszköznek, hogy elvonják a népek figyelmét erről a főfeladatukról, ezért a szovjet küldöttség nem érthet egyet ezzel az elvvel és így az úgynevezett nemzetközi ellenőrzés amerikai tervével sem, amelvben ez az elv igen fontos szerepet játszik. Baruch—Lilienthal tervtől. Zagy- .nyúl, hogy megkönnyítse az vaság ez urak, ez a terv sem- (Egyesült Államok számára a miben sem különbözik az ere- I világ atomnyersanyag tar'alédetj tervtől. Mint már többíz-1 kainak megszerzését, hogy meg— Ilyen az úgynevezett nemzetközi ellenőrzés amerikai terve. Mint fentebb kimutattuk, ez a terv az Egyesült Államok katooai-straté giai érdekeinek biztosítású ra irányul és semmi köze egy olyan fontos vüágtörténelmi jelentőségű feladathoz, mint az atomfegyver előállításának betiltása. — A Szovjetunió e terv felbukkanásának kezdete óta kötelességének tartotta, hogy leleplezze e terv valódi lényegét, leleplezze a világ közvéleményének készülő félreveztését és ilymódon elhárítsa azt a veszélyt, hogy a béke felett örködni hivatott nemzetközi szervezetet a háború eszközévé változtassák. A Szovjetunió kitartott amellett az álláspontja mellett, hogy határozzák el az atomfegyver feltétlen betiltását és e tilalom végrehajtása felett szigorú nemzetközi ellenőrzést vezessenek be. Ezen az állásponton állt már akkor, amikor még nem rendelkezett az atomfegyverrel. A Szovjetunió ugyanezen az állásponton áll jelenleg is, amikor birtokában van az atomfegyver. Kezdje meg újra munkáját az atombizottság — A szovjet küldöttség előterjesztette határozati javaslatát, amely rámutat arra, hogy azok közül a feladatok közű], amelyeket a közgyűlés 1946 január 24-i és december 16-i határozatai az atombizottság elé tűztek, ezideig egyetlen egyet sem oldottak meg és hogv a felelősség ezért teljes mértekben az Egyesült Államok és Nagybritannia kormányait terheli, mert ezek a bizottságban rendszeres ellenállást tanúsítottak azzal szemben. hogy megegyezésen alapuló határozatokat hozzanak az atomfegyver megtiltására és az atomenergia szigorú nemzetközi ellenőrzésének bevezetésére, hogy az atomenergiát ne lehessen háborús célokra felhasználni ,. A Szovjetunió határozati javaslata azt is megállapítja, ho:y az atombizottság ál andó tagjai közölt lefolyt tanácskozások nem segí ették elő a fenlemlí'ett feladatok megoldását, mert az USA és Nagybri'arn'a a tanácskozások idején ovábbra is kitartottak azok mellett a javaslatok melleit. amelyek lényegükben ellent, mondanak az atomfegyver haladék ta an megtiltásának és az atomenergia háborús célokra való felhasználásának megakadályozására irányuló sz gorú nemzetközi ellenőrzés lé'rehozásával kapcsolatos feladatnak. Miu'án azonban a Szovje'unió rendkívül nagy je'enőséget tulajdonít annak, hogy megegyezés jöjjön létre annak a sikeres munkának érdekében, amely a közgyűlés 1946 január 24-i és december 14-j határozatainak megvalósításával -kapcso atos. a szovjet határozati javasla: fal® hatalmazza az atombizottságot, hogy kezdje meg újra a munkáját és haladék alanul lásson hozzá egy egyezménytervezet kidolgozáséihoz az atomfegyver betiltására vonatkozólag és egy egyezménytervezet kidolgozásához az a.omenergia ellenőrzésére vonatkozólag azzal, hogy mind a két egyezményt egyidejűleg kell megkötni és életbelépte'ni. Ha a közgyűlés elfogadná ezt a javaslatot, ez a javaslat új ösztönzést adna azoknak az erőfeszítéseknek a folytatására, hogy megegyezéa jöjjön létre az a'omfegyver betiltására és e tilalom megvalósításának ellenőrzésére vonat, kozótag, megkönnyítené az atombizottság sikeres munkáját, arra ösztönözné a bizottságot, hogy leküzdje a fennálló nehézségeket és megvalósítsa aa atomfegyver betiltását, mert at atomfegyver felhasználása ellentmond a népek becsületének és lelkiismeretének. A szovjet küldöttség felhívással fordul minden küldöttséghez, amely érdekének tartja a béke és e» egyetemes biztonság tényleges megszilárdítását, támogassák a szovjet határozati javaslator, amely azt indítványozza, hogy tegyenek új erőfeszítéseket ebben az ügyben az egész emberiség érdekében: tiltsák be az atomfegyvert és vezessenek h* szigorú nemzetközi ellenőrzést