Délmagyarország, 1949. november (6. évfolyam, 254-277. szám)

1949-11-26 / 274. szám

Sznirbat 1949 28. Idegenben is győznie kell az SzSzMTE-nek Az SzSzMTE vasárnap a K. Lombikkai veszi fel a küzdel­me.. A szeg-di csapatban elő­reláthatólag helyt kap Bánói/, oki sérüléséből . felgyógyulva megnyugtató formát árult el a tréningen. Egyik legnehezebb ellenféllel, a Lombikkal csak úgy tud eredményesen megküz­deni a csapat, ha lelkes jáék mel ett a csatárok már az első negyedórában „rámennek" és gyoi-s húzásokkal közelítik meg ez ellenfél kapuját, i minden helyzetből lőnek. Az NB II. déli csoportjában az élen, bár három forduló van há ra még, igen naigy változá­sok lehetnek. A három élcsa­pat hátralévő mérkőzéseit te­kintve egyiknek sincs könnyű dolga. A Szolnok vasárnap ott. hon Orosházával, majd Pesten a Bp. Lokomoiivval és ismét otthon az SzSzMTE.vel játszik. Két rangadója van tehát hátra a csapatnak. A Bp. Lokorriotiv vasárnap a MEMOSz-szal. az­után a Szolnokkal. majd a Kis­kunhalassal Halason küzd a bajnoki pontokért. Az SzSzMTE a K. Lombik mérkőzés után itthon a MEMOSz-szal. majd Szolnokon a Lokomotivval ját­szik. Az első három hely tehái még gazdát cserélhet... DUGANOV ÜJ SZOVJET SÜLYEMELÖ CSÚCSOT ÉRT EL karos szakításban 123 kg-mal Leningrádban rendezték meg a szovjet súlyemelőbajnokságo. kat. Középsúlyban Jurij Duga­uov leningrádi versenyző két­új ezövetségi csúcsot ért ek A magyar csúcs 105 kilogram. Alsóközpont labdarugói mindannyian letették az MHK próbákat Az MHK próbák országszer­te tovább folytatódnak. Nagy­szeged területén is kisebb-na­gyobb ütemben tovább próbáz­nak a dolgozók. Sok helyen lemaradás mutatkozik, pl, Do­rozsmán, de sok olyan falu van, ahol komoly munka folyik ez MHK tírületen is. Ezek közé tartoz'k Alsóközpont. Al­Alapfokú intézők, figyelem! Felhívjuk az alapfokú felnőtt cipős labdaruióbajnoktágra be­nevezett csapatok figyelmét, hogy ma délután 4 órai kez­d. tel ín ézöi értekezletet tart a DLASz alapfokú bajnoki bi­zottsága a szövetségi hivatalos he'yiségben (Hajnócz:-utoa 20. szám). A tárgy fon osságára va­ló tekintetlel a titkárság vala­mennyi csapat in ézőjónek pontos me'jelenérét kéri. Röptenisz A Röptenisz Szövetség kéri tarjait, hogy vasárnap 9 órakor a móravárosi iskola torna er­mében pontosan Jelenjenek meg. A kosárlabda férfi NB. I. állása 1. Műegye'. AL 10 451:376 20 2. MÁVAG 10 531:391 16 3—4.KAOE 10 492:441 14 3—1. KaSE 10 473:404 14 5—7. BMTE 10 395:410 12 5—7.BSE 10 423:367 12 5—7. Szegedi P. 10 395:410 12 8—9. Előre 10 416:398 10 8—0. MTE 10 413:425 10 10—11. Pé. MEF. 10 466:465 8 10—11. So. MEF. 10 396:404 8 iíELVAROSI iíELVAROSI — telelőn 40. >5 tárta'. Nov. 26 33-'g; szombaitOl—rzerdúig A LEGlJJ/ffiB LENGYEL FILM! FZ"M"Ivr|. HÍRADÓ KOK Zü leleton Aut.: 33-44 •tártai o \ Y — özo l/.mo . g.eu' g FARKASVERíM Bátur férfiak küzdelme az elnyomók ellen i Kárpátok sziklái küzOtt. HÍRADÓ Előadások kflznap: fél 6, 8 órakor, v a«í!rna->: fél 4. fél 6. 8 órakor. SZÉCHENYI 1 e efon Aut- 34-/" bárlet nov. 20—-o-i;j; s .ouibiuói—ustioig CSIBÉSZEK zlpork.'zóan szellemes francia vígjáték HÍRADÓ tiéadások a Belvárofi és Széchenyi enn.ih n • hétköznap 6 és 8 órakor, Vasa. nap 4, 6 es 8 orakor. ' < i-. - n. 3-kor sóközpont labdarugói mindany­nyian, kivétel nélkül letették az MHK próbákat. A Próbák letétele után pedig segítenek az alsóközponti próbáztató bízott­súgóknak nem könnyű munká­jában. Alsóközpont labdarugói ezzel példát mutatlak nemcsak Nagyszeged, de az ország min­den dolgozójának. 12—13. Kistext 10 405:451 6 12—13. Pé. Lok. 10 420:592 6 14—15.0VTK 9 390:453 4 14—15. TF MEFESz 9 329:400 4 16. Pos ás 10 378:442 2 A vasárnapi röplabda­műsor Az 1949—50. évi röplabda te­rembajnokság a követk-ző mér­kőzésekkel kezdődik. Férfiak, rókusi tornacsarnok: fél 8: Pos­tás-rtTextil. Fél 9: MEFESz I. —KASE I. Fél 10: SzSzMTE— EDAC I. Délután 3: Magyar Kender—Gázgyár. Nők. K auzál gimnázium 9: KASE—Közgaz­dasági gimn. II. 10: MEFESz— Magyar Kender. 11: EDAC— Közgazdasági gimn. I. 12: Ma­gánalkalmazottak SzIT — Ve­gyészeti gimn. A Szegedi Lokomotív a legjobb vasutas atlétikai egvesület A vasíitas szakszervezet sport titkársága megcsinálta az idei atlétikai összesítést. Az összesí­tés végeredménye a következő: 1. Szegedi Lokomotiv 402, 2. Szolnoki Lokomotiv 314. 3. Nyír­egyházi VSK 237. A szegedi va­sutasok pompás eredményének méltatására még visszatérünk. UTOLSÓ ALKALOM 1949-ben, HOGY 6 FORINTOS ÁLL iMSÖRSJEG^YEL HÚZÁ3 DECEMBER 7-ÉH Komócsin Zoltán elvtárs, az MDP agitációs osztálya helyettes vezetője mára, szombatra hirdetett előadá­sát technikai okok miatt későbbi időpontban tartja meg. Szombaton délután fél 4-kor a Kálvin-tér 6. szám alatt üzemi négyszögértekezletet tartunk. Pártkönyjét ét meghívóját min­denki hozza magával. A partot építed, ha a parisajtót erősíted! Párt hitek Uj egyéni tanulóink figyelmébe. Felhívjuk egyéni tanulóink fi­gyelmét, hogy az I. konferenciát november 27-én, vasárnap reggel 8 órakor tartjuk a2 Iparostanonc­iskolában. Konzultáció, jegyzet­bemutatás ugyanakkor. Régi Párttörténeti egyéni tanulók figyelmébe R soron következő konferencia a Párttörténet VII. fejezetéből és Emeljük Pártunk elméleti szín­vonalát cimü anyagból november 27-én, vasárnap reggel 8 órakor lesz a Klauzál-gimnáziumban. A Belváros IV. pártszer­vezet új helyisége a Tisza Lajos-körút 59/a. alatt van. A Kiskundoroihnai Járási Pártbizottság felhívja egyént tanulóinak figyelmét, hogy aj első konferencia vasárnap reg. gei 8 órakor lesz. A konferen­ciát a Pártházban, Kiskundo­rozsmán tartjuk. A Tisramelléki Járási Párt­bizottság felhívja egyéni ta­nulóinak figyelmét, hogy a® első konferencia vasárnap reg. get 9 órakor lesz. A pártkonfe­renciát a Járási Pártiskola he­lyiségében, Szeged, Vörösmarty, utca 5. szám alatt tartjuk. Értesítjük a* elvtársakat, hogy a pártjetvényeK megérkez­tek. Kaphatók az MDP Nagy­szegedi Pártbiiottsáea gazda, sági hivatalában (Batthyány-ut­ea 4. szám). Apróhirdetése í A l> A t* - V B 1 HL i> ELSŐRENDŰ férfi-, női és gyér. mekclpő kaphafö a Cikta Ali. Cipőszaküzletben, Szeged. GYÖGYHASKÖTÖK terhességi, gyermekágyi, bél-, mély- és gyo­morsülíyeaesnei. Gumiharisnyát mérték után is készit Höfle kesz­tyűs, Klauzál-tér 3. BÚTOR nagy választékban ol­csó árakon az Asztalosmesterek Bútorcsarnokában, Dugonics-tér 11. Fizetési kedvezmény. BÖRKABÁTJAVITÁSOK viz hatlan lestéssel. Bőrkabátok rendelésre készülnek Csordás bőrruhakészitőmesternél, Szent Miklós-utca 7., a felsővárosi templom mögött. GYERMEKAGY AKkeményfából fényezett, raktáron; butorátala­kitasok, javitások jutányosán készülnek. Bankov, Kálvária-u. 11. szám. PERZSABUNDA középtermetre olcsón eladó. Kigyó-utca 1. sz., II. em. 5. 4199 KELETI és magyar szőnyeget, hibá-at is legmagasabb áron ve­szek. Értesítést kérek: Kölcsey, utca 4., II. 6. címre. 4197 SAJATTERMESÜ kitünö szaty. mazi ujboraim literenkénti ki­mérését újból megkezdtem. Sán­dor-utca 14. ' 4192 FESTETT kétajtós ruhaszek­rény eladó. Veresács-utca 12., földszint ajtó 3. 4190 IIAZTELEK eladó. Retek-utca 35b. szám. 4191 ÜVEGFAL irodának, 3 m. ma­gas, 6 m. hosszú, Wertheim pénzszekrény, 3. számú, ebédlő­asztai eiádo. Hesser kötélüzlet, Bajcsi-Zsilinszky-utca 24. 4189 ZONGORÁT vennék. Ajánlató­kat ármegjelöléssel »Azonnal fi­zetek* jeligére a kiadóba ké­rek. 4187 ELADÖ egy konyhaasztal, egy vitrin, hintaszék. Szt. István­tér 5.. kapu alatt balra. 4186 PIANINOT t n ék. Megli/o tam Rakovszky zongorahangoló, Br. Jósika-utca 31. Telefon: 40-06. 4161 MIKULASRA és karácsonyra művészi bronzszobrok és Író­készletek. Szeleiné, Kelemen­utca 7. Ezüstöt vásárolok. EZÜSTÖT, ezüstpénzt, brilliánst veszek, óra- és ékszerjavitás. — Szeleinél, Orosz!án-u.' 5. 2120 FAJKOCA, kétéves és öthóna­pos, eladó. Petőfitelep 43. utca, általános iskola. 4196 Jö állapotban levő használt ló­szerszám eladó, ökrös, Kossuth Lajos-suglrat 13. 4195 SZÉKRENYEK, tükörasztalka, éjjeliszekrény, márványlapok, vnrtábak, csapóajtó, ládák, kan­nák. falióra eladók 12-től. Ki­evó-utca 2., I. 2. 4193 VESZEK kar- és ébresztőóra­szerkezeteket, törtezüstöt és ezüstpénzeket. Tóth órá°, Ká­rász-utca 13. 2356 VENNÉK egy 125-ös motorke­rékpárt. lehet DKW, Triumph, Zetka. Sohas. Viktória, Csepel. Paulógó Anlal Szeged-Alsóköz­pont 903. 4112 FRISS hus ok, felvágottak, virtsli kaphatók. 1 kg. kolbász 8 Ft. 1 kg. hus paprikásnak 5.80 Ft a Központi Lóliuscsar­nokban, Valéria-tér 10. IIIZOTT csacsi- és rántanivaló csikóhus kapható a Tábor-utcai Lókuscsaxnokbau, TombácziiáL 4120 ELADÖ vaságy, állófogas, kasz­ai, kályha, ablakrámák üveg. gel, 15 m. diszvaskerités. Bo­kor-utca 6. 4142 ELADÖ egy jó állapotban levő gyermeksportkocsi. Gál-utca 2. Tóth Mária. 4144 ÍRÓASZTALOK, gyógyszermér. leg eladók. Kombináltszekrényt, rökamét keresek megvételre. — Singemé, Török-u. 6., kapuval szemben. ELADOK: tűzhely, vaságy, éj­jeliszekrénnyel, villany főzőlap, melegitőpárna. drapériák, pap­lanhuzatok, férfi gyapjú átme­neti kabát. Dózsa György-utca 16b., földszint 1. 4149 FÜRDÖKALYHA, kád, csillár, bútorok, háztartási dolgok el­adók. Kálvária-utca 38., alsó csengő. 4148 LIBAHÚS, háj, csirke, csemege, italáru legolcsóbban kapható Fodóménál, Kigyó-utca 1. ELADOK: hegedűk, cselló, hin­taszék, orvosnak kis vitrin, mo­kerékpár olda.lkocsihajó. Szabó, Juhász Gyula-u. 21. 4158 ELADÖ egv cserépkályha. Sán­dor-utca 38: 4156 FEKETE ruha, alig használt, vékony alakra olcsón eladó. — Hétvezér-utca 63. 4155 SZORMEBÜNDAT jó állapotban levőt megvételre keresek. Aján­latot Szentháromság-utca 15., I. em. 2. 4176 Nöl kabát, fekete, kisebb, vé­kony alakra muffal eladó meg­bizásbóL Rudolf-tér 5., a tra­fikban. 4139 fa fa! OKTATÁS MAJOR gyorsíróiskola decem­ber ő-én új tanfolyamot nyit, Bocskav-utca 4. 4180 I. Ali (S "fa BÚTOROZOTT szoba különbejá­rattal, fürdőszobahasználattal kiadó férfinak. Petőfi Sándor­sugárut 7. Mrgyarossiné. 4188 KÜLÖNBEJÁRATU bútorozott szoba fiirtiőszobahasználattal egy férfi részére kiadó. Petőfi Sán­dor-sugárut 7., I. em., lépcső­ház, balra a 9-es ajtó. 4185 BÚTOROZOTT szóira, férfi ré­szére kiadó. Tömörkény-utca 2c., földszint 2. 4179 KÉTSZOBÁS összkomfortos la­kást keresek Költséget téritek. Jeligéi » Rendes lakás«. 4085 BÚTOROZOTT szolra kiadó azonnal vagy elsejére. Móricz Zsigmond-rakpart 4., I. 1. 4194 TÖBB mellékhelyiségből álló kétszoliás lakásom átadom. Jel­ige: »Költségmen;térités.« 4181 KERESEK kétszoba-konvha, speizos lakást. Jelige: »Jószág­tartás«. 4150 BÚTOROZOTT szoba konvha haszná'a'tiL .ágynemű nélkül ki­adó. Zoitán-u. 17. 4160 K Ü LÖNBF J ARA TU bútorozott szolra 1—2 személvnek december l-től kiadó. Petőfi. Sándor-su­gárut 25., I. 2. 4111 fa ^ ("itt' N K B I. f K írt PAPLANOK legszebbek készül­nek Soós Lajosné paplanüzemé­ben, Szöged, L)e'<k Fcrenc-u. 2. ÖRAJAVITÁSOKAT, va.amint használt órákból uj órát készit egyévi jótállással Koltai Sán­dor órásmester, Kiss-utca 1., Párisi mellett. Használt szer­kezetet veszek. TAGSÁGI könyvecskébe „mi. niatür* fénykép darabja 1 fo­rint Brunner fényképésznél, a rókusi templom mögött. LUCZÁNÁL kelmef.stés. vegy. tisztítás, Tábor-utca 4., Aradi vértanuk tere 3.. Kazinczy-utca 14. Telefon: 38-18. ELSZAKADT nylon esökaíát tökéletes javítását folt nélkül, kerékpár- ét hócipő ja vitás. Vi. dékre postán is. Kemény Gyula gumijavitó, Szeged, Bajcsi-Zsi­Linszkv-utoa 11. ELVESZETT csütörtökön, no­vember 24-én reggel 5 és 6 óra között egy 3x4 m. vízmentes ponyva a Kultúrpalotától az új­szegedi Kamaratöltésig. Kére­tik a becsületes megtaláló, hogy illő jutalom ellenéten juttassa el Brüsszeli-körut 32. szám alá. 4184 BŐSZE László üveg- és porocL lániizletét áthelyezte Szeged, Ap­ponyi A.-u. 23". (Volt Iskola-) utca.). ÖRA KAT, szerkezetet veszek, Javításokat felelősséggel, régi órákból áljukat készítek. Csiszár órás, Kölcsev-utca. IRHABUNDAJAT festesse, ja­víttassa Cserép szücsnéL, Hor­váth Mihály-utca 7., az ud­vartian jobbra. SÜRGŐSEN keresünk egy piani­nőt bérbe. Jelige: »Normal Á.« 4189 ERTESIT.TÜK a város dolgozóit, hogy Széchenvi-tér 3. sz. alatt megnvil.t az Első Szegedi Fod­rász és Kozmetikus Kisipari Termelő Szövetkezet, ahol a vá­ros legjobb munkaerői várják a dolgozó nőket és férfiakat. Üzletünket reggel 7-től este fél 10-ig, vasárnap reggel 7-tól déli 12 óráig tartjuk nyitva. 4167 ELVESZETT egy nagy Bobi ne­vü, farkaskutyához hasonló ku­tya Kérem a becsületes meg­találót, vagy nyomravezetőt, ju­talom ellenében adja le. Alsó­nvomSssor 24. 4132 ELVESZTETTEM arany női kar. órámat, amely kedves emlékem­Becsületes megtalálójának aj óra értékének dupláját fizetem meg. Kun, Kitrvó-utoa 2., félem. 1., délután 3-tól. 4165 DSLMAUYAUOIWZ AG politikai napilap. Fele] ós szerkesztő és kiadó: ||j. komócsin MIHÁLY Szerkesztő: BODAY PAL Szerkesztőség: Jókai-U. t Falusi rovat telefonra 35-88. Üzemi rovat: 30-03. Éjjeli szerkesztőségi telefont ' este 8-t6l; 34—38. Kiadóhivatal: Kárász-tt. 6. Telefon: 31-16 és 35-00. Az x-el jelzett közleménye* cfi in róttak Nyomja: Délmagyarország Nyomda Nemzeti Vállalat Szeged. F lel ős vett őt K""""' _

Next

/
Oldalképek
Tartalom