Délmagyarország, 1949. szeptember (6. évfolyam, 202-227. szám)

1949-09-25 / 223. szám

4 Vasárnap totó szeptcmb-r ?S> Pavlov munkássága: a szovjet tudomány diadala Ivan Pavlov, a Szovjetunió és lok megértéséhez. A nagy szov­fex emberiség legnagyobb matc-, jet tudós ezen az uíon jutott el Hali-Ma flziológusa 18-19 szép- elméletének dialektikus megfő­tember 26-án szüleiéit Rjazán- J galmázáséhoz ,a felsőbb ideg ban. Születésének százesztendős rendszer ellentéles folyamatai­évfordulóját most ünnepli meg ban az egység felismeréséhez. m fia'adó világ. Pavlov apjaszie-j Igy tudta leimí a nagy agyvelő Kény falusi lelkész voll, ő 'maga kéreg általános működési lőrvé tnár gyermekkorától kezdve na- nyét. gyón szerel le a fizikai és szel­lemi munkát. Amikor 1870-be.n beiralkozolt a pétervári egye­temre, rövidesen olt is kitűnt hatalmas munkabírásával és tu* "Sá tóval. A nagy fiziolóyus dele az egyetemi évektől eyyenesen iveit fölfelé, a halhatatlanságig. Pavlov idegélettani kutatásai ezen a ponton kapcso­lódnak azután a leg­modernebb, leghala­dóbb biolóy ia, a mlcsurini biológia alaptörvé­nyeihez. A feltételes reflexek ugyanis, melyeket az állat élete folyamán a környezet befolyá­sára szerez, a maguk összességé­Első tudományos munkáját • ben az íliat élettapasztalatát ké­gyomormirigyek tevékenységéi npzik s ,dövel_ mGgfeiclö és ki szabályozó idegekről, lST-l-iieJvl Ulsórletcz-hető feltételek mellett «d1a lu. Később aszAsztensí örökletessé válhatnak. Pavlov munkakört vállalt az Állatorvos. mír 1915.1)an cljlltott „ szcrz€tt Intézetben, majd 1877-li-cn Idd főidre utazóit. Doktori érteke­eését, »A sziv centripetális áde­gnl*-it, 1883-ban irta meg, mun. kásságáért a következő eszteu­tlőben már elnyerle az egyetemi magántanári címet. Ettől kezdve a különféle tudományos intézetek fizioló­giai (éle! (ani) osztályain fog­lalkozott hosszú évekig a gyo­mor idegeivel és funkcionális zavaraival. Tudományos ki­sérletetaek é-a vizsgálódásai­nak horizontját az 1900-os évek elején tágította ki az általános kísérleti pszihológia és idegfiziológia területére. 190-t-ben Nobel-dijat kapott, majd beválasztották a külön­féle tudomájityos akadémiák­ba. Neve a világ orvosai kö­zött fogalomgiá vált. Pavlov a nagy Oklóberi Forradalmat Pétervárott élte át, Lenin, aki [figyelemmel kísérte nagyje­(e-ntőségű munkásságát, már 1920-tól kezdve biztosította számára a legkedvezőbb élet­és munkafeltételeket. A tudós érdeklődése ezekben az idők­ben fordult az ember maga­sabb idegtevéikenységének flziológíáia felé. ezekben az időkben si­1 iiIajdonságok á'örökölhetőségé­nek elismeréséhez és blzonyitá­s«fioz. Módszere, amely a Nagy Októberi Forradalom ulén kris­tályosodott kt véglegesen, a dia­lektikus materialista világnézet elvén alapuló szovjet tudomány magasabbrendűségét, helyességét és Igazságát bizonyilja az Idea­lista filozófiák és tudományok képviselőivel szemben. Ivén Pavlov azonban zseniali­tása ellenére sem dolqozhalta volna föl az élettani problémá­kat ilyen nagyszerű eredmény­nyel, ha elzárkózott volna a vi­lágtól, ha nem a szovjet kor­mány által létesített hatalmas kutatóintézet munkaközösségének vezetője lett volna. A nagy fndós mindig került a szov fel kor­mány legmesszebbme­nő támogatásával ki­dolgoznia feltételes élénk kapcsolatot tar­a közösséggel s figyelemmel kísérte a szovje! dolgozók életét. Alunkásságát legjobban azok a szavak Jellem­zik, amelyeket a szovjet ifjúsági­hoz intézett levelében irt le: »Gondoljátok meg, hogy a tu­domány az embertől az egész ét etet követeli: nagy szenvedélyt es az erők teljes megfeszítését Ha két életetek lenne, az sem elég az előttetek álló feladatok megoldására ... Igazoljátok hát azt a várakozást, amellyel a szovjet haza fordul felétek!* Országszerte megünneplik Pavlov, a nagy szovjet tudós születé ének 100-ik évfordulóját Száz évvel ezelőtt, 1849-ben született Iván Petrovies ravlov, minden idők egyik, 1 legnagyobb tudósa, a leltétlen reflexek felfedezője. A nagy tudós születésének évfordu­lóját nemcsak a Szovjetunióban, de a népi demokráciák­ban is megünneplik. Magyarországon az ünnepségek soroza­ta szeptember 26-án, hétfőn kezdődik: a Magyar Tudo­mányos Tanács a Zeneművészeti Főiskolán Pavlov emléké­re diszülést tart, amelyen Rudas László, a Magyar Tudo­mányos Tanács tagja, a Közdásági Egyetem rektora »Tvatt Petrovies Pavlov — a harcos materialista* címmel elő­adást tart és méltatia Pavlov életmüvét. Országszerte megünneplik az üzemek! dolgozói Isa nagy orosz tudós születésének 100-ik évfordulóját. Többek kö­zött október 12-én a győri vagongyárban és a diósgyőri vasgyárban tartanak Pavolv-emlékünnepségeket. „BECSÜLD MtG BÁTYÁM AMIT MEGSZERíZ EÍBC" (K. L.) Szombaton mondottak! ítéletet felettük. Ez nz Ítélet az egész magyar nép ítélete. Rajk és bandája elvette méltó büntetését. Ezzel elmondhatjuk, hogy a Magyar Dolgozók Párlia és annak vezetője, Rákosi elv­társ ismét, — mint Nagy Fcrcn­cék. Sutyokék és Miudszontyék esetében is — eloszlatott egy vi­harfelliőt feleltünk. Amikor letartóztatásuk meg­történt, csak azt tudtuk erről a — szinte emberszámba sem ve­hető — csoportról, hogy kémek voltak. Azt, hogy mit akarlak, csak a főtárgyaláson tudta meg a ma­gyar dolgozó nép. Jogainktól, eredményeinktől, szabadságunk­tól akartak megfosztani bennün­ket. A Pari, a magyar nép ki­váló vezetői és a dolgozók leg­javának véréből vértemért akar­tak. Azok véréből, akiknek ma fehér kenyerei, bőséget, egyre emelkedő életet, szinvonalat kó­szön belünk. Tiloval szövetkezve az ame­rikai imperiaüslálc gyarmatává akarták tenni hazánkat, amely ma a Szovjetunió segítségével megindult a szoria'izmus feíé. És hogy milyen sors várt vol­na ránk, azt legjobban bizo­nyilja ez a néhány levélrészlet, P. J. elvtárs, az egyik itteni gvár dolgozója hozott Ize szerkesztő­ségünkig egy levelet. Jugoszlá­viából kapta édesanyjától és hú­gától. Fiának, aki itt él Szege den, irta reszkető belükkel a 68 éves édesanya: — >Szinte el sem hiszem azt, amit irsz fiam. Nemhogy fehér, de még barna kenyér sem volt az asztalunkon há­rom hete. Nincs finm! Tn dod, hogy mi az?: nincsI És zsírunk sincs két és fél hó­napja. A lábam csupa seb, mert mezítláb járok. Cipőin sincs, mert Tito országot épít. Kinek fiam? Iliszen rövidesen éhen halunk. Sógorodat most vitték el két hete két és fél évre bányába, mert nem tet szelt neklí a rendszer.* ü limai ii-§ül politikai iaoácsücezé testiet az egész siip felles egységét telezi ki Ax előkészítő b!zoil$ég Jelentése A kinai népi politikai tanács­kozó teslü'ct értekezlelének má­sodik napján Lin-Guhan, a népi politikai tanácskozó testü­let előkészítő bizottságának he­lyettes főtitkára részletes jelen­tést tett a tanácskozó testület Kommunista Párt Központi Bi­hires elméletét rC Pavtov °a" nvá'inirigv működé- előkészítő mun kii járói. A jcfen­sének tanulmányozása során jött lüb,'['k rá korsinka'koíó & az idealista nk «*». annakidején e ha á­világnéze'ü tudósok részéről so-j ro7^k' ho*r az ujnépipobUkai kat támadott tételeire. Kikísér-' nna«fcozó testület előkészítő telezte, hogy az állatoknál sí bizottsága arna 2 népi szerve­Ugyanugy a'z embereknél, nz megbazottaibél fog állni, öröklött reflexekkel elleniéiben amelyek támogatják a Kmi a közvetett ingerek (az étel Iá> lása. szaglása) csak akkor vá­laszlják ki a nyálat, ha néhány ál ka lommal összeknpcsolód'tak már az evési folyamattal. Eze­ket a reflexeket nevezzük felté­teles refiexeknek és ezeket az állat és az ember, éfele folya­mán szerzi meg. Pavlov a ku­tyák ezrein kísérletezte ki en­nek nz alapvelő tételnek az Igazságát. S ezzel a felfedezés •el, a pszlhikai (lefki) jelensé­gek materialista kikisérletczhe­tőségénck felfedezésével, meg­nyitotta a modern élettan útját a bonyolultabb és magasablx­rendübb idgg- és agyfolynma­zottságának május 1-én kibo­csátott jelszavait. Azt Is elha­tározták, hogy a reakciós pár­tokat és csojrortokat, azokat az elemeket, amelyek a Kuomin­tang kormányt szolgálták, nem veszik fel az u) népi politikai tanácskozó testületbe. Az előkészítő munka szeptem­beri© befejeződött. Megválasz­tották a kínai népi po üti Icai ta­nácskozó testület 662 tagját. Az u) tanácskozó testület tagjai a demokratikus pártok és csopor­tok, a népi szervezetek, a fetszar A nyugati imperialisták pórázon vezeiik a Tiió-bandát A Rude Pravo vezércikkben foglalkozik Tito kétarcú poli­tikájával. A lap a többi kö­zött czl irja: Nem titok, hogy a belgrádi amerikai, brit és francia nagykövet támadó triumvirátus alkot éa utasítá­sokkal látja el Titóékat. A brit külügyminisztérium szó­vivője nemrégiben sajtóérte­kezleten megerősítette, hogy Peake belgrádi angol nagykö­vet megbeszélést folytat Titó­val a jugoszláv kormányhoz intézett szovjet jegyzék ügyé­ben. Lálhaljuk tehát, hogy a nyugati imperialista diplo­maták döntenek affelőí, minek és hogyan kell történnie Ju­goszláviában. baditott területek népi kormá­nyai, a népi felszabadító hadse­reg, a nemzeti kisebbségek és a külföldön élő kínaiak képvise­lői. Ezenkívül azoknak a pár­tonkívüli demokratikus elemek­nek a képviselői, akik támogat­ják az uj demokráciát. A 662 küldött valóban népképviseleti testületet alkot és az egész or­szág népi erőinek tökéletes egy­ségét fejezi ki. A másik levelet buga irta. •Férjemet elvitték a bitan­gok. A gyerek egész nap sir, mert nincs mit adni neki. Ami kis kukorica volt, azt be kel­lett szo'gúltatni. Éhen dög­lött az a kis jószág is, tnni volt. Nem tudom, mi lesz ve­lünk. Semmit sem kapunbt. Édesanyám mondta, mit irtál neki. Fehér kenyeretek van, meg azt, hogy mindent lehet kapni. Becsüld meg bátyám azt, amit megszereztelek és mond meg az ottani dolgo­zóknak, hogy nagyon vigyáz­zanak arra, amit a felszaba­dulásuk óta elértek. Mi saj­nos elvesztettük, még mielőtt meg lett volna. De én bízok abban, hogy nálunk sem tart már sokáig. Nem tűrjük so­káig azt, hogy gyerekeink és magunk is éhezzünk és ron­gyokba járjunk, amikor \ai* belő'c kint. Mert van bátyámj. Ti, akik Magyarországon lak­tok, ti tudjátok a legjobban...* És viszontlátással fejezi be ío- * veiét ez a 28 éves fiatal asz* szonyka. De nemcsak ez a két levél igazolja az ottani nyomorúságos helyzetet. A levetek egész sors beszél azokról a kegyetlenkedés sekről, melyekkel Titó, Ranko­vics és priivékjei kínozzák mqg azokat, akik jogokat követel* nek. Bünük ezeknek a megkin* zotlaknnk annyi, hogy szerelné­nek szabad és boldog emberei lenni... A viharfelhő szétoszlott f«« lettünk. Kát a halílt és nyomor! hozó felhőt oszlatta szét telek tünk a magyar nép Vezére. Minden megy a régi rendjén^ Kirakataink igazolják a bőséfretlj Pénteken a dolgozók tisztessé fizetést kapnak. A napokban V nyereségrészesedés visszafizo'S* séből jutalmat toptok a legjobH dolgozók. Az élmunkísjelvénS ott csillog a boldogan és mc^ elégedetten mosolygó szociálist® munka hőseink mellén. Reggei felharsannak a gvS* rak szirénái. A Szegedi Kenderu a Gázgyár. az ujszegedi gyárali hívják a dolgozókat. Ugranak" kor Pesten a Ga.nz, a Láng. a Magyar Acél, a Csepeli WM é* az egész ország szirénái eg^i szerre szólalnak meg, várják az egyre öntudatosabb dolgozókat^ De igy van ez nemcsak nálu k, Tgy van ez a Szovjetunióban, Csehszlovákiáién, Romániában. Bulgáriában és valamennyi népi demokratikus országban. Bent a gyárakton muntove* sepnyel vágnak vissza minded ilyen ocsmány 'gaztetlre, minf amilyent Rajk és bandája tem vezeít. Magyarországon, á Szovs jetunióton, Romániában, BuI 'S" riában, Csehszlovákiában és min­denütt, ahol a dolgozóké a ha. ta.Tom, egyszerre csendülnek a® üllők, bugnas a tfépek és egfi szerro kiáltják ki a magyar nép, bíróságon keresztül a világ Ili­kéjének megszilárdítása, eredmA nveink megvédése és az egésí világ dolgozóinak érdekében! Halál rájuk!!! MagéSépkiiHek a harcok Görögországban Epiruszban a görög demo- a monnrehofasisztákat, akik kralikus haderő egységei Kasszidiari vidékén nieglá­madtak két monarchófasiszta századot. Az ellenség heves küzdelem után kénytelen voJt álLá,sait kiüi i'eni. A monarcho­fasiszták a harc közben egy foglyulejtett sebesült szabad­ságharcost szörnyű kínzások ulán meggyilkollak. Evvin szigetén a szabadság­harcosok hátrálásra késztették sulyos veszteségeket szenvedi­tek. ' SZÉP IDŐ Mérsékelt keleti, délkeleti szél, kisebb felhőá!vonulások, valószínűleg csapadék nélkül, Erös éjszakai lehűlés. A nap­pali hőmérséklet husz fok le­lelt. Távolabbi kilátások: Né­hány napig szép idő, enyh® nappalokkal, hűvös éjszakák­kai.

Next

/
Oldalképek
Tartalom