Délmagyarország, 1949. március (6. évfolyam, 50-75. szám)
1949-03-13 / 61. szám
6 DELMAUYAKUKSZAU Vasárnap, 1949 mArciua IS. AZ IDOMÍTÁS csodaja (Partizánok elbeszéléseiből) Leningrád alatt szétverték a németéhet s ennek a győzelemnek a hirc. óriási ujjonjtdst keltett a jxirti ánok közölt. A harcosok összeölelkeztek, énekeltek sapkáikat a levegőbe dobálták. A politikai megbízott fyfltésre hivta össze az osz' tagot, hogy az emberek tut'u'b-ő érzéseit mederbe terel\e. A gyűlés után a partizánok kérlelni kezdték a parancsnokot. vezesse a: egész osztagot a Vörös Hadsereg irányába. A parancsnok nem értett egyet ezzel a tervvel. Azt mondotta — iMSSon a (esttel! Ostobabaság volna, ba most puszta hebehurgyaságból akárcsak egye/ien emberünket is etveszt e'nök. A lelkek háborgása azonban olyan heves volt. bogy egy óra multán a parancsnok zavart mosollyal i y szólt; — Nem bánom hát, talán mégis fő lesz egy kis felderítést csinálni, hadd lássuk, hogy retirólnak most a Ilire, lei;. FA is indult egy kisebb partizáncsoporttal. Mindenáron meg akarták látni a visszavonuló német csopafoka'. Min_ deáron meg akarták látni a visszavonuló német csapatokat. Mindenáron és minél előbb találkozni akartak az élenjáró szovjet harcosokkal. A parti'ánok egy erdőszéb n tartottak Leningrád felé: tőlük két kilóméterre húzódott a galcsinai országút. Nem bírták megállni, bogy közelebb ne menjenek a; országúihoz. Saját szemükkel akarták látni a bomlottan menekülő ellenségei. Német tankok, tehergépkocsik szakadatlan sora vonult et a- utón. latijaként hömpölygött visszafelé az ellenség acélerejr. Gyalogság alig volt látható. Itt-ott egy-egy ka'onákkal megrakott gépkocsi iünt csak fel. Némelyik katona nöi kendőbe, takaróba bugyolálta magát. Hejnye, de jó volna beléjük ereszteni egy géppuskasorozatott — fohászkodott fel egy partizán. A parancsnok megtiltotta. hogy kö et menjenek a: nth-iz s a partizánok megint a jók sűrűjébe húzódtak. Továbbhaladva az erdőben, egy tisztáshoz érlek. Alig negyven lépésnyire egy német ágya állt előthik. Körülölte hat tüzér sürgöjád 'tt. .4 tüzérek nyilván éppen akkor kaptak parancsot visszavonulásra és most hclge-jék a légelhárító ágyat utrakész állapotba. Egy szempillantás sem teli belé — a partizánok mint egy ember ron/nt'ak rá a németekre. A .ok pedig mrgrökönyédétten még csak fegyverhez sem nyaltak. Mintery parancsszóra emelték fel kezüket és mozdulatlanul várták, mi tesz velük. A partizánok lefegyverezték a németeket, azután kérdéseket intéztek hozzájuk: — Honnan jösztök? — Melyik csapat (esthez tartoztok? Egy kövér őrmester tört oroszsággal feleit: — Légelhárító ágya — és németül mindjárt hozzátette: — hats-.áiilzcnhetes tüzérhadosztály. — Leningrádot lőttétek? — kérdezték a partizánok. — Nem, nemi — kiáltott az őrmester és vele együtt a tiszt is. — l.eningrád nem lőttük. Mi légelhárító.. Repülőgépek lőttük. — Azt se kellett volna: — bökte oda az egyik partizán, egy tizenhétév körüli pelyhes ála legényke. A partizánok kíváncsian nézegették az ágyút. Egyikük igy szólt: — Hiszen ez nemcsak repülőgépekre tud lőni, ha nagyon muszáj, lövi ez az országutakat is. A partizánok arra fordultak, amerre a messzi országút húzódott. amelyet még mindig elárasztottak a visszavonuló németek. — Bizony igaz! — dünnyögött az oszlagparancsnok — az országutat kellene munkába vennil Dc a jófene tudja, hogy kelt bánni ezzel a masinávalt fis odaszólt a német őrmesterhez — Nocsak, te Frít:mutasd mey, hogy szoktátok? AT őrmester tisztjére sandított, az pedig igy szólt: — Majd én megmutatom. A tiszt nem minden buzgóság nélkül kezdte mutogatni, magyarázni, hogyan töltik meg és miképpen irányítják be az ágyút. — Nahát nagyságos ur — szólt a parancsnok — irányítsd az országaira, hadd kapjatok ott egy kis csokoládéit A német liszt megtöltötte az ágyút és célbavéve az országutat. saját magának vezényelte: Tüzt A lövés eldördült és a lőve. dék pontosan célbatalált. Az országúton nagy zűrzavar keletkezett. A tiszt a távcsövön dl nézte: — Hohó! Pompás... telitalálat!... S bár senkise kérte,, se nem kényszeritette, megint tüzet vezényelt magának és _ lőtt. A német katonákat, főként az őrmestert ezek a lövések láthatóan izgalomba hozták. Haragos pillantásokat vetettek tisztjükre. De rászólni mégsem merészeltek. Eközben a tiszt, akft a s*'ke. res találatok felvillanyo-tak, — nagy iparkodással töltötte meg harmadszor is az ágyút. Az egyik partizán elcsodálkozott: — Tyüh, az istenfáját, az övéit kaszáljal A tiszt négy lövést adott le tgy az országútra, a legnagyobb készséggel és ügybuzgósággal. Mindannyiszor szeméhez emelte a látcsövet és megelégedetten konstatálta: — Pompást... Teli találati... Kétségtelenül szinte gépiiescn csinálta mindezt, minden gondolkozás nélkül, akárcsak egy felhúzott bábu, tisztára mini egy önműködő gép. Diszpéldá. nya volt annak a hitleri kalo. nának, amilyenekkel a Führen meg akarta hóditant a világot. Felféllen Is keli ífo!yeiezíe!íii a Illára leoyre foüosifé vásárlgazolványt Az elmu't évek során sok panaszra adott okot, hogy a MAV jegykezelői a hazafelé utazó vá sárlátogatók féláru jegykedvezményét nem ismerték el. Az ok az volt, hogy az utasok elmu- lasztották vás.árigazolványukat a kiinduló állomáson, ezt követően a vásárlátogatás alkalmával, végül a visszautazás előtt a budapesti pályaudvar jegypéztáránái lebélyegeztetni. Az igazolványok szabályzata pedig ezt feltétlenül előírja. Kérjük lábát a március 23-án Budapesten megnyíló Mezőgazdasági Kiállítás és Tenvészállatvásár látogatóit, hogy útnak indulásuk előtt feltétlenül keressék fel a vasúti állomái forgalmi irodáját és a vásárigazolványt pecsételtessék le. Csak ilymódon vehetik igénybe a félára jegyet, a 33 százalékos kirándulási kedvezményt, valamint a budapesti szállodákra, fürdőkre, szórakozóhelyekre és színházakra szóló utalványt. Az utazók saját érdeltükben figyeljél: a rádió hírszolgálatát is, mert a fontos tudnivalókat a rádió is sugározza. Hirdetmény A lovak számára a fedeztetés 1949 március 1-éii megkezdődött: Természetes fedeztetési állomások: Szeged-Alsóközpont (8 ménnel), Szeged-Ruzsajáras (4 ménnel), (Vecsernyés Vince tanya, Csowa 493.), Szegcd-Várostanya (4 ménnel), (Brukner tanya), Szegcd-Felsőküzpont (8 ménnel), Szeged-Csengeic (i ménnel), Minden állomáson vannak magvar félvér, arabsés gidrán mének. Mesterséges fedeztetési állomás van Szegeden, Ilókusi fekeleföldck 25. sz. alatt 4 ménnel, amelyekből 2 magyar félvér, 2 arabs. Itt a fedeztetés kizárólag mesterséges megtermékenyítéssel történik. A mesterséges megtermékenyítő állomás körül tG—20 km-cs körzetben lakó gazdák tenyészkancáikat csak itt fedeztethetik be. A 16- 20 km-es körzetbe Szeged Ixelterülele, a Szeged körfili telepek, Újszeged, Szontmihálylelek, Fekeleszéf, Büszke, Domnszék, .Szntymaz, Kiskundorozsma. Tápé és Algyő tartozik. A mesterséges megtermékenyítő áll imá-ou csak délelőtt van fedeztetés. A természetes fedeztetési állomásokon az alábbi időkben lehet fedeztclni: Márciusban: délelőtt 9 óra 30 perctől 11 óráig, délulán ÍJ órától 15 úréiig. Áprilisban: délelőtt 9 óra 30 perctől 11 óra 30 percig, délután 14 óra 30 perctől 16 óráig. Májusban: délelőtt 8 óra 30 perctől 11 óráig, délután 11 óra 45 perctől 13 óra 45 percig. Junlusban: délelőtt 8 órától 10 óra 30 peréig, délután 15 óra 15 perctől 17 óráig. Ugy a természetes, mint a mesterséges fedeztetés ingyenes. Szeged, 1949 március 10. Polgármester. TTirclctmény. Közhírré teszem, hogy március 13-án délután f> órakor Újszegeden, Főfasor 17— 18. számú épületben az Ujszege<l-alsótisza.parti öntözésről dr. Somorjay Fereno kisérlet.ügyi igazgató, az ujszegedi öntözési tervek megvalósításáról pedig a Vízgazdálkodási Hivatal mérnökei tájékoztató szakelőadást tartanak. Felhívom az érdekelteket, hogv az előadáson feltétlenül jelenjenek rncg." Polgármester. ntuletmény. Az 1949. évi traktor-, traktoreke- és eséplőjavitúsi hitelek folyósítására vonatkozó részletes hirdetmény megtekinthető a hatóisági hirdetőtáblán, Bérház kapu alatt. Polgármester. HIREK SZÉL Mérsékelt délkeleti, déli szA, felhőátvonulások, nyugaton néhány helyen kisebb havaseső, a hőmérséklet egy-két fokkal emelkedik. HIRDESSEN a Délmagyarország <an NAPIREND Vasárnap, március 18. Nemzeti Szinhái délután 8 órakor: Vitézek és hősök, /ütés »M«-bérlet 6. Este 7 órakor: Trubadúr. Bérletszünet. Belvárosi Mozi 4, 6 és 8 órakor: Micsurin (A kertek varázslója). Széchenyi Filmszínház 4, 6 (Ss 8 órakor: Negyedik periszkóp (Párbaj az óceánon). Korzó Mozi 4, 6 és 8 órakor: 15 éves kapitány. Mu/eurn nyitva: hétköznap •J-tői 14 óráig, vasár- és ünnep, nap 9 tői 13 óráig. Somogyi könyvtár nyitva van hétköznapokon 9 órától 19-;g. Egyetemi könyvtár reggel 4 órától este 7-íg VUD ovitva hétköznapokon. Szolgálatos gyógyszertárak: Apró l. k. dr, Apró U.: Aossutb C.-sugárul 59. Nyf;assy A. örök. k Bokorné: Kóuat-körut 22. Ur. Kotsts J endréné: Földmüves-idca 17 frankó Andor: Uugontcs-lér 1 — Felkérem a város lakosságát. hogv március 14-én és 15én az 1848-as forradalom 101. évfordulója alkalmából a házakat lobogózzák fel ós kirakataikat díszítsék ki. Polgármester. — A* MSzMT helyi csoportja felkéri Szeged sakkbajnokságának első 35 helyezettjét, hogy Szantszlov nagymester szimultán mérkőzésére jelenjenek meg az MSzMT székházában (Vörösmarty-utca) vasárnap reggel fél 9 órakor. — A KUNBAJA! MNDSz szervezete nagyszabású ünnepkeretéhen zászlót avatott. Az ünnepségen Deák István mondott beszédet. A műsort az úttörők szolgáltatták, A zászlóavatáson a bácábokodi MNDSz n?>gy csoporttal képiselte magát. — A DOLGOZOK Klubjában vasárnap délután fl órakor dr. TreneaénvMValdnphel elvtára Petőfirőt' tart előadást. — A DÉFOSz ujszegedi szervezete vasárnap délulán fél 5 órákor értekezletet tart az ujszegedi kultúrházban. Az értekezleten a termelési és öntözési kérdéseket tárgyalják meg. x Ipnrosok figyelmébe! Hétfőn este 8 órakor tartjuk március 15-i kulturesténket az ipartestület nagytermében. Belépés dijtalan. Minden kisiparost, szeretettel váx a KIOSz titkárság. — A KiOSz SZÍNPAD januárban megtartott bemutatkozó előadása után március 19-ért, szombaton este 7 órai kezdettel tartja változatos számokból ú'l' műsorral tánccal egybekötött előadását az ipartestület márványtermében. A kisiparosok kuFurgárélája czalkalommal Tömörkény István >Rarlanglakók« cimü színjátékát, több egyfelvonásost, szavalatokat és énekszámokat adnak elő. Műsor ulán tánc következik. x llé'zíWság. Dr. Bukovinszky László női klinikai orvos és Csernők T.iii március 12-én házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — KISIPAROSOK ADÓBEVALLÁSA. A KIOSz helvi csoportjának titkársága felhivja a kisiparosokat, hogv adóbevallásukat március 14-ig nyújtsák be a KIÓSz titkárságánál. * Mint ismeretes, az adózás mérvit a KIOSz keretén belül alakítandó adóvéleményező bizottság véleményétére alapján állapítják ineg. — A DÉFOSa ujszegedi szervezete március 13-án, vasárnap délután fél 5 órakor a kultúrházban gyűlést tart, melyen az aktuális tavaszi munkáiéról és az öntözésről lesz előadás. - A SZEGEDI KISIPAROSOK március 15-1 ünnepsége. A KIOSz szegedi helyi csoportjába tömörült kisiparosok hétfőn este 8 órai kezdettel Horváth Mihály-utcai székházuk márványtermében ünneplik meg március idusát. Az ünnepségen szerepel a KIOSz énekkar és a KIOSz színpad, amely a »Szabadulás« cimü egyfelvonásos színdarabot adja elő. azonkívül szavalatok, énekszámok szerepelnek a műsoron. - RF.NCZÉS FERENC a szegedi Kenderkisérleti telep vezetője izgatott a népi demokrácia s annak egyik intézménye ellen. A telep napszámosaival rosszul bánt. A népbiróság kétévi börtönre, ötévi politikai és hivatali jogvesztésre itéile. - MÁRCIUS 15-ÉN délelőtt 9 órakor az összes DÉFOSztagok a Kossuth Lajos sugárul 25. szám alatti DÉFOSz helyiségében gyülekeznek, ahonnét • felvonulásra kiindulnak, x Tánctanfolyam kezdődik a Postásotthonban szerdán eato 7 órakor. - A Magyar Szabad ágharcos Szövetség Nagyszegedi Központ tagjai március 15-én délelőtt fél 9 órakor gyülekeznek a szövetség hivatalos helyiségé, ben (Tisza Lajos-körut 79). A szövetség tagjainak megjelenősó kötelező. - AZ UTOLSÓ szó jogán is izgatott a demokrácia ellen Turfl Antal szegcdi lakos, aki tevékeny tagja vott a Szabadságpártnak. A népbiróság báromévi börtönre ilélte. - A HÍRLAPTERJESZTŐ szakcsoport március 15-én délután 6 órai kezdettel a móravárosi kultúrházban műsorral egybekötött emlékünnepély t rendez, melyre a szaktársakat és az érdeklődőket szeretettel hívja és várja a Vezetőség. x Ilirdetmény. A terehaJmt, matyontuli. hattyasí és zöld. fáskuti gazdaság március 13-án, vasárnap d'lután 3 órakor a Vőneki-vendéglőben (Földműves-utca 7) mezőőrfogadó g-yii lést tart, melyre az érdekelt gazdákat és mezőőrnek jelentkezőket meuhivja az elnökség. - KISTEMPLOMTANYAN vasárnap tartják meg a Földmúvésszövet kezet és a Ilangya fúziós gyűlését. A dolgozó parasztság örömmel várja a két szövetkezet egyesülését, annál is Inkább, mert a Hangyából kiszórták az ott élősködő és uzsoráskodó kulákokat. x A* Tzr- Nőegylet ma dél. után 5 órakor Purira ünnepélyt •endez a gyermekeknek és szu. löknek sok meglepetéssel. Margit-ulca 20. - A SZŐREGI MNDSz vasárnap délután 3 órai kezdettel nagyszabású műsoros nőnagvgyülést rendez a Rádó-félc vendéglőben. x Házasság. Sebestyén I»t. ván oki. építészmérnök és Teöreök Gabriella orvostanhallgató házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) — SZENTMIHALYTELEK dolgozó parasztsága a DÉFOSz utján közölte Ujgyálával, hogv mezőgzadaságí verseny felhivávásukat elfogadják és a tavaszi versenyben öntudatos, jó munkával a legjobb eredményeket igyekeznek elérni. - A SZÁLLÍTÓ éf rakodómunkások * szakszervezetének szegedi csoportja a Szabad Nép házépítésének javára 61 forintot adonriuivozott.