Délmagyarország, 1948. január (5. évfolyam, 1-25. szám)
1948-01-28 / 22. szám
A bőripara munkások a SsaftaRCsbamisitó Zsurtto János ipari09a ós vagyona elkobzását köve sük A magyar bőripari munkások szabad szakszervezetének szegedi csoportja hétfőn taggyűlést tartott. T.eszi,ák János, a bőripari munkások országos főtitkára beszédében rámutatott arra, hogy a kollekliv szerződést a bőripari munkások érdekeit figyelembe véve kötötték meg. A normában dolgozók ma előny üsebb helyzetben vannak. A továbbiakban az Anyag- és írhivatalnak az an.vagelosztás körüli visszaéléseire mutatott rá és megállapította, hogy a munkaközösség hoszszu hónapokon keresztül semmit sem telt ez ellen. Leszták János beszédéhez többen hozzászóltak a nagy—sssra számú hallgatóság sorai közül. Ezután a szegedi bőripari munkásság egyöntetűen olyan határozatot fogadott el, melyben elitélik Zsurkó János fasisztamultu cipőgyárost, aki papírral készített rossz minőségű cipőket hozott forgalomba. A demokrácia nyújtotta lehetőségekkel visszaélve, a munkásságot megkárosította és ezért követelik, hogy Mák Józseffel együtt a legszigorúbban büntessék meg. Zsurkó János iparjogának megvonását és vagvonának elkobzását követelik a közösség javára. Felkérik a munkásbiróságot, hogv követelésüket tegye magáévá. Ssinháx •Film •Művészet I Pénteken este mutatkozik bo, a Nemzeti Színházban a román hadsereg 200 tagu központi énektánc- és zsneegyüttese A román kormányküldöttséggel Magyarországra jött román kntonamüvészek kedden és szerdán Pécsett vendégszerepelnek, majd csütörtökön különvonatukkal Budapesten keresztül érkeznek Szegedre. A rihgviiirü kullurcsoportot 21 óra 25 perckor az állomáson honvéd- ós renoőr-diszszakaSzok várják s a polgármester és Fchórvárv Béla ezredes, a I- honvédkerűlct parancsnoka wopdanak rövid fnlvözlőheszédet. A 'vilvaudvaron a pártok és egyéb szervezetek küldöllsé- i gcin kívül" az, üzemek dolcrozó' c -i* I ,*s képviseltetik magukat. Az első előadást másnap, pénteken tartja az együttes a szegcdi Nemzeti Színházban, este 7 órai kezdettel. A Dolgozók Színháza vezetőinek sikerült a román művészek vendégjátékát bérleti cslként lekötniük. Az előadás elölt a kerületi parancsnokság ncv előoszt álvának vezetője és a színház főtitkára üdvözli majd a vendégeket. Szombaton délelőtt 11 órakor ingyenes előadás lesz az üzemi munkásság számára, délután 3 órakor pedig az ifjúsági előadások keretében tép fef a művészegyüttes. Este 8 órakor a kerületi parancsnokság ad díszvacsorát a vendégek tisztelőiére a Rafray-étteremben. Vasárnap városnézés következik, este jinnepi díszelőadás, utána pedig az operahál közönségével együtt szórakoznak román vendégeink. Uélfftn á hajnali órákban utazik haza a kalonaegyüttes. A Dolgozók Színháza és az ifjúsági előadás megváltott jegyei érvényesek a román vendégművészek előadásaira. A díszelőadásra jegyek elővételben a színház pénztáránál válthatók. Ujabb íga7Qítihi70(fság afaftul S?enedcn A hárem testőr • (Isbemnlalnta a szegedi Nemzett Szinházhitn A szegedi Nemzeti Színház müsorpoMtikáját a bizonytalanság és a végleteik között való hullámzás jellemzi. Ezt bizonyítja a "Váratlan vendég* és a »r.ear király* után színre kerülő dramatizált > Három testőr*. Az irodalmi szempontból másodrangú »hirességü« id.Dumasrői már Mircconrt állapította meg, hogy "irodalmi gyáros*. Dumas a francia romantikusok egyik legjellegzetesebb "kart pour Part' képviselője. Aint az -elit* romantikusoknál szin, nála rikitó szenzáció, ami "olt művészet, ilt hatásvadászat. Annak ellenére, hogy a »Három lestőr* »[ör'éne!mi regény*, hiányzik belőle a történelmi levegő, a jellemrajz és a bonyodalom léjektani megokolása. Semmiféle nemes erkölcsi, társadalmi vagy ogyéh cél szolgálatába nem álliibató és ezt dramatizálta Barsi Ödön elfogadható formában. Ila már a szerző nem adott jellemrajzot, őszinle örömünkre legalább a színészek kísérellek meg, hogv életet vigyenek a figurákba (sajnos legtöbbször csak külső eszközök álltak a rendelkezésükre); ezen a téren hősi és elismerésreméltő munkát végeztekr Deák Sándor, Moóry Lucy, Renkő Miklós, Bakos Gyula, Kenesscy Ferenc, Patakv Jenő, Gáti Pál és Danis Győző'. Barsi Odőn rendezése, sok technikai kívánnivalót hagyott maga ulán. Bozó Gyula díszletei — a szegényes eszközök ellenére is — hatásosak voltak. rt- gy* AZ Élénk déli, felé kisebb eső, H i t « h " "• " • "waMnn ENYHE II) d TOVÁBB TART délkeleti szél, felhős, párás idő, többaz enyhe időjárás tovább tart. NAPIREND Szerda, január 23. Nemzeti Színház este 7 óra: kor; Három testőr. A-bérlet. Széchenyi Film szin ház fdi 4, fél 6, fél 8: A holnapért élni kell. Széchenyi Híradó Mozi fél 10 órától fél 2 óráig folytatólagos előadások. Reivárosf Mozi rél fél 8: Ignátz, az ezr d Korzó Mozi féi 4, 8: Tárzan diadala. 4, r«i 5 kedv nce. tál 6 és fél Muzeum képtár szeH osztály nyitva és ősrégé9-1 óráig. czeiott j x Kprékpárgmnlt dolgozóknak heti részletre is szállítunk. Mnrkovics műszaki üzlet Szeged, Tisza Lajras-körui 44. Munkaadói igazolványt ké rünk. i. noiiappni beszámoltunk róla. hogy megalakult Szegeden a központi igazolóbizottAig a még hátralevő igazolások tebonyolil ásóra. Ez a bizottság — amelynek jogi képesítésű tagja: dr. Gál Tivadar elvtárs -- azóta igen nagyszámú igazolási- eljárást hajtott végre, igy a többi között két hónap alatt IfiO nyugatos ügyét vizsgálta ki. Az igazoló eljárások minél előbbi befejezése érdekében nzorívm szükségessé vált. hogy még egv i gazol óhizoltságot állítsanak fel Szegeden. A koalíciós pártok és a szakszervezetek már meg is kapták az értesilést, hogy küldjék be ide egy-egy tágjukat, a bizottság jogi képesítésű tagjává pedig dr. György elvtárs, h. polgármestert nevezték ki. A II. számú igazolóbizottság rövidesen megkezdi működését, hogy a még hátralévő körülbelül 1000 igazolási kérelmet minél clőh'n átvizsgálják. Ma este íét 8 órakor lesz a Collegium Musicum bérletsorozatának kamarazenekari hangversenye a Zenekonzerva I órium ban. K özremüködik Ag Magda (zongora) és a Nemzeti Színház zenekarának tagjai. Vezényel: Géza. Jegyek 2—G a Zenekön zrrvatöés este a pénztárSzatmári forintig riumban Jiál. Egyetemi könyvtár: nyitva 8-7 óráig Somogyi kőayytár: nyitva 9— 7 óráig. ixaltflafM gyégy»i«Tfíra*:s Barcsay Károly: Tisza Lajoskőrut 32; Bulcsu Barna: Kálvária-fór 7; dr. Lőbl őrök B. Lázár Jenő: Kiebelsberg-tér 4; Selmeczi Béla: Somogyitelep IX. utca 489. szám * üélmagyabonstag haditoge lyszolorsíaU Levelek h Jambrik Géza Fcrencnépek Szeged, Szilléri-sugárut 3. és Péter Iloná•. t , nak Szeged, Délibáb-utca 10. I Kemenczel József 159/10. Ivemenczel Józsefnéiiek Szeged, Retek-utca 29a. A levelek át-1 vehetők, vagy levélbeli jelentkezés utján megkaphatok a Magyar Kommunista Párt I » difogolyirodájánál Budapest, VI., Ö-utca 12. — Februárban közgyűlés. A város törvényhatósági bizottsága nejedért rendes közgyűlését február 5-én, csütörtökön délelőtt 40 órakor tartja meg a városházán. — Tárgyalják a hároméves tervet. Ismeretes, hogy Szeged hároméves tervét a város közgyűlése elfogadta és azóta már a város vezetősége több fontos részlet megvalósításának hozzá is fogott. Budapesten az Országos Tervhivatal ma tárgyalja a város életében ezt az igen fontos tervet, amelynek lényeges pontjaiban kétségtelenül nem lesz változás. FEBRUÁR 7. JELMEZ EST A SZAKSZERVEZETBEN — A Szovjetunió képekben, A Magvar-S-zovjcl Müvelődé~ si Társaság, Klauzál-tér 3. sz. II. emeleÜ helyiségeiben !öhb mint 309 képen túrul a néző szemei elé a Szovjetunió művészeiének, kultúrájának rohamos és szinte liiheteilen 3 Belváros* Moz< I Szerdától péntekig FKRNF.NDF.L nz ulolórhetcllen nagy mulattató briltiáns filmje: lej®! Átie, az ezred kedvence a legjobb katonai vígjáték. HÍRADÓ. Fél 4, fél 6 és fél 8 érakor. LLJF.RB. LE.il? B15 AZ ARAKKAL! Sertészsírt, libahájat, hust, aprólékot, serléssznionnát, felvágottakat, kenyeret tehető legolcsóbban UNGAR élelmiszeresarnokhnn, Mikszáth Kutca, vásárolhat. i.p nainos cs szhho iitunium K : fejlődése az utolsó 38 évben. 7 í V ™ r,™ A fényképek ezen hosszú sorozatát csütörtökön, január ón délelőtt 11 órakor nyílják meg az érdeklődő, közönség rendelkezésére és február 1-én délután 5 órakor zárul a kiállítás, amely naponla 9 órától délután 5 óráig tekint1 helő meg. Belépődíj nincs. Minden érdeklődőt szívesen lát a vczciőség. Hol szőve?és sefyemuidonságok BYöRFV-nél Klouzdi térS. UoUBloch£TSőr cég ÁiiMf}Ű HiLUláS vásár FEBRUÁR 7. JELMEZ EST A SZAKSZERVEZETBEN mini a szép'ány szám paprikája! aSZTGLÖSMESTEREK B'JTORSSHRHQKS ***** mm szenös3éhy! gézfl és társri 000QM!0S-T£R 11. szeged.telefom 1-21. •gswbt&am áaa.y.awmb'ksgasa JÖNNEK A Kalózok {Meghívó A Szegedi Dohánygyár hulturtermében január] ihónap 31-én a ftelyi Ualtargárda miisorral egybekötött Farsangi bfs'o! rendez Kereskedelmi alkalmazottak Farsangi bálja aHuiujáría termeiben január hónap 3l-én Mnghivé rá Isíylginylia a szahc.opor.' hc?risrgébon és a Kct.J alk. Sttvntkatelénél valamint azj IZSÁK sz- gedi üzleti ben. Mindönkii sjerolollfl vár a Sülül Rendezőség I Rvggrlig tánc l| fizessen elő a Oélmaevarországr^ 1 — A Szegedi Cgyvédi Kamara és a Jogászok Szabad Szakszervezetének szegedi tagozata előadássorozatának második előadását január 29-én, csütörtökön délután 0 órakor tartja az Cgyvédi Kamara nagytermében. Előad: dr. Szilbereki Jenő Szövetkezetek és szövetkezeti jog cjmmel. FEBRUÁR 7. JELMEZ EST A SZAKSZERVEZETBEN x Orvosi hir. Az OTBA főorvosi hivatal közli, hogy * IV. körzet igényjogosultjainak fogorvosi teendőit február 1-től dr. Várnai Dezső fogszakorvos, Margit-u. 3. látja el. x A Szegedi Állami Nemzeti Színházban a szegedi rparleslület kedvezményes előadása január 3í-én es'te 7 órakor kis gróf* operett- Jegyek 10 fillértől 4.50 forintig a h ólgy bizottság ta gj a in ál „vagy az ipartestületben kaphatók. Megalakul! az ország e.'sfi szövetkezeit iskolája Hároméves tervünk' egyife legfontosabb feladata, hogy szövetkezeti rendszerünk kiépítésével niegerő: itse gazda--* sági helyzetünket. Ennefex^' azonban elengedhetetlenül szükséges része a szövetkezeti nevelés megvalósítása, amelynek első állomásaként üdvözölhetjük az orszigosszövclkezeti középiskola megalakulását. Ez az iskola február 4-én nyílik meg Pestszenterzsébeten és reméljük, Szegedről is löbb hallgatója lesz. A szövetkezeti gazdálkodáshoz szjtkségcs gazdasági szaktudást, szövetkezei ügyekben, gazdasági kérdésekben való jártasságot sajátíthatnak el itt a tanulók 4 éven keresztül. A szövetkezeti iskola sikeres elvégzése az egyetemekre, főiskolákra való felvételre jogosít. A legmagasabb tandij 50 forint, do számos díjmentes helyet ii biztosítanak, sőt a jó előmenetelnek havi 200 forint ösatöndijat is kaphatnak. A felvételi kérvényeket jannfs 3t-íg kell benyújtani a szövetkezeti minisztérium nevelési osztályára: BudapesJ, Szabadság-tér 17. A pályázók, korhatára 18 év és a felvételi, kérvényhez tartalmas életra jzot is mellékelni kell. Már most tucfja meg mindenki! Csütörtökön iámét játsza a KORZÓ MOZI a !egsz.tvhezszólóbb megyar filmet TOMI a meg fagyot I hy8yr18íí A színpadi részben minden előadáson személyesen fellépnek iPfCfIY GÍZ1 (TOMI) és ! ÁDÁM KLÁRI (SIJTVT) a film egykori gyermekszereplői. i Jegyek elővéícltoen már | vátthalék! 'JUSS, WWKWM