Délmagyarország, 1946. október (3. évfolyam, 219-245. szám)

1946-10-06 / 224. szám

6 DÉL'MAGYARORSZÁG VASÁRNAP, 1946 OKTÓBER 6. pafitbimfek Pártnapok a kerületi 6a 6sémi Mervoeitkbeo Tárgy; Az MKP harca a magyar népért a II. és III. kongresszus között. Október 6, Vasárnap: Kecskéstelep, 3 óra, Gerge:y A. Október 7, hétfő; Munkásszövetkezet, 5 óra, Téglás J. Minden kerületi és üzemi pártszer­vezet kádervezetője hétfőn, október 7-én, délután 6 órakor feltétlenül je­lenjen meg Arany János-utca 2. sz. alatti^ székházban. Megjelenés kötelező. A rendezőgárdavezetők hétfőn, 7-én délután 6 órakor értekezletet tartanak. Megjelenés kötelező. Szegedi Kompassz A közeljövőben csakugyan hézag­pótló könyv jelenik meg. A „Szegedi Kompassz" magába foglalja az összes szegedi hivatalok, iparosok, kereske­dők, vállalatok, vendéglők, kávéházak, szállodák, orvosok, ügyvédek, mérnö­kök, stb. jegyzékét, szóval mindazt, amiro a Szegedre érkező utasnak, üz­letembernek szüksége lehet. Különös fontossága lesz e kötetnek most, ami­kor megnyílnak a határok és Szeged idegenforgalma megnövekedik. A „Sze­gedi Kompassz" szerkesztő bizottságá­nak élén dr. Enyedi Károly áll. Kérjük az érdekelteket, hogy a Kompasszban való részvételüket lev, lapon Szeged, Oroszlánra. 4. L em. 9. alatt bejelenteni szíveskedjenek. Ifjúm uuká&ck! Paiftsztiijak 1 Di&kok! Október t-áa léi 11 érakor a BeUeiost Moslbaa Ifjúsági nagygyűlést iehut*bek Ntfcytztgcd utn tkit.j, m .íjis. g> síuvmtei Okiékar 6 1a l*t)lak hitet saal>ad**gka>c«» mártírjaink meilclit MAGYAK DEtoOKRAHhUS SZOCIÁLLiEiViOKRATA IFJUbÁGl sZÖVETbÉG lFjUaÁGI MOZGALOM NEF1 IFJU&Aül SZÖVETbÉG SZAKbZLRV. ZEil iFJUmUNKAj es TANONCMOZUALOM A Szakszervezeti Bizottság felhívja az összes szakmai elnököket, titkáro­kat és pénztárosokat, hogy október hó 7-én, hétfőn délután 4 órakor értekez­letet tart Megjelenés kötelező. A Hírlapterjesztő Munlcások Szak­szervezete október 7_én délelőtt 11-kor taggyűlést tart a szakszervezeti szék­házban. Fogorvosok szakcsoportja október hó 6-án (vasárnap) délelőtt fél 11-kor a szakszervezet helyiségébeYi taggyűlést tart (Dózsa Gy.-u. 9). A Husipan Munkások Szövetkezete október 6-án, vasárnap délelőtt 9 óra­kor értekezletet tart a szakszervezeti székházban. A Malomipari Munkások Szakszer­vezete október 6-án, vasárnap délelőtt 10 órakor taggyűlést tart a szakszerve­zeti székházban. A tcxtilszövő mesterek október 6-án délelőtt 10 órakor taggyűlést tartanali a szakszervezeti székházban. A papucsosmunkások október 6-án, vasárnap délelőtt taggyűlést tartanak a szakszervezeti székházban 9 órakor. Az összes kisipari cipészmunkások október 7-én, hétfőn délután 5 órakor taggyűlést tartanak a szakszervezet székházban. Az Édesipari Munkások Szakszer. vezető október 8-án, kedden délután S órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházbán. Megjelenés kötelező. A husipari munkátok szövetkezet® vasárnap délelőtt 9 órakor ertekezle­te; tart a szakszervezeti székházban. A lamunka?ok szakszervezete i'ei­hivja hátralékos ragjait, hogy a tag­dijakat a legsürgősebben rendezzék, mert tuenkezó esetben tagsagukat ej­vesztik. pénztári órák: szomoa^ dél­után 3—6-ig és vasárnap déíeíőtt 9—12-ig a Hétvezér-utca 9. szam alatti Munkásotthonban. PORZOL befózöszerek Szeredainál Cserzy Mihály-o. 3. Kárász-utca 10. sz* Mindennemű növényi olajokat (emberi használatra nem alkalmas növényi olaiat is) legmagasabb áron veszünk tU r - * sza ppanüzem Tlape közvágóhíd Teiefon 395, APRÓHIRDETÉSÉ* r FOGLALKOZÁS I MAJOR Ákos gyorsíró iskolájában bktober 7-6n Új gyorsirési-gépirási tan­folyam kezdődik. Belratás egész nap. Bocskay-u. 4. Mintavago szabász, doppiizó ci­pészinumia-'OK ícive ikonra. aoay c­pögyar, LengyCi-utca 26. ÉPÜLETEK, lakásuk, tetői; helyre­állítása: építőmesterrel, Retek-u. 43. Dijiaian költségvetés. Olcsó árajánlat. MEG csak pár napig készítek 1 drb 24x36 mm nagyságú xenykepet 1 fo­rintért. Nagyítsa z forrni. Brunner fényképész a rokusi templom mögött. PERFEKT gél)- c*s gyorsíró lány bár-: milyen irodai munkái váűaL Ju szá­mou.o jelige re. ÖRA, ékszer javítások olcsóin és pon­tosan készülnek Scunoczky órásnál, Kölcsey-u. 3. Fonyóval szemben. KERESEK egy magányos idősebb, vagy fiaunabb kertészt, aki a faiskola :etopitesben és kezelésben, valamint a paianta nevelésben jártassággal bir, — teljes euatással és rendes fizetéssel. Górós János Ujszentiván, Arpúd-utca 129 sz. BUDAPESTI müstoppoló beszövései kifogástalanok. Szolid árak. Korona­utca 5 szám. RAD10, villany javítás, eladás legju­tányosabban Szemmáry Ahdoriiál, Kos­suth Lajos-sugárút 10. MINDENEST jó bizonyítvánnyal ke­resek. Deák Fercnc-u. 4/6. Petőne. CIPESZSEGEDET felveszek, jelent­kezni hétfőn reggel Bodónó, Mérei-ut­ca 6/b. MINDENES bejtu-óncnak ajánlkozik perfekt föaőno é\-es bizonyitvánnyaL Cim Bokorra 17. Farkamé. . FIATAL mindenest felveszek. Dr. Bácskai, Margitra. 12. EGY vüágvcvő szuper rádió olcsón eladó. Kossuth-utca 25 I. e. 1. I ADÁS-VÉTEL I 350 cm3 James angol és 100-as Cse­pel motorkerékpár, vizsgázott ak eladók. Francia-u. 13/a. ELADÓ két ágy, két éjjeli szekrény, egy konyhaki odenc és egy női télika­Lát Borbás-utca 25. ELADÖ egy használt és egy teljesen új hálószoba bútor olcsón. Sándorra. 49 szám alatt 3 + l-es modern szuper rádió el­adó. Maros-utca 41. EGY mély gyermekkocsi eladó So­mogyitelep II. 53. 30 HP Forzon-traktor családcu okok miatt sürgősen eiadó. Vörös Péter Kistelek­, ELADÖ 7 méter 180 széles zöld bé­' kobeli minőségű billliárd-posztó. Meg­tekinthető a kiadóhivatalban. ÖTSZÁZKILÖS mázsa, négykerekű kézikocsi, hordók, íróasztal, rekamié, szekrények c.aaóiu Attila-u. 20. RENDELÉSRE készült 2 új paraszt kocsi eladó forintért vagy átszámított értékű mustért. Megtekinthető Dorozs­ma, Kürt-utca 12. kovácsmesternél. LECEK, ablakok, ajtók, vályog el­adó. Újszeged, Szökelysor 10. Kukori­cát; veszek. KOMBINÁLT szekrény nagyméretű uj eladó. Kocsia József műbútoraszta­los, Pusztaszeri-u. 8. EGY jóáliapotban lévő karikahajós varrógép eladó. Hóbiártbasa-utca 2/b. FÉRFI átmeneti kabát, őszi kabát keveset használt, eladó Kálvária-utca 48 sz. emelet. ZOMÁNCOZOTT tűzhely eladó. Par­tizánra. 2. emelet, divatszalon. VARRÓGÉP eladó Szent László-ut­ca 4,'a. VESZEK használt .Rapid" kötő ké­szüléket Cserzy Mihúly-utca 27. CIPÉSZ stoppoló, foltozó gép eladó. Szekeres-utca 10. 2 FÁZISÚ 110 vvoitos villanymoto­rok eladók. Érdeklődni a Párisi Áru­házban. ELADÓ békebeli nem használt szép futószőnyeg 4 m 20 cm, Bokorra 13. BONTÁSBÓL kikerült jó minőségű tégla eladó. Érdeklődni volt Back ma­lomnál SZEMÉLYAUTÓ, Opcl-Olympia, csa­ládi okból oicsón eladó. Moszkvai-tkrt 26/b. HANGOS MOZIGÉP eladó, vagy közreműködő pénzes társat keresek. Római-kőrút 28 I. em. CSEPEL varrógép, könyvszekrény, Íróasztal, sezlon eladó. Pusztaszeri-utca 8, emelet ELADÖ kisebb üukos üzletberende­zés és mákdaráló, Tápé, Dózsa-ut 114. 750 Zündap terepjáró motorkerékpár eiadó papírokkal ellátva, érdeklődni le­het Szelgrád János Szeged, Alsóközi pont EGY szép konyhabútor ós eggj 6 csöves Telefunken rádió zeneszekrény­be építve jutányos áron eladó. Csaba­in 36. üzlet. lCO-as NSU motorkerékpár jó álla­potban eladó. Szent György-utca 14. FELÖLTÖ, sötét öltöny, esőköpeny eladó. Tisza Lajos-körut 22. I. em. 5. ELADÓ gazdálkodónak alkalmas ház azonnal beköltözhető. Padolt szobák, villany bent, 4 lóra istálló Lomnici­utca 99. ÁGY, íróasztal, könyvállvány, álló­fogas, üstház eladó. Boldogasszony-su­gárut 41. ELADÓ egy uj üvegajtó tokkal, egy jó állapotban levő tűzhely és egy kecs­ke, Vajda-utca 23. ÁGYAK betéttel, egy szekrény és egy csillár eladó. Bccsi-körut 2. KIFOGÁSTALAN női kerékpár gu­mi nélkül és gyermek járóka eladó. Dália virágüzletben. RÉZ ÜST 65 1., 250 h kád csavarral, egy férfi rövid fekete télikabát és egy öltöny férfiruha eladó. Érd. vasárnap 8—12-ig. Távolra 1. Alsóváros. FENYÖFADESZKA, 40 db 4 méte­res eiadó. Molnár-utca 9. JÓKARBAN levő fehér mély gyer­mekkocsi és egy ebédlőcsillár eladó. Bocskay-utca 6. I. 8. KÁPOSZTÁS dézsák 100, 150, 200 li­teres és 200 L vashordó eladó. Tompa­u. 20. 15 SOROS vetőgép eladó. Érd. Do­rozsma, Attila-u. 2. RÁDIÓT üzemképeset keresek meg­vételre. Készpénz jeligére a kiadóba. DKW 200 cm3 motorkerékpár oldal­kocsival eladó prima állapotban. Ko­váts, Csongrádi-sugárut 3. EGY erős nagy mázsa eladó. Párisi­körut 31­HERÉT, szalmát, kukuricaszárat, cék­lát és polyvát vesz Damner László, Te­leki-u. 1. TÉLIKABÁT prima fekete, ezüst­róka gallérral és muffal középtermetre eladó. Kölcsey-utca 10. I. 7. EGY legfinomabb hosszú női pézsmái bunda eladó. Polgár-utca 1. Házmes­ternél. I LAKÁS I RENDES fizetőnek bútorozott szoba kiadó, fehérnemű javítást vállalok. Várszeeiné, Boldogasszony-sugárut 25. HÁROM szobás lakásomat elcserélem kétszobásért. Báró Jósika-utca 14. II. ajtó 17. BÚTOROZOTT szoba fürdőszobával kiadó tisztviselőnőnek. Egy porszivó­gép eladó. Gyártyámosi-u. 6. IL 10. BELVÁROSI egyszobás, összkomfor­tos lakásom elcserélném szoba-lkonyhás lakással. Osztrevszkira 2/c. TTL 7. I KÜLÖNFÉLE I Szoba-kooyha, előszoba elcserélhető hatomóéEi, nagycsaládos előuyíK'u­Fodorteiep, Ungvári-utca 5. Mübe.yl- és raktárhelyiséget ti vfnnck, ami alkalmas seprőkötráh-z. Böröcz, Mura-utca 7. KÜLÖNBEJÁRATU bútorozott szo­ba, egy vagy két személynek azonnal kiadó. Katona J.-utca 16. SZOBA belvárosban bútorozott, für­dőszobával (esetleg konyhával) azon­nal kiadó. Cim: Kiadóban. SZÉPEN berendezett szoba, fürdő­szoba kiadó Zrinyi-u. 5 fszt. 4. ÁTADÓ belvárosi olcsóberü össz­komfortos kettőszobás lakásom kitűnő saját cserépkályhával, pincében levő prima 40—50 mázsa tűzifával. „Kész­pénz" jelige. Kiadóhivatalban. BÚTOROZOTT szoba kiadó, külön­bejárattal, esetleg teljes ellátással. So­mogyitelep IV. u. 175 sz. BÚTOROZOTT szoba fürdőszoba­használattal kiadó. Margit-utca 28, aj­tó 4. ELCSERÉLNÉM Jókai-utca 3 szám alatt házmesteri szoba-konyhát egy ki­csi fizetett szobáért. ELEGÁNS bútorozott szoba fürdő­szobával 1—2 személynek kiadó a szín­ház közeiében. Megtekinthető vasár­nap, Kálmán-u. 7 (legfelső csengő). KÜLÖNBEJÁRATU utcai kétágyas bútorozott szoba kiadó. Vitéz-u. 2. I. e. NAGYKERESKEDÉSHEZ tőkéstársat keresel; közreműködéssel. iO.OGSJ frt. jeligére. A TÁPÉI legeltetési társulat vasár­nap délután 4 órakor 2 drb kan disz­nót árverez a bikaháznáL HÁZI koszt kihordásra ig Jmpható. Üstökös u. 8/b. fsat. 3 ajtó. MEGNŐSÜLNE hatvankét éves, keí­tőszázhusz havi nyugdíjjal, némi va­gyonnal elvált iskolaigazgató. Megfele­lő korú gazdálkodó, vagy kereskedő hölgy teljescimü levelét „Igazgató" jek igére kiadóba. KECSKETARTÓK figyelmébe. Szép nagy hollandi bakokkal olcsón fedez­tetni lehet Retek-utca 25 szám alatt. SZÁNTÓFÖLD öthatomnál 4 ós £61 kat. hold elsőrendű, felesbe Idádé. Bé­csi-körut 23. sz. ISMERETSÉG hiányában ezúton sze­retnék megismerkedni házasság céljá­ból jólelkű férfivel. Jelige „55—62-ig". ŐSZINTE jeligére múltkor ajánlko­zott nyugdíjas lila virág jelzőtői pon­tos címet kérek. Őszinte jeligére. NYUGDÍJAS idős tisztviselő (Laká­som van) nyugdíjas magányos nő is­meretségét keresem, Hűség jeligére. RAKTÁRT keresek szuterin kétré­szes cementes padozattal nagykörúton belüL Ajánlatot „Raktár" jeligére. BERKES Margit kalapszalonját Du­gonics-tér 11 I. em. helyezte át. Alaki­tások modellek utón. SOMOGYITELEPEN szoba-konyhás magánház mellékhelyiségkcl átadó „500" jeligére. TEXTILÜZLET bővítéshez lehetőleg nő társat keresek. „Ingatlan" jeligére. 3 HELYISÉGES raktár vagy műhely kiadó. Leveleket „Helyiségek" jeligére kiadóba kérem. GYÜMÖLCS élelmiszer kereskedés­hez pénzestársat keresek ki a vezetést vállalja „Azonnalra" jelige. FeleMta szerkesztő: GÁRDOS SÁNDOB. Felelős kiadó: KONCZ LÁSZLÓ Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4 Telefon: 493 és 103 Kiadóhivatal: Kárász-utca • Telefon: 825 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMHK&

Next

/
Oldalképek
Tartalom