Délmagyarország, 1946. július (3. évfolyam, 145-168. szám)
1946-07-06 / 149. szám
DELMAGYARORSZAG SZOMBAT, 1946 JULIUS 6. Hiteles vallomás Nürnbergben Hitler és Braun Eva haláláról (Nürnberg, julius 5.) A nürnbergi tárgyaláson 'szenzációs vallomás hangzott el. Hans Kempke, Hitler egykori sofőrje fényt derített Hitler és Braun Éva halálának körülményeire. Kempke elmondotta, hogy az ostrom alatt állandóan Berlinben Hitler mellett tartózkodott. — Braun Éva megmérgezte magát és . én magam vittem el holttestét a lángban álló birodalmi kancelláriából. Tőlem egy SS-katona vette át, hogy hol temették éli, azt nem tudom — mondotta. — Hitler holttestét is láttam, amint négy SS-tiszt egy pokrócba takarva, futva vitte ki a kancellária épületéből, amely akkor már lobogó lánggal égett. A holttestet ugyanis petróleummal öntötték le és ugy égették el. Kempke vallomása nyomán már kétségtelenül megdőlnek mindazok a legendaszerü feltevések, amelyek eddig Hitler és Braun Éva „hősi halálához", vagy éppenséggel csodálatos meneküléséhez fűztek. A náci diktátor és felesége patkányként halt meg a Harmadik Birodalom romjai alatt. — Mar Budapesten is... A mu't héten beszámoltunk arról a korszerű "divatról*, amely az utóbbi időben terjedt «l Szegeden, különösen az egyetemi hallgató íeányifjuság körében. Igen szép számmal ugyanis fittyet hányva a kispolgári konvenciónak, mezítláb léptek ki a meleg nyári utcákra. Most örömmel olvassuk az egyik budapesti napilapban, hogy -csütörtökön délben csinos, gondosan öltözött hölgy ment végig a Bródy Sándor-utcán — mezítláb*: Ugy látszik a szegedi hasznos divat országos méretekét kezd öltkni és reméljük a magyarországi talpasok hamarosan világsikerre tesznek szert. Budapesti laptársunk csupán annak az aggodalomnak ad kifejezést, hogy ez.'.ex a viseletmóddal a villamosra -szállás válik föiöttébb bizonytalanná, mert a merész vállalkozónak esetleg alaposan letapossák a lábát... — Feímvas hadUogoiy-hozzaxarcuzókhoz. Az MKP szegedi pártbizottsága felhívja Szabó János, dr. Kein Ferenc, dr. Csókási József, Dobsa József és Pap Ferenc hadifoglyok hozzátartozóit, hogy jelentkezzenek a párt Arany János-utca 2. száínu székházában. — Bal-eset a pisztollyá'- Czérna Mihály fehértói lakosnaa egy fegyvertartási engedéllyel rendelkező Darálja pisztolyával baooráit. A töltött pisztoly egyszer csak elsült és átlőtte Czerua Mihály kezét. Súlyosabb baj izonban nem történt, a könnyű sebet orvos bekötözte. — Vérvádas mezőbeiényi asszonyok elten jár el a szegedi ügyészség. Balogh Lajo.-mé, Pócsai Lajosné, Herberger Józsemé, lViándi rétemé és beindörter Imréné mezőberényi lakosok valótlan rémhíreket terjesztettek Mt-zöberényben és többek között a vérvad meséjével is rémítgették az embereket, ügyükben a mezőberényi rendőrség értesítette a szegedi né ügyészséget és itt dr. Pártos Imre nepügyész rövidesen elkészíti ellenük a vádiratot. — ggtores a Római-Koruton. Gáli József Hómai-köxüt 37. szám alatti lakos lakását távollé-éoen ismeretien lettesek ícköriék és töob értékes ruhafélét, fehérneműt ts élelmiszer- vittek magukkal. A szegedi rendőrség bünügyi osztálya nyomozást indított. — Mezei tolvajokat fogott a remi órseg- Nagymihá'y János Cserepesbor 17. szám alatta lakos ,30 kiló krumplit lopott egy veieményesk-ribőu A szegedi rendőrség bünügyi osztálya elfogta és óiad.a az áüaifiugyészségnek. —• Ugyancsak tettanerték Viuucsin Béláné Petőd Sándorsugárut 20. szám alatti és Manga Maria Páli'y-utca 22. szám aiatú lakost, amint az Alsóvárosi feketeföLdckrő20 kiló hagymát loptak. A-ad ák őket a szegedi államügyészségnek. SPORT I parthírek Győződjön meg róla, hogy aranyért, ezüstért valóban a legmagasabb áxat fizeti. SALZER, HID-UTCA 8. Összeállították a vasárnap Makón játszó ifjúsági válogatottat Az ifjúsági válogatott keret csütörtökön délután edzőmérkőzést játszott a Tiszával. Az ifjúsági labdarugók jól mozogtak és csak 3:0 arányban szenvedtek vereséget. A rostamérkőzés után Nyiiasy Márton ifjúsági szövetségi kapitány összeállitotta a válogatott csapatot, amely a következő: Kovács (Postás) — Mucsi, Nyári IIIL (Sz. MTE) — Szűcs (Móra), Nagy (Rendőrség), Dobó (Móra) — Kertész, Soliti, Boldis, Kovács, Bacsó (SzAK). Tartalékok: Takács (Tisza) Virág (SzMTE) és Bacsa (SzAK). Öt elsővonalbeli játékos nem áll a szövetségi kapitány rendelkezésére sérülés s másirányu elfoglaltság, miatt ((juudis II., Bernig és Halász Postáskosárlabdázók.) I'.g-y a szövetségi kapitány nem tudja a legerősebb csapatot összeállítani, de ennek ellenére jó szereplést vár. A csapat szombaton délután a 3 óra 20 perces vonattal utazik Makóra, ahol a kerület által rendezett négy város közötti viadalon vesz r^sz-t, amelyre Gombkötő István serleget, a makói Szalárdi sportszaküzlet pedig íutballkülsöt és belsőt ajánlott fel a győztes csapatnak. A sorsolás Szegedre nézve kedvezőtlen, mert már szombaton a legerősebb ellenféllel, Kecskeméttel kerülnek szembe, Makó pedig Hódmezővásárhellyel játszik. Vasárnap a győztesek a kupáért, a vesztesek pedig a harmadik helyért játszanak. Fordulat a Haladas-iígyotn. Az MLSz elnökségié a szombathelyiek panaszának — amely szerint az EfO ibiria rá a Dózsa-játékosokat hamis vallomásra —, helyt adott a Haladás —Dózsa vesztegetési ügyben. A fellebbviteli bizottság határozatát megjsemmLitetue és újra visszaadja az ügyet a fellebbezési bizottságnak. Az MLSz őszinte vallomást vár mindhárom részről (ETO, liajadás, Dózsa) e» vcgéie .aaar mindenképpen émi ennek a zavaros vesztegetési ügynek. Játékosvándorlás külföldre. Járay József, a Milánóban élő magyar operaénekes több kiváló magyar labdarugót Olaszországoa csábit. Sárosi III utan Deák, Szuoza, Markusovszky és még többen ei akarnak távozni. Nyers az Uj]iest ielfüggesztés alatt álló játé. kosa í'rágáoa távozott. RA D 1 U Mai üzemi pártszervezeti taggyűlések: Városi pártszervezet 6' órakor, előadó: Gombkötő Péter. Pénzügyi pártszervezet, 1 órakor: előadó: Dénes Leó. Szakszervezeti hírek SZOMBAT, julius 6. " 6.45: Reggeli torna, 7.00: Hirek, miisorismertetes. 7.20: Reggeli zene. 8.00: A közellátásügyi- minisztérium előadássorozata. 8.15: Szimfonikus táncok. 9.00: Medgyesi Nándor cigányzenekara muzsikák 10X10: Hirek. 10.10: Hanglemezek. 10.30: Rádióisfcola. 11.30: Előadás. 11.45: Látogatás a Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézetben. 12v00: Déii harangszó, hirek. 12.15: Chausson: Versenymű hegedűre és zongorára, vonósnégyes kísérettel. 13.00: Előadás. 13.15: Jazz. 14 óra: Hírek. 14.10: Vöröskereszt-közlemények. 14.20: Bor Kálmán szalonzenekara játszik, Vörös Anci énekek 15 óra 15: Etlőadas. 15.25: Egyveleg Puccini Tosca c. operájából. 15.35: Előadás. 15,55: Műsorismertetés. 16.00: Hirek. 16.10: Híres ksringők. 16.30: Gyermekrádió. 16.55: A Magyar-Szovjet Művelődési Társaság hangversenye. 17.30: A Munkáskuiturszövct.ség műsora. 18.00: Hirek. 18.05: Vöröskereszt-közlemények. 18.15: írók a mikrofon előtt. 18.40: A székesfővárosi zenekar jáitszik. Közben 13.10: Hirek, sporthírek. 20.50: Kedves Kázmér. 21.02:: Hangos heti híradó. 2il óra 50: Hirek és krónika orosz nyelven. 22.00: Hirek. 22,20: Műsorismertetés, Vörösk .reszt-közlemények. 22.36: Daloló nyár. Helyszíni közvetítés a Széchenyi-fürdő terrászáról. 23.00: Napi hüösszefoglaló. 28.10: Hirek és krónika angol nyelven. 23.20: Hirek és krónika francia nyelven. 23.30: Daloló nyár. Folytatás. Budapest 11. 18.00: Magyar nóták. 19.05: „Fagyöngy". Előadás a stúdióból. Színmű 3 feiv. Az 1 felvonás után 19.50: Hanglem.cz, A II. felvonás után kb. 20.55: Hirek. Az előadás után kb. 21.35: Hanglemezek. 22.00: Közvetítés a Szóchenyi, fürdő terrászáról. A vegyipari munkások szakszervezete közli tagjaival, hogy ezentúl a pénztári óra kizárólag pénteken délután 5—7-ig lesz. Az önálló kereskedelmi ügynökök szombaton délután 6 órakor szakosztályi ülé-t tartanak a szakszervezeti székházoan. A malomipari munkások szakszervezete vasárnap délelőtt 9 órakor taggyűlést tart a szakszervezeti székházoan. A textilmesterek vasárnap délelőtt 10 órakor értekezletet tartanak a szakszervezeti székházban. A szakszervezeti ii'jumunkas és tanoncmozgalom vasárnap egésznapos kirándulást rendez a Maros-toiokhoz. Gyülekezés és indulás regga tél 7 órakor a szakszervezeti széknáz előtt. A gépészek, művezetők és villamoskezeibk szakszervezete szombaton délután fél 5 órakor rendes havi taggyűlést tart a szakszervezeti székházban. A vasmunkások szakszervezete íeihivja mindazon munkanélküli tagjait, akik hajójavitáshoz értenek, vagy hajóépitésnél dolgoztak, jelentkezzenek a szakszervezeti székházban a titkán irodában, mert a budapesti Ganzgyár alkata azza őket. A magánalkalmazottak vasárnap kirándulást rendeznek. Gyülekezés reggel 8 órakor a szakszervezeti székháznál. Kocsmáros összejövetel fontos ügyben hétfőn 6 órakor a Herédi-kocsmágan, Londoni-köiut 8. Fizess elő a Délmagyarországra és szerezz uj előfizetőkeil Málna -ízű szörp Szeredainál Cserzv Mihály-o. 3. es Karász-utca 10. APRÓHIRDETÉSEK Foglalkozat Bejárónőt felveszek. Tisza Lajoskórut 63. Gabonahordást kocsival, lóval vállalok. Vág-utca 4, Csongrádi-sugárut végen. Parafacipők javítása Rácz, Kölcseyutca 7. 16-17 éves megbizható kiíutófiut felveszek. Poflák Sámuel KCnderárukereskedó, Takaréktár-utca la. Reggeli órákra bejárónőt felveszek. Dózsa György-utca 22, II. 7. Muuahi t.pok seszueset valialja oki. tecunikus. ozegvári, Vidra-u. 3. Lakás Belvárosban bútorozott szoba JcP adó "élelemért. Jelige "Kényelmes*. i"8616 Karikagyűrű elcserélhető kukoricáért és lisztére Bercsényi-urna 13, Házmesternél! Kisiias tehenet csereiek lóért, vagy csikóért. Aigyó, Petöii-mca 1. Aűgóranyuiak ketreccel, hordók, 200 kitüs mázsa, sodronyos ágy szemes éj számstakanxiányért eiado, Vagy iáereicsarélheto. At.na-ULoa 20. Havat cserélek fejőstehénért, szilléri-sor 32a. Könnyű igás és egy féderes gyümö.coszáuitokocstmat, valamin* icdéiné.kUú Könnyű riákeremet gabonáért elcserélem. Kiskunooiozsma, Árpádutca -ad. Épületfát, jó hangú néprádió43-as bőrtalpú bakancsot vserétek éleimért. hétvezér-utca 32. Egy igen jóhangu néprádiót, épületxát, ujoort csereiek fejőskecskéerc. Hétvezér-utca 32. 200 kilós mérleg, Duna-kályhák ételemért, kerékpárért, hizóer, elcserélhető. Baráth, Sándor-utca 22. Négyhónapos malac korpáért, árpáért elcserélhető. CsilJag-utca 16. ötös kovácssatu, egy gunünélküli kerékpár elcserélhető. Papp, Csukautca 34. Szemcskávét kistételtoen is vásárol Meinl- íiok. xvárász-utca. Ai«u,ai, rnualOi, Diiluansi ie&umgasabb axon veszek. Szelei Béla, óras- ékszerész Oroszlán-utca 5. Teherszállító motorkerékpár, NSU 250 koc. motorkerékpár cisórendü, gumikkal eladók. Tttza L.-körut 73. »Tempa« egytonnás tehcra.utó eladó. Iíováts, Gsongrádi-sugárut 3. OpePBlftz másféitonnás tehergépkocsi vizsgázva eladó. Kováts, Csongrádi-sugárut 3. Fémkeiékpar, prima gumikkal eladó, vagy elcserélhető. Bihari-u. 17a. áülöulelek Ádá s-v étel Bélyeggyiijteméityt, tön: egbély eget veszek, haius béiyegkexeskedés, Iskolauica 29. fogadalmi templommal szemben. Aranyát ezüstjét a régi bizalommal hozhatja ismét dr. Berényin'é ákrzerészhez, Klauzál-tér 9. Bőrkabátok javítása, testese szakszerűen i.tozui Csoiütó borruhakészitomesiernei, ozeni miKios-utca i, felsővárosi umpiuin niógou. Autó- és motorkerékpárvezető tanfolyam. Felelősség meüert vizsgazuaa. Müiler Bé-a, Vár-utca 4. Elcihu muiogas, ,ug<iu<.as, togtómes feleioseggel kes-ui. Hac<- ueza logasz, Mikszatn xváinian-uica 12. Elveszett 19-én a Marx-térről egy kocsi. A nyomravezető egy a bonapos oorjUL egy o nónapos süldőt, 2 mázsa ouzat es 50 liter bor jutalmat kap. A ló ismertetőjele: a két szemére vak, sótétpej, nomtokan csillag, a oat nátsó- es elsoláoa kesely. SeDők Ferenc, Fekete.-,zél 39. Javítóvizsgákra, magánvizsgákra. garantait sikerrel, felelősséggel eiőKészix. bzilléri-sugarut 18, 1. em. 2Elveszett egy kulcscsomó, köztié egy pénzbzekrenyKUICS, a megtaláló kerelui azt Dózsa György-utca 12, 1. emelet ulajtt átadni. Szép menyasszonyi ruliám kölcsön adom. Tttza Lajos-körut 44, 1. 3. »ilázasság lehetséges* jeligének levelét későn vettem, szombaton vagy vasárnap a jeizett helyen várom. Kiszomborból Irén értesítését várja Kovács János Szegedre. Keresek Kárász-utcán, vagy tízeged város központjában ltiseDb üz-etheiyiséget. Elválasztási, alakítási költséget vállalok. Magas ára* íiz^ek aranyoan. Választ »Arany« jeligére a kiadóba. KJflOBIOMOWWWIWMOMMWHOIIWOW Felelős szerkesztő: GARDOS SANDOB Felelős kiadó: KONCZ LÁSZLÓ Kiadja: HÍRLAPKIADÓ KFT Szerkesztőség: Jókai-utca 4 Telefon: 493 és 103 Kiadóhivatal: Kárász-utca 6 Telefon: 325 A HÍRLAPKIADÓ KFT NYOMÁSA.