Délmagyarország, 1946. március (3. évfolyam, 50-74. szám)

1946-03-07 / 55. szám

DiftjAaiAiaiiiu i. re március 7. Életfogytiglani kényszermunkára Ítélték Szögi Gézát, Szeged voll nyilas képviselőjét (Budapest', március 6) A népbiró­ság Késmárki-tanácsa kedden tár­gyalta Szögi Géza volt szegedi nyilas képviselő, a Szátasi-kormány áUam­til kárának háborús és népelkne* bűn­ügyét. Szögi mint a nyilaskeresztes párt egyik vezető tagja 1940-brii öt hónapon keresztül Csongrád megy? ve­zetőhelyettese voll és ebben a minő­ségben működött Szegeden A vádirat felsorolja Szögi különböző cikkeit és beszédeit, amelyekben a nyilas moz­galom érdekében propagandát fej ott ki és kiemeli, hc»gy a nyilas rém­uralom alatt 35.000 dollár és nagyobb összegű svájci frankot vili át »mcn­tée« céljából Németországba- A par­lamentben támadta a baloldalt és a zsidóságot, sürgette a második zsidó­törvényt, követelte a numerus nul­lust. Szögi a keddi tárgyaláson azzal vé­dekezett: belátja, hegy sokban té­vedett. Szálast befolyása alatt htty­telcoül cselekedett, amit megbánt. Ál­lítása szerint kényszerhelyzetben volt. A vádlott keddi kihallgatása után a szerdai főlárgyalási napon meg­kezdődött a tanuk k-ihallgatása. A tanuk között szerepel Buriinszky, a halálraítélt nyilas igazságüg-minisz­t«r és Valenliny Ágoston, az ideigle­nes nemzeti kormány volt igazság­ügy minisztere. A tanuk kihallgatása után Szögi Géza háborús és néptllenes bünügy ében befe­jez ék a tárévá ást, A népügyész vádbe­széd ben hangoztatta, hogy a vádlott szívvel-lélekkel csatlakozott ázo nak a po­litikai analfabétá nak erőszakos csoportjá­hoz, akiknek egyetlen célja volt a hatalmat megszerezni é» megtartani. Ö is hozzá­járult Magyarország pusztulásához. A népügvész a legsuhosabb ítélet ki­mondását kérte. A kirendelt védő felszó­lalása után a bíróság meghozta sz ilée­tet. A vádlottat valamennyi vádpontban bűnösnek mondotta ki és ezéit életfogy­tiglan tahó kényszermunkára Ítélte. Az ítélet jogerős. (MTI) 000 umi A szegedi rendőrség fogdájában találkozott össze ismét a hírhedt „légió" parancsnoka és szolgálatvezetője Átadták a népüeryészségnek a nagybányai munkaszolgálatosok kegyetlen szolgálatvezető őrmesterét (Szegeti, március 6) Halász Ferenc sze­gedi hivatáso* őrmester, a nagybányai 10­közérdekű munkaszolgála os zászlóalj 10/2. számú századának volt szolgálatvezetője. Halász Ferenc századának embereivel, akik között több szegedi is volt, olyan kegyet­lenül bam, hogv emiatt az idegen légióra való utalassal „légiónak" hívták az ala­kulatot. A szegedi rendőrség politikai osztá­lyának tudomására jutott a kegyetlen szol­gálatvezető őrmester vidéki tartózkodási helye és intézkedett, hogy Halaszt vegyék őrizetbe Az őrizetbevétel meg is történt, majd Halász Ferencet Szegedre kisérték. A szegedi rerdörség politikai osztályán történi kihallgatása alkalmával Halász mind'n teeiósséget voit parancsnokára, Pomázi István főhadnagyra akart hajítani. Szerencsétlenségére azonban Pomázi István szintén- a szegedi po ilikai rendőr­ség foglya ugyanezen miatt a háborús és répel'eries bűncselekmények tniatt, igy mindjárt ellenőrizni lehetett fiz őrmester igazmondását. Első esetbén fordult elő Szeg-den. hogv szinte egyszerre került a rendőrség kezére egy munkaszolgálatos alakulatnak a parancsnoka és szolgálat­vezetője. Amerikából és keresik a kereskedelmi kapcsolatokat Szegeddel Csehszlovákiával is lehel üzletet kötni — kompenzációs alapon (Sacged. március f>) Mostanában tébb megkeresés érkezett a Szegedi Kereskedelmi és Iparkamarához kül­földről üzleti kapcsolatok felvétele iránt. Amerikából két ajánlat érke­zett. Az egyesülté!lamokbrii D. Drfec­sage Compaay import-export New­york 1. N Y. 29. West 34 Th. Street cimü kereskedőcég a szegedi kamará­hoz levelet irt és export-import ügyi?'­áek közvetítésére ajánlkozik. Érdeklő­dök írjanak angolnyelvü levelet a SZÉCHENYI FILMSZÍNHÁZ Március 7-től minden nap bemutat iuk KEN MAYNARD fö-zereplésével A HALÁLGÁT HŐSE MEXIKÓ BANDITÁI cimü izgalmas vadnyugati cowboy filmet Azonkívül: STAN és PAN legújabb burleszkfil -je Előadások kezdee: fél 3. neg-ed 5 és 6 óra sor. Elővétel d.e. 11—12 aráig. Pénz'árnyltás fe ór vai az előidás előtt. fenti cimre. Aa Eastem Sraeltin & RcHníag Corp, Boatan, Massachuset* U. S. A­197 -109. West Brooklhm Street cimü cég érdeklődik a többi között por­oeUándiszltő és ék&xerutánzati Ipar­cikkek exportja iránt. Akiket ez az üzleti össréköttebés érdekel, közöljék a kamatával. Farld Rizk Beyrouth (Libán) P. O. B. *i39. libanoni cég a kamarához in­zett levelében érdeklődik főleg texttl­BELVÁROSI MOZITe,e,on 6-25. Március 7, csütörtöktől Jeanette MacDonald és Maorice Chevalier brilliáns főszerepléscvel A VÍGÖZVEGY Lehár Ferenc világhirü nagvoperettje Rendezte: Lnbitsch Ernő Az előadások féi 3 V* 5 és 6 órakor. Penztárnyitás: délelőtt 11—12 és az előadás előtt fél rá vat. anyagok és gyógyszerészeti cikkek exportja iránt. Bár e cikkekben hazai piacunk a legnagyobb szükségben van, minthogy Farid Rizk export- és im­portügynöki irodát tart fenn, akik érdeklődnek « kereskedelmi kapcso­kat iránt, forduljanak közvetlenül a megadott cimre. A kereskedelmi és iparkamara köz­li még érdekeltségével, hogy a cfeeh­szlovák köztársaság irányában je' il­leg akár kiviteli, akár behozatali vi­szonylatban csak kompenzációs ala­pon lehet üzletet kötni, illetve lebo­bonyoülani. Csehszlovákiában a kom­penzációs üzletek lebonyolítására ma­gyar központi Iroda alakult, amely­nek francia cime a következő: Burtau Central De Compensatiou, Prága? I„ cseh cime pedig: KompcnSjcnr L'st­redna Pruha I, U Obecniho Dotn i 4­Mindazok, akik Csehszlovákiával kom­penzációs ügyletet akarnak lebonyo­lítani, forduljanak ehhez az irodához. A fenti külföldi kapcsolatkeresesck nem elsők a szegedi kamaránál, ép­pen ezért nagyon örvendetesek, rra'rt azt jelentik, hogy a háborunaa rnösl már csakugyan vége van és a keres­kedelmi élet végre majd ismét a régi kerékvágásba terelődik. oqo Kőszeg nyilas polgármestere a szegedi népbiróság előtt Hogyan végeztette a kikötéseket Detre-Dittrícn István munkaszolgálatos parancsok (Szeged, március 6) A népbiróság dr, Félegyházv-ianácsa szerdán tárgyalta Detre­Diftr-ch István számvevőségi főtanácsos, a 705/1. tnunkaszo'gálatos alakulat volt pa­rancsnokának háborús és népellenes bün­ügvét. A dr. Nemes Árpid nép gyész áltat előterjesztett vádirat szerint Detre Dittrich azért került népbiróság cé. mert min a 705/1- munkaszolgálatos alakulat parancs­noka. Kónya István ke re legényt azért, mert berúgott, ugy köttette ki. ho.-v az egyik karja a kikötés köve keztében meg­bénult. Detre iöbb ízben rendelt el kikötést, ugvhogy valósággal réme lett a munka­szolgálaiosoknak és a keretlegénységnek, Elrendelte, hogv a kikötések hat óra hos­szára szóljanak. A hat óra elte-te előtt senkit sem lehetett levenni a kötélről. A kegyetlen parancsnok bevezette alakulatá­nál azt a szokást, hogy a rokoni látogatás után megmotoztatía a munkaszolgálatoso­ket és elvélelte tőlük a hozzátartozók által vitt élelmet. A Detre ellen felhozott másik súlyos vád, h"gy 1944 decemberétől 1945 már­cius 28-Ig o \olt a Szálasiék uralma alatt álló Dunántulon Kőszeg polgármestere. Mint ilyen a nyilasuralomnak' megfelelő szellembe i iránvitotta a város közigazga­tását. A szerdai főtárgyaláson a vádlott ta­gadta bűnösséget és arra hivatkozott, hogv felsőbb utasításra cselekedett. A megkez­dett fanu ihallgalá=o:! azonban terhelő adatokat szolgáltattak ellene. A népbiró­ság ezután, mivel 'öhb tanú nem lelent meg. elnapolta a tárgyalást és folytatását március 18-ra tűzte ki. Budapest nyilas polgármestereinek ítélete jogerős (Budapest, március 6) A budapesti népbiróság január 31-én Dorogi Farkas Ákos budapesti nyilas oó'gármesteri és Mohai Mohaupt Gyula volt nyilas főpol­gármestert 15 évi kényszermunkára, illetve kötél általi halálra ilélte. A bejelentett fellebbezéseket szerdin bírálta a *'OT. A NOT Dorogi Farkast tízévi fegyházra. Mohaupt Gyulát kötél általi halálra Ítélte. Az Egyetembarátok EgyesOlete ismét megkezdi szabadegyetemi előadásait (Szeged, március 6) A demokratikus alapon úgynevezett Szeg?di Egyetem Ba­rátainak Egyesülete a tavasszal ismét meg­kezdi szokásos szabsdegve'emi előadás­sorozatát. Ez alkalommal az előadások tárgyául Szeged problémáit választották. Az előadások mindig csütörtökön délután 5 órakor az egvelem Dugonics-téri köz­ponti épül. (ének aulájában lesznek A gazdasági he'yzetre való tekintettel meg­hívó-a? nem bocsátanak ki, de az egyes előadásokat n lapokban a r egtartásuk előtt való néhlnv nappal meghirdetik. Az e'őadássorozat programja a követ­kező: Március 14 Dr. Donászv Kálmán Szeged kulturális kérdései. Március 21. Dr. Eperjessv Kálin'n: Az alföldi város. Március 28. 'Dr. Tóth László- Az alföldi társadalom. Áprib's 4 Dr, Kanvó Béla: Tanya és közegészség. Április 11. Dr. Ban­ner j'nos; Szeged őskora. Április 18. Dr. Bálint Sándor: Szeged népe. Apribs 25. Dr. Madacsy László: Szegedi írók. KORZÓ MOZI Te&on! Ma premier! Amerikai FOX filmujdonség I Izgalom, szerelem, dok, hnmor! J -an Gabin és Ida Lnplno főszereplésével A szerelem kikötőié Eiőadasok kezdete : tél 3, negyed 5 és 6 órakor Pénztár <Jé4e»tt 11-12 óráig, délután az eló­adíaok kezdete etóttlétórávai. Május 2. Dr. Schneller Károlv: S reged egyeteme. Május 8. Dr. Pálfy György: Szeged jövője. Hadifoglyok főnnek Franciaországból (Budapest, március 6V MiHok Sán­dor államtitkár, hazahozatali kor­mánybiztos értesítést kapott az ame­rikai hatóságoktól, hqgy Franciaor­szágból öt vonat indult Magyaror­szágra. A szerelvények hadifoglyokat, részben Franciaországból repalriáló­kat hoznak. A vonatokat amerikai őrség kiséri. Gaál Csabát halálra ítélték (Budapest, március 6) A budapesti népbiróság szerdán tárgyalta Gaál Csaba volt nyilas képviselő bünügvét. A népbiró­ság bűnösnek mondotta ki Gaál Csabát és ezért kötél általi halálra Ítélte. A csehszlovák telepítési bizottság megérkezett Budapestre (Budapest, márdus 6) A csehszlovák telepítési különbizottság Pozsonyból meg­érkezett Budapestre. A pozsonyi rádió szerint a különbizottság feladata, hogy ismertesse a magyarországi szlovákokkal azokat a feltételeket, amelyek el a cseh­szlovák-magyar lakosségcse.ére vonatkozó egyezmény lehetővé teszi számukra a Csehszlovákiába való költözködést. Pozsonvi jelentés szerint Ka-teától dél­re, továbbá az érsekújvári járásban és áit-daban a határvidékeken megkezdték a lakosságé erével ka csolatos kitelepítés szempontjából tekintetb- jövő magvarok összeirását. A komáromi es a feledi járás­b a már folyamatban van ez az összeírás és azt szlovák Unitók végzik. (Budapest, március 6) Csehszlovák in­tézkedés során az egész csehszlovák ma­gvar határvonalon megszűnt a kis határ­forgalom. A Magyarországra munkára járó cseh -zlovák á-lampo gársagu ' magyarokkal közölték, hogy k ütőzzenek át Magyaror­szágra. Ez az intézkedés nem egveztethetö össze a 1946 feb uár 27-én aláirt cseh­•-zlovák-magyar egyezménnyel, mert köz­vetett kiutasításnak vehető.

Next

/
Oldalképek
Tartalom