Délmagyarország, 1946. március (3. évfolyam, 50-74. szám)

1946-03-07 / 55. szám

1946 március 7. D&fcM A3 Y ASraSSiÁ? HIREK Szolgilnto* gyógyszertárak: Gerle Jenő Klauzál-tér 3, Juszt Fri­gyes Petőfi Sándor-sugárut 41b, Tö­rők Márton Csongrádi-sugárut 14. — Az ndópengő március 6 in 13.92 pengő. — Időjárácjelentés. Várható ídÖjlráS csütörtök estig: Gyerge szél, kevés felhő, reggel többfelé köd egy-két helyen kisebb eső lehetséges, a hőmérséklet alig válto­zik (MTI). — 2800 millió iont az atomkuta­tásra. Attlee miniszterelnök az alsóház­ban ugv nyilatkozott, hogy Ang ia az 1946—47. évi atomkutatás céljaira körül­belül 2800 millió fontot fog költeni. — Szentségímádás a fogadalmi templomban. Farsang vasárnapján kez­dődött a fogadalmi székesegyházban a hagyományos farsangi szentségimádás fa hivek osztatlan érdeklődése mellett. A befejező ájtatosság farsang keddjén dél­után 4 érakor lesz szentségbetétellel és ünnepélyes áldással. Hamvazószerdán a reggeli szentmiséi? előtt és után történt a hivek hamvazkodása. Az ünnepéíves hamuszentelést reggel 9 órakor a megyés­püspök tartotta, mefv után az ünnepi mise résztvevőit nieghamvazta, Ugyancsak Ham­vas Endre megyéspüspök tartotta meg az első nagyböjti élőadást a Katolikus Nő­védőben (Korona-utca 18), melyet böjti ájtatosság követett. x A fém- és érclpari szakosztály március 7-én, csütörtökön délu án 4 óra­kor tanoncüeyben rendkívüli nagygyűlést tart az ipartestület székházában, melyre a többi szakosztályok elnökeinek megjelené­sét kéri. — Szülők Ügyelem ! A Szülök Isko­lájában csütörtökön délután háromnegyed 4 órakor az iparkamara nagytermében dr. Bordás Sándor egyetemi tanársegéd tart előadást A gyermek egészségvédelme cím­mel. Belénés'díjtalan. — A Munkás Dalárda jótékony­céln előadása. A Szegedi Általános Mun­kásdalegylet vasárnap délután a rókusi kultúrházban jótékomcélu előadást rende­zett. Szerencsesen összeállított műsor szó­rakoztatta a közönsége'. mely a termet zsúfolásig megtöltötte. Dicséretreméitóan szavalt Szűcs László, Na -y Pal, és Stern Dávidné. Fej ett énektudásról tett tanú­bizonyságot Fehér András, Heiszig Margit és Törköly Ferenc. Nagy sikert arattak Heiszig JOzsefné magyar nótái és Csomor Sándor bendzsóval' kisért énekszámai. A műsor kiemelkedő száma „Jön a kérő" cimü egyfelvonásos vígjáték. Jól szerepel­tek: VVaitner mihály, Schwartz Li.oótné, Kovács József, Blaha julia, Heiszig Éva es Lengvel János. N gy tetszést keltettek a kóru3 gondosan előkészi ett és betanitolt énekszámai. Külön ki kell emelni dr. End­rődi Ferenc karnagy önzetlen, lelkes és hozzáértő munkáját, mellyel biztosította a hangverseny sikerét. — A Szegedi Általános Munkás Dalkör és a Somogyitálepi Munkás Da Járda március 10-én 8 órai kezdettel nagy­szabású, műsorral egybekötött, reggelig tartó táncmulatságot rendez Somogvitele­pen az 5-ik utcai iskolában, ahol cigány­es dzsezzene szórakoztatja a vendegeket Békebeli büífé és e sőrendü italok. — A Monkásfőiekola IV. előadása. Dr. Kanyó Béla egyetemi t3nár csütörtö­kön délután 5 órakor „A munkás egész­ségvéde mek címmel tart előadást az ipar­kamara nagytermében. Erre az előadasra külön is felhivjuk munkásolvasóink fi­gyelmét. — Az első parasztbál. A bálák el­múlt sorozatában meg kell emlékeznünk egy bálról, amely az öntudatra ébredt pa­rasz'ság első igazi bálja volt. Eddig ugyanis csak gazdabálakat vagy népbálakat rendeztek falun, de most a Nemeti Paraszt­párt ujsomogyitelepi szervezete és a Népi Ifjúsági Szőve ség Dózsa György-Köre együttes parasztbálat rendezett Ujsomogyi­telepen. Különösen Nagy Sándor pártelnök és Juhász Ferenc ifjúsági elnök, de ugy n­akkor valamennyi tag lelkes munkájának köszörhetö a íól sikerű t bál. Az ifiuság hangulatos műsorszámai után a megjelen­tek vidám tánccal ünnepelték reggelig az első igazi parasztbálat. — Az útszélen lelte halálát az öreg holdas. Vöneki Andrásné al-ókőz­ponti lares bejelentette a rendőrségen, hogy tanyája köze ében ismeretlen férfi­boittesret talált. A rendőrség kinyomozta, hogy a halott Törteli János 77 éves kol­dussal azonos Az orvosrendöri vizsgálat megállapítása szerint az öreg hoidust szívszélhűdés érte az útszélen es nyomban meghalt. Kötelet kapott a nyilas Omelka, aki a Szálasi hatalomátvételkor egyszál géppisztollyal „elfoglalta" a Rádió helyiségeit (Budapest, március 6) A budapesti népbiróság tárgyalta Omefei Ferenc sofőr bünilgyét. Omelka 1945 októ­ber 15-én a fegyverszünet megaka­dályozásánál nagy szerep-rt játszott. Ezen a napon Omelka a délutáni órákban megjelent a stúdió épüle­tében, géppisztollyal végigjárta a he­lyiségeket és a rádió alkalmazottait felszólította, hogy tovább maradja­nak munkahelyükön. Később mogje­jelent az Athenaeum-nyomdában és lehetővé tette egy nyilas röpirat ki­nyomását. A népbiróság a vádlottat népellenes és háborús bűntettben bű­nösnek mondotta ki és összbünt: lés­ként kötél általi halálra Ítélte. A vádlott fellebbezett. Telekkönyvezni keli a felosztott kisbirtokok tulajdonjogát Budapest március 6. (Saját tudósítónk telefonjetentése.) A földművelésügyi mi­niszter elrendelte, hogv a fe'osztótt kis­birtokok tulajdonjogát akkor is tele köny­vezni ke'l az uj gazdák nevére, ha a föld megváltási ára még nincs megállapítva. A meavei tanács a juttatásról szóló határo­zatot ilyen esetben megküldi a telekkönyvi hatóságnak és cz telekkönyvi lapján a megváltási árral megterheli az uj kisbirto­kost. Ez a rendelet március 4-én lépett hatályba és a már folyamatban levő ügyekre is alkalmazni kell. A vidéki termelési bi­zottságok és a kommunista pártszeiveze­teknek elsőrendű kötelessége, hogy most már a legnagyobb eréllyel szorgalmazzák az uj kisbirtokosok telekkönyvi átírását, Hamarosan felállítják a tiszai gyaloghidat Újszeged villany- és közlekedési bajai (Szeged, március 6) Levelet kap­tunk egy olvasónktól. Ar. uiszegedfek nevében arról panaszkodik, hagy Új­szegeden nincs m©gfelelő viHanyszol­g át tatás. A Délmagyarország érdeklő­désére Dénes Leó elvtárs, polgár­mester Diősszlláyyi Dezsj gázgyári igazgatótól kapott értesülés" alapján közölte, hogy Újszeged is ugyanak­kor kap villanyt, amikor a szege­diek. Valószínű az utóbbi idők áram­korlátozásai alatt történhetett, hogy nem kaptak villanyt, de ugyanakkor nem volt Szegeden sem. Ugyancsak elpanaszolják az ujsze­gediek, hogy a kompon ltzetn'őklfiéU. Róna Béla elvtárs, tanácsnok ezzel kapcsolatban jelentette, hogy a komp­járat csupán kényelmi célokat szol­gál, mert a közönség rendelkezésére áll az uj vasúti hid. Akt tehát ké­nyelmesen, kerülő nélkül akar Új­szegedre átmenni, az; fizesse meg a kényelmet. Egyébként is — amint már közöltük — a komp fenntartása beti 30 milliójába kerül a városnak és emellett igazán elenyészd és szám­ba sem jöhető összeg az az 10C0 pengő, amelyet egy alkalommal fi­zetni kell. Hamarosan a város különben 'is I gyaloghidat létesít a felrobbantott hid helyén és akkor a komp kér­t dése is szerencsésen megoldódik Vesszenek a belső bitangok! Még mindig nem érkezett Szegedre a kiutalt cukor A szántóterületek felét kenyérgabonával kell bevetni (Szeged, március 6) A szokásos szerdai közellátási é'tekezleten a városházán, ismét a cukorkiutalás kérdését kellett tárgyalni. Amint megrtuk, a közellátási m misztérium még három héttel ezelőtt 88 mázsa cukrot utalt ki Szegedre a 12 éven aluli gyerme­kek. valamint terhes és szoptatós anyák részére. A cukor azonban mindezideig nem érkezeti meg Szegedre, ür. Pálfy György főispán az értekezleten bejelentette, hogy végre megkapta már a mezóhegyesi cukor­gyár a kiutalásról szóló értesítést és a cukorgyár igazgatója c iifö tökön délelőtt személye en keresi fel Szegeden a főispánt, hogy megbeszélje vele a cukor leszállítását Simon József közellátási tanácsnok is mertette a közellátási miniszter legújabb rendeletét, amelynek érte mében a minisz­térium állal xiutalt gabonafélék szállítását nem lehet sehol sem megakad4!vozni és mindazok ellen, akik a szállítás elé aka­dályt gördítenek, kihágási eljárást lehet indítani Ez Szeged életében is ieen nagy­jelen öségü, mert a környező törvényható­ság területéről akadálytalanul hozzájuthat a szükséges gabonafélékhez, (mertette S ­inon tanácsno a közellátásügyi miniszter másik rende etét is, amely a jövő évi be szoiga tatásról intézkedik. A jövő esztendőben a beszolgáltatási kötelezettség a sz ntóterüle ex re és a szöUőterüleiekre terjed ki. A szántónál egy holdon alul, a szöllönél pedig fél hol­don alul nem kell beszolgáltatni. A szán­tóterülettel rendelkező gazda kötetes ebben az esziendflbtn ugy gazdálkodni, hogy leg­alább a szántó/öld területének felét kenyér­gabonafélékkel vesse be. Ha valakinek nincs ehhez megfele ő mennyiségű vető­magja, akkor meg ideiében gondoskodnia keil lavaszi vetőmagszi kséglelének be­szerzéséről. A közellátási értekezlet javastatara Németh Imre ter • eíési ellenőrt kü'dte ki a főispán, hogy es. közö je ki a szükséges vetőmagkészlet beszerzését. Bejelen ette Simon tanácsnok, hogv 'ö­videsen sózott sertéshúst osz anak ki a 12 éven aluli gyermekek részére A kiosz­tást a Központi Huscsarnok végzi és jegy ellenében huszdekás adagokat 'szolgáltat­nak ki. Tárgyalta a közellátási értekezlet a -zegedi Munkásszövetkezet ügyét is. A legmesszebbmenőén támogatják a Ylun­básszöve'kereíet munkájában, csupán arra kötelezik, hogy a beszerzendő mennyisé­get mindig jelentse be. A közellátási hiva­tal a készleteket nem foglalja le, hanem bejelenlés és elszámolás mellett, mindig a munkásság között osztja S'ét. 30 doboz gyufa 1 (vizipatbány) bor éri R O S M A N Szeged, Kárász-u. 8. (Hatóságilag engedélyezve). Megszűnik négy minisztérium (Budapest, márc. 6) 'Négy t-.isebb mi­nisztériumot a közeljövőben megszün­tetnek. Mmthcey a miniszteri tárcák­nak a pártok közötti megoszlási ará­nyán nierr. akarnak vállozlátni, két kisgazdapárti és egy-egy szociálde­mokrata és kommunista párti mi­nisztérium megszüntetésére gondol­nak. Bizonyosra vehető, hogy az új­jáépítési és tájékoztacásügyi minisz­tériumok megszűnnek Sor kerülhet a pártok közötti tárcacseréve is. Az első atomtitok árulási per (London, március 6) Egy neves brit tudós és egyetemi előadó állott hét­főn az egyik londoni bíróság előtt. Azzal vádolták, hogy az ellenség szá­mára hasznos atomtitkot árult el 1945-ben, ismcreilen személyeknek. A tanárt a brit kémelhárítást osztály nyomozása alapján tartóztatták, le vasárnap délután az egyetemen tar­tott előadása után. A todós saját bevailása szerint összeköltelésb'tn állt egy alezredessel, aki atonititkokat to­vábbilo'.t egy ismeretlen személynek, akinek nemzetiségét nem sikerült megállapítani. Az ügyben tovább fo­lyik az eljárás. Az igazságűgyminisztérium alkalmazottai felesküdtek a köztársaságra (Budapest, március 5) Az igazság­űgyminisztérium tisztviselői és altiszt­jei kedden tették le az esküt a köz­társaságra. Az eskütétel utón Ríc^z István igazságügyminiszter beszédet intézett az egybegyűltekbe.: ­— A köztársasági államforma dön­tő jelentőségű Magyarország életé­ben és jövőjében — mondotta. — Ez a legjobb ut a demokrácia meg­valósítása felé. Nincsen okunk lel­kesedni a királyságért, mert a ki­i rályság '400 éves idegen elnyomás: jelenlett Magyarország számára. A köztársasági eszméért több okunk van lelkesedni, de a köztársasági forma még nem jelenti a demokráciát, ezt a magyar nép demokratikus magatar­tása teszi azzá. Bányászverseny 33 százalékkal emelkedett a szén­termelés Budapest, március 6. (Saját tudósítónk telefonjelentése.) Ncgrády Sándor elvtárs, iparügyi á lamtitkár Sajószentpe eren be­szélt a borsodi bányamunkásokról. Bele­len ette, hogy két és félhónap alatt 33 százalékkal emelkedett a széntermelés. Most Borsod rnegyében vereenv indult a bányászok között es az ózdi Rimabány k vállalták, hogy 95 vagon helyett napi 135 vagon szenet termelnek. — Hoover Európában. Hoovsr, VOÍt anietikai elnök Truinan elnök felkérésére a jövő héten Eur péba utazik, hogy tanul­mányozza a súlyos élelmezési helyzetet. — A rendőrség politikai osztá­lyának felhívása. A rendöiség politi­kai osztálya felkéri azokat, ázik Kováis József volt rendőrföfelügyeló, a rendőr­palota volt gondnoka an iszociális maga­tartásáról tudnak, jel* ntkezzenek a poli­tikai osztályon vallomástáteí végett. — MaDISz- hirek. Március 9-én dél­után 4 órakor a MaDISz központi szék­házában (Vörcsniarty-uíca 5.) ping-pong háziversenyt rendez. Nevezési díj: egy labda Nevezés a helyszínen. — A márc. 8-i MaDISz ifjúsági déiulán előadóinak névsora : Belvárosban Szigeti Dóra, Alsó­városén Ko oszár Bela, helsővároson Ba­nyá-z Imre, Móravarosban Willems Tibor, Fodortelepen Pauiik Imre, Somogyitelepen Csöke József, Kecskés e epen Pickier Ta­más, Újszeged n Hajós Tibor, Klebels­bergtelepen Klein Sándor. — Március 7-én, csütörtökön délután 5 órakor sport-, kultur- és gazdásági vezetők illése a köz­ponti székházban.

Next

/
Oldalképek
Tartalom