Délmagyarország, 1944. február (20. évfolyam, 25-48. szám)
1944-02-12 / 34. szám
Kisebb közlekedési zavarokat okozott a hófúvás A hóvihar megrongálta a Szeged—Makó közötti villamos távvezetéket (Á Délmagyarország munkatársától) A pénteki heves hóvihar kisebb zavarokat okozott Szegeden a közlekedésben. A városban vastag fehér szőnyeget borított az utcákra az egésznapos havazás, ez azonban nem gátolta a közlekedésben a jármüveket A villamosvasút igazgatóságától nyert értesülés szerint a villamosjáratokat, bár üggyel-bajjal egész napon át fenn tudták tartani. Remélik, hogy szombatra az eddig előfordult kisebb zavarokat is ki tudják küszöbölni, mert a hatósági munkaközvetítőből hómunkásokat kértek, akik a sínekről eltakarítják a havat. Ahány munkást csak tud adni a munkaközvetítő, mind munkába állítják szombaton reggel, hogy a közlekedésben ne forduljon elő fennakadás. 'A' kisvasút forgalmában pénteken 'nem volt nagyobb zavar az erős havazás ellenére. Csupán a Matyérnél hordott össze nagyobb hóbuckákat a hóvihar, az üzem igazgatósága azonban még péntek délután intézkedett, hogy a pályát ezeri a részen is szabadítsák meg a hótól. A MÁV vonalain sem fordult elő hagvobb zavar, a szegedi pályaudvarokra azonban kisebb-nagyobb késéssel futottak be a vonatok, ugyancsak késéssel futottak innét. Á hételcji Heves hófúvás zavarokat okozott az áramszolgáltatásiam a Szeged—Makó vonalon. Amint köztudomású, Makót Szegedről látják cl villamosárammal távvezeiék utján. 'Az erős szél összecsavarta a magasfeslzültségü vezetéket, vagy pedig a vezetékhez közelálló i'a ágaiba akadt bete valamelyik szál és a nedves fán keresztül érintekczésbe jutott a földdel. A hibát rövid idő alatt megtalálták és a sötétség csak 10 percig tartott. A második kényszer áramszünet azonban már komolyabb okok miatt következett be ugyancsak a Makó—Szeged közötti vonalon. A hibának megtalálása és kijavítása azonban olyan hosszú időbe tellett, hogv meg kellett indítani a makói villamostelep kisegítő áramszolgáltató gépeit, ami a leggyorsabb munka ellenére is 25 percet vett igénybe. Az áramszolgáltatás tehát 25 perc múlva Makón ismét megindult. Éjjel 2 óra 15 perckor azonban az itteni gépekben is üzemzavar állott be s a gépeket meg kellett ál-' nalhibákat. litani. Az üzemzavart okozó töröl gépalkatrészt csak reggel negyed hét órára sikerült megheggeszteni. Eddig az ideig Makón ném volt világítás. A Makó—Szeged közötti vonalat ugyanis nem sikerült kijavítani. Szegedről ugyan a vonalzavar után "azonnal útnak indították a szerelő gépkocsit, de a nagy hófúvásban a kocsi többször elakadt, több helyen valósággal ugy kellett kiásni a hóból. Makóra reggel 8 órakor érkeztek meg a szegedi munkások, miután útközben mindenütt kijavították a talált voDÉCM'ÁGY'AB ORSZÁG SZOMBAT, 1944 február 12. Közigazgatási nyomozás a statisztikából eltűnt 4000 hold szegedi szöllőbirtok után 10.000, vagy 14.000 hold-e a szegedi szöllőterülef ? — Megalakulnak Szegeden is a hegyközségek Belvárosi Mozi Szombaton és vasárnap A Benedek liái A legnagyobb sikerű magyar film. BANKY VIKTOR mester rendezése. A főszerepekben Somlay, Szörényi Éva és Hagy István Ladomerszky, jj SZEGEDI SZABÓ ISTVÁN, DONATH KATALIN (A Délmagyarország munkatársától) A város második közigazgatási ügyosztálya — a földművelési miniszter rendeletére — nagyszabású statisztikai adatfelvételbe kezdett. Ennek során Szeged közigazgatási területén összeírják a szöllő- és gyümölcsösterületeket. Az elmúlt évek során már többször készült statisztika a szegedi szöllőkről és gyümölcsösökről, kitűnt azonban, hogy ezek a kimutatások egyáltalán nem pontosak. A mostani statisztikai felvételt fontos okok tették szükségessé, A hegyközségekről intézkedő törvény alapján ugyanis az ország számos bortermelő vidékén már régen megalakították az önállóan működő hegyközségeket. SzCgeden erre mindeddig nem kerülhetett sor, pedig többezer érdekelt gazda ezt már, türelmetlenül várja. A földművelésügyi miniszter most leiratban utasította a várost, hogy a hegyközségeket a legrövidebb időn belül aíakittassa meg. Az errcvonatkoző előkészületek már meg is kezdődtek és erre vonatkozik a szöllő- és gyümölcsösterületek 'statisztikájának összeállítása is. A statisztika elkészítésére a város bejelentőlapokat készített és "zt mindegyik szöllös- és gyümölcsösgazdának magának ke]] igényelnie, a bérházban, a második közigazgatási ügyosztálynál. Az alsótanyaiak, felsőlaFebruár 22-ike után, amint a bejelentőlapok beérkeznek a városhoz, megkezdik a szegedi szöllő- és mölcsösterületek statisztikájának oszChlorodont fogpaszta ven/tó fehér fogakról, üde él riuta leheletről gondoskodik, Mogyor kénHntlny. készíteni a szegedi szöía gyümölcsösökről s az ílstatiszlikát lökről és letékes városi hivatal sincs tisztában azzal, hogy mekkora valójában a szeIgedi szöllőterület. A mostani statisz! tikai adatfelvételtől azt várja a mászeállitását. Erre elengedhetetlenül)S°dik közi6azgatási ügyosztály, hogy szükség is van, mert az a helyzet Szt-l' geden, hogy nincs pontos, söt még megközelítően pontos statisztika a szegedi szöllőkről. Általában ugy tudják a városházán, hogy 14.000 katasztrális hold a szegedi szöllőbirtok. Egy másik statisztika azonban csupán 10 ezer holdas szegedi szöllötcrületet tüntetett fel, igy azután a két kimutatás között kereken négyezer holdnyi a Különbözet. A városházán is furcsállották, hogy mindenegyes statisztikai adatfelvételnél többezer holddal változik a szegcdi szöllőterület nagysága és kutatni kezdték ennek okát. A közigazgatási vizsgálat során azután rájöttek arra, hogy az adóhivatal nyilvántartásában sok olyan terület, amely szöllőnek, vagy gyümölcsösnek van feltüntetve, már régebb idő óta valójában szántóföld. Ugyanígy több helyen a szántónak feltüntetett földről megállapították, hogy az szöllővel és gyümölcsössel van beültetve. Az adóhivatalt ezért természetesen nem ternyaiak és a csengclei érdekeltek aZ jhcli felelősség, mert hiszen maguknak végre tisztázódik a kérdés: 10.000 vagy 14.000 katasztrális hold Szeged szöllőbirtoka? ottani közigazgatási kirendeltségelyié kaphatják meg a bejelentőlapokat, amelyeket kitöltve február 22-ig kell az említett hivataloknál benyújtani. Intézkedés történt arranézve is, hogy azok 'ellen, akik a statisztikai lapot nem töltik ki, eljárás induljon. A szöllő és gyümölcsös bejelentő! lapon a birtokos nevét, lakhelyét, a ; szöllő, vagy gyümölcsös fekvését kell j feltüntetni. Külön fel kell jegyezni, ha Ja szöllő, illetőleg a gyümölcsös örökj földön, vagy városi bérföklön van. A beültetett szöllő és gyümölcsös terüt letét a legpontosabban jelezni kell a | bejelentőlapon, amelynek utolsó kérídése a kővetkezőkre kér feleletet: ' Szétszórtan, egyes sorokban, megyén, vagy utak mellett telepített gyü mölcsfák száma? i A bejelentőlapot a szöllő és gyümölcsös tulajdonosának kell aláírnia. sajátkezüleg az érdekelteknek lett volna kötelességük a földjükön időközben beállott művelődési változást bejelenleni, hanem ezt egyszerűen elmulasztották megtenni. Emiatt nem lehet pontos A pontos statisztika azért is foatos, mert ennek alapján állítják lel a szegedkörnyéki hegyközségeket, A hegyközségek élén az érdekeltek által megválasztott biró működik majd, mellette pedig a hegyközségi titkárnak is fontos szerep jut. A hegyközségi titkárok állami státusba kerülnek. A szöllő és gyümölcsösök ellenőrzését a hegyközségek által választott mezőőrök fogják ellátni. A hegyközségek megalakítása után a szegedi szöllő- és gyümölcstermelő gazdák most már testületileg részesülnek mindazokban a sokat jelentő állami kedvezményekben, amelyekkel a földművelési kormányzat a szöllő- és gyümölcstermelést igyekszik mindjobban elősegíteni. Franciaországi helyzet Páris, február 11. Darnand, a közrend fenntartásának főtitkára a sajtó képviselői előtt kijelentette, utasítást adott, hogy lőni kell mindenkire, akit fegyverrel kezében találnak. Megengedhetetlen Franciaországban az olyan rendetlenség, amely most mutatkozik. Bizonyos, hogy Franciaország 115.000 felfegyverzett rendőre megnyeri a harcot. (MTI) Híradó! 3, 5. XORZOBAN Városunk egyik fele már megnézte Mindenki látni akarja, tehát tovább jáfszuk! KALOTASZEGI HIMRA SÁRDY, ADORJÁN ÉVA és PETROVIC'S IVÁN felejthet"'no n film remeke.. SZÉCHÉNYI MOZI MA PREMIER! TELEFON 26-33 ZILAHY LAJOS világhírű regényének filmváltozata. VALAMIT VISZ 0 VIZ Rendezte: OLATI GUSZTÁV, a m. kir Operaház vezető főrendezője. Zene: TOLGAR TIBOR, főszereplők: iCarády Katalin, Jávor Pálf Pápay Kléra, Koiftai Gyula, Alszegi Lajos, Kamarás Gyula, Baksa Soós László, Sugár Latos, Nádor Jenő Előadások kezdete hétköznap 3. 5, 7, vasár- cs ünnepnap 2, fél 4, 5 és 7 órakor.