Délmagyarország, 1944. január (20. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-23 / 18. szám
Angol sajlóMmadís Franco ellen London, január 22. A keleti arcvonalon harcoló spanyol önkéntesek miatti angol tiltakozással kapcsolatban A. J. Cumtning, a News Chronicle hasábjain felszólítja Eden külügyminisztert, hogy most már ne bánjon többé kesztyűs kézzel Francóval, hanem >ugy, ahogy megérdemli®. Franco sohasem titkolta, hogy a fasiszták győzelmében reménykedik — irja a cikk. A szövetségesek most lesújthatnak korbácsukkal Spanyolországra és kötelességük a Franco-kormány értésére adni, bogy egváltalán nem hajlandók továbbra is félrevezettetni, megtéveszteni vagy provokáltatni magukat >a fasizmus hiénái részéről®, sőt minden hatalmukat latbavetik, hogy ízeket a szándékokat meghiúsítsák. Tito „sö'ét eqyén" és „haszcnta'an áruló" Madrid, január 22. Az Interinf jelenti: Az angol sajtó az elmúlt betekben elhalmozta dicsőítő cikkeivel Tito »tát>ornagyot«, most azonban a Nineteenth Century cimü angol folyóirat élesen szakit ezzel a jugoszláv kérdésben eddig tanúsított irányzattal és cikke nyilván egy kis ellentámadás bevezetését jelenti a Pravda jelentése miatt. Az angol folyóirat Titót egészen »sötét egyénnek* nevezi, aki semmiféle értékes tulajdonsággal nem rendelkezik. Senki sem tudja — irja a Nineteenth Century —, hogy honnan vette a »Jugoszlávia tábornagya® cimet, amire természetesen nincs joga. iA hazafias Mihajloviccsal szemben Tito »haSzontalan áruló*. Ez kétségteilen tény. (MTI) Ciano grófné sorsa Bern, január 22. Hivatalosan jelcnirik: 1944 január 9-én, vasárnap dél után fél 7 órakor Ciano felesége, született Mussolini Edda Svájcba érkezett A férje elleni per tárgyalása, az jelőzö nap kezdődött meg. Ciano gróf|nét ideiglenesen internálták bárom gyermekével együtt, akik már 1943 •december 12-én jöttek Svájcba. Rendőri felügyelet alatt visszavonultságban kell élniök. A szövetségi tanács tudomásul vette, hogy gyermekeivel •együtt az elmúlt kedden végleges 1 filter nálási helyére érkezett Cianóné, Az 1943 október 23-áról 24-ére virradó éjszaka Dino Alfieri nagykövet Svájcba menekült. Egészségi állapota .azonnali kórházi kezelést tett szükségessé. Ezidőszerint még mindig klinikán tartózkodik'. Intézkedés történt, hogy egészsége helyreállítása után' cl kell hagynia Svájcot. Tekintettel nzonjban az 1944 január 10-én Alfieri és más vádlottak ellen hozott halálos 'ítéletekre, Alfieri kiutasításától a továbbiakig eltekintenek. (MTI) A Son Posta török lop a mogpar álláspontot ismertet! a hözepenropal határok kenteseben Istanbul, január 22. 'A Son Posta cimü istanbuli lap részletesen ismerteti a magyar álláspontot a középeurópai határok kérdésében. A lap kiemeli, hogy azok a területek, amelyeket Magyarország ebben a háborúban visszafoglalt, mint ősi területek, amelyek ezer év óta a magyar állam területéhez tartoztak. Részletes statisztikákat közöl arra nézve, hogy Magyarországot az élsö világháború után milyen nagyi mértékben megcsonkították. Ugyancsak kiemeli a cikkíró, hogy Magyarország ezeréves államterületének csak kisebb részét foglalta viszsza, igy az ezer év óta magyar Erdély területének' nagyobb fele ma is Romániához tartozik. Jugoszláviával szemben Magyarország szintén csak ősi magyar területek egy részét foglalta vissza. A cikkíró kiemeli, a magyar határokkal kapcsolatban, hogy annakidején még Londonban is elismerték a revízió szükségességét. A Son Posta azzal zárja fejtegetéseit, hogy a jog kérdésének a határok problémájával kapcsolatban csak viszonylagos jelentősége van, mert a kérdés! ugyanis annak javára fog eldőlni, aki erősebb, nem pedig annak javára, akinek jog szerint igaza van. (MTI) DBEMXGYXRORSZAQ « VASÁRNAP, 1944 JANUAR 23. <ű Belvárosi Mozi Vasárnap, hétfőn és kedden is a páratlan sikerű film ZBRIH LEANDER btilliáns filmje AKKOR Zarih Leander, Hans Stüve Híradó! Vasárnap 2, fél 4, 5 és 7 órakor Köznap 3, 5, 7. Driiiiáns ékszerekért ezüsttárgyakért és pénzekért ismét igen magos árakat fizetek Laczkó órás-ékszerész Kárász-utca 14. Dclka mellett®* Svéd lap cikke Románia nyugtalanságáról Helsinki, január 22. A Magyar TI jelenti: A Svenska Pressén hosszú cikkben foglalkozik Románia mai helyzetével. Bevezetőül rámutat arra, hogy az elmúlt hónapok eseményei eléggé indokolják Románia nyugtalanságát. Vatutin hadseregei a Bug jobbpartján állanak, amely tulajdonképpen Transistria határául is szolgái, tehát olyan terület küszöbén fenyeget a szovjet veszély, amelyet román részről a háború után be akartak kebelezni a román királyságba. A lap a továbbiakban emlékeztet arra, bogy egy évvel ezelőtt érte a román hadsereget és román közvéleményt a legsúlyosabb csapás Sztálingrádban. Röviddel ezután birc terjedt, hogy a románok Ankarában béke ntán puhatolóznak. Egy idő óta pedig olyan tünetek jelentkeznek'. hogv maga Antonefcu Mihály törekszik kivonni országát a háborúból. A román helyettes miniszterelnök személyéről a cikkíró megjegyzi, hogy politikai felfogását igen gyakran változtatja. Volt liberális, sőt vasgárdista is, még pedig egészen rövid időkőzökben felváltva. Tévesen hiszik' azt — irja a lap , hogy Antonescu tekintélyi rendszere ellen jelentős földalatti ellenség dolgozna magában Romániában. Az igazság az, hogy például Károly király idejéből visszamaradt vezető emberek a széles néprétegekben végleg leszoropeltek. Sokan azt hiszik, hogv Manin áll majd a román ellenzék élére, de ez is helytelen feltevés. Maniu ma már nem az a tömegeket vonzó név, mint egykor volt- Á lap inkább azt tartja valószínűnek, hogv adandó alkalommal a félreállított Vasgárda jelenik meg ismét a színen a kommunizmus jelmezében. E feltevést arra alapítja, hogy a vasgárdista zavargások idején több forrásból jelentették, hogy a Vasgárda Moszkvából kapja utasításait. A szélsőséges és földalatti tényezők még nagyon veszélyessé válhatnak Románia számára — irja a lap. Ehhez hozzá lehet fűzni, hOf(y Románia jelenleg teljesen nélkülözi a »viszontbiztosítás® nyújtotta előnyök előfeltételeit. Amig a háromhatalmi egyezmény többi államai reménykedhetnek bizonyos jóakaratban egvik vagy másik részről, Románia aligha számithat erre. Románia külpolitikáját ugyanis az elmúlt évtizedekben csak a konjunktura vezette és ennek következtében olyan nagv mértékben ingadozott a különböző orientációk között, hogy határain kívül ma aligha talál védőügyvédet. (MTI) Megoperálták M'hály román királyt Bukarest, január 22. A Német TI jelenti: A királyi főudvarmester a következő orvosi jelentést adta ki: I. Mihály király, aki lágyéksérvben szenvedett, orvosi vizsgálat után sebészi beavatkozásra szánta el magát. A műtétet szombaton délelőtt hajtották végre. A műtét jól sikerült A király közérzete nagyon jó. A királynak tiznapi teljes nyugalomra van szüksége. (MTI) Vasárnap és hétfőn nfoljára adjuk! BUTTYKAY UMMT és nAJMASSV elejétől végig csupa nevetés vígjátéka MAKACS KATA Törölték a Vitézi Rend tagjai közöl FeketehalmyCzeydner Ferencet és szökevénytársait Budapest, január 22. A Budapesti Közlöny vasárnapi száma közli, hogy az Országos Vitézi Szék Feketehalmy-Czeydner Fereno nyugállományú altábornagyot, Grassy József vezérőrnagyot és Deák László nyugállományú ezredest a Vitézi Rend' tagjai közül tőrölte. (MTI) A Ház hétfői ülése után a bizottságok tárgyalják a felsőházi módosításokat Budapest, január 22. A felsőháj a közelmúltban tárgyalta és módosításokkal elfogadta a családbafogadás és tartásról való gondoskodás előmozdításáról szóló, továbbá a feketepiac letörésére irányuló törvényjavaslatokat. A képviselő, ház plénuma hétfőn délben 12 órakor ül össze, hogy tudomásul vegye a felsőház erről szóló üzenetét A rövid alaki ülésen a módosított javaslatokat kiadják majd a Há2 illetékes bizottságainak, amelyek letárgyalják a felsőház által végrehajtott változtatásokat. Az ülés után azonnal összeül a képviselőház miniszterelnöki tanácstermében a Ház igazságügyi, közgazdasági és közlekedésügyi bizottsága és együttes ülésen foglalkozik a feketepiac-javaslat felsőházi módosításaival, majd ennek befejezése után külön az igazságügyi bizottság tart ülést, hogy letárgyalja a családbafogadásról szóló javaslaton végrehajtott felsőházi változtatásokat. Politikai körökben arra számitanak, hogy a képviselőház bizottságainak ülése majd kedden a Ház plénuma is hozzájárul a felsőházi változtatátásokhoz és igy nem lesz szükség arra, hogy ismét összehívják a két ház egyeztető bizottságát. Széchenyi Mozi Ma 2, fél 4, 5 és 7 órakor hétfőn 3, 5, 7 órakor! A francia forradalom véres napjait eleveníti meg A forradalom gróffá történelmi filmóriás Izgalom, szerelem, gyönyörű felvételek, pazar kiállítás. Főszereplők: xmmo mum in sí m\m