Délmagyarország, 1943. december (19. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-25 / 292. szám

Feleségek felesége Az irodalomtörténettel foglalkozók ügyeimét fontos dologra hivjuk fel. Kutassák ki, él-e meg dr. líirilo vics Dimitrije iró és történész, a megsaünt Jugoszlávia idején az újvi­déki állami levéltár igazgatója? Szendrey Juhának érdekes és ér­tékes levelei vannak a birtokában, if­júkori barátjához, Lauka Gusztáv­hoz intézve. Ezeket a leveleket surbankó ko­romban magam is láttam, de fontos­ságukat éretlenül nem tudtam felfog­ni, bar kuriózumból jegyzeteket készí­tettem belőlük. A Nagybecskereken élő I.auka szedte elő egy olyan hosz­szu búdogtokból, amilyenben a tagosi­tó mérnökök tartották valamikor a térképeiket. Lauka 1902 ben halt meg, második felesége, egy öreg jóságos szakácsné pedig minden hagyatékot felaprózott, hogy betevő falatja legyen. Hogy az­tán Szendrey Juha levelei milyen uton jutottak Kirilovicshoz, azt kellene el­sősorban megállapitaniok az iroda­lomtörténeti ambicióval telt ifjaknak. iVan ez olyan fontos, mint az örökös egyhangú malomtaposás az egyébként igen nagy értéket jelentő Juhász Gyu­la körül. Egyiket sem ismerték, vég­eredményben téma marad a téma. Szendrey Júliának egy 1859 május 27-éD Laukához Nagykárolyba intézett leveléből tudok Déhány sort. Júlia ak­kor már másodszor is özvegy volt s •z országos pletyka szörnyen mar-' eangolla. Lauka nyilván ezekre fi­gyelmeztette, legalább is a válasz azt gyanittatja. >Mi hiremet, nevemet illeti, az igazán megérdemelné, hogy mint Szűz Szent Philoméláért csodát tegyen vele az ég, vagy­is érte. Nem hiába vetekedik nevem a nap fényességével, azért repülnek ugy vakon ne­ki ezek a sok bagoly-sas-fió­kák. Most éppen tetőpontját érte a sok cifra beszéd. Néha már azt az alávaló eszmét tá­masztják bennem, hogy bár­csak legalább egy ezredrészé­re érdemessé teltem volna ma­gam. Dc őrömtelenül élni és mégis ennyit hántatni, ez kis­sé sok az elégnél. De én is csak addig birom, ameddig bír­hatom A különös mondatokban sok' a ci­nizmus, az akasztófahumor, de érde­mes volna megszerezni az egész leve­let a többivel együtt, hiszen ez az idé­zet is azt igazolja, hogy a vakon re­pülő bagoly-sas-fiókák nem éppen mai születésűek. C«uVa János: Szubjektív sorok Az összes hivatásom a legridegcb­Lcn, leküzdve rajongó táj- és vidék­szeretelem és az abból adódó felada­tokat, elszólított huszonhárom eszten­dő küzdelemteljes színhelyéről. Olyan könnyedén fogtam fel a dolgot, mint valami szükséges változást, amelyben megpihen a meggyötört test ég friss levegővel telik meg a zúgó agy. Alig kétszáz kilométerrel erébb, vagy arébb lakni átalakitóan igazán nem változtathat az ember feladatain és életrendjén. Itt is és ott is elvégez­hetjük mindinkább elszürkülő mun­kánk, nagyobb lelkiindulatok előidé­zése nélkül. Azok, akikhez egy felejthetetlen korszak névtelen katonájaként közel kerültem, másként Ítélték meg elha­tározásom. Képtelenek leküzdeni a fel­törő kérdést: mi vitt el erről a vi­dékről, amelynek minden szegletét és lakóját tenyeremnél jobban ismerem? A könnyebb érvényesülés nyughatat­lan ördöge, elkésve jelentkező ifjúkori indulatok ragadtak el, vagy nagy csa­lódás, bánat hasogatja a szivem? Aszerint, hogy barátaimhoz vagy a [közömbösek soraiba tartoztak: hízel­kedve, vagy gonoszul csipkelődve igye­keztek színvallásra bírni. Akkor még (esak azt mondhattam derűs lelkem Inapfényében sütkérezve, hogy az any­Invira keresett nyugalom és a megér­(deroelt békesség tágabb lehetőségeit kerestem Ma már többet mondhatok: 'elmentem, mert ha valamikor jogain­kért, emberibb sorsunkért, boldogulá­sunkért folytatott küzdelmeinkben, ak kor most. még inkább érzem, hogy másként nem cselekedhettem, j Minél többet járok haza ápolni a I régi kapcsolatokat, látom, az újság­írónak nincsen magánélete. Ha kell, erőszakkal is behatolnak oda, kirán­cigálják a nyilvánosságra, hogy örö­mében osztozzanak, vagy bánatában vele együtt siránkozzanak. 0 E12 M % G f K ft O R S 2TA Q SZOMBAT, 1943 december 25 Amíg Ön alszik, Q um a Hl dolgozil i — i A kisebbségi élet fűzött ennyire össze bennünket és figyelmeztető jelenség, hogy az egykori kisebbségi polgár ma is szá­montartja azt, akivel titokban a ha­tóságok éberségét kijátszva osztogat­ta a Magyar Párt választási kiáltvá­nyát, vagy a Tulipán Bálakon egy asztal mellett ülve koccintottak a bol­dogabb jövő hajnalhasadását sürget­ve. Megtaláltuk egymást, amikor a szegénysorsu diákok taníttatására kel­lett összeszedni a szükséges parákat és testvéri szavunk melege összehoz­ta a százezreket is, amit kulturhajié­kaink kibővítéséhez kértek. Hát elfe­lejthetjük azokat az időket, amelyek­ben fanatikus összeesküvők hite fűtöt­te kérgesedő szivünk, hogv mindig ér­ző, cselekvő, bátor és lelkes magya­rok maradjunk? Hogyne keresuök te­hát azt, aki most hirtelen kiesik min­dennapi életünk aranyozott kereteiből? Persze, hogy érdekel a sorsa. Hova került, mi lett belőle? Jutalmazott, vagy büntetett sors, amely kifürkész­hetetlen, mint maga a kérlelhetetlen élet. Uj arcok, aj hitek merültek fel az­óta, a küzdelemteljes élet színpadán és az emberi természetből adódik, bogy nera szívesen barátkozik ujjal. Annál kevésbé, mert a mi sorainkban is megvoltak neki a kipróbált, böiíö­nöket és poklokat megjárt barátai, küzdötársai. Az ujabban felbukkanó arcokat ismerte ugyan, de sokszor el­tűntek látóköréből. Ennek a magyar­ságnak hite is csak egy lehetett: bit az örök magyarságban. Nem hiviák azt sem ilyen, sem olyan riztnusnak*. mert minden ránehezedő suly szárma­zásából eredt. Visszakellett tehát oda térni a munkásnak ugyanugy, mint a gazdának és a polgárnak, mert ezt ugy hivták: öntudatos magyarság. Ott érezfe jól magát, ahol gyűlölködés és szenvedély nélkül KELLEMES KARÁCSONYI ÜNNE­PEKET KIVAN Cseren Nándor SZŰCSMESTER Horváth" Mihály utca szám. pr i i Alapíttatott: 1850. Telefon: mi WAGNERFA ÉS FIA Szegei HiaazáNSr 7. Vászon és saját­ít készitményü kész fehérnemű Menyasszonyi kelengyék. tazi iparilag MI HÍZÍ tnmzesek az örök' magyar feladatok muzsikája | szólott. Kedves és ösztönző volt cz. a dal. Kivánatos és máraorositó a fül­nek, simogató és hízelkedő a szivnek. Minden baj magyarságunk vállalásá­ból zudult ránk, a magyarságban e.1 ződtünk tehát meg és a magyarság adott erőt a kitartásra. Nem volt hen­cegő, provokáló ez a magatartás más népek jogos érzékenysége ellen, inkább tudatos és tekintélyt árasztó. Megnyi­latkozásait az idegen környezet sem magyarázhatta, ellenségesnek, sőt in­kább megnőtt azoknak a hitele és te­'kintélye, akik megmaradtak önérzete­sen a magyar vonalon. A gerinces és [következetes politika szinte imponált, Jmert dacos akaratot és nem moghu­inyászkodást. a pillanatnyi érvényesü­lést jelentette. Leküzdhetetlen magyar­ság volt ez; Hitünk meamendt ma is, változatlanul a régi. ha nem is nevez­zük délvidéki szellemnek és nem fém­jelezzük pártok, vagv csoportosulá sok hangzatos jelszavaival. Változat­lanul az emberi értékek legszebbikéi keressük mindenkiben: az erkölcsi élet súlyát és minőségét. A délvidéki ma­gvarság hitének legnemesebb valutá­ja a tiszta fajszeretet és kötelesség­teljesítés vállalása volt az elmúlt hu­szonhárom évben. Ma is ezt vallja, amikor mind nehezebben találja meg a tegnapi barátokat, fegyver- és sors­társakat. Akiket pedig a sors, vagy a forduló szerencse szeszélyes kereke el­lökött az otthoni teritelt asztal mel­lől, nem estek kétségbe. Nagy a mi világunk, jut abban hely azoknak, akik a kisebbségi élet dolgozó pad­jaitól keltek útra. Nem mindenki bol­dogul egyformán. Az ember lalkialka­tától vérmérsékletétől és még sok mindentől függ, hogyan állja meg he­lyét. A kíváncsiskodók megértéssel és együttérzéssel hallgattak és azonos választ adtak: minden elköltözött em­ber, akik a délvidéki magyarság ki­sebbségi küzdelmeinek korszakára em­lékeztet, sietteti a teljes elszürkülés folyamatát. Bácska pedig nem sze­retne visszazuhanni abban a közöm­bösségbe, amelyben az első világhá ború előtt vergődött, amikor úgyszól­ván teljes tájékozatlanság vette kö­rül. Azt akarja, hogy hangjának egyé­ni csengése, tekintetének barátságos sugara, arcának hívogató mosolya le­gyen mindig. S hogy kacagó, élctv"'­dám maradjon búzavirágot ringató ál­dott földünk, ezen a sokféle nép által lakott térüle. ten gyakorlatot szereztek az együtt­élésből és együttműködésből. A jövőt nem elválasztó árkok kimélyitésével, hanem helyzetünk felismerésével és a szükséges teendők megteremtésével biztosithatjuk a magyarság számára. Kellenek tehát azok, akik mindig ei a hangot használták. Akárhova kerül a bácskai ember, délvidéki marad minden porcikájával Almaiban is ezt a tájat pergeti álmai szines vásznán. Ha ezen a képen ma még sok a megismerni és megtanulni való, egyszer ezen is tullesziink. A r.ép helyes ösztönnel kisebbségi éve­inkben is megérezte kire bizza magát, most is megfogja találni a sok arcéa politikai jelszó között azt, amelyik • legközelebb áll hozzá. Magyarul gon­dolkodik ez a nép, a magvagság bol­dogulása egyetlen ideálja és mint a most lezárt negyedszázadban, ugy most is, a magyar gondolat fogja át­segíteni a rája váró ujabb megpróbál­tatásokon. Mindig ezt válaszolom, amikor tá­vozásom okai felől faggatnak. Szét­szórhat bennünket bácskaiakat a sori keze, de bácskai gyökereinket elszakí­tani nem tudja. Ápoljuk a bácskai szint és lelkiséget cselekedeteinkben, mert érezzük, ezzel mutatjuk meg leg­inkább: emberek vagyunk. Ke 1 le mes karácsonyi í'nncpekct és boldog újévet k i v á n a b. vendégeinek HUNGABSH K A V E H A Z FŐPINCÉRE a felszolgáló pincérek { mindenkiről: odahaza a helye, ott, ahol a kemény napok összecsapá- .mentem, egyszer visszavárnak. Oda­saiban megismertük és • megszerettük haza nyilvántartanak engem és máso­cgvmást. lkat is, akiknek ismerős arca annyira Ma is jólesik hallanom, amikor hiányzik, mert néni engedhetjük meg sorsom, távozásom iránt érdeklödnek azt a. fényűzést, hogy éppen azok né], s kedvesen hozzáteszik: akárhova kü.l vállaliuk az úi feladatokat, akik Hátralékos vagy elhanyagolt! fföüivvelés gyors rendbehozását, M é r I e q összeállítását, valamint 9 fJ ó­mérlegkészítését vállalom Sebők S* Kálvária-u. 5. Teleion: 49-96. t -m

Next

/
Oldalképek
Tartalom