Délmagyarország, 1943. december (19. évfolyam, 272-296. szám)

1943-12-25 / 292. szám

Kellemes karácsonyi ünnepeket ^ g l—g,— • kiván vevőinek a cégek nevében is 3Z UHIO IFOCI3 Mihály meg a legény Irta : Bibó Lajos * i A cigányban reszketett az őröm. Tél volt, az ólmos ég ugy feküdte; Felemelkedett, hogy kiszóljon a itocsSzeged, Klauzál-tér 5. a vttagot, miutha a boiulat az öroakévalósagot őrizte volna. A legény, István, a ház elé érve, megállította a lovakat. Felemelkedett az ülésről és bekiáltott a házba. — Hét Itt volnék I A huga, Eszti, éppen jött hátulról. Megrebbent, amikot megpillantotta a bátyját — Teremtő szentatyám! — szorította szivére a kezét. Szaladt. Nyitotta a kaput. Megvárta, amig a bátyja beállt az eperfa alá, akkor csak éppen, hogy elcsititsa a félelmét, megkerdezte: — Mért gyüttél be? A legény fogolt kifelé. — Sömmi — felelte kitérően. A lány nem szólt többet A kocsihoz kcrftlt és kikaparta az ülés alól, amit ott talált. Rozál anyjuk jelent meg a pitvar ajtajában. Meghökkent ő is, amikor megpillantotta a fiát. — Hát té? — meredt rá. A legény már ment a két lóval, hogy bekösse őket az istállóba. A huga felelt helyette. — Beteg a bika... avégett — hazudta, csakhogy megnyugtassa az anyját. Á legény végzett a lovakkal. Együtt mentek be a házba. A legény köszönt. — Aggvon Istent Az apja, Mihály, az asztalnál ült. Vem szólt. Szívta nagy nyugalommal * ptpéját. A legény letette a süvegét az ágyra. Aztán kifordult a pitvarba, örült, hogy az apja hallgatott. Az anyja utána sietett. Az vizet készített nekí. A legény megtisztálkodok, azután már ment is. Az apja bent, mqgvárta, amig be»taptn maga mögött a kiskaput, akkor előrébb nyújtva lábát az asztal alatt, köhintett. — A fölőtőmet — mondta. Az asszony nem akart hinni a Tűiének. — A fótötöjét? — Azt — Tán esak nem akar etmönni hazulról kigyclmed? Mihály felemelkedett a helyéről. — Nem, csupáncsak kerülök majd égve.t. Az asszony reszketett. Nem tetszett neki a dolog. De azért hozta a nagvkabátot és feladta az emberre. Mihály Indult. — Aztán majd gyüvök — szólt viszsza az ajtóból, köszönésképpen. Az asszony meg a tány magukra maradtak. A legény nagyon is sürün járt be mostanában a tanyáról a városba. Igencsak minden héten magára hagyta kint a jószágot. Már most Mihály is elment, aztán ugv lehet, éppen utána. Szivük elszorult a félelemtől és belehallgattak a csendbe. II. K leigény mélyet lélegzett, amikor a >Három narancs* elé ért. Pillanatig habozott, aztán hirtelen elhatározással lenyomta a kocsmaajtó kilincsét. Jó estét aggyon Isten! — köszöntött he széles hangossággal. A kocsma üres volt. De a dróton lógó petróleumlámpa már égett. Mungó, a cigány a sarokban tollászkodott. A cimbalomverőjét kötözgette. Ábrázata széles mosolyra húzódott, amikor a legényt megpillantotta. — Aggyon Isten! — fogadta a köszöntést. István előrement és leölt az egyik asztalhoz. — Hát idebe jobb — tette le maga mellé a süvegét márosnénak. Kint sutlogó hangon be szólt az egyik szobába. — Asszonyság?! Bentről kiszólt valaki. — Tessék? — Gyüjjék gyorsan. A kocsmárosné már futott is. Az ivó közepén pihegve megállott. Szép piros orcáját elöntötte a láng, keble megemelkedett, araikor a legényt meg pillantotta. — Kigyelmed? — rebegte. A legény rátekintett. Nézte Nézte nedves ajakát, duzzadó kebelét, amely átverte pompáját a vékony réklin. Halkan mondta. — Erre jártam, hőt benéztem. Az asszony fordult, hozta a bort. A teli félliteres üveget letette az asztalra. Kicsit, alig észrevehetően odasimult a legényhez. — Jó estét — mondta. A legényt egyszerre átjárta a közelsége. A szive nagyot lódult. — Itt vónék — nézett föl az aszszonyra mély vágyakozással. Az asszony neheztelt. — Itt... — szólt kényeskedve. -Oszt két hete mult, hogy erre se nézett. i A legény öntött a borból. Kiun a helyem. — Attól még gyühetne. A dógátul ráérne. — Attul rá. — Oszt mégis elkerül. A legény kereste a szavakat. — Nem kerüllek Aztán máma is... Az asszony a szájára nyomta a kezét. — Ki ne mongyaT _ Mér? — Azér. Azér. mer az nem lőhet. — Mér nem lőhet? — Azér, mer mógláttyák, oszt mögtnggyák. — Sötét az écraka. — De csak annak, akt vak. A legény nem szólt. Reszketett a szive Hej. ez RZ asszonv csak játszik vele! Gvötri. kínozza, ö meg majd eleped utána. Aztán mi búzát ide hordott már. Nvilt az ajtó. Mihátv lépett be rajta. A cigány kezében megállott a cimhatomverő. Az asszony, meg a legénv Mihálvra meredtek. Az ember köszönt — Aggvon... Nem felelt senki. Mihály csendesen körülhordozta tekintetéi az ivón. Akkor megindult, leült az egvik asztalhoz. Szembe a legénnyel. Az asszonnval forgott a szoba. Perc is beletelt, amig magához lére a halálos rémületből. — Jaj Istenem! — szakadt fel belőle. — fin mög csak állok itt. Szaladt ki borén meg poüaiérl. A legény há.radőll a székén. Szétvetette a lábát Nézle az apját Háborgott benne a harag meg az erő. Mihály a cigány felé pillantott. Csak ugy, hogy foggyon a szó, uoa szol* a legénynek: —- Máma nem veri A legény felbajtoti egy teli pohár bort. — Nem! — mondta kihivóan. A cigány pislogott az asszony reszketett A lámpabél balkan se.ocgeit. Ivott Mihály is. Hallgattak. A «igátiy lassan nekibátorodott és óra!o san ráütött a hurokra — Bort, he! — parancsoPa Mihály. A cigány már most nem béita. Vesszen a világ. Itt máma úgyis emberhalál lesz. Elkezdte teljes dühvel verni a rozoga szerszámot Mihálv hátraszólt az asszonynak. — Hát té? Az se holt, se eleven nem volt, Nizöm... Ni zöm. hogy igy öszszetanálkoztak kigyelmedék. Mihály bólintott. — Hát igy is adódik. Fogta a poharát Megindnlt és át ült a fiához. A szivek egyszerre elnehezedtek A legény körül már forrt a levegő. Érezte, elérkezett a számadás. Vad indulatában siettetni akarta a fejte menyeket. Á cigány felé fordult — Azt verd... Mondta a nótát. Mihály arrébb tol ta maga mellett a széket. — Ülj lé na, té is — szólt oda az asszonyhoz. Amazok összenéztek. A hang simogató volt, nyoma sem érzett benne a neheztelésnek. De a legény még nem hitte, hogy jól hall. — Ütj lé na! — parancsolt rá az asszonyra. Az asszony megindult. Leült hozzájuk. Remegő kézzel nyúlt a teleöntött pohár után. _ Isten éltesse kigyelmetöket — Isten. — Isten. A három poh#r összekoccant, A félelem egvszerre felengedett valamennvi szivben. Lám. Mihály nem is ölni jött, inkább gyönyörködni akar a fiában. Sűrűn, mohén ittak Mihálv hatalmas dns testét meleggel öntöMe el a bor. Vére áramlása megindnlt. Érezte rengő, nagy erejét — Aggvon Isten! — Aggvon. Mihálv fenékig ürített minden poharat. fenékig kiitta a Korát a legény is. A levegő lassan megtelt füsttel és a menyezetrőt hőség ereszkedett alá. Uiévre Likőr és kölni készítéshez Finomszesz kLast"16d' Pálinkák közvetlen fogyasztóknak is. KISHfRI DOCZ MIKLÓS ctgltél Sreácá, Jókai-álca 1. szám. — Telelőn. 24—Só. (Országzászlóval szemben.) Kellemes és boldog karácsony , BRLLR FERENC SZEGEDI KONZERVIPAR Szeged. Hiisxár*utca 8. Mihály nótát rendelt, aztán lekoocantott poharával az asztalra. — Isten. — Isten. A legény már veritékezett, de belüt a gyomrában hideg bujkált Aa imént mintha megingott volna. Mihály végigmustrálta a menyecskét. — Takaros vagy, Az asszony szabadkozott, — Világ csúfja. — Pedig az vagy. Takaros. Na«yo« is, ha mondom. A legényben most hőség bomlott ki. ösztöne mélyén megérezte a veszélyt. Mi lesz, ha az apja tovább is marad, aztán mutatásra fogja? A negyedik litert itták. Rajta már ia fogott a bor. Olyan szörnyű, olyan megalázó, olyan halálosan megszégyenítő volt a gondolat, hogy az apja tovább állja majd az ital erejét, mint ő, hogy a düh egyszerre elborította az agyát. Most ő koccintott elsőnek. — Igyunk mán! — Igyunk nat Szilaj, elborult mutatás kezdődött, A legény haraggal és háborgással öntötte magába a bort. hogy berugassa az apját. Az nagy, nehéz, ölő nyugalommal Ivott. óra. vagy másfél után kurjantotta el magát — Ufu-jujJ! — és kipattant a szoba közepére. A legény mellette termett. — Együtt na! — kezdte kirakni is a táncot. Előbb a padló ropogott, aztán elkezdett remegni a ház A cigány karja már zsibbadt. A legény sápadt volt, akár a fal. Mihály ácsit intett. — Közbe is na. Lőhet egy pohárral közbe is. — Ttóhet, — lehelte a legény, Felhajtotta az italt. Ejnye, mondtat magában, hát ki hasította ketté a világot? Mosolygott magában, hogy mindent keltőnek lát Testét álmosító bágyadtság öntötte el. Akkor hirtelen felhorkant. Rádöbbent, hogy részeg. Az apja örökre nevetségessé tette az aszszony előtt Felhajtotta maradék borát, akkor felemelkedett, hogy kirúgja maga alól a széket. — Ide nézzőn kend! — orditott it apjára, de előre bukott Mihály angyali szelídséggel kérdezte. — Mi köti, mit nézzek kedvesőm? A legény horkantott, utána esuklott Vége volt. Lépni akart, dc elzuhant és ott maradt elnyuhra nz asztal alatt. Mihály csupán erre várt. Némán bólintott. Aztán fizetett Fogta a süvegét. _ Ha magáhon tér — fordult oda i az asszonyhoz —, mondd mög neki, a I búzát kitöttem a hombár elé, hozhatyitva át, ha akarja. I Aztán kilépett az ajtón. i InMég sötét volt kint, amikor a kocsi hajnalban kifordult a kapun. Hallotta a kocsizörgést Mihály is meg Rózát is. ök lcetten, az asszony meg a lány, átvirrasztották aa éjszakát és részketve várták a világosságot Amikor felkeltek, az asszony nem birta tovább. _ Csak tán nem tött benne kárt kigyelmed? —• öntötte el szemét a könny. Mihály mosolygott a bajusza alatt De azért komor méltósággal mondtat Nem. De mán most nem gyüv be többet engedelöm nélkül. Pertut itattam vele az éocaka. Az asszonv nem értette a szót. de a hanghói megérezte, nem történt semmi baja a legénynek. Kirordulf íj hát boay hozza Mihálynak' a früstöLot