Délmagyarország, 1943. november (19. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-26 / 268. szám
Szász miniszter bejelentette a Házban a jelenlegi közellási rendszer továbbfejlesztését Budapetf, november 25. rA képviselőház csütörtöki ülésén G e s ztelyi-Nagy László ismertette a közellátási tárca költségvetését. Hangoztatta, hogy a társadalom megértéssel viseltetik az ország problémái iránt. Egyedül a szarvasmarba és szénaellátás terén látszik elkerülhetetlennek a rekvirálás. A város és a falusi lakosság között nincs minden tekintetben egyetértés és ez egyik oka annak, hogy a besaolgáltatásban bizonyos surlóídásojk is észlelhetők. Különösen a .gyapot és kender termelésére hivta fel a figyelmet. Országos közellátási tanács felállítását kérte. 'A' vrta első szónoka Németh FÁndor volt, aki a közellátás rendiszerét kifogásolta. Ilyen termés melleit jobb közellátást szeretne látni. Kérte a textiláruk árának maximálását. F r i c k e Valér, a kormánypárt vezérszónoka a közellátási nehézségek áthidalására, a rendeletek túlmenően, nagyarányú társadalmi Összefogásra is szükség van. Ma már tul vagyunk a válságon. A közellátás jó kezekben van. Teljes bizalommal van a közellátásügyi miniszter személye iránt. A költségvetést elfogadja. Gróf Serényi Miklós főleg a feketepiac visszáságaival foglalkozott Nagy Ferenc behatóan foglalkozott az ország állatálományával. A magyar malomipar kapacitása •nincs teljesen kihasználva. A falusi nép ruházatát kifogásolta. A javaslatot nem fogadta el. Kuncze Géza MÉP vezérszónok szerint a bőrellátásban hiány nincs. 'A' jelenlegi akadozások oka máshol keresendő. Nem kellene a bőrfeldolgozó üzemeknek annyi bőrt tartalékolniok. Sigray István a termelés további fokozása mellett foglalt állást. Védelembe vette a Jurcsektervet. rA' költségvetést nem fogadta el. Meixner Emil szerint a mezőgazdasági cselédeknek egész gabonakonvenciójukra meg kell adni a vámőrlési jogosultságot. Ezáltal jobban tudnának állatot tartani, önmagukat és családjukat jobban tudnák élelmezni. A mezőgazdasági munkapiacon megnyugvást és egyensúlyt csak akkor lehet teremteni, ha a mezőgazdasági munkabérek és az ipari segédmunkás, napszámos bére nivellálódik. Kifogásolta a textiláruk magasságát. Az kereskedelem pedig tul nagy Haszonnal dolgozik. Tassy Kristóf pártja és maga nevében a közellátásügyi minisz térium költségvetését bár a közel látással sok kérdésben nem ért egyet, elfogadja. Hangoztatta, hogy a kistermelök csak igen nehezen tudnak a vevőkkel szemben támasz tott követelményeknek megfelelni. Különösen a tejellátás tekintetében sok a tennivaló. A közellá tás lebonyolítását tul sok rendelet szabályozza és az egyszerű emberek nem értik a rendeletek legtöbbjét. Beszéde végén a közellátási adminisztráció egyszerűsítését kérte. C s o ó r Lajos a mezőgazdasági lakosság számára jobb cipővel és ruhával való ellátást kér. Kijelentette, hogy a mezőgazdasági és ipari árak közötti különbséget mielőbb meg kell szüntetni, mert a kétféle árrendszer fenntartása kek" gyártására Eelí áttérni. Beszéde végén rosszalta, hogy a kereskedelmi 'életben a kijelölési rendszer egyre inkább tért nyer. A költségvetést, bár nagyrabecsüléssel van a miniszter személye iránt, nem fogadta el, Nagy István beszéde elején főként az áralakulás kérdésével fog lalkozott és szóvátette, hogy egyes cikkeknek többféle ára is van. A költségvetést nem fogadta el. Utána Szabó János a legnagyobb elismerés hangján nyilatkozott a hadiipari munkásságról és a rendelkezésre álló legteljesebb tá mogatást kért számukra. Részlete sen foglalkozott az ipari munkásság ruhaneművel és cipővel való ellátásának kérdésével. A költségvetést elfogadta. Ezután az elnök a vitát bezárta és bejelentette, hogy a közellátásügyi miniszter kiván szólani. Szász Lajos közellásási minisz ter pontban 5 órakor emelkedett szólásra. Beszéde elején megteltek a padsorok és a kormány részére fenntartott karosszékekben helyet DBCMAGYABOBSZA* 4 PÉNTEK, 1943 november 26. ö 4 nap múlva nyílik meg Berta József óra-, ékszer-, porcellániiz ele Hiss-utca 3. szám olaft Párisi Naü« Áruház mellett közellátásunk legnagyobb baja. Aj Lajos pénzügyminiszter és báró fényűző cikkek gyártását teljesen j B á n f fy Dániel földmüvelésügyi meg kell szüntetni és a tipus cik- miniszter. Szász Lajos közellátásügyi miniszter beszéde — Egy évvel ezelőtt, az 1943. évi költségvetés tárgyalása során legsürgősebb teendőimet három feladat megoldásában jelöltem meg. Az első az elmúlt gazdasági évben jelentkezett nehézségek megoldását célozta, a második a jövőre rendszeres közellátás biztosítása volt, a harmadik feladatot pedig abban jelöltem meg, hogy olyan szervezet felépítéséről kell gondoskodni, amely alkalmas a rendszeres közellátás lebonyolítására. — Egy esztendővel ezelőtt megjelentek azok a rendeletek, amelyek az uj terménybeszolgáltatási rendszer alappilléreit képezik. Gondoskodni kellelt azonban arról is, hogy e pilléreken felépüljön az a hatalmas épület, van ebben kétségtelenül munkatársaimnak, akik J üresek Béla és Jakabffy Károly államtitkár urakkal az élen, minden erejüket megfeszítve, bittel és szívvel, teljes odaadással, éjjel-nappal dolgoztak. A munka azonban távolról sincs befejezve. A rendszer további kifejlesztése egyik legfőbb gondomat képezi. Már többször említést tettem arról, bogy a beszoígáltatási rendszer jobbá és igazságosabbá tételéről a termelési kataszter megteremtésével kívánok gondoskodni. — A terménybeszolgáltatási rendszerről beszélve, szóvá kell tennem azt az érthetetlen, de mindjobban terjedő «3« kíii .-jiEE"p J-aajssf jjssi: S18?—^ Beme^nyi-bcbnener'lerménymennyiséggel a gazda minde« korlát nélküli szabadsággal rendelkezhetnék. A beszoígáltatási kötelesség teljesítésébe beszámítható áruk forgalmát szabályozó rendeletek pontosan meghatározzák a terményfeleslegek felhasználásának" lehetőségeit. Ez a lehetőség azonban természetesen sohasem terjedhet odáig — s az ellenkező felfogással * leghatározottabban és * legélesebben szembe kell szállanom —, hogy e terményfeleslegek a zugforgalom táplálására szolgáljanak. — Áttérve az ipari cikkekkel való tilátásra, külön kell szólanom elnök, dőnek, a rendsrer alapvető munkáit feldolgozó jegyzőnek éppen ugy, mint a fogyasztónak, aki a jobb jövőbe vetett hittel és reménnyel fegyelmezetten viselte el a lemondásokat. De részük a texti'-, a lábbeli- és a szappaneliátás kérdéseiről. A textiláruk forgalmának sza- kiskereskedőknek' az áruellátás szembályozása az elmúlt év folyamán nagy lépéssel haladt előre és a tett intézkedések a forgalom egész területét felölelik. Az uj elosztási rendszer szerint a gyárak által a polgári fogyasztás céljaira forgalorabahozbató áru1 mennyiséget a Textilközpont utján ál amely magában foglalja az uj közellá-; jaT,itom meg és a központ intézkedik tási rendszert. — Nagy fontossággal bírt annak a mértékegységnek megállapítása, amely a beszolgáltatásra kerülő különféle termények értékét időállóau és igazságosan meghatározza. Ezt a buzaegy séggel értük el. Az eddigi eredmények alapján bátran merem állítani, hogy a rendszer bár a kezdet nehézségeivel küzdenünk kell — megfelelt a várakozásoknak s ehhez a megállapításomhoz sokmillió ember csatlakozik, akik Isten kegyelméből e rendszer alapján jutottak a magyar ember legnagyobb kincséhez, a mindennapi biztos kenyérhez. , — Nem lehet eleget hangoztatni, aru sok kézen megy át, a közvetítő |h°gy a lejgjobb rendelet is hiábavaló, [ha annak végrehajtasa nem megfelelő A dolog természeténél fogva Belvárosi nozí Ma Dumas Sándor világhírű regényt Gróf Nonte Ctirlslo A francia filmgyártás filmkolosz szusa. Nem repriz! Uj feldolgozás! I. rész: az If vár foglya Ifjuságunk legszebb emléke, a leg nagyobb romantikus regény. Edmond Dantes szerepében: PIERRE RICHÁRD W1LLM D E A H ÍR-A D Ó 1 3, 5, 7 a közellátásügyi igazgatás feladatainak központi megoldása lehetetlen. Ebben a munkában része van mindenkinek, a termelőnek rsakngv. mint a kereskeabban az irányban is. hogy a forga- textilárukiskereskedök lombahozható árukat kiknek és milyen arányban kell kiszolgáltatni. A kiszolgáltatási arány áruellátási pontegységekben van megállapítva. Nebogv a gazdaságilag indokolhatatlan mértékben felduzzasztott textilnagvkereske dői létszám csökkentése érdekében esetenkint tett intézkedéseim hatását 1 uj engedélyek kiadása ellensulyozhas J sa, saját kezemet megkötve, jogsza- j bálv által tiltottam meg az uj textil : nagykereskedői kijelöléseket. A forga-r lom rendjének biztosítása céljából pontjából történő osztályozását és az egyes nagykereskedőkhöz beosztását a kereskedelmi és iparkamarák mellett szervezett s hivatalom irányítása mel lett működő körzeti textilbizottságok végzik. A bevásárlás ellenőrzése céljából a kiskereskedők részére bevá'sárlási könyveket rendszeresítettem. A létszámának csökkentése és eladási forgalmuknak szabályozása, a kereskedők nagy létszámára tekintettel is, még továbhj intézkedéseket kíván. _ Intézkedtem a külföldről behozott textiláruk forgalmának szabályoKORZOBAN Ma 3, 5 és 7 órakor Móricz Zsigmond gyönyörű regénve filmen! KEREK FERKÖ J«tvor. Cr^ios. EGRY MARIA, LEHOTAY ÁRPÁD vitéz BENKÖ GYULA, VASZARY t ex 1 i 1 á ni n agyk eresk ed őket szakmai csoportokba osztottam be s minden nagykereskedőt az árubeszerzés tekin telében a megfelelő előállító üzemekhez utaltam. A nagvkereskédői eladási tevékenység megrendszabálvozása érdekében inlézkedtem továbbá aziránt, hogv a nagykereskedők működésüket csak területileg meghatározott körzetekben folvtathnssák Ezeken felül a i t"xtiláninngykereskedőknek részleteden el kell számolnink mind árube szerzéseikről, mind eladásaikról. — A gyári és nagykereskedői áru- j forgalom megszervezése után történtek meg a szükséges intézkedések a textilárukiskereskedelem szabályozására. A rendelkezésre álló árumenvnviséghez képest a kiskereskedők lét száma is túlméretezett. Mindenekelőtt intézkedtem tehát aziránt, hogy a textilkiskereskedelem további "'burjánzása megakádáíyozíassék. A textiláruSZÉCHÉNYI MOZI Minden filmet felülmúl széppegben. kiállításban, tartalomban a leggyö nyörübb magyar történelmi film rakóczi nótája Szereplök: TOLNAY KLÁRI . SÁRDY JÁNOS KOVÁCS KÁROLY ABONYI GÉZA PALÖCZY LÁSZLÓ A közönség minden előadáson tapsol és tombol az elragadtatástól. Siessen jegyét elővételben biztosítani! Ma 3, 5, 7 órakor. Telefon 26-33 [ Szabályszerű hadigondozása igazolvánnyal rendelkező hadigondozott nőket felvesz » SZÉCHÉNYI MOZI