Délmagyarország, 1943. október (19. évfolyam, 222-247. szám)

1943-10-08 / 227. szám

V A Um&i a avagy ctqíh.'fté*nóU <xx apSróUíxdelé&ekben (A Délmagyarot'szág muttkaMt-tá­aétólj Mindig érdekellek az aprolnnie­tesek, ez az igazi álattíos bal, amely­re kosztümben vonulnak tel a felek, bogy erdekeiknek megfeleld csatatér­re alakítsák azt át Kzuttal csak a szerelem, a kiilön­bözö neutüek egymást keresése erde­ket, illelve hogy azokból kótöllem bok­rétát, egyik napilap hátulsó oldalá­tól szedve belekig a virágokat. Meny­nyi eleven élet, igyekezet, vergődés! Ráérdbb emlter tanulmányokat tarag­hatna belőlük, én csupán Ismertetést adok, rábízva a konklúziót az egyéni hajlamokra. A legtöbb esetben nő keresi a férjét. felvonultatva a megfelelő kellékeket. KözépkötU, jómegjetenésü hölgy Jöve­delemmel, öröklakással, 50 éves dip­lomás urat keres. Hogy mennyi ez a közepes kor, arról liallgaU A 42 éves csinos özvegynek keleiueletes haza van, de csak 53-íg vallal férjet. Már hogy a jövendőbelije legyen 53 éves. Fiatalabb nem baj. Középkorú az a csinos, intelligens özvegy Is, aki 55 évig tolja ki a korhatárt, ha hozzá­illő a férfi, viszont jómegjelenésü, megélhetéssel biró urnö a 65—70 év közöttiekrc pályázik, özvegy az a »feltűnően csinost, akinek nagyjöve­delmű belvárosi üzlete van s magára akarja Irányítani az ötvenes vállalko­zókat. > Egyedül vagyok !• sirja a jel­igéje. Az Istenért, csak nem üres a nagyjövedelmű üzlete! Ián textiles? A 4<> éives független úriasszony nyilván elvált, ellenben »er ősért molett*. Független ferrit keres és hisszük, hogy talál is, mert nem min­denki ragaszkodik a csontvázakhoz es mellőzi a szénhidrátokat. Viszont 46, esztendejéig érő jómegjelenésti úri­ember benősülhet csinos özvegy üzle­tébe. Állást kap az a 15 év körtili ur, »kl el vesz közelebbről körül nem irt valakit, csak közölje »klmeritö sze­mélyi adatait*. Egy jó állásért érde­mes kimerülni. Középkorú, rendezőit viszonvnk között élő. urtdátóa batvanás függet­len uri partneri keres »Kellemes téli esték* jeligére. Mama. ez gyanns! Le­het. hogy a középkorban kellemesek voltak az ilyen esték, de itt. sulvosbii­i»t a helyzetet az utóirat, amelv sze­rint házasság is lehetséges. Tulajdon­képpen hogy gondolta a dolgot? Há­zasság. vagv kellemes telt esték? Eb un e, mingyárt a másik! Az is H W)-as, finom lelkű urakat ingerli az­hogy >Ki szereti a szép otlhont és a szép ünnepeket?* Tán elvárja, liogv imádkozzanak hozzá? • Természetkedvelő* ön és az 58 év körül jár? Azonnal jelentkezzék •özvegynél*, akinek szép nvaralója és •jólmenő elfoglaltsága* van. Kérdés azonban, hogy melyik természetet mu­száj kedvelni? Tán épp az özvegyét? Mit szóljunk ahhoz az -elfogadha­tó k ül sejti* hölgyhöz, aki nagyon értelmes, komolv kulturáju, széles lá­tókört, az »e g v s z e r ü a é g i g f e f­tődött. 53—56 éves urat keres? Is­tenem. némelvtk emlier a 70 év táján fejlődik az egyszerűségig, do láttunk mér 30 éves szenilist Is. Csak kikapott példák ezek, de tpy megv tovább is. Szintén középkorú a három szobás özvegy, aki fáas fér­fit keres »élelmes» középkorú uriasz­szonv megfelelő urat. (Nem is lehet olyan élelmes, ha eddig néni talált párra az életben.) ötvenes őzvegv 60-as párra vágyik, háztulajdonosnö 48—56-ig korrekt úriemberre, mig •öt­venes tiriemher életébe tartalmat vin­né jökedélyű de szerlöz* csinos urt asszony, aki .a kellemes meglepetés* jeligét választolta cégérül. Hogy mi­-soda meglepetések támadtak mát az ilyesmiből! Pláne ha az ember elímez­, ót próbálja, hogy miért ellentét a jó­kedély, meg a szeriöz mivolt? Szegény örejek gyűjtőcím alá fogom a kínálkozó idős férfiakat. Most nem az agyonütésnél se lehiggadó kalandorokkal, vén bű­nösökkel, foglalkozom, hanem a fedél alá vágyókkal. Megesik az ember szi­ve. mikOr J52 éves, kisjövedel­mű ügyvéd* benÖsülési szándékát olvassa Van ma kisjövedelmű ügyvéd? Nagyon ügyetlen lehet A hatvanas női szabó 10—50 éves ncmeslelkü sza­brtnőt keres s a maga dicséretére azt hozza fel. hogv ő »szenvedélymentes«. Félek, hogy nem kap választ. A mo­zikban Is a szenvedély a fö, kár at Ilyen negatívummal dicsekedni, ötven­ötös elvált doktor juris nősülne húsz­ezerrel. Tollliiba tesz, azt akarta mon­dani hogy húszezerért Pólóm pénz ma. A kávéházakban lépten-nyomon lézengenek emberek, akik ennyit a mPlIénvzsebükhői kapnak elő. Á 64 éves özvegy hozzáillő csinos özvegyet keres. Hát szó sincs róla, azért eb­ben a korban is lehet még valaki csi­nos. Magam is hallottam egyszer ré­gen ilyenről. Vidéki hatvanas fogász­nak csak a jó megjelenés és az egész­ség a fő. 57 éves elvált kereskedő megelégszik >ném1« hozománnyal. Mennvi az n mai drágaságban? Néniit 56 éves férfi kiköti, hogv jövendőbe­lije ne dohányozzék, mig a másik öt­venesnek csak szekszepilos nő kell. Ar. élet élvezői sokkal raffináltabbak. Magas, telt, 40 év körüli úriasszony érdekmentes is­meretségét keresi egykorú urifiu. Az •egykorú* kifejezés iegalább is túlzás. Mit gondol egy ilyen jampec, meddtg marad ő »ftu»? Husz körtili karcsú hölgyekét kétes harminchetéé nagyke­reskedő délirtáni szórakozásokhoz. Egyszerre többet? fia én rendőrség volnék, utána néznék a vállalkozásá­nak. Felizgatta a fantáziámat az a 31 éves diplomás, aki csinos, okos. ked­ves. • húzódozva válaszoló* Idslánv ntán érdeklődik Ugy képze­lem. unja. hogy a kislányok első szó­ra a nyakába ugorjanak. Hílzódozzon egv kicsit a kisasszonv, ugy tesz ér­dekes Na... mit akar? Hagvjon . . .tómégjelenésfi 37 éves úriember na­gvon csinos jóalakn fiatal paHnérnő után vágvik s kiköti, hogv csakis meg­felelő válaszoljon, mert 6 »Nem min­dennapi alkalom*. Erre a korra benő­hetett volna 37 évesnek a fejelágya. Mit képzel, ki nem tartja magát csi­nosnak, jóalakunak és fiatalnak? An­nál nagyobb elismeréssel illetem • negyvenes* úriembert, aki azt hir­deti magáról, hogy ö imponálni tud. Én tudom, hogv az ugató kutya nem harap, de tudja-e a kutya Is? Slemtl az a 39 éves. 163 cm. magas vallásos fiatalember, aki buta őszinte­ségében minden szenvedélytől mentes­nek vallja magát. Csak nem fia a het­venes női szabónak? A tudomány ta­nítása szerint bizonvos tulajdonságok öröklődnek s ismertem embert, aki rezignáltán hirdette, hogy az ö apai ősei negyedíziglen visszamenően gyer­mektelenek. Aztán egy szomorú hirde­tés. 29 éves fiu, bevallja, hogy ő icstt­hihás. ezért megelégszik alacsony, nem szép, de jólelkű mtinkáslány­nval. Mit gondolnak, kérem? Lesz, aki beismeri, hogy nem szép? Az önismeret klasszikus példája • negyvenes szuverén ur, átlagon felü­li (ntellektuel, reprezentatív megjele­nés*. Nagyszert párti ígérkezik itt, ha megtalálja az •önkritikával rendel­kező dekoratív fiatal lányt*. A2az a zsák a foltját. Elgondolni is ftUkus*, hogy milyen nagyképűségben tombol* ják majd ki etek magukat 1 A minden mindegy álláspontján áll >Tip-top* nr, aki fiatál urihö, vagv középkorú hölgy ismeretségét keresi. Homályos szövegezését ugy értelme­zem, hogy ha fiatal a jelentkező, ak­kor úrinő. Ha középkom, akkor hölgy. Asszonyok * kútnál Már tudniillik amelyből az élet vi­zét akarják kihörpinteni, tlusz év kö­rüli, formás, iiligráü elvált úriasszony megismerkedne * későbbi házasság Cél­jából* művészeteket kedvelő úriem­berrel. flusz eves és már elvált? — bizonyára művésznő, nagy jövő vár rá. Jobb is a házasságot minél ké­sőbbre halasztani. intelligens, nyelveket beszélő úri­asszony ellúrsalogna ötvennyolcas úr­ral. Épp 58 évesnek kell lennie a je­lentkezőnek? Ilyenkor már nehezeb­ben tanul az ember. Üögy ugy mond­jam, dadog. Az a szép karcsú, érettségizett tiszt­viselőnő is intelligens, akinek szen­vedélye a 45—60 közötti úriember. Meg tetszett, kérem, gondolni, hogy iftiiyén szakadékos a >Breile< éppen a 45 és a 60 év kőzött? Valami veszély környezheti a vé­konypénzü dámákat (akik minden ko­moly alapot nélkülöznek), mert sürün sorakoznak fel a molettek. Az egyik 35—40 év körülinek mondja magát, ál­i lapod jónk hát meg 45-bén. Ez közép­termetű, a másik molett 32-es és ma­gas. A 37 éves >komoly, nem jukker­ségjzoPLVJak te, esik levelezni szeret* MMk fiatál lányokkal. Azt hebeg* egy ilyen >külföldről nemrég hazatéri! elegáns 19 éves*, hogy töraegeljeneli a kifejezettért csinős partnérnők. Mégíd csak el kelt hinnem, hogy baj van * texlilfronton s kevesebb a zsebkendő^ mitrt ámennviré pályázó akadna. asszony* is molett. Neki csak önkriti­kával élő abszolút ur kéli. KI ne len­ne ma abszolút? Bemondják azt ai alsósban is. csak nem csinálják meg. Vigkedélyü 25 évés úrinő jópajtásá akar lenni komoly embernek, azonban • Kaland kizárva*. Nem értem egészén, avagy a pajtáskodás nem kaland? Le­het. hogy csak főzőtanfolyam. Vonzó egyéniségű, egvetemet vég­zett elegáns úrinő is korrekt urat ke­res 4(k—60 évtg. A nyakamat teszem rá, hogv legalább 50 éves. Csinos, elvált s még csak 24 éves­nek pozícionált ur ismeretsége kell, csetteg házasság is lehetséges. De nyil­ván nem fontos! _ igaz-e. kis nra­nvos? 25 éves elvált szőke esete á 35—40 évés férfi. Sokát unatkozik szé­génvke. Viszont »az élet mélvehb értelmét kutató nem tudákos, iélekben-szellém­ben gazdag* partnert keres fiatal ide­álista. Épp jókor jelentkezett, tudunk egv kútfúrót, az most állás nélkül van. Ülésezett a 36 tago országos bizottság Budapest, október 7. A 96 tag* országos bizottság október 7-én ülést tartolt. A kormány részéről jélénvollak Reményi-Sebnél­1 e r Lajos pénzügyminiszter, vitéx Lukács Béla tárcanélküli mi­niszter, vitéz Jaross Andor napi­rend előtti felszólalása Után a hadi­gondozás újjászervezéséről kibocsá­tott rendeletet tárgyalta. A bizott­ság a rendeletet tudomásul tette. Ezután a bizottság a mezőgazdasá­gi termelők 1944—45. évi termelési és beszolgáltalási kötelezettségének! teljesítésébe beszámítható termé­nyek és az állatok forgalmának sza­bályozásáról kibocsátott rendeletei tárgyalta, melyet a bizottság tudo­másul vett. (MTI) Jogerős felmentő ítélettel végződött a halott nélküli temetés ügye (A Dcimagyarország munkatársi­tól) Nagy port vert fel annakidején Szegeden az a bűnügy, amely ifj. Hegedűs Béla temetési vállalkozó és két társa ellen indult, mert özv. Talpai Mibályné koporsóját — holttest nélkUI temették el. Amint emlékezetes, Hegedűs Bélát és K*­1 i c z k a István, valamint Hajnal István nevű alkalmazottait a tör­vényszék bűnösnek mondotta ki * halott nélküli temetés ügyében csa­lás miatt. Hegedűs félévi börtön­büntetést kapott, társaira pedig ki­sebb fogház- és pénzbüntetést sza­bott ki a biróság. Hegedűs és társai megfellebbezték az Ítéletet, igy ke­v nunui "i. a/--, iiiv-i mm.T iuinuiv0u. . c Mindig mélyen járnak a kutató gondo- rüll ügyük a tábla elé, ahol Hege­latai. ' düs Béla védelmét dr. Háber­Lánuok fJlnann Gusztáv ügyvéd vette át. A! y tábla megsemmisítette a törvény­szeretik a mélyérzést tO-ig. Már bogyjszék ítéletét és uj határozathozatal annyi idős lehet a legrosszabb eset­ben a jelentkező. Határozottan felénk billen, érettebb korúak felé a mérleg. Jól szituált urat keres 4(1—45-ig a fel­tűnően csinos kislány, nem húszéveset, legfeljebb a jólszituáltság dolgábab rendezkedhetünk Vitaestét. (Lehet dél­után is.) A 22 éves fekete, csinos intelli­gensnek is ilyen kell »Illúzió* jeligé­re. Hát. Istenem, ha megelégszik az il­lúzióval ! A 20 év körüli 38 évig vállalja jö­vendőbelijét. Szigorú önkritikával ren­delkező, szintén 20 éves •Temperamen­tumos*, egyébként csinos szőke, tar­talmas ur ismeretségére vágyik. A harmadik 20 éves igazi urat keres szórakozás céljából >Csak egyszer vagy fiatal* Jelzővel. Kikötése az élet­kor dolgában nincs Feltűnő szép 23-as minden kritikát kibtr, de csak 45-tŐl kezdődik a a kedvére való férfikor. Akárcsak annak a 19 éves »fe)tünŐen Csinos, karcsú, elegáns bronzha jurták«, aki csak 4rt-né1 idősebb kifogástalan gentleman-net áll szóba. Tfiu »urilányok» pozícionált urak szellemi csodájára várnak, de elhoron­gok. mikor 26 éves kisasszony •azon­nali házasságot kötne úriember­rel. Ejnye, de sürgős lett egyszerre! Csak nem? Igy megv tovább is. Zajlik az élet, WWfiwgisa né® akaf megszűnni. Min­de aki nyüzsög, még 16-19 év« érett­ra ulasitotta az elsőfokú bíróságot, A megismételt törvényszéki tárgya­láson is bűnösnek találtatott Hege­dűs és két társa, a tábla azonban ekkor sem látta bizonyítottnak bű­nösségüket és bizonyitáskiegészités végett ismét visszaküldték az ügyet a törvényszéknek. A lefolytatott bí­zón vitáskiegészitési eljárás ntán a törvényszék felmentelte Hegedüst, társait pedig pénzbüntetéssel súj­totta. A temetkezési vállalkozó is­mét fellebbezett, Kalíczka és Haj­nal azonban megnyugodtak a % Íté­letben, Csütörtökön harmadízben került az ügy a táblához, amelynek Ele­mv-tánácsa helybenhagyta a tör­vényszék ítéletét, sőt érdekes indok­lással felmentette a már jogerősen elítéli Kalirzkét és Hajnalt is. A! tábla megállapította, bogy a tör­vényszéknek döntenie kellett volna abban, hogy Hajnal és Kaliczka bü­nösek-e, de mivel nem döntött, a kihágást pedig, ami miatt elítélték őket. nem látta fennforogni, a kéü temetkezési szolgát is felmentette. Ezzel az érdekes Ügy mindhárom vádlett részéről jogerősen befej*" sást nyert. A

Next

/
Oldalképek
Tartalom