Délmagyarország, 1943. október (19. évfolyam, 222-247. szám)

1943-10-08 / 227. szám

Araragnáscn a szescol oanCszsförc hozlak cöu volf nagyhcrcshedőf ÉS egy cnKorgyöri cÉgvezeíőí Széz reszhfcrölc von o nagyszabású árdrágitási ügynek (A Délmagyarország munkatársá­tól) Liwi Lajos mezőkovácsházi cukorka nagykereskedőt 1943 ja­nuár 1-én megfosztották nagyke­reskedői jogosítványától, Löwi en­nek ellenére üzleti összeköttetéseit mint nagykereskedő továbbra is fenntartotta és Takáes Zoltán szolnoki cukorkagyárából Bihari­Brüll József cégvezető utján há­romisben 20 mázsa cukorkát ren­delt A törvényt ugy próbálta ki­játszani, hogy nem saját címére, hanem azoknak' a kiskereskedőknek címére küldette az árut, akikkel azelőtt üzleti összeköttetésben ál­lott. Ezek a mezőkovácsházi, batto­nyai, eleki és más kőzségbeli kis­kereskedők, amikor megkapták a nagymennyiségű cukorkát, eleinte értetlenül állottak a dologgal szem­ben. Löwi azonban megmagyarázta nekik, hogy miről van szó és pár kiló árut meghagyva a kereskedők­nek, elvitte tőlük a szállítmányt. Löwi a cukorkát, amelynek 5 pengő 10 fillér volt a kilónkénti maximá­lis ára, 12 pengőért vette a szolnoki gyártól és 15—16 pengőért adta to­vább a kiskereskedőknek. Löwit feljelentették árdrágításért, igy került a mezőkovácsházi rend­őrségre, ahonnan szerdán a szegedi ügyészség fogházába szállították. Vele együtt Szegedre hozták Bi­hari-Brüll cukorkagyári cégvezetőt is, aki ellen Löwivel együtt árdrá­gításért indul el járás. Löwin és Bi­harin kívül eljárás indul az ügy­ből kifolyólag azok ellen a kiskeres­kedők ellen is, akik átvették a Lö­winek küldölt cukrot és igy bűn­segédeivé váltak, valamint azok ellen, akik vettek a drága cukorká­ból. Igy az ügynek körülbelül 100 vádlottja lész. Dr. Vékes Bertalan kir. ügyész már készíti ellenük a vádiratot, A nfmd rcnűőrséö gylIKossag miall adott hl Körözési a szélhámos álhárú ellen (A Délmagyarország munkatársá­tól) Beszámolt a Délmagyarország Brenner Péter, a Szegeden elfo­gott nagystílű szélhámos csalásai­ról, amelyeket ez az agyafúrt fia­talember Budapesten, Győrött, Esz­tergomban és Szegeden, valamint más vidéki városokban követett el. Amint jelentettük, Brenner báró Kröhlichstábl-Brenner Péter álné­ven beférkőzött úriasszonyok és uriláhyok kegyeibe és nagyobb ősz­szegeket csalt ki tőlük, a pénzt az­tán eltőzsdézte. Brennert átadták a budapesti főkapitányság detektiv­jeinek, bogy lenyomozzák vele fő­városi viselt dolgait. Közben sike­rült megállapítani bűnös múltjá­nak valamennyi mozzanatát. Kide­rítették, hogy Brenner, akit tulaj­donképpen Löckstéinnek hív­tak, de Magyarországra jövetelekor örökbefogadtatta magát és igy ju­tott a Brenner névhez — az 1914-es Világháborúban az osztrák-magyar hadsereg tartalékos főhadnagya volt és mint Ilyen Galíciában egy élelmezési raktárnál teljesitett szol­gálatok Itt . többrendbeli sikkasztást követett el, amelyekért 19 hónapi börtönre ítélték. Később Bécsben hitelsértés és csalás miatt indult ellene eljárás, ennek másfélévi bör­Löbner Walfer lipcsei egyetemi tanár előadása az Egyetem Barátainak Egyesületében (A Dclmngyarország munkatársától) A tlortby Miklós-tudományegyetem Barátainak Egyesülete csütörtökön es­te nyitotta meg idényét. Érdekes és kulturális, valamint ismeretterjesztő szempontból nagyjelentőségű előadás­sorozatát dr. Löbner Walter lip­csei egyetemi tanár nyitotta meg »Be­rufnachwuchslenkung und Berufser­ziehnung im neuen Deutschiand* cimü előadásával. Szépszámú közönség előtt köszöntötte az előadót az ülés elnöke: dr. B a 1 ó József professzor, majd Löbner tanár beszélt az ifjúság bivá­tásraneveléséröl és életpályákra való irányításáról. A német nyelvű előadás 'bevezetéseként a .hivatásutánpótlás tön lett a vége. Alighogy ezt a bün-(kérdésével foglalkozott a professzor letétét leülte, okirathamisitásert 3; és kiemelte, milyen fontos tényező egy nép közgazdasági életében az ifjúság­nak a hivatásos életpályára történő irányítása. Kifejtetté, hogy bármilyen élénken működött is Németországban a pályaválasztási tanácsadó, az ifjú­ság mégis a divatos pályái: ra tódult, így aztán egyes hivatási ágai teljesén utánpótlás nélkül maradtak. Hogy ez! a célszerűtlen elosztódást megszüntes­sék, 1938 óta a munkaügyi hivatal irá­nyítja az ifjúságot a legalkalmasabb pályákra s Ilyen módon minden életpá­lyán biztosították a szükséges után­pótlást. A felnőttek' pályaválasztási irányí­tása a munkaerők nagy hiánya miau tolta tartózkodási helyéül Magyar­országot, ahol aztán megváltozta­tott néven sikerült egész mostanáig rejtve maradnia, mígnem szélhá­mosságai ráterelték a figyelmet. Valószínűnek látszik, hogy, a ma­gyarországi nyomozás befejezése és a várható büntetésének ki­töltése után Brennert kiadják a né­met hatóságoknak. hónapi fogházra itclték. Megállapítást nyert, hogy Bren­ner hazudott, amikor azt állította, hogy az osztrák külügyminiszté­rium tisztviselője volt, igaz azon­ban az, hogy a Dollfuss meggyilko­lása napján keletkezett utca harcok során lelőtt egy nemzetiszocialista csoportvezetőt és ezért az Anschluss után menekülnie kellett, mert a né­met rendőrség körözési adott ki el­lene. Svájcba akart menekülni, azónhan nett sikerült átjutni a jváici—Aémet határön, isrv válasz­igen nagy rontossaggal bír, — fejte­gette tovább az előadó — a legfonto­sabb lépések ezen a téren: a nők be­szervezése a férfiak helyettesítésére, a nyugdijasok behívása és a nemzet­politikai szempontból fontos állások állandó betöltése. Itt tehát a háború kívánalmai az irányadók. A hivatásra nevelést fizemi, fize­menkivüli és iskolai neveléssel igye­keztek elérni. A tanoncokat, jelölte­ket és gyakornokokat különböző ké­pességvizsgálatoknak vetik alá. Üzemi nevelésben részesülnek a segédek és mesterek is. Az iskolai hivatásrane­1)ÉLMAÜVAHÜKSZA(Y * ^eNTJSK^m^któberP^Ö velőssel ma négy iskolatípus foglal­kozik Németországban. A kereskedel­mi iskolai tipus mellett az ipari, ház­tartási, mezőgazdasági és bányaisko­lák a jelentősebbek. Az előadót tapsokkal jutalmazta az egyetemi anla közönsége, amely fi­gyelemmel hallgatta véaig áz érdekes i előadást. Az ülés Baló József professzor sza­vaival ért véget Érintetlenül kerültek Vezérhez a földművelésügyi minisztériumból érkezett rézgálicutalvány-csomagok (A Délmagyarország munkatársá­tól) A Vezér-féle rézgálicpanama Csütörtöki folytatólagos főtárgyalá­sán a megszokott tempóban haladt tovább a tanuk kihallgatása. Hu­szonöt tanút hallgattak ki ezen a délelőttön. Kihallgatta a többi kö­zölt a tárgyalást vezető dr. Szarvas János elnök Bajor Géza városi irodatisztet, aki a földmüvelésügyi minisztériumból érkezett rázgálic­utalványokat a városi hivataltól át­vette Vezér Ernőhöz való továbbí­tás végett. Az irodatiszt elmondta, hogy az utalványok szorosan átkö­lözve, jól becsomagolva érkeztek a minisílériuinból és azokból, amikor hozzája kerültek nem hiányzott egyetlen utalvány sem, Vezér érin­tetlenül vette át tőié mindegyik csomagot. A beidézett szöllősgazda tanuk között kihallgatta a törvényszék vi­téz dr. Hárs László törvényszéki biró nejét, aki annakidején, amikor a rézgálicpanama történt, édesapjá­nak, Nyári Györgynek felsőta­nyi birtokán gazdálkodott Hárs Lászlóné kihallgatása azért váll szükségessé, mert Vezér Ernő vizs­gálóbírói kihallgatása alkalmával hivatkozott rá, hogy a Nyári-féle birtok részére is adott nagyobb mennyiségű rézgálicot. A fiatal úri­asszony elmondotta, hogy postán, ajánlott levélben kapott egyizben a felsőközponti közigazgatási kiren­deltségtől kisebb mennyiségről szóló rézgálicutalványt, Vezértől azonban sem ő, sem családja tagjai nem vettek át utalványt. Az elnök felmutatta az átvételről szóló elismervényt, amelyen Nyári György aláírása szerepel. Hárs Lászlóné kijelentette, hogy nem is­mer rá édesapja aláírására. Vezér Ernő ezzel szemben to­vábbra is megmaradt állítása mel­lett, hogy ő maga i3 küldött Nyá­riéknak utalványt dr. Simon József, a közellátási hivatai jelenlegi he­lyettes vezetője utján, aki akkor a felsőközponti kirendeltség vezetője volt Vitéz dr. Hárs Lászlóné ismétel­ten kijelentette, hogy Simon Jó­zsef utján sem kaptak utalványt. Dr. Turmayér Gusztáv védő bejelentette, högy kérni fogja dr. Simon József rnon József kihallgatását KötSttkabátok — Szvette­rek — Gyerek pulóverek — Selyemharisnyák ní'-v választékban kaphatók TÓBIÁSNÁL 1 HJ£ I VEIER-U 1 € A 17. kitíallgatását. Si­kérő ké­relmét más tanuk beidézésére vo­natkozó kérelmével együtt később fogja beterjeszteni A tárgyalást pénteken délelőtt folytatják. A pápa rádiósürgönye a katolikus nagygyűléshez Budapest, október 7. A XXXI. Országos Katolikus Nagygyűlés szerdán este ünnepélyes Te Deum­mal véget ért. Az Árpádházi Bol­dog Margit plébániatemplomban P é t e r y József váci püspök nágy segédlettel mondotta a Te Deutnot és ezzel kapcsolatban rózsafüzér­ájtatosságot is tartottak. A szertar­táson és ájtatosságon egyházi és világi méltóságok, a katolikus nagygyűlés diszelnökei és a hivők sokasága vett részt. P. B a d a 1 i k Bertalan do­monkosrendi tartományfőnök szent­beszédet mondott, amelyben kifej­tette, hogy a katolikus nagygyűlés­nek az volt a feladata, hogy a ma­gyar jövő épitésének örökérvényű elveire rámutasson. És ennek a fel­ádatnak a nagygyűlés eleget is tett. mert fennen kihirdette, hogy a ma­gyar jövőt csak akkor építjük kő­sziklára, ha a jövő szegletkövének az igazságot tesszük meg, XII. Pius pápa a XXXI. Országos Katolikus Nagygyűlés alkalmából Maglione bibornok államtitkár utján az alábbi sürgönyt küldte a nagygyűlés vezetőségéhez: »A nagygyűlés programját, mely a katolikus egyház tanítása szerint foganatosítandó szeretetről, igaz­ságról és munkáról szól, a Szentsé­ges Atya nagyon helyesli, tőle a magyar nemzet részére sok jót vár és a nagygyűlés összes tagjaira apostoli áldását küldi. Maglione bibornok.c Délmagyarország .. II I I 0VOT EPITI

Next

/
Oldalképek
Tartalom