Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-06 / 101. szám

SPORT Fcpróba a kiesési c'erbykböl a Temesvár -körúton APRÓHIRDETESEK Közös sors fenyegeti a Szegedet és íz SztK-t, mindkettő felett oU lebeg a kiesés réme. Ez a közös sors ma egy pályára hozza össze a két egyesü­let futballcsapatát, hogy közös kél­kapus edzésen készüljenek suronko­vetkező sorsdöntő mérkőzésükre, amely talán inegvál'ozlalhatja sorsukat. Á mai edzésen mindkét csapat részéről a felállítás szempontjaboi valamennyi számba jöhető játékos résztvesz, hogy az összes felállítási módozatokat ki­próbálják. , A Szegednél nem számítanak a be­tt-g Gyuris játékára, szerepeltetni akar­jak azonban Dórát, akit valószínűleg -^uris helyett állítanak bc vasárnap. Dóra tehát résztvesz. a mai kétkapus edzésen. A vezetőség elhatározott szán­déka. nogy kihagyni a csapatból Ak­na völgyit, akivel nincsenek megelé­gedve nagyváradi szereplése miatt. Ve­zetőségi körökben az a vélemény ala­kult ki. hogy a sorozatos nagy gólará­nyu vidéki vereségek az Akna völgyi rovására írhatók, ezért vasárnap az Ifjúsági Ludassal tesznek próbát, ami egyesek részéről már régen megnyi­latkozó chaj. Lehet azonban, tiogv a csütörtök esti sportbizottsági ülés másként dönt és mégis a rutinosabb Aknavölgyi mellett foglal állást. Nagy II. vasárnapi játékával elégedetlek a vezetők, ezért őt meghagyják a csatár­sor jobbszélen. A csapat többi része is változatlan marad. A Kolozsvár elleni mérkőzés eredményét illelöen egységesek a vélemények a SzAK­I erkeM.cn. A vezetőknek, játékosoknak, szurkolóknak egyaránt az a vélemé­nvük. hogy eyöz a Szeged, merf győz­nie Ugyanis nem adták még fel a reményt, hogy a csapat benlmarad az első osztályban. Az S/.TK-t is ez a remé.nv élteti é« teljes jogcsat. mert megítélésünk sze­ried a GSE-t a vasárnapi mérkőzésen feltétlenül meg tudta verni és utolsó mérkőzésén, Topolyán is megszerezhet a két pontot. Ez esetben pedig bizlos iagi.u marad az NB TI. osztálynak. Az S/TK összeállítása ma este az. edzés •ilan történik meg. Amint jelenleltük, az SzTK—GSE mérkőzés délelőtt 10 órakor kezdődik a Munvadi-téri sport­telepen. hogv azok is megnézhessék, akik délntán a Szeged—Kolozsvár mérkőzésre akarnak menni. A Szeged Kolozsvár mérkőzés je­gyei elővételi kedvezménnyel kaphatók a Délmagyarország kiadóhivatalában —oO°— Május 23-án Budapesten jálsza első osztályozó mérkő­zését a SzVSE a BVSC ellen Budapesten a labdarugószövetség­ben kedden este kisorsolták az. NL! II. osz ályozó mérkőzései| A sorsolásnál a SzYSE-t Bakos titkár képviselte.. Az. öt NB Il-csoportgyöztes a kö­vetkező sorsolás szerint játssza osz­tályozó mérkőzéseit az NB 1-be való bejutásáért: Május 23: BSzKRT—DYSC, BVSC­SzVSE: pihen a Szécheayi-csoport győztese. Május 30: SzVSE—BSzKRT. Szé­ehénvi gy.—BYSC; pihen a DYSC. Június 3: BSzKRT—Széchenyi gy., DYSC—SzVSE; pihen a BVSC." Junius 6: BVSC-BSzKRT. Széche­nyi gy DYSC; pihen az SzVSE. Junius 13: DYSC-BVSC, SzVSE— Szérhr.nvj gv.; pihen a BSzKRf. Június 2Ö> BSzKRT—SzVSE. BVSC —Sz,rrheuvi ?v.; pihen u DYSC. Június* 24:" D VSC—BSzKRT, SzVSE —B\ nC; pihen a Széchenyi gv. Junin- 27: BNSC—DVSC. Széchenyi gv— Sz'VSE: pihen a BS/.KRT. J4: BSzKRT—BVSC, DYSC Széchenyi gy , pihen a SzVSE. Julius 11: Széchenyi gy.—BSzKRT, SzVSE—DNSC; pihvr, a BYSÜ. —oüó­Három kiváiá szegedi teniszező meghívást kapott a Nemzeti Bajnokságra Nagy kitüntetés érte a Szegedi Te­nisz Clubot és vele az egé.-z szegen teniszsportot. A teniszszövetseg ugyan­is a vidék 10 legkiválóbb teniszezőjét megbivta a május 22 tol 30-ig reude­zeodö nemzeti bajnoki versenyekre és a tíz vidéki versenyző közül három szegedi. A Szegedről meghívott ver­senyzők az SzTC teniszezői: Orosz Sándor, Dóczy László és dr. Oláhné Csapó Maria. Orosz Sándor és Csapo­né el is fogadták a ki üntető meghí­vást, Dóczy László azonban nem tud eleget tenni a meghívásnak, mert el­foglaltsága miatt nem tudja az edzése­ket látogatni és emiatt uincs formá­ban. —oOo— X Perényi sérülés* nem komoly. Amint Nagyváradról jelentik: Heré­nyinek, a NAC kiváló já'ékosának a Szeged elleni mérkőzésen elszenvedett sérülése nem látszik olvan veszélyes­nek, mint azt a mérkőzés után hitték a nagyváradiak vcTtői. A röntgen­vizsgálat csak könnyebb lefolyá­sú izomhúzódást állapitolt üteg a válogatott játékos sérült lá­bán. Yaghv Kálmán szövetségi ka­pitány intézkedésére Perényi már ked­den délelőtt Budapestre utazott, hogy o(t a Sportsznrtatóriumtvin kezeltesse ki sérülését. Ha a röntgennek hinni lehet, akkor Perénymck nem kell ki­maradni a svájciak elleni válogatott csapatból. Itt említjük meg, hogv a váradi lapok a NAC—Szeged mérkő­zésről irott beszámolójukban durva­sággal vádolják a szegedi futballistá­kat és Perényi harcképtelenné tétele miatt válósácgil tüzet fújnak a Sze­gedbe. Perér.yi gyors feigyógvulásábó] azonban ugy látszik, mégsem volt olvan durva az a Szeged... X A SzVSE kosárlabdázói legyőzték az SzTK-t. Szerdán délután tartottak Szegeden a társadalmi egyesületek kö­zött először kosrálabdamérkőzésf. A meccset a SzVSE és az SzTK játszot­ták. A mérkőzést a régebben alakult és jobban összeszokott Vasutas nyer­te meg az SzTK alig párbeles kosár­labdacsapata ellen .33:28 (19:13) arány­ban. A meccs igen szép és izgalmas jelenetekben bővelkedve zajloft le. Góldobók: Kovács 15, Acs 13. Schrei­(er 4. T)ÓC7Í 2, Ricbtcr 1. ille've Kerseh 13. Faragó 7. dr. S/.endrényi 5. Almás T 2. Almás TI. 1. TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlat. A szer­dai értéktőzsdén folytatólagos pénz­ajanlatokkal indult az üzleti forgalom. Az üzlcfídő elején a kínálat nagyfokú tartózkodása miatt kevés üzlet léte­sült. Később kissé megélénkült az aru­jelentkczés és ennek során a kis- és középpapirokban a kötések száma is emelkedett. Az irányzat mindvégig jól tartolt és barátságos volt. Hl ci­hánk 136 , Magyar Bank 93.—, Nem­zeti Bank 452.—. Kereskedelmi Bank 239.3. Pesti Hazai 168.75, Magyar Ken­der 71.—. Szikra 513.5. Zürichi devizazárlat. Páris 4.13.75. London 17.31.25. Newyork 431.—. Rrösz­szcl 69 23. Milánó 22.66 egvnrgved. Amszterdam 229 37 fél. Berlin 172.55, Szófia 5.27 fél. Rnkarest 2.37 fél. A Masyar Nemzeti Bank hivatalos valutaárfolyamai. Szlovák kor. 11.45­1175. lirs 17 40—17 90 sráici frank 76 60—80 60, svéd kor 71 70-8270. Eladó ofcsó háztelkek, családi és bér­házak, szollö, gyümölcsös és szántó tanyásbirtokok: Újszegeden, hídnál baztrlrk 1U0 n. öl 15.000 P. _ 280 n. öl köves uton kis házzal 13.UU0 P. — Adómeutei; há® 2x1 szobás lakassál, kerttel kö­ves utnal 14 000 P. — Adómentes ház 2x2 szo­bás lakással, gyümölcsös kerttel Tanítóképző­nél 42.000 P — Adómentes családi ház 2 szo­bás, fürdőszobás, kerttel 20.000 P — Adómen­tes családi ház 2 szobás, kertes, 'Kálváriánál 17.000 P — Földszintes ház 3 szobás lakással, gazdálkodónak alkalmas, alsóvarosi templom­nál 28.000 P — Magasföldszintet, ház 4 lakás­sal, pincés, alsóvárosi templomnál 42000 P — Családi ház 3 szobás, tíirdőszobas, pincés fő­úton, villamosnál 36.000 P — C'Mládi ház 4 szo­bás, fürdőszobás, pincés, nagy gyümölcsössel, főúton villamosnál 50.000 P — Emeletes jó ház körulnál 3 lakással 2 szobás, fürdőszobás, be­költözéssel 42.000 P — Emeletes jó ház, « la. kással. nagy kerttel, Kossuth Lajos-sueárutnál 42 000 P _ Emeletes bérház 1(KÍ é« 2 szobás lakással, viz, villany köves uton 70.000 P — Sarokbérház jómenetelii 3 kemencés pékséggel, üzlettel. 5 lakással 70.000 P — Adómentes eme­letes bérház 3 szobás kcunforto* lakásokkal, pincés, főiskolánál 90.000 P — üzletes berház 9 lakással, nagy, megosztható telekkel ki«kör­lltnál 100000 P — Eme|p|es. üzletes bérház 11x1. 2. 3. 4 szobás, fürdőszobás lakással, bel­városi főiskola közelében 100000 P _ Emele­tes bérház, pincés 9x1 és 2 szobá« modern la­kással templomnál 135.000 P _ Adómenf*. bel­városi bérház komfortos lakásokkal 280000 P — Belvárost bérház, komfortot 3 é* 4 szobás lakásokkal, nacv raktár és munkatermekkel 275.000 P _ 530 ». öl s griimótesös város alatt 10.000 P _ 1 h. bekerített gvömftlcső* villamosnál 25.500 P — 2 holdas szöllö és evümölesös. 2 szo­bás lakóházzal 20.000 P — 6 holdas szöllő és gyümölcsös 1 és 2 «zohá* lakóházzal 70 000 P — 1? hold szántóföld vasúthoz, közel, hnldan­kint 2f<)0 P _ 10 hold búzatermő szántó nesz­ben 300m P _ .10 hold búzatermő szántó De«z­ken tanvára! 80.000 P — 50 hold búzatermő szántó szőregt határban bolrtnnkin« 2000 P — 190 hold Príma szántó 'anvávnl árté/i kúttal mfiutrál 300 000 V. _ \URALMI VÉTELEK! Keresek- megvételre •zöllő. gyümölcsös. szántó tanyás birtokot. íót fizető vevőim részére F. Mézemé M. ingatlaniroda által. Horthy Miklós «•**. X. (Kultúrpalotánál.) A Belvárosban bu'oro­zott szoba fürdőszoba­használattal magános ur részére kiadó. Címet a kiadóhivatalba kérek «Csendes> jeligére. Egy-két úriember bu o­rozott szobát kaphat. Megtekinthető 11— 3-ig. Deák F. u. 18. Kctszobáhöi álló búto­rozott szoba kiadó Új­szegeden. Nyaralásra igen alkalmas. Cim: Kárpátiné képkeretezö, Tisza Lajos körút 53. wm 2ÜS3HI üzlcIhelyiicQ Két üres szoba albér­letben előszoba haszná­lattal (orvosi rendelő­nek vagv ügyvédi iro­dának kiváióan alkal­mas) kiadó. Címeket: *Bclvárosi> jeligére a kiadóhivatalba kérek. Kiszolgáló leányt ke­resünk azonnali belé­pésre. Jelentkezés d. e. 10—11-ig. Központi Te ivó, Kárász, m. és So­moxtvi u. sarok, MAV háztál házig forgalom flgynŐKiég* Bútorszállítás h*ryt»»n e» vidéken fépkactlkkaJ Í fwrarteivSteii iroda; .Klleicy-nUa Xo. TANULÓI,EANY heti 10 perigö kezdöfi­zctéssel felvétetik a Szózat-nyomdában. Kos­su h Lajos sugárut 8. 174 Bejárónő hosszú bizo­nyítvánnyal azonnal — felvétetik. Boda cseme­geiizlcl. Oroszlán u. 6. Eladó egy fehér da­maszt ágvgarnitura. — Megtekinthető Domo­kos József, Farkas ut­cául 1 . Eladó egy modern fél hálószoba bútor telje* felszereléssel. Megte­kinthető reggel 8-tól délután 2-ig. Polgár ti 21. udvarban. Fekete faragott 'ölgy , ebédlő, bronz ebédlő­csillár, porszivógép, ka rikás petróleum főző sürgősen eladó. Peföf' Sándor sugárut 41a. II. emelel. Pianinót vagy rövid zongorát, strundkabint kulpumpát es egy csó­nakot vennék. Cim: Mu­ráti. Újszeged, Közép­fasor 93. Modern jókarban lévő kombinált ebédlőszek­rényt, íróasztalt. ka­rosszékkel priváttól — vinnék. Cim a kiadó­ban. Egy szürke kosztüm el­adó. Szciilgyörgy utca 15. szám, 3. ajtó. Takarítónőt és 'kiszol­gálónőt azoninalra fel­vesz Szegedi Bridge­szalon, Rudolf tér 5, I. emelet. Egy erősebb 16—18éves| fiut sü'ő lanoncnak felveszek. Csonka Mi­hály, Újszeged, Bethlen u. 24b. 173 KtUÖKmÉIC Szerdán reggel a je« zsuita templom orató­riumából elvitt fekete kézitáskát az illető sa­ját érdekében juttassa vissza, mert látták és a benne lévő vásárlási könyvek, jegyek, uta­zási igazolványok, vö­röskeresztes igazolvány kulcsok és feljegyzések részére ugv is ériékte­lenek. A pénzt megtart­hatja, de a ridiküí tar­iaimával küldje vissza Tisza Lajos körút 20 sz. alá a házmesterhez. Főpostan szerda reggel elveszett fehér egven­hlouzt tartalmazó cso­mag. Kérjük iutalnm el­lenében leadni Sz.éehe­nvi tér 17, házfelügy© lőnél. Háziasszonyok figyel­mébe. Megyek házhoz, mosni, vasalni. Pongert Zsuzsa. Délibáb utca 9.1 ípríiMösi a másnapi lap számára csak délután 5 éráig vesz fel a kiadóhivatal. Felelős szerkesziő és felelős kiadó; Barey Géza Szerkesz'őség: Szeged, Kölcsey-utca 10, I. em, Éjszakai szerkesztőség: Kálvária-Utca 11. sz. Kiadóhivatal: Szeged. Aradi-utca 8. lelefon (szerkesztőség, kiadóhivatal, nyomda) 13-06. Nyomatott ABLAKA GYÖRGY körfurgógépén, Szeged, Kálvária-utca 11. Felelős üzemvezető: Ablaka István. . \

Next

/
Oldalképek
Tartalom