Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)

1943-05-29 / 121. szám

Inferpellációs értekezletet tartott a kormánypárt Budapest, május 28. A Magyar Sfclet Pártja csütörtökön este érte­ikezletet tartott. Az értekezleten megjelent Kállay Miklós miniszter­elnök is. A pártértekezletet fél 8 órakor 'Lukács Béla tárcanélküli miniszter, á párt országos elnöke nyitotta meg. Az értekedet megnyitása után ,«lsösnek KáUay Miklós miniszter­©Inok .szólalt fel és igen meleg sza­rvakkal üdvözölte Bárczay Ferenc .partvezérhelyettest és vitéz Lukács Bélát, a páTt országos elnökét, ab­•ból az alkalomból, hogy a Kor­mányzó ur őfőméltósága magas ki­Tüntetésben részesítette őket. A mi­niszterelnök a legnagyobb elisme­•réssel méltatta Bárczay Ferenc és vitéz Lukács Béla közéleti munkás­ságát és érdemeit, majd hangsú­lyozta. hogy kettőjük egyéni érde­(•mein és értékén keresztül a kitün ;tetés a partnak is szól, annak az (értékes és nagyjelentőségű munká­inak, amelyen a párt az ország ér­dekében .végez. A miniszterelnök szavait a párt tagjai nagy tapssal fogadták és mind Bárgzay Feren­cet. mind pedig Lukács Bélát igeu meleg ünneplésben részesítették. Bár­jezay Ferenc pártvezérhelyettes moudott először köszönetet a mi­niszterelnök elismerő száriért és azért a szeretetteljes ünneplésért, amelyben a párt tagjai részesitet­"ték. Vitéz Lukács Béla, a párt or­szágos elnöke ugyancsak annak a munkának a jelentőségét emelte ki, amelyet a párt az ország érdekében végez és amelynek" elismerése az a kitüntetés, amely a pártvezérhe­lyettest és őt az államfő részéről érte. Hitvallást tett a szegedi gon­dolat mellett, amely Politikai pá­lyáján kezdettől irányitója volt és amelynek jegyében a jövőben vég­zendő közös munkában a párt to­vábbi szeretetét és támogatását kérte. A párt tagjai isimételten igen meleg ünneplésben részesítettek a két kitüntetettet. Az értekezlet további során Wal­tfer Gyula, gróf Teleki Béla és Bánó Iván terjesztett elő különböző idő­-szerii kérdésekben interpellációkat, amelyekre Bornemisza Géza ipar­ügyi miniszter, vitéz Nagy Vilmos honvédelmi miniszter, vitéz Keresz­tes-Fischer Ferenc belügyminisz­ter. Szinyei-Merse Jenő közoktatás­ügyi miniszter és Kállay Miklós miniszterelnök adott megnyugtató válaszokat, amelyeket a pártérte­kezlet egyhangúan és köszönettel tudomásul vett. A pártértekezletet megelőzően a Magyar Élet Pártja földmüvelés­ügyi és közigazgatási csoportja az Erdélyi Párt hasonló csoportjainak részvételével Bárczay Fereuc párt­vczérhelyettes elnökletével tár­gyalta, a földművelésügyi igzagatás egyszerűsítéséről, valamint szükség­szerűségének előmozdításáról ki­adandó kormányrendelet tervezetét. A rendelettervezetet, báró Bánffy Dáuiel földművelésügyi miniszter ismertette. A rendeletnek az a cél ja. hogy a föld müvelésügyi jgazga tást egyszerűsítse és a közigazgatá­si kérdéseket decentralizálja. A ren­delettervezethez Megay Károly, gróf Teleki Béla, Miskolezy István, Hendrey József, Benkő Géza, Bánó Iván, Turesányi Imre és Ember Géza szólott hozzá. Minduyájau Belvárosi Mozi Mától hétfőig FEKETELEVES Bohózat a fekete piacról es mi­egymásról. Főszereplő: Turay Ida. Egyed Lenke, Misoga. Ezt követi; Bolváry örökbecsű filmje: TISZAVIRÁG Tömörkényi vizenjaró eriLüeremek nagyszerű filmje. TOLNAY KLÁRI, RÓZSAHEGYI, LEHOTAY, GR EGES, DAJBUKAT JUHASZ és HOSSZÚ ZOLTÁN UFA-HIRADÓ! Szárnyaló ifjúság a motoroélküti vitorlázó re­pülés páratlanul érdekes film­je. A llárniashalár hegyi re­piilőlskola életo. A filmet min­d"D ifjú tekintse meg. 3, 5, 7. örömmel üdvözölték a rendeletter­vezetet, amely a földmüvelésügyi igazgatást közelebb viszi a falu né­péhez és az ügyintézést nagymér­tékben meggyorsítja, A pártértekezlet résztvevői a ké­sőesti órákig maradtak együtt és a párt székházának helyiségeiben élénken tárgyalták az időszerű bel­és külpolitikai kérdéseket. Kállay miniszt»re!nölc mai beszéde Az interpellációs pártértekezlet után a kormánypárt klubhelyiségében a törvényhozók nagy csoportja vette körül Kállay miniszterelnököt és élén­ken érdeklődtek tőle az időszerű po­litikai kérdések iránt. Sok szó esett a pártban a miniszterelnöknek szomba­ton a Nemzeti Sportcsarnokban elmon­dandó beszédéről. A miniszterelnök mai nagyszabásn, másfélórás beszédeben beavatott körök véleménye szerint részletesen tájékoz­tatja a pártvezetőket a bet- és külpo­litikai, valamint a gazdasági helyzet­rőt. Az együttes nagyválasztmányi ülé­sen előreláthatólag körülbelül kétez­ren vesznek majd részt. Kállay miniszterelnök nyilatkozatát végighallgatja a kormány valamennyi tagja, továbbá ott lesznek a politikai államtitkárok, a Magyar Élet Pártjá­nak országgyűlési képviselő és felső­házi tagjai, valamint a Budapesten tar­tózkodó főispánok is. DÉLMAGYARORSZÁG SZOMBAT, 1913 mája* 29. Százezer pengére aharfáh felemelni a szegedi színház evi támogatását fontos és erdehes agueK kerülnek a iiéiíö1 kisgyűlés elé (A Délmagyarország munkatársá­tól) A hétfő délutánra összehívott törvényhatósági kisgyűlés tárgy­sorozatát péntek délelőtt készítették elő a városházán dr. Tóth Béla he­lyettes polgármester elnökletével. A tárgysorozat meglehetősen terje­delmes, amennyiben az előkészítő ülésen 131 napirendi pontot, vettek fel a programra, ezeknek az ügyek­nek legnagyobb része azonban együttes elintézés alá tartozó ha­szonbérleti és haszonbérlet, átruhá­zási ügy, másrészt pedig túlnyomó­részt kisebb jelentőségű ügyek, amelyek nem nyújtanak vitaalapot. A napirend első pontjai a város két nagy építkezésének, a rendőr­ségi székház és a vágóhídi export­hűtőház építkezésével állanak össze­függésbe. Mindkét épitkezés befe­jezéshez közeledik s már megkez­dődtek a belső berendezési munká­latok. Ezúttal az exporthütőház ré­szére kutfurócsövek beszerzése vált szükségessé, a kibővítési tervek el­készítésére Pedig Ottovay István építészmérnök megbízását javaslja a ki®gyülésnek a polgármester. A rendőrségi székház részére szüksé­ges házi telefon berendezésének fel­Korzóban Ma fergeteges kacagósviharos esték! ZORQ és HURU legsikerültebb vígjátéka, a többi szerepekben: A. Hörbiger és Hermann Thimig a KÉT ÖRÖMflPA Azonkívül: Eisöhetes Magyar és UTA vtláahiradók szerelését is ez a kisgyűlés adja vál­lalatba a legolcsóbb ajánlattevő­nek, az egyes helyiségekben felsze­relendő acéllemez radiatorok be­szerzésére pedig öntöttvasfelajánlás vált szükségessé s ebben az ügyben is dönteni kell a kisgyülésnek. A város leventeotthon felépítését vette tervbe Alsóvároson. Az otthon felépítésével kapcsolatban szüksé­gessé vált a kijelölt ingatlan kisa­játítása s igy ez az ügy is a kis­gyűlés elé kerül. A légoltalom meg­szervezésének és további kiépitésé­rek ügyében vízmedencék létesíté­sére s a vizszerzéséről való gondos­kodásra tesz javaslatot a polgár­mester a kisgyülésnek. Kiemelkedő fonosságif tárgysoro­zati pontja a napirendnek a szin­házi ruhatár és büffé bérleti össze­gének ujabb megállapítása, ami ösz­szefüggésben áll a szinház részére a jövőben nyújtandó nagyobb ösz­szegü támogatásával. A múltban ugyanis, mint ismeretes, a szinház kétféle támogatást kapott a város­tól. Az egyik támogatás a készpénz­eznbyenció volt, aminek az összege évi 25.000 pengőt tett ki, a másik redig a fütós és világítás termé­szetbeni nyújtása, ami pénzösszeg­ben 35.—iO.OOO pengő érték körűi mo­zog. Még az idei költségvetés jóvá­hagyása előtt a város a készpénz­szubvenciót felemelte 55.000 pengő­ről 30.000 pengőre. A szubvenció fel­emelését azok a nagy terhek tették indokolttá, amelyeket a színház igazgatósága, a magas nivó biztosí­tása érdekében magára vállalt. A felemelés folytán pénzértékben ki­fejezve a színháznak nyújtott, vá­rosi. támogatás 70.000 pengő körüli összegre, emelkedett. Amikor azután megkezdődted a szinházbérleti szerződés . megbosz­szabbitásáia s a iovő évi szezon elö­2-szer naponta raggal és kűl6n6»ei» «*»• tefakv*' Chlorodoni fo« paszta norawi ~ —ii- rTIfWTffliii készítésére vonatkozó tárgyalások a városházán s nyilvánvaló lett, bogy a szinház a 70.000 pengős támogatás ellenére is ráfizetett az idei sze­zonra, ujabb megbeszélések kez­dődtek azzal kapcsolatban, hogy miként lehetne, a szinház támogatá­sát fokozni? Ekkor merült fel az a gondolat, hogy ha a színházi biif­fék. cukrászda ós a ruhatár bérletét a szinház igazgatója kapná meg, ezzel is jelentős összegű támogatás­ban lehetne részesíteni. A büffé&uek, cukrászdának és a rnhatáruak évek óta bérlői a Virágh testvérek, akik­nek a bérlete ebben az évben lejár. A bérlők most azzal a kéréssel for­dultak a városhoz, hogy a bérletet a színigazgató szerződésének idő­tartamára, vagyis további három évre hosszabbítsa meg a város. Á városházán azonban az a vélemény alakult ki, bogy tárgyalási alapul csak a szinház igazgatósága részé­ről három évre felajánlott 25.000 pengős bérösszeg szolgálhat, ami a jelenlegi bérösszegnek körülbelül a kétszerese. Amennyiben a régi bérlő hajlandó lesz megfizetni ezt az ősz­szeget,, meghosszabbítják a szerző® dóst s a bért a szinház további tá­mogatására fordítják, ha azonban ezt a feltételt a bérlők nem vállal­ják, a szinház igazgatója kapja meg a bérletet s ilyenformában nyújtja neki a város a cukrászda és ruhatár jövedelmét támogatásul. Fbben az esetben a szinház szub­venciója 85.0000 rengő körüli ösz­SZÉCHENYI MOZI Ma premierl A szerelem és szeretet nagy harca! ÉRTED (Ungolö alkonyat) Történet egy asszonyról, aki le­mondott a szerelemről, hogy sze­rethessen. Főszereplők: PAULA MS5ELY ATTILA KÖRBIOCR Azonkivülí UFA-HIRADÓ Előadások 3, S, 7 órakor.

Next

/
Oldalképek
Tartalom