Délmagyarország, 1943. május (19. évfolyam, 97-122. szám)
1943-05-29 / 121. szám
( ÜELMAGYAROnw «( SZOMBAT. 1M3 mi ju, Í9. tzegrs emelkedik a mintán biznak henna, hogy a folyamatba tett akciók eredményeképpen állami szubvencióban is részesíthető lesz a színház, arra számítanak, hogy ezeken a módokon fel lehet majd emelni 100.00P pengőre o színház szubvencióját, ami a gazdasági vezetést illetőleg lényeges segítséget fog jelenteni. A színigazgatóval szemben ezért a támogatásért a véí-os mindössze a miisor és ax előadások fokozott nívójának, biztositását kívánja, amivel kapcsolatban a tárgyalások folyamatban is vannak. Több szabadságolási ügy között fel van véve még a kisgyűlés napirendjére dr. Pálfu József polgármester betegszabadságénak további agy hónappal való meghosszabbításának iigye is, tunius 4-én penteken Tisza 7 ME DGYASZAY VILMA Chanson-esiie Jf|p* kapható r)é!ma"yarországnát. Hétfőn kezdi meg a rendőrség az uj fegyvertartási engedélyek kiadását (A Délmoyytirorszdg munkatársától) Ismeretes, hogv a rendőrség oj fegyvertartási engedélyeket bocsát kk Az érdekeltek már be is adták kérvényüket és nagyrészük az enkédélyezési Iratot kézhez is kapta. A tendőrség az engedélyek átvételéről is Intézkedett, azonban, hogy torlódások ne legyenek az engedétyeyk kiosztásánál, sorrendet állapitmt meg. A sorrend a következő: az engedések átvehetők a városháza 4. szú fltü szobájában juntns elsejétől kezdve reggel 9 és 1 óra között. Julin* elsején sorra kerülnek a kezdőbetűk sorrendjében nz A. B, C, 2-án D. F, G, H. 4-én az I. J, K, 5-én az I,. M, N, 7-én az O. P, R, S. 8-án az Sz. 9-én a T, U. 10-én a V. W. Z, Zs betűvel kezdődő nevek viselői. Átvételkor mindenki köteles a régi fegyvertartási engedélyeit leadni. Köteles továbbá fegyverenként 2 pengő kezelést dijat befizetési lapon kifizetui. Az illeték 3 pengős "kmánybélyegbeu rovandó le. A rendőrség egyben felhívja az érdekeltek figyelmét, arra, hogy a sorrendet. a torlódás elkerülése végett tartsák be. Jöj ön most a qyönyörii SZOYÁTÁRA Szivét, idegeit sóspárás levegője meggyógyítja. Most nagy kedvezmény. Prospek'ust köld: Siska Elei, az iniMHa bérlője, Szováta-fűrdő. 297 Telepes es hálózati rádiók v Ragu umittHMn BRUCKNER ELEMÉR Magyarország külkereskedelme az uj Európában (STUü) A magyar küikeresktuo lem. a nemzeti érdekekeu át eddi^; >s az európai közösség szolgálatában állott, ami kitűnik abból, bogy foiRimának túlnyomóan nagyobbik reszel európai országokkal bonyolította te. 1936—7—8—9-ben, tehát az utolsó négy békeévben — 1939-et és békeévnek számítva — Magyarország forgalma összesen 4039.1 millió pengő értékű volt a külfölddel. Ebből a forgalomból 3374.5 millió pengő értékű Magyarország és az európai kontinens különböző országai között bonyolódott le, amikor is Angliát, Írországot és a Szovjetuniót nem számítottuk az úgynevezett kontinentális Európához Ez pedig azt jelenti, hogv külforgalmunknak 83.4 százaléka bonyolódott le az európai kontinensnek szűkebbre szabott határai kőzött. E külforgaiomból 1820.6 millió pengőt tett Magyarország behozatala. Ebből a mennyiségből 1530.9 millió pen gő értékűt vásároltunk különböző európai államoktól, vagyis behozatalunknak 84.1 százaléka volt európai eredetű. Ugyanez alatt az idő alatt kivilelünk 2218.5 millió pengőt tett. Ebből 1843.6 millió pengő értékű irányult a különböző európai államokba, ami egész kivitelünknek 83.1 százaléka. Magyarország kivitelének tehát mindössze 16 9 százaléka irányult a kontinensen kivült külföldre és behozatalának mindössze 15.9 százaléka volf ezenkívül! külföldi eredetű. Anglia és Írország, valamint a SzoTjetnnió európai része a magyar külkereskedelemben uem szerepelt nagy öszugckkel; ez az utolsó négy i békeévben 99.5 milliós behozatalt és 162.1 milliós kivitelt jelentett — ennek figyelembevételével behozatalunk 89.6 százaléka, kivitelünknek pedig 90.4 százaléka volt európai. Ezek az adatok azonban némi helyesbítésre szorulnak. Az adatok ugyanis magukban foglalják azt az egyébként egészen Jelentéktelen forgalmat is, amely Magyarország és néhány európai, úgynevezett szabadkikötő között bonyolódott le. A forgalomnak, mert az innen behozott és ide kivitt áruknak kétségtelenül túlnyomó része nem európai eredetű és nem Európába irányult. Do egyéb kiviteli árunál sem lehet az áru útját végig figyelemmel kisérui és igy fennáll annak a lehetősége, hogy sok európai országba szállított magyar áru végeredményben a tengerentúlra kerül. Fokozottabb mértékben áll ez behozatalunkra, azzal a különbséggel, hogy a behozott áruknál a legtöbb esetben meg lehet állapitant hogy azt nem az eladó, il- j letve közvetítő ország termelte, tgy: például Magyarország 1939-ben 2313(• q kávét hozott be Ebből a mennyiség bői 12.130 q-t Németország szállított Magvarországnak, tehát kétségtelenül tengerentúli árut kaptunk európai országtól. Olvan országtól, amely maga is kávétermelő ország, ebben az évben mindössze 1721 (t kávét vásároltunk. Junius 1-től jerfvre adják a paprikát Budapesten Budapest, május 28. A fővároi közélelmezési ügyosztálya közölte, hogy « közellátási miniszter intézkedése folytán a fogyasztóközönség zavartalan kiszolgálása céljából ugy Budapesten, miut közéllátásllag a fővároshoz csatolt városokban és közséerekben juntustól kezdve a fűszerpaprika, tört, poralaka pirospaprika kerül Jegyelszámolási kötelezettség mellett forgalomba. K fűszerpaprikát havonként osztják ki és a fejadag a lakosság részére havi 2 dekában, bt. egészségügyi intézményekben ápoltak részére pedig havi fél dekában van megállapítva. Ehhez képest júniusban a közellátási szelvén vív XI. számú szelvényére 2 deka fűszerpaprika vásárolható, illetve szolgáltatandó ki • fogyasztók részére megállapított áron. A vendéglátó ipari üzemek, a népjóié ti intézmények' és minden egyíÖ fel nem sorolt fogyasztóhely fiiszerpaprikaszükségletét egyelőre továbbra is szabadon szerezheti be « fűszerpaprika árusításával megbízott budapesti és környékbeli nagy* kereskedőktől. MAGYAR NYILVÁNOSSÁG II tábla helybenhagyta nemlétezö közszükségleti cikkekkel szélhámoskodó Kaszap László büntetéséi (A Déliuagyarország munkatársától) A szegedi törvényszék, március 12-én tartott főtáigyalast Kaszap László 35 éves szegedi cukrászseged többrendbeli csalasi ügyében. Az ügyészség vádiratából kiderült, bogy Kaszap László négyrendbeli csalás büntette, egy rendbeli lopás büntette és egyrendbeli sikkasztás büntette miatt kei-ült a vádlottak padjára. Kaszap László a mult év május 4-éo dr. Seres Sámueluétól uemiétező rézgálicra felvett 360 pengő előlegei. Május 5-én bakai Andrasnak adott el 108 pengőért két kerékpárkülsőt és két belsőt- Mikor azonbao az átadásra került volna a sor, a kerékpárgumik sehol sem voltak. Április 23-án Dán Károtynétól 600 pengőt vett fel előleg gyanánt, szintén nemlétezö rézgálicért. A nemlétezö dolgok árusítását tovább is folytatta. Matajsz Páitó! 100 pengőt vett fel babra, cukorra, szalonnára és egyéb élelmiszerekre. Mikor azok átadására került sor, Kaszap Lászlónak már hült helye volt. Csalásait Kaszap ugy követte et, bogy áldozatait elcsalta különböző helyekre és azt mondotta nekik, mintán már a pénzt felvette, hogy várjanak rá kint az utcán. A jóhiszemű áldozatok várakoztak is, de Kaszap László már nem jött ki többet. Mikor érdeklődni kezdtek, bogy ismeri-e valaki a báz lakói közül, mindig tagadó választ kaptak. Kaszap László azonban nemcsak csalással foglalkozott. Május U-éo bement ííolflár Lajosáéhoz é» vizet kért. mert mint mondotta, nagyon megszomjazott. Anúg Molnárné a vizet hozta neki, Kaszap a nyitva levő ruhaszekrényből elemelt egy 200 pengőről kiállított postatakarékpénztári betétkönyvet, egy vadmacskahundáról, egy brilliánsköves aranygyűrűről, egy ezüst cigarettatárcáról szóló zálogcédulát összesen 700 pengő értékben. A zálogcédulákat a vadmacskabundáról kiállított zálogjegy kivételével vadházastársa segítségével eladta Pirich János 50 éves szegedi zsibárusnak 34 pengőért. Ezekkel azonban még nem zárult le Kaszap László bünlajstroma. A Hungária-szállóban, ahol mint kifutó volt alkalmazásban, átvett Korbecz József tulajdonostól 825 pengőt, hogy az öszszoget postára adja. Miután a pénzt kézhez kapta, többet nem ment vissza a kávéházba, az összeget pedig saját céljaira fordította. Az ügyészség ezek mellett a sulvos vádak mellett még azzal is vádolta Kaszapot, hogy közveszélyes munkakerülő, ezért csavargás miatt is felelősségre vonták. Miután a bíróság megállapította Kaszap László bűnös-égét, R éri szigorított dologházra, Pirich Jánost pedig tulajdon ellent kihágás miatt 50 pengő pénzbüntetésre ítélte. Fellebbezés folytán ftgvük pénteken a tábla Elemy-tanáesa elé került. A tábla Kaszap esetéhen nr. elsőfokú bíróság ité1 efft helypenhaffria. Pirich János pénzbüntetését pedig pengőre emélfe. Az Ítéletek jogerősek. TÖMÖRKÉNY ISTVÁN szegcdi szobrának lelplezése alkatmával megjelent cikkek közül kiemelkedik Nomádnak a Mai Napban megjelent irása Szeged nagv irófiáról. 11a majd Tömörkény irói életműve hibátlanul ugy áll a köztudatban -. irja Nomád —, ahogyan megérdemli és ahogyan azt látni, megbecsülni » nemzeti jövendőnek érdeke, sok minden tanulság adódik elmélyedő magyarok számára az ő korából is, de mai zűrzavaros, átmeneti korszakunkról is. Valamikor joggal fogják megkérdezni: hogyan emlegethettek na|>jainkban hol valami értelmetlen ködcvéssel, hol a nép igazi barátai felé is szektáruius gyűlölködéssel acsarkodóan »né<pi« irodalmat és »népi« írókat, miközben csak elvétve emlegették Tömörkény nevét és nem gondoskodtak Tömörkény műveinek országos megbecsüléséről? A magyarázat raegadódik majd abban, hogy Tömörkény soha nem tartozott sem aa önbálványozással elegyes közéleti misztifikáció, sem a szektárius gyűlölködés megszállottjai közé, banda »csak« áhítatos, tisztalelkü és szelidszavu szerelmese volt az irásmüveszetnek éppúgy, mint mindannak, ami évtizedekkel ezelőtt az Alföld népének életében, lelkületében magyarán és ezzel egyúttal emberien eredeti, igaa és jellegzetes volt A nép szeretete és megértése lakozott Tömörkény szive mélységében s nem az a jól-rosszul takargatott, irigységből forrásozó urgyülölet, amely a maga maminonizmusát messiási álarc mögé bujtatja, sem pedig a feltűnés, az érvényesülés, » mindenáron való szereplés féktelen vágyat Valóban »népD lévén, a lélekxetvéteí természetességével valóban iró ta volt: tárgyának magát alárendelő, azt magábaélő iró, tekintet nélkül minden más, irodalmónkivüli szempontra. Ezért fog a jövő nemzedék -is a magyar nép jellemvonásaiból jóval többet találni az ő Írásaiban, mint akárhányak műveiben, akinek nevét ma akkora lárma hordozza, amilyen 68 övé körül solia nem vergődött. Nem is vergődhetett, hiszen Tömörkény karaktere a lármát nem kereste, de nem ia kereshette, mert a csepűrágók l«D kiaUutáfaól nem volt beane semmi sem. i