Délmagyarország, 1942. december (18. évfolyam, 273-296. szám)

1942-12-15 / 284. szám

0BLMAGYAKORSZAG Kedd, december 15. met vonalak előtt összeomlott az elhá­ritó fegyverek erős tüzében. Csupán egy helyen sikerült a bolsevistáknak 25 páncélossal behatolni egy kiugró arcvonalszakasz irányába. Kemény el­lenállással elszakították a páncéloso­dat az utánuk nyomuló gyalogos köte­lékektől. Egy légelhárító üteg mind a 25 harckocsit összelőtte. Sztálingrád környékén a német el­lentámadás ujabb bolsevista támadási készülődéseket borított feL A Szovjet­nek emberben és anyagban ujabb nagy veszteségeket okoztunk. Csupán a 254-ik szovjet páncélos dandár husz harckocsit vesztett, a többi pedig me­nekülésszerüen északnyugat felé vonult vissza. Magában Sztálingrád iparne­gyedében a bolsevisták vasárnap sem fejtettek ki tevékenységet. Ezzel szem­ben néhány ezreddel ismét támadást intéztek a város déli szárnya ellen, mivel azonban előretörésük nem volt lendületes, könnyen visszaverték őket. A magyar kötelékek a Don-kanyar­ban, mint az előző napokban, vasár­nap folyamán is merész rohamcsapat­vállalkozással felgöngyölítettek egy erős bolsevista harci állást és meg­tisztítottak 26 bolsevista kiserődöt és 22 védelmi berendezést Az olasz és a magyar légi erő is különösen sikeres tevékenységet fejt ki a Don középső folyása mentén. A szövetséges nemzetek vadászrepülöi lelőttek 2 bolsevista gépet és mélyre­püléssel tűzfegyvereikkel jelentős vesz­teséget okoztak a Szovjetnek. Az Ilmen-tótól délre a szovjet csa­patok a Demianszk környékén levő német állások ellen intézett hiábavaló támadásaik során 62 páncélost vesz­tettek. Huszonhárom szovjet repülőgé­pet lőttünk le (MTI) Ber'tn Pétain válaszáról Montgomery sikertelen támadási kisér'etei Berlin, december 14. A Nemzet-, aknamezőkön ismét érzékeny vesz­közi Tájékoztató Iroda a követke- teséget szenvedtek. A tengely had­zőket jelenti az északafrikai har­cokról: Miután a 8. brit hadsereg hiába erőlködött veszteséget nem kiméivé, hogy széles arcvoanlon jelentős páncélos erők, erős gyalogsági kö­telékek, nagytömegű tüzérség és igen sok különleges alakulat harp­bavetéssel lerohanja Rommel állá­sait, vasárnap az egész fronton nyu­galom uralkodott. A britek nem voltak képesek njabb támadást in­tézni. Azzal kellett megelégedniök, hogy a német—olasz vonalak előtt összeszedjék halottaikat és sebe­sültjeiket. A hétfőre virradó éjsza­kán Montgomery felderítő erőkkel, köztük páncélosokkal la még köze­ledett a német—ölsz vonalak félé, csapatai azonban a mélyen tagolt erői fürgék, tapasztalt afrikai har­cos ügyességével rajtaütöttek az el­lenségen, tőrbe Csalták és megsem­misítették a brit előőrscsapatokat. Hétfőn délelőtt Rommel biztosító kötelékei és kisebb brit járőrcsapa­tok között csak csekély harci érint­kezés volt. A brit járőrcsapatok is­mételten jól áleázott harci akadá­lyokba ütköztek, azért az állandó veszteségek következtében csak ha­bozva mozogtak a terepen. (MTI) Amerikai csapatok Fezben Vichy, december 14. A Német TI jelenti; Mint az OPI jelenti, az északamerikai csapatok megszáll­ták Fezt, Marokkó szent városát (MTI) Berlin, december 14. A Német TI diplomáciai munkatársa irja: Berlin­ben érdeklődéssel fogadták Pétain tá­bornagy, francia államfőnek a Führer ismert levelére adott válaszát. A le­vél — hangsúlyozzák berlini körök­ben — épp oly világosan kifejezésre juttatja a megértés és együttműködés szándékát, mint azok a kijelentések, amelyeket Laval miniszterelnök tett vasárnap ugyan e tárgyban Vichvben a sajtó képviselői előtt. A Franciaor­szág sorsáért felelős mindkét szemé­lyiség _ és ezt különösen kiemelik it­teni politikai körökben — félreérthe­tetlenül megbélyegezte De Dotille, Dar­lan és mások árulását és ezzel egy­szersmind megcáfolják e szakadár k® tonatiszteknek azt az állítását, hogy 1 tábornagy utasításainak megfeleld®* jártak el. Abban a módban, ahogy®" Pétain tábornagy szakit ezekkel ** árulókkal — berlini körök vélemény® szerint — kifejezésre jut a megérté* Németország eljárásának elkerülhetet­lensége tekintetében, bármily fájdal­masan érintené is pillanatnyilag ez a* eljárás Pétain tábornagyot és szűkebb munkatársai körét. Pétain tábornagy levelében és Laval kijelentéseibe" érintett kívánságokat Berlinben egy^" lőre minden megjegyzés nélkül veszik tudomásul. (MTI) SoDroii nnncnc a népszavazás 21. éviorüulúfán „ Politikai biztosok" Eisenhowerfőhadiszállásán? Genf. december 14. A Német TI tapasztalt politikai tanácsadók áll­jelenti: Mint Londonból jelentik, a janak a tábornokok oldalán. Ezzel Daily Mail newyorki értesülése kapcsolatban rámutat arra, hogy rint az angol és amerikai kormány-! Litvinov washingtoni orosz nagy­nak aa áll szándékában, hogy ma- követ is közbenjárt Cordell Eull­yasrangu diplomatákat küld Eisen­h&wer főhadiszállására, hogy igy nál, hogy felvilágosításokat kapjon Darlan helyzetéről. (MTI) Sopron, december 14. Sopron társa­dalma ünnepélyes keretek között ülte meg a soproni népszavazás 21. évíbr­d utóját. A hüségünnep alkalmából zászlódiszt öltött a város. Reggel 9 órakor a templomokban megszólaltak a harangok. A hüségzászlónál felsora­kozott közönség előtt Buda Ernő if­júsági elnök mondott nagyhatású be­szédet. Ezután hármas küldöttségek indnltak a város 54 emlékmüvének megkoszorúzására. Délután a Magy®* Művelődés Házában az ifjúság hűség­ünnepélyt rendezett. Este a váró*' színházban tartott ünnepségen dr. K®' py Béla titkos tanácsos, evangélik"* püspök, a város diszpolgára mondod ünnepi beszédet, amelyben a magy*" kötelességteljesítés példájaként hódol' a történelmi emlékű soproni hűségnek (MTI) A felsőház megkezdte költségvetés tárgyalását József főherceg az erős hadseregről teisö- uiszter és a vezérkari fönök: megfelel ' emberek a megfelelő helyen. A hadis®" gélyről, majd a belső frontról beszél? Az elnök ezután félbeszakította * vitát, kedden délelőtt 10 órai kezdett®1 folytatják. Holnaptól kezdve a felső­ház délutáni üléseken is tárgyalja * Madagaszkár de Gaulle igazgatása a.att Amszterdam, december 14. A Né­met TI jelenti: Mint a brit hírszol­gálat jelent? Madagaszkár polgári igazgatását de Gaullera ruházzák át. i Az a megállapodás, amelynek alapján Madagaszkár igazgatását de Ganllera bizzák, Eden angol külügyminiszter és de Gaulle kö­zött jött létre. A megállapodásban de Gaulle kötelezte magát, hogy Madagaszkárt a brit hadviselés ér­dekében szervezi meg. (MTI) Budapest, december 14. ház hétiői ülését báró P e r é n y i Zsigmond elnök 10 óra után nyitotta meg. Jeten volt Kállay Miklós mi­niszterelnök és a kormánynak csak­nem valamennyi tagja. Napireuu sze­rint megkezdték a pénzügyi bizottság jelentése alapján a jövő évi állami jövő évi költségvetést költségvetésről szóló törvényjavaslat­nak, ezzel kapcsolatban az állami in­gatlanok elidegenítéséről szóló kimu­tatásnak tárgyalását ' Czettler Jenő előadó a költség­vetés számszerű adataival foglalko­zott majd hangoztatta, hogy a nemzet­nek jól felszerel? jól fegyelmezett ütőképes és jól vezetett hadseregre van szüksége. József főherceg szolt hozzá első­Ui felsőházi tagok Sátoraljaújhely, december & Zempléu vármegye törvényhatóság bizottsága rendes felsőházi tagi* vitéz Thuránszky László rainiszt®*) osztályfőnököt a vármegye ^vw* nagynevű főispánjának fiát taggá vitéz báró Vécsey Perei* földbirtokost és Bernáth Alád®* Laval titokzatos utja Vichy, december 14. Az Interinf kedden valószínűleg elhagyja Vi­jelenti: Mint itteni illetékes körök- ehyt, hogy ismeretlen céllal útra ben kijelentik, Laval kormányfő\keljen. (MTI) Szlovéniát megtisztítják a partizánoktól A harcok során 2654 partizánt agyonlőltok, 1625 pedig megadta magát zóg- és a katonák a tisztogatás során 2654 partizánt lőttek agyon. Zágráb, december 14. A rábi Nova Hrvatszka eimü lap jelentést közöl arró? hogy a kö­zelmúltban Leibach környékén is meg­jelentek a Moszkva és Loodon zsold­jában álló partizáncsapatok és számos gyilkosságot és fosztogatást követtek el. A partizánok a vasuti pályatest el­len is több merényletet követtek el az utóbbi időben. Robotti olasz tábornok a leibachi tartomány parancsnoka erélyes tiszto­gatöharcot rendelt el a szlovén terü­leteken és a rendőrség is erélyes In­tézkedéseket tesz a partizánok letö­résére. A tisztogatásoknak most befe­jeződött az első. etapja és ez a hivata­1625 partizán megadta magát az olasz katonáknak, ezeket internálták. A hi­vatalos jelentés beszámol arról is, hogy a harcok során 3000-re beesülhető azoknak a megsebesül? vagy elesett par­tizánoknak a száma, akiket társaik magukkal vittek a he­gyek közé. A tisztogatási harcok során több élelmiszer- és lőszerraktárt is talál­tak a hegyek között. Az itt felhalmo zott élelmiszerek fosztogatásból szár nek a javaslathoz. Megállapította, hogy i nyugalmazott alispánt választott* a költségvetés terheit vállalná hazafias meg x megválasztottak nevébe® kötelesség. A továbbiakban arról szól? ^téi Thuránszky László mondó* ezt csak erős, í legmodernebbül felsze- ja«+ nekünk csak relt hadsereg, derék honvédségünk ké-; link lehet: minél nagyarabb »» pes biztosítani. Honvédségünk záloga a gyarország. jobb magyar jövendőnek. A demagó-' Pécs, december 14 Baranya Ta giát ki kell küszöbölni Lássa be min- megye törvényhatósági bizottsáfi* denk? hogy e szörnyű világpusztulás- felsőházi tagjaivá választotta vit©* ból csak akkor kerülhetünk ki éleiké- kovács Antal nyugalmazott vez^ pes erőben, ha minden egyéni érdeket őrnagyot a vitézi Szék kapitány*' félredobva, rom egy ember, egész Héékenberger Konrád kC énünket a magyar eszme és egység , " . „ . • , mnráí szolgálatába állítjuk minden hátsó mauyfotanacsos papai kamat*' gondolat nélkül Ezután a cenzúra kér- Plébánost (MTI) désével foglalkozott. A költségvetés i ^mmmmmmmmmmmmmmmmmmm^^^ nagy haladást jelent, ezért örömmel és i , . szívesen elfogadja Dr. Várady Imre beiktatas* örffy Imre hangoztatta, hogy ma nem kell adópolitikáról beszélni, ma mindenünket oda kell adnunk. Sz 1 uha Aladár határozati javas­latban kérte, bogy a birói karból a Róma, december 14 01aszors®*j zsidó származásuakat és azokat, akik- legrégibb egyetemén, a bolog®3 nek zsidó feleségük van, távolítsák el. egyetemen szombaton iktatták * A költségvetést elfogadta. j ünnepélyes keretek között Vár»dj Bay Bertalan köszönetet mondott 8tfyetemi ay> mide8 tan*™ a bolognai egyetem magy^ irodalmi tanszékébe a jó költségvetésért, dott amelyet elfoga­ios jelentések szerint igen jó ered- maznak- Ezeket lefoglalták és az élei­ménctSfa+JfMB? Az olasz feketeiacesek miszert kiosztották * lakosság között. , aki elfoglalta az olasz—maRT* Somogyi Béla elismeréssel szólt' kulturális egyezmény órtejméj* a honvédség kitűnő trijesit'méayeiről letesitett magyar nyelvű és ^ Hangoztatta, boay a honvédelmi mi- dalmi tanszéke? (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom