Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)
1942-07-28 / 169. szám
SPOR Jól sikertilt a III országos gyorslevente motorosverseny temesvóry, Kiss és ifj. Gyapponyi pompás leljesiíménnyel képviselte a szegedi színeket az országos küzdelemben Vásaniap futottak le a 111. Országos Gyorslevehle motorkerékpáros verseny! szegedi céllal. A versenyen l'/7-en indultak. Budapestről, Miskolcról, Debrecenből, Nagy váradról, Pécsji röl, Veszprémből. Komáromból és 1.1 Szegedről indultak a versenyzők. A szegediek Szeged Baja— Délegyháza —Szeged utvonalai tették meg. 1-7 induló közül t!0 érkezett a célba. 3U levente. 50 polgári és katonai versenyző. A befutás délután 3 órakor volt a szegedi repülőtéren, de voll olyan versenyző is, aki már délelőtt 11 óra tájban beérkezett a célba. Azok a versenyzők, akik délután 4 óráig futottak be a szegedi repülőtérre, nem kaptak hibapontot. A futóverseny Jtán a repülőtéren, igen nehéz tereién terepverseny volt 75 résztvevővel. A terepversenyen Doniján Károly (FTC) bizonyult a legjobbnak. A legjobb levente Pék István (Rákospalotai E) lett. Ezután a Széchenyi-térre futottak he a versenyzők, ahol ügyességükről kellett tanúbizonyságot tenniök. A Széchenyi-teret zsúfolásig megtöltötte a közönség, amelyet a leventék zenekara szórakoztatott, amig a küzdelem megkezdődött. A platánok alatt a sétányon négy csoportban, illetve négv beosztásban futottak a versenyzők, először a szólógépek, majd az oldalkocsisok kibővített terepen. A verseny végeredménytI az ügyességi szádok után hirdették ki. A fulár-, a terep- és az ügyességi versenyen eléri összteljesítmény számított az eredmény megállapításánál! A Pados l.ajos őrnagy ős dr. Zsótér Bertalan ismeri versenvző irányításával működő zsűri '.) órakor fejezlc be az er caimens el, öv/vszúmlálását. A verseny, ubszoiut eredménye: 1. Vágui 100 Mátra, Rákospalota i286. 2 Tomesvúry 10Ó Mátra. Szeged 1278 p. 3. Doniján, 200 Pueli FTC 1223 p.. 1 Schmidi 125 Puch, Zugló 1222 p.. ó. l)r. Deuijén 7)00 BMW i gk. X l>e! második lett a diósgyőri keiül ütközöl ti atlétikai versenyen. A Diósgyőrött megrendezett Észak—Kelet—Dél kerületek közötti atlétikai viadalon a déli atléták a várakozásnak megfelelően, a második helyen végeztek Észak mögött. A déliek eredményei: rúdugrás: 1. Bakov 310, 3. Herczeg 320, 100 m: 3. Kopcsa 11.5, 5. Kocsis 11.2. 110 m. gátfutás: 2. Kiss 16.2, 4. Mikics 17.2, 1500 m.: 1. Mikus.. ka 4:14.6, 4. Tornai 4:23.2, súlylökés: helyezettek olyan értékes es szép dt- 3 Mikics 13.11, 5. Soics 11.83, 400. m: jakat kaptak, amilyeneket még ino-j torkerékpárosversenyeken is ritkán lehet látni. A közönség tájékoztatására közöljük, hogy a versenyen kötött távolságok voltak előirt átlagokkal reálisan kiszámolva. Ha a versenyző időben érkezett be, akkor 300 kilométer után 3(10 pontot kapott Tekintettel arra, hogy ilyen nagyszabasu és sokoldalú versenyen a 300 pont kevés lenne, minden versenyző 1000 pontot kapott elért teljesítményéhez és a szerzctl 1300 pontból vontak le után a terep- és az ügyességi se clZ 11 V W»-»V- J_ U||| J uiuuvu v hibapont' vőit' Ehhez ' jöVt"Te"rmészete-: 1- Biró SzUE 1:21, 1500 m.: 2. Kőrös-1 bajnokságban, sen a bábuk feldönlése következtében sy SzVSE 24:06. 4x200 méteres gyors-' V Simnnvi ml tulá .flthwi Kedd, 1942, j u 1 i n s 28 ó Varga 52.8. 4. Nyirő 53.2, magasugrás: 3. Almás II. 165, 6. Kiss 160, 5000 in.: 4. Ifkovics 16:55.4. Juhász, távolugrás: 1. Almás I. 675. gerelyvetés: 3. Konczos SzVSE 4.4.15. X A szegediek letaroltak a szentesi uszóbajnoki versenyt. A déli kerületi felnőtt uszóbajnokságokat vasárnap rendezték meg Szentesen. A küzdelemben rajthoz álltak a szegediek is és letarolták a versenyt, mert csaknem valamennyi számban győztek. A :1ZJ szegediek eredményei: 100 m. gyors X Az SzTC fölényesen győzött a uuiszcsaputbujnokságban. Az SzTC rendezésében szombaton és vasárnap lebonyolított alföldkerületi teniszcsapatbajnoki küzdelemben a szegedi együttes fölényesen győzött és meg érdemelten szerezte meg a bajnoki címet. A Szegcdi TC az orosházaiakat, a zentaiakat, a kiskunfélegyházaiakai 0:0 arányban győzte le) a szabadkai akkal szemben 4:2 arányban nyerte meg a meccset Orosz, Dóczy l„ Dó czy U., Horváth 1., Horváth II. és Markovies összetételben. A hölgyek játék nélkül lettek a kerület bajnokai, mert egyetlen csapat sem állt ki ellenük. A szegedi férficsapat tagjainak eredményei a szabadkaiak ellen: Berta—Orosz 7:5, 3:6, 6:2, Boros— Dóczy I. 3:6. 6:2, 10:8, Dóczy II.Csik 6:0, 6:1, Markovies— Almási 6:1, 6:0, Orosz, Dóczy I.—Berta, Csik 6:3. 0:4, DÓczy II.. Markovies—Boros, Be Kőrössy SzVSE 1:07, 200 tn. mell-.rényi 6:4, 6:2. A mezőny legidősebb levont pont Ez az összetétel azért Van. hogy ne a gép jósága, hanem a versenyző ügyessége döntsön a küzdelemben -ooA MOVE országos céliövővsrsenye A Pally József-lő téren bonyolították le az országos MOVE-céllövőversenyt, amelyen a szegediek és a hód íuezövásurlielylek a következő eredményi élték el: Szeged város bajnoksága bármilyen rendszerű puskával hölgyök rcszére: 1. Szegedi MOVE 1001. egységes kispuska I. osztály: 3 Daru Hódmezővásárhely 278, II. osztály: 2. kiáll SzVSE 270, 3. Szabó Hódmezővásárhely 274, 1. llerczeg SzVSE 273. 111. osztály: 1. Deák Mária Szegedi MOVE 274, 2. Rohoticzay Hódmezővásárhely 273, 3. Papp SzVSE 271, 4. Susidu SzEAC 206. Figyelemreméltó Deák Mária győzelme, aki a ierfiakka Iszofíjbén nyert. IV. osztály: 1. Vajtay Szegedi MOVE 265. Vll. kez. dővei'scnye: 1. Szabó SzVSE 272. 3. Dezső Hódmezővásárhely 267. 9. Kovács Hódmezővásárhely 258, 10. Mály Biró. Palá8. K8r„,,,„l, rn BMW Zugló 1072, » .^Mn^''Liíf"?. H!S Rusovszky 250 Puch FTC 1066, 10. VSE ifj. Gyaponyi 250 NSU Szegedi 1058 pont. A verseny levente résztvevőinek abszolút eredményei: 1. Pék 100 Csepel. Rákospalota 1209. 2, Csák 100 Mátra 1177, 3. Szabó 125 Ardie. Rákospalota 1169. 4. ifj Kesjár 125 Puch. Zugló 999. Kategóriák szerint: 100 kom: t Yágai Mátra, Rákospalota. 2. Ictnesváry Mátra, Szeged 3. Horváth BMW, e. k. 4. Bazsik Mátra, Szeged. 5. Petrányi Csepel, Rákospalota. 135 keni: 1. Schmidt Puch, Zugló, 2. Kiss Mátra, Szeged, 3. Kiss Puch, RLE. 350 keni: t. Kozma DKW. FTC. 2. Kiss Viktória. FTC. 3. Sehurmann \SU. FTC. 350 kem: 1. Doniján Puch. FTC. 2. Rusovszky Puch. FTC. 3. Ifj. Gyaponyi NSU, Szegedi VSE. 500 kem: I Dr. Demjén I. gk. v. o BMW, 2. Körmendi BMW Zugló. 3. Cucsi BMW. FTC. A szegedi rendezésben a legfontosabb szerepel Temesváry György nadnngv vállalta és annak ellenére, ;>ogy részt vett a versenyen kitűnő eredménnyel, sikeresen végezte el ne jtéz feladatát. Az ügyességi versenyben a legjobb teljesítményt nyujtotés i,06 perccel abszolválta a spifalalaku bábuk között a távot A verseny kitűnő propagandája volt a motnrossnortna'- A evöziesek és a edi MOVE 274, nemzetközi II—111. osztáiy: 1. Lukács Hódmezővásárhely 547, nemzetközi kezdőverseny: tössy SzEAC 544, Szeged bajnokságáért folyó verse, nyen, a Pálfy József-vándordíjat a budapesti Elektromos nyerte meg. Hódmezővásárhely 1375 ponttal, erősségű csapatverseny: 1, Szegedi MOVE tí.-erősségű csapatverseny: t. SzVSE IS62, C.-erösségü csapatverseny: 1. Szegedi MOVE 1330. D.-erösscgü csapatverseny: 1. Szegedi MOVF 1281, 2. SzVSE 1280. A verseny kifogástalan megrendezéséért vitéz Gárgyán Imrét és Reményffy Gyulát illeti jicséret. ' —oQoX A Poslás eldöntetlenül játszott a HTVK-vel. A Postás vasárnap Hódmezővásárhelyen szerepelt és ellenfele a HTVE volt. Eredmény: 3:3 ^ fé. időben 2:0-ra vezetett a vásárhelyi csapat- A gólokat Kecskés, Tóth, Török, illetve vitéz ördög, Pintér IV és Kónya lőtte. Az eredmény hizelgö a szegedi csapatra. X A SzEAC súlyos veresége Újvidéken. A SzEAC vasárnap fejezte be bajnoki küzdelmeit az NB III, osztályban. Ellenfele az Újvidéki VAK voll amelytől 0:5 (0:2) arányban kikapott A vereség megérdemelt, a gólarány azonban túlzott. X Az UTC kéri összes leigazolt játékosait, hogy kedden délután fél 6 órakor a pályán megjelenni saiveskedienek az első edzés ra. váltó 2 SzUE (Wenner, gvi, Balugyánszky). X Az alföldi kerület ifjúsági fuibalbajnoka: az Újvidéki AC. A Vasutas-stadionban vasárnap megrendezett UAC—SzAK mérkőzéssel befejeződött az alföldi kerület ifjúsági baj r.okságáért folyó küzdelem. A vasárnapi mérkőzésen az UAC 1:1 (1:0) arányban játszott a SzAK-kal. A gólokat Vukov, illetve Lőrinczy lőtte. A játékot Lakatos jól vezette. A bajnokságot az eredmények alapján, 3 ponttal az Újvidék nyerte a SzElÉ-vel szentben, amelynek 2 pontja van. A harmadik helyen az egy pontot szerzeit SzAK végzett. Az országos küzdelemben tehát az Újvidék és a SzFIE képviseli a kerület színeit X Szeged—SzVSE 7:1 (6:1) Vasárnap barátságos futball mérkőzés voll a Vasutas-stadionban a Szeged és a SzVSE közölt. Mind a két együttes több tartalékkal állt ki, a piros-íehércknéi a jobbhaivédposzlon próbajátékos is szerepelt. Ezen a mérkőzésen i mutatkozott be először a szegedi csapatban a szegedi közönség előtt a most szerződtetett A'kuavölgyi és Vörös. Meg lehet állapítani, hogy az edzéseik kezdetén álló játékosok be fogják váltani a szereplésükhöz fűzött reményeket A próbajátékos elfogadha,. tóan játszott, ügyében még nincsen I. Kiír. 1 döntés A játékról csak annyit, hogy a célnak megfelelt, jó edzés volt. Á célokat Vörös (4), Nagy (3), uietve íiuszti lőtték. Hargitai kitűnően ve zette a mérkőzést. X Hódy (SzVSE) győzött a Szeged —Szabadka varosközi kerékpárosé nsenyen. Vasárnap bonyolították ie nagyszámú résztvevővel a SzegedSzabadka városközi versenyt két for ditóval. Voltak más számok is. A 126 kilométeres főverseny eredménye: 1 Hódy SzVSE 4:10.15 óra, 2. Jánosi GyAC 4:10.20, 6. ökrész SzVSE rajta >A« vaskerekesek (42 km.); 1 Martin Pécsi VSK 1:22.1 óra, >B<" vaskerekesek (42 km.): 1, Kletnent Pécsi VSK 1:22.10 óra, 42 kilométeres idő verseny: 1. Nagy GyAC 1:18.3 óra, 42 km-es ifjúsági verseny: 1. Németb RASE 1:18.9 óra, 14 km-es hölgyverseny: 1. Bertusné 32 perc. 2. Pálfy Júlia 32.3, 3. Reke Kató 34. Valanieny. nyi hölgyversenyző az Ujszegedi TC tágja. 1'4 km-es propagandaverseny: 1. Dobó UTC 26.10, 2. Baloghy UTC 26.13 perc. 'A verseny kfogiástalan rendezése Keresztély Mátyás érdeme, fordítások és a rajt zavartalanságát Török Ferenc, a lelkes és ismert kitűnő sportember végezte. X Simonyi levelét megírta ... Jeentettük, hogy Simonyi IV., akivel a Szeged megállapodott, lclépési dijat kért. Az ügyben a Szeged kifejtélte álláspontját és erre most kapott vá laszt Simonyitól, aki ma már arról beszél, hogy a lelépési dijat csak kölcsönkéri Eszerint az ügy még nitica befejezve. FERENCJOZSEF KESERŰVÍZ Ingatlanforgalom Murvai Menyhért és nője riadták Klein József és nejének, Soma* gyitelep 592 sz. házukat, 3909.— pengőért. özv. Kószó Istváuné riadta Lévai Péter és nejének, Hattyú utcsa 28 sz. házát, 240 n. öl kerttel, 4.43 kor. kt. jövedelemmel. 7000— pengőért. Kószó István ós neje eladták Molnár József és nejének, Somogyi* telep 303 sz. házukat, 3500.— pengőért. Özv. Szeifert Lajosné eladta Baai János és nejének. Somogyitriep 917 sz- házát, 250 n. öl telekkel, 8000.— pengőért. Id. Rózsa Mihály eladta Kiss József és nejének. Somogyitelep 515 sz. házát, 250 n. öl telekkel, 2500.pengőért. Lévai Jánosné eladta Lauritz Jánpsuak, Hódi erdeje Aülőbeli 1 b 1560 n. öl ingatlanát, 41.48 kor. k- t jövedelemmel, 4800.— pengőért. özv. Puskás Andrásné eladta Tóth Vincének, Hódi erdeje dűlőbe li 1 h. 1580 n. öl ingatlanát, 41.4? kor. k. t. jövedelemmel. 807.50 pengőért. Király Mihály eladta Király Miklósnak, Halászka-dülőbeli 479 n. Öl szöllőjét, 4.13 kor. k. t. jövedelemmel, 300.— pengőért. Király Mihály eladta Varga Mihály és nejének, Halászka-dülőbeli 3 h. 833 n. öl vegyes földjét, 23.13 kor. k. t. jöveedlemmel. 8074.50 pengőért. X Végleges a Szeged debreceni vendégjátéka. Hétfőn megérkezett Szegedre a DVSC kőtlevele, amelynek érteimében a piros-fehérek augusztus sü-á» Etabreeenb*® vendégszerepelnek, tárába*. Előfizetőink navi 10 fillérért mindennap cserélhetnek küayvet * t)ÉEMAGYAROR3ZA.G