Délmagyarország, 1942. július (18. évfolyam, 146-172. szám)

1942-07-19 / 162. szám

Francia dámák 1942 nyarán... Sacha Guitry esete a felcsúszott szoknyaval — es esyéb aktualitások Az a történet, amely alább következik talán ledér egy kissé. Áin szolgáljon mentségül, hogy a Gringoire hasábjairól származik. Tehát nyomda képessegét, még ha olyanyriyira könnyedécske is, Franciaország legnagyobb hetilapjának hatszázezer példánya igazolja. Nem is említve azt az enyhítő körülményt, hogy a históriát nem a pikautérlkus érdekessége miatt kölcsönözzük át. Nem, távolról sem. Sokkal több becsülés illeti tollúnkat és sokkal mélyebb hódolat az olvasókat, semhogy holmi triviálltással merészkednénk kapcsolatba hozni őket. El nézésért esedezünk tehát, ha mégis papírra vetjük a Gringoire entre fiietjét. Csupán korfestő erejének okából. Egy Igényesebb társadalmi rajz kokett illusztrációjaként. A célt kegyeskedjenek tekinteni s ez esetben bocsánatot nyerünk az eszközért. Szándékaink erényesek és tisztesek. Sőt emelkedettek. Ha itt következik is a mese, honny sóit qui mai y pense ! A színhely a földalatti villamos egyik koosija, Párisban. A főszerep lő Sacha Guitry, a költő és komédiás, Illetve, dehogy ő a főszereplő. E méltóságnak egy fiatal hölgy a tu lajdonosa, aki éppen a művésszel átellenben lévő padou ül és a látszat szerint egy regényt olvas, a franciák intellektuális érdeklődésének elmerültségével és földöntúliságával. Ismételjük, a látszat szerint A valóságban az édes dámácska kereszt be rakja lábait mégpedig a tárbeli és vizuális lehetőségek oly merész kihasználásával, hogy szoknyája mind feljebb és feljebb húzódik, míg csak láthatóvá nem válik finom harisnyájának szegélye, sőt még ennél is több. Mérne un peu mieux! — ahogyan a Gringoire írjaA* ellentétek, ezt mindannyian tudjuk az alkalmazott tudományokból, vonzó hatásiiak. Az utasok görcsös pillantástá tehát a fekete selyem ós a habfehér felhám nyugtalanító, mint egy igézetes kontraverziója köti le. A kisasszonyka pedig belemélyed a regénybe és olvas, mint aki nem vesz észre semmit. Egészen addig, amíg Sacba Guitry feléje nem hajol és a választékos udvariasság hangnemén, mintegy boosánatkérőleg nem kérdi tőle: — Engedelmet, mademoiselle . . . Nem zavarja ha magamon hagyom a nadrágomat? íme, ez volt a kényes h'stóría, amelyért ismételten is elnézést kérünk, hogy azután sietve átigazíthassuk tollúnkat a szociális szemlélődés méltóbb szintjére. Feltételezve, hogy ez a történet valóban igaz, s egyben feltételezve, hogy hasonló, sőt ennél erősebh entrefilet k százával lennének tallózhatok a nyomtatott betű szérűjén, önként adód k a következtetés, hogy a francia konverzáció hangneme, némely rétegpkl»eo, alapvetőleg módosult. A külföldi esetleg úgy találhatná, hogy ezaz új hangszerelés kissé nyers, tapintatlan és parlagi, kínoson szókimondó á la Madame Sau« Géné. Azonban az interpretációra nem mi vagyunk a jogosullak, hanem a szerző. jelen esetben a GriDgoire és társai. Ok pedig ngy ítélik, hogy ino doruk nem feslett, hanem őszinte. A Gringoire elveti és megveti a multat. Képmutató, hazug, álorényes korszak minden finomkovlásával, tapintatával, finnyás kifejezésmódjával és uriaskodó konvencióival cgyiitt. Elég volt belőle. Jöjjön az új világ. A nyilt. A brutális. Amely nem áldáz, nem kendőz és nem glancolja fényesre a rozsdás bádogot. El a téridegen civilizációval. Le a hipokritákkal. Uj népleiket, új nemzeti jelleget, forradalmi erkölccsel. Emez új morál nevében azután alaposan kimondatik a szó Galliában. Természetesen nem csupán hol mi kisasszonykák térdekalácsával kapcsolatban. Hanem a közélet egész területen. Akit a megújhodó Európa franciaországi hívei kártékony elemnek tartanak, attól nem sajnálják az akasztófacímer meg a bitang jelzőt és Istentől megirt jövőjét menten behelyetesítik a bitóvá'. Föl vele! Egy élet, tintával és papíron, nem nagy tralla a reneszánsz erkölcstndorai számára. Mi több, még egy halul sem. A minap példán!, két néhai újságíró hirtelen elhunyt Párisban. Előfordul az ilyesmi manapság, különösen, ha valaki oly szertelen politikai vágányokra tévelyedik, mint a szóbanforgó két személy is. Az ő multjnkkal még a szabad zónán is zseniális lett volna élni. E zónán túl meg éppen problematikus. Elhunytak tehát s elszánt egyéniségükről azzal tettek végső tanúvallomást. hogy a puskacsövek előtt, az utolsó pillanatokban hangoskodó kirakóvásárt rendeztek óhajaikból és véleményeikből. A francia közvélemény, amint a történelem ezer példával igazolja, mindég hajlamos volt arra, hogy elérzékenyedjék a fellengős, regényeskedő elhalálozásokon. S ámbár a guillotine vagy a golyó ellen sosem emelt semmiféle eszmei kifogást sem, most talán hajlamos lett volna egy nemzeti kérdés elemeit felfedezni abban a jelentéktelen mozzanatban, hogy néhány érdemtelen polgártársa nem hazai szankciók értelmében sújt le a megtel iebbezhefetlen végzet. A Gringoire azonban nem törheti a közfelfogósnak ilyetén, a régi korszak buggyáét szellemében való eltorzulását, amely elvonatkozást jelentene az európai szolidaritás új, de szent ideáljától is. Tehát egy széljegyzettel rendet teremtett a problémában. íme. néhány szónyi idézet e notice-ból: — Mind a két férfiú esatornatöltelék volt. Két moszbovita béretic... Golyót kaptak. A dolognak máskéntl megítélése kihívás. Provokáció ! Tiszta beszéd, amely kétségtelenül alkalmas lehet arra, hogy eloszlassa a honfiak lelkiismeret' válságát. Ha valaki mártírkoszorúva' akarta volna a kivégzettek emlékéi ékíteni, a Gringoire uyilogyeues magyarázata után hihetőleg visszatolatja vonatát az érzelgős honfifájdalom vakvágányáról. Félreérthetetlen,. egyenes fogalmazás. Le style c'est l'homme! Az új világ nyíltabb, férfiasabb, kíméletlenül őszintébb annál, semhogy büszke lelkiismerete akár a sir szájánál ls béklyót tegyen. De mortuis nihil nisi bene! — mondják az elfajzott Ősök. A halottakról Jót. vagy -en mit' Ördögbe eztán az efféle féxgelvekkel! Az élőkről sokat, a Halottakról mindent! — lehetne inkább a jelszó. Mert míg az élők tevékenységét Csak részlegesen ismerhetjük, addig a halottakról már tiszta képünk lehet- Egy szintézis. Kialakult, és befejezett mérleg. Éppen ők azok, akik megérdemlik . . . Ne csodálkozzunk hát, ha némileg idegenszerűen zeng a francia nádihegedű. Más világ, más fogalom kör, más célok más fegyverekkel. Uj hangszer és új muzsika. Az emberek még nem fogják fel a frisskeletű ideálok értékét. A mesterek tehát öklüket rázzák, oda odacsapnak az asztalra, helyenként fenyegetőznek is, szavuk kemény és félelmetesen dörgő, mert az Eszme, amelyet hirdetnek, tnigyöngécske még ahhoz, hogy önmagában, külső segítség nélkül álljon meg, ahogyan az Ige szokott általában. Térjünk most vissza a földalatti villamosba s vessünk egy pillantást... illetve, ez szemérmetlen lenne. Folytassuk talán olt, hogy Sacha Guitry megjegyzése, még ha a választékos udvariasság trónusán hangzott is el, lényegében ugyancsak gyilkos oldal vágás vo't Elképzelhető, milyen szörnyű zavar fojtogatta az ifjú leányzót, hogyan irult és piiult, mint szorult el a szive a megalázottságtól és a szégyentől. kívánván, bár a föld nyílnék meg alatta. Pedig nem követett el semmi különöset az árva párajó szág. Igaz. egy kicsikét, lentebb eresztette a blúza kivágását s egy kicsikét feljebb bocsátotta a szoknyáját- Ami a hátára tartozik azt sem rejtette véka alá, derekának a vonalalt az anyag sima tapadásával engedte érvényesülni s csípője kö rül csipkék meg szalagok, fodrok és bordák hallottak redőzv® alá, lehetőleg kidomhorítván a nemesebb hajlatokat. Mindent egybevetve, ez összhatás frivol lehetett. De, Istenem, ez a divat! Sőt. még ennél is több. M6m« un peu mleirx, — hogy * Glringoire szava.iárásával éljünk, ö. a villamoskocsi dédunokája, akit a guitry 1 szellem oly halálra sújtott, még tisztes és tartózkodó jelenség az igényesebb dámák mellett akiknek a ru hája nemcsak felül már. alul magas, derékban tapadó és esipőben redőzött. hanem minden má« la anynytra lenge, áttetsző, hímzett, eaip kés, kihajtott és felvágott rajtuk, hogy szent titkaik még a fáradt, közönyös képzelmeket ls a megoldás költészetére ihletik. A divat tudvalevőleg uőnomfi, hiszoa a negye dik Gráciának, vagy a tizedik Mu zsának szokás számítani. Lényéből fagadó tehát a szertelenség. E nyáron például nemcsak transzparenssé teszi asszonyainkat hanem száz keresett szeszéllyel gondoskodik arról, hogy feltűnők, vérforralók és ellenállhatatlanok legyenek. Fejükre, hogy sorrendet tartsunk, hátul a tarkón, oldalt a fül föltilt vagy elöl a halántékon káváscsészényí, vérpiros meg búzakék kalapoeskákat aggat, amilyet valaha a szállodai groom-ok hordtak. De amíg rajtuk gumiszalag tartotta a I«*t, addig a hölgyek egy férfiési-zel felérhetetlen statikai fisoda segélyé ve! őrzik koponyájukon a lillputf alkotmányt- S a tünősek: Nagyanyáiéit és anyáink még egyszerűen fehérek, feketék, szőkék vagy barnák vfá= tak. Esetleg vörösek, -de e* ellenük már a halitélet vak óriásának nyelve szólt Ma nem ritkák A pasztelkékek, a rózsaszín, sőt a* arany fonatok sem. A fiatal leányok arcát galambősz fürtök övezik, míg* a szépanyányi nagyasszonyok hollófekete koronájában egyegy lila hajfolyam hullámzik végig. E rikító pompájú tincsek alatt négy-, hat- és nyolcszögü szemüvegek hívják fel a figyelmet arra hogy helyükön eredetileg a szemgödör volna szemlélhető, két édesea ragyogó csillaggal. Ez óku'árék néha virágformájúak: középén a sár ga kehely, amelyből fehér szirmok állanak szét, diadalmas margaréta. Összefogván, persze fura jelenség e szomorú nyáron a nő. Ám ők tehetnek róla a legkevésbé- Hiszen di* vatjuk mindig a mi hibáluk és erényeink foglalatja volt Most sem ük döntötték le a konvenciókat és most sem ők adták ki a jelszót, hogy elél volt a régi világ képmutatásábók jöjjön a nyers, a szabad, a féktelen, a brutális, a meztelen őszinteségHát jött. Kissé sajátlagosan, Sul generis. Torzítva ugyan, túltengés ós túlledéren, de ő az, divatba foglah va. törvényes nász édes gyermek* letagadhatatlan. Emellett az uj erkölcs, tudjuk, a mult bűnei közé sorolta * szerelmi passziót is, ameiy nagS szorongattatáeában már lélckzenilg alig tud és mer a XIV. Lajosok. Riehelieuk és Talleyraniok Franciaországban. Hölgyellenes a hangulat olyannyira, hogy még az o'JÍ finom szellőm ie, az égi érzelmekköltője, mint Valéry, ilyenfa.it» höleselmeket vet ujabban papirra: — S látván az Ur az ember magányát, melléje adta a nőt, hog* elhagyatottsága még kiáltóbb tegyen ... Géraldy pedig, akit a szereli-*1 költészete tett azzá, ami. gúnyos lenéző aforizmákat faragcsál gyöngébb nemről. Az ifjak mehető grimaszokkal, a szónokok hordókkal, a tudósok kötelekkel zonygntják a szerelem fajtalan h' bavalóságát A nők. szegény és éd nők, akik értünk és általunk élb^ nek esak, riadtan mércsikélik m1"^ a sok tarka és kesely tünemény j lelkük szomorú szobájában. ® ^ ba szállanak életükért, a 01 af^ stílusában. Valaha azért öltözte csak. hogy tetszenek- Egy ért. sziv nélkül. Egy hódoló tétért. Egy hangulatért Egy í"'^ Hatért. Most meg azért, hogy tezhessenek. Egy szívért f„ soly nélkül. Ö e szegény, Ae . Ámorok, akik kerge szabá*®1*^ ikkal, képtelen színekkel és h'-f rikus ékítményeikkel lőnek ' Ha olyanokká teremtette őket az Alkotó, amilyenekké szik magukat, nyílván kéte«T lennének esve. Igy azonban a kétségbeesés kot illet Hiszen ama azenveidow^ izgalom, amellyel új meff.ice formákat fogadtuk, már mn -rÁr hogy ismét ők maradtak » ** ^gr sck. Jószerencsére. Mert ha ^ ;szonyi rend maradna »'11' "F^á kölcstornán. akkor az élet értelme is eltűnnék s « diva^°*lini komédiája helyett tán társsai" tragédia játszódnék le bús_ < dunkon.