Délmagyarország, 1942. február (18. évfolyam, 26-48. szám)

1942-02-14 / 36. szám

Ember a háztetőn •.. Beszelgetés ég és föld között a hólapatotóval (A Délmagyarország munkatár­sától) Alapvető tévedés lenne azt hinni, bogy hótömeg, amely ebben a pillanatban zuhant tompa puffá­nással a földre, saját jószántából, avagy pedig a természet akaratából hagyta él előbbi tartózkodási he­lyét Ennek a lapátnyi hőmennyi­ségnek hetek óta az a háromeme­letes ház, illetőleg annak teteje adott otthont Leesett as égi ma­gasságokból, a föld ás az ég közt találta a háztetőt a mint aki fölöt­tébb undorodik attól, hogy a szo­rosan vett föld lakója legyen: meg­állapodott — miként Mohamed ko­porsója — az ég magassága és a föld mélysége felett Fehér lelkét és testét kiteregette a háztetőn s itt, ebben a lües magasságban fi­gyelte az idő változásait Persze, nem volt egyedül; számtalan hópe­kely-társa helyezkedett még el alat­ta, fölötte és mellette s ez az ösz­szctalálkozott hópehelytőmeg adta meg annak a komor háztetőnek fe­hér téli hangulatát ELÉG VÁLTOZATOS és elgondolkoztatőan érdekes útat és karriért futott már be ez a la­pátnyi fehér hó, mig életének ehhez az állomásához el nem jutott A párolgó föld valahol kilökdöste ma­gából születésének abban a pilla­natában, amikor még halmazálla­pota gerinctelenül folyékony volt Aztán mind Szindbáb üvegéből a szellem — valami fnrcsa, párás, légnemű állapotban folytatta az út ját az égi magasságok felé. Ahhoz, hogy valaki nagyon magasra érjen: meg l:ef] Háltoztatni minden bi­zonnyal és igen sokszor a maga halmazállapotát. Ennek a kis hó­tömegnek is bujkálnia kellett elő­ször a föld alatt. Cseppfolyósán sír­dogálta keresztül magát az isme­retlen mélységekben, mindenbe be­leütve az orrát, mindeuen keresztül­furkálva önmagát, számtalan vé­le o"ny eret és csatornácsbát vágva a rögök közé. Aztán végre napfényre került Most már nagyon nagy baryrja lett: Csörgedezett patakká növelte önmagát, összetalálkozott hasonló patakokkal g az összeölel­kezésből egyre szélesebb patak, zu­hogó vízszallag lett. Utja során mind nagyobb és nagyobb területet öntött el, mind több és több rögöt növényt, meg miegymást temetett a zaját hullámai alá. Előbb-csak körül folydogálta., körülkerítette az áldozatokat, aztán egyszeresak rá­tört. elnyelte percek, vagy órák alatt IGY TARTOTT Eosszű időn keresztül. A munka tgyfe Unalmasabb lett: » földet már túlontúl jól ismerte. Ott foly­dogált a víz legfelső emeletén, s Mszínen. És ekkor találkozott a Nappal. A nap sütött és az éveire­les szokás szerint egy-két osenpet magához hívott a folyóból. Páro­'ogni kezdett a föld. a patak s az » néhány kortynyi víz egyszeresak azt érezte, hogy teste valami fur­csa átváltozáson megy keresztül. Ezt a metamorfózist nem volt ide­ié analizálni, mert hihetetlen gyor­sasággal ott találta magát maga­san a föld felett. Társaival együtt gyülekezni kezdett és úgy érezte magát, mintha legnagyobb hatal­masság lenne a világon. Mindenek fölött állt; úgy hitte, hogy mint felhőnek elsőrendű kötelessége be­nyargalni az egész földet, átsuhan­ni az összes mező fölött. És megin­dult lovagolva a szelek szárnyán. Csupa napsütötte táj, amelyre su­hanásában bornlatot, komor árnyé­kot vetett Továbbrohant, tovább, egyre tovább. As egész világot lát­ni, Ismerni és magáénak tndni 'akarta. És egyszeresak valami vég­telenül nagy ijedelem költözött be­léje. Istentelenül hideg égövbe ke­rült Gondolkozni már nem sok ide­je volt; teste pillanatok alatt ösi­saehnzódott, megfagyott S úgy érezte, hogy ilyen állapotban már nem mardhat a csodálatos magas­ságokban, Bánata húzta a föld felé, mintha ólomnehezéket kötöztek vol­na testének minden atomjára. És hnllni kezdett as elhagyott föld felé .. . Végre hó lett belőle, hogy visszahalljon oda, ahonnan egyszer elindult vidáman, nagy tülekedés­sel a belsejében. És ráesett egy há­romemeletes ház tetejére. Itt pi­hent egy Ideig. S most egyszeresak tompa puffá nással zuhant a földre, j amit. olyan útálkodva nézett a ma­gasból. Lenn ugyanis piszkos, sáros, meggyötört hóbnekák sorakoztak az utca két oldalán; hihetetlon lené­zéssel vette tudomásul, hogy ilyen hó is van a világoD. S most ime, ennek a piszkos, sáros, megviselt hókupaenak a tetejére repült a ma­gasból. Mint már mondtuk: nem önszántából és nem is a természet akaratából VALAKI ÁLLT A HÁZTETŐN és ütemesen mártogatott egy lapá­tot a magasban lakozó bótömeg testébe. A lapát megtelt, a kéz a kar oldalt lendült s egy-egy la­pátnyi bó minden alkalommal ha­talmas ívben írta le utolsó pályá­ját a föld felett . . . Az utcai járókelők meg-megáll­nak a háromemeletes ház tövében. — Jaj Istenem, mindjárt meg­csúszik az az embert Ezt, egy asszony rebegi e' őszin­te félelemmel és együttérzéssel a hangjában. Tdőnként leveszi a sze­mét a háztetőn dolgozó emberről, maga elé néz egy kicsit, hogy megpihentesse merevedő nyakát. Aztán újra nézni kezdi, hogy az aa ember ott a magasságban, milyen serény kezekkel dolgozik és milyen merész -lábakkal horgönyozza le magát pontosan a tető legszélén. Még föl is kiált vékonyka hangon: — Vigyázzon magára lelkem! ... Jaj, csak valami baja ne essen! És nyilván attól való félelmében, hogy annak a rnagasságbeli em­bernek valami baja történhet, amely számára utolsóítéleti látványosság lenne: ezért inkább hátatfordít a háznak és megindul a szomszédos utcába. Eltűnik a sarkon, még visi­sza se mer tekinteni. Az erősebb lelkűek és nyugod­tabb idegzetünk azonban ott ma­Olcsó börtalDu cincik: már üaDhatóüi Dermafa tiaal Eial cégnél ni fi szeited. haroiu-utca 2. sz g radnak. Megtárgyalják tövéről-h* g £ a m b a t^ f é b r u á r M. gyére a dolgot I AZ EMBER 1 először elkérte a házmestertől a padlósknÜosot Aztán megindult a földszintről és végigtalpalta a há­romemeletnyi lépcsősort. A padlás­ajtó elé ért, kinyitotta. Végigmá szőtt a padláspallón ée elért a te­tőnyílás bádogja alá. A szél vo nyitó melódiákat csal ki ebből a bádoglemezből, úgy Biterázik raj­ta, mintha szirénhangjával ide akarná csalni eíre a Charibdi-szirt­re a tél összee szellemeit Aa ember nekitámasztja a létrát a tetőnyílás peremének és megindul a fokokon felfelé. Már a legfelső fokon van: könyökével kinyomja a bádogtetőt Nehezen megy, nagy ra­kás hó teszi nehézzé. Mikor végre kinyílik a csapóajtó, rázúdul az ember fejére a súlyos hótömeg. Most már nyitva az út A lapát működni kezd s elkotorja a nyílás mellől a havat, majd megakad a tetőn a hótömegben. A lapát, a szerszám már kinn van várja aa embert. Két kéz tíz ujja jelenik meg a nyílás peremén. A két erős marok feltornúsztatja az embert a perem­re. Egy fej bukkan ki a nyíláson. Az ember egy pillanatra körülnéz. Tnnen a magasból egyelőre nem lát­szik az utca, csak a szomszédos háztetők. De a magasságot, vagy az alatta lévő mélységet már ér­zékelni lehet. Mert innen, közelről egészen másképpen festenek a ház­tetők. Más az arcuk, a fókájuk, még a színük ls, amely kisebb-na­gyobb foltokban kibukkan a hóta­karó alól. Ebben a magasságban és közelségben költészete van a ház­tetőknek. Mint ahogy külön költé­szete van a párisi háztetőknek, amelyek közvetlenül maguk alatt adtak otthont születő képeknek és születő rímeknek egyaránt A FEJ UTÁN és ( lassan megjelenik az egész törzs és I kibújnak végre a végtagok is. Az ember kiért a tetőre. Körülötte mindenütt fehér világ, ferde tala­jú hómező. Feláll és kinyújtózko­dik. Most már az utca is látszik. Csupa furcsa szaladgáló fekete bo­gár olt lenn minden ember. Csak a kalapjuk látszik és nóha az arcuk, amint nyakukat nyútjva nézdegé­lik: mi történik Idefenn. Meg kell indulni a havon, a te­tőn. Kapaszkodni most nem lehet, mint nyár idején, amikor valami bádogosmnnkát kell elvégezni a ház­tetőn, a Csatornákon. Most csúszós és sima minden. Nincs semmi ki­Ugrás, minden segítséget eltemetett a hó. És az embe? megindul maga­biztosan. lassú csúszással a tető pe­reme felé. Mikor odaér, feláll és mos* már gyors mozdulattal kapja fel a lapátot Pillanatok alatt meg­szokta a szédítő magasságot, a ha­vat, a ferde talajt. Otthon van, a saját birodalmában. Belemártja (a lapátot a bótömegbe. Egy-két moz­dulat után fütyülni kezd; ez a mun­ka a fütyülés ütemére folyik fo­lyik tovább. A lapát elmerül, len­dül. Elmerül, lendül. S minden merülés és minden lendülés egy Bu iá-u-st kedvelt magyar énekesnője, Biró Cs sz Pannika m nden este a Baross-étteremben ít •ol Jancsi -igányzenekara kiséri. Polgári arak. T65 Tulaiílonos Qxrm? Jftzsetné. halom havat juttat a földre. A fagyos tetejű hó serceg, nyi­szorog s ha a lapát véletlenül bele­vágódik a tetoCsercpbe, akkor a cseréppel együtt még kiabál is. Nem tehet semmit az ellen, hogy a sorsa beteljesedett. Lekerül a földre, a piszok és az olvadt sáros hóbnekák közé s ezekkel a szürkés hódarabokkal együtt vándorol majd vissza a folyóba, ahonnan pecke­sen pimaszul elindult. S ezt a mun­kát aa a munkásembeg végzi ott el a háztetőn . . . INTERJÚ A MAGASSÁGBAN csak úgy lehetséges, hogy ha Innen lentről, az utcáról kiáltozunk föl­felé- Az első szavaknál az ember ránk se hederít, de aztán észreve­szi, hogy tőle akarunk valnm t. Felsőtestével áthajol az alig egy lábnyi magas peremkorláton, nagy ijedelmére és felszisszenésére azok­nak, akik inpen lentről nézik akro­batamutatványát a hó között — Hogy érzi magát? — ml má-t kérdezhetne ijedtében az ember. — Jól — hangzik felülről —. itt nem üt el az autó, — Nem szédül" •— Én-e? Szédül a nyavalya) — Nem fél, hogy leesik? Az ember elneveti magát a ma gazban, — Idehallgasson — kiáltja !e —, minél síkosabb a tető, annál job­ban vigyáz az ember. Ezzel a hó­val itt csak bánni kell tudni. Hadé higyja, hogy ő az úr a tetőn. Oszt nézze Csak, a hó repül, én meg ma­radok. Leteszi a lapátot, előkotor a zse­béből egy dobozt — innen lentről is látni — és sodorni kezd angyali nyugalommal egy cigarettát. •— Családos? — Az. Gyerekem Is van. — Mennyit keres ezzel a mun­kával? — Attól függ . .. 'Átlag négy-öí pengőt tetőnként — Mennyi ideig fart egy {elő­tisztítás? — Fél délelőtt, vagy egy félnap, Vannak kisebb, meg nagyobb há­zak. Mikor a EolapátoTással végez., csaknem teljesen kihajol a tető szé­lén és lenyúl a csatornák alá. Ha­talmas jégcsapok lógnak ott alat­tomős várakozásban. Ezeket szedi le és hosszú, figyelmeztető kurjan­tások kíséretében hajítja le az ut­cára. Nehogy valakinek a fejére essék a^ár most, akár akkor, ami­kor olvadni kezd és _el válik a csa­tornától Ez az ember vigyáz a lent sza­ladgáló apró, fekete pontokra . .. ». >11 ÁRON FERÉSG

Next

/
Oldalképek
Tartalom