Délmagyarország, 1941. június (17. évfolyam, 124-146. szám)
1941-06-24 / 141. szám
m dblmagykiföisszxfc $ ® KEDD, 1941. JUNIUS 24. a délvidéki magyarságban, — mondotta. — Nem kellett szervezkedni, mert mi, magyarok, éreztük, hogy együvé tartozunk, ezt, nem kellett közöttünk külön hangoztatni. S ebben a tömörülésben nálunk nein számított, hogy ki milyen származású, hanem azt néztük, hogy valaki magyarul érez, magyarul él-e, vagy sem. Ez az áj kisebbségi értékmérés vezette minden tettünket, amelyet az államnak olyan ténykedései ellen folytattunk, amelyek érdekeinket, életünket veszélyeztették, — mondotta. — Beszéde végén tolmácsolta a délvidéki magyarságnak azt a fogadalmát, hogy együtt akar dolgozni az egész magyar nemzettel a békés, szebb magyar jövő kialakulásáért. Az őszinte lelkesedéssel fogadott beszéd után Saabé Lőrinfe, a kitűnő költő olvasott fel a kösönség lelkes tetszése mellett melegtónusú, a lélek gyermeki mélységeibe batoló költeményeiből, majd Bajkay Lajos délvidéki költő mutatott be néhány sikerült verset hazafias lírájából. Az ülés közönsége Herczeg Ferenc zárószavai ntán sokáig ünnepelte a szereplőket és a megjelent vezetőségetEggévi börtönre líéltéh a lizncves, tízszer büntetett hainali látogatót (A Déhnagyarország munkatársától) Izgalmas jelenetek játszódtak le nemrégiben a Petőfi Sándor-sugárut 36. számú házban. Égőd Andor biztosítási titkár lakásán. A hajnali órákban gyanns neszre lettek figyelmesek. Az ebéllőben az egyik szekrény mögött egy mezítlábas férfi lapult. Égőd Andor melléje ugrott és ártalmatlanná tette. Az elfogott betörő elöször kétségbeesetten kérte, hogy engedjék szabadon, majd amikor látta, hogy Egödék rendőrt hivtattak, fenyegetőzni, majd zsarolni kezdett. Időközben megérkeztek a rendőrök és elvitték az elfogott tolvajt. A rendőrségen kiderült, hogy a hajnali látogatót Hajzel Gyulának hívják, 38 éves többszörösen büntetett előéletű napszámos. Megállapították, bogy Hajzel aznap este érkezett Nagyváradról Szegedre azzal a szándékkal, hogy betöréseket fog elkövetni. Hajzel ellen az ügyészség betöréses lopás kísérlete miatt emelt vádat. Ügyének hétfői főtárgyalására személyi adatainak felvétele során Ungváry elnök megállapította, hogy Hajzel eddig tiz esetben volt büntetve. Legutóbb a nagyváradi törvényszék ítélte el okirathamisitás miatt. Büntetésének kitöltése után azonnal Szegedre utazott. Megállapították azt is, hogy a rovottmultu feetörő esaknem naponta változtatta nevét, bűncselekményeinek elkövetései alkalmával 10 álnevet használt. Kiderült az is, hogy Hajzeit még 10 esztendővel ezelőtt örök időre kitiltották Magyarország területéről, a betörő ekkor Nagyváradra ment, az északerdélyi országrészek visszatérésekor ez az intézkedés hatályát veszítette. Hajzeit a törvényszék egyévi börtönbüntetésre Ítélte. Párisi Nagy Áruház Rt. Szeged ÍCsekonics ésKiss-utca sarok HÁZTARTÁSI PAPÍRÁRU Légvédelmi kék papir kis iv 1 drb —.09 Légvédelmi kék papir nagy iv 1 drb —.18 Légvédelmi fekete papir 1 mélei —.18 Rajzszeg 2-es 1 doboz —.20 Szőnyegpapir I méter __'i8 Falvédő kék nyomással 1 drb —.16 Falvédő szines nyomással 1 drb —.20 Falvédő papir 8 méter -.28 Szines állvány papir 18 drb -.24 Hentes csomagoló papir 8 tv —.26 Zsír papir 3 iv —.26 Fehér vagy barna csomagoló papir 3iv —.24 Fogalmi papir 18 iv —.24 írógép papir iá i* —24 Irópapir 12 iv —.24 Mignon hüvely l-es 120 drb —.24 Papirtálca l-es 26 drb —.24 Csipkés tortapapir 3 drb —.24 Levélpapír borítékkal: 10 drb levélpapír 10 drb borítékkal —.28 FENTI CIKKEK KÖNYV NÉLKÜL VASAR0LHAT6K! Vasárnap dél óta légvédelmi készültség lépett életbe Héttőn délben próbariasztást tartottak Szegeden a szirénák ellenőrzésért (A Délmagyar ország munkatársától) A honvédelmi miniszter vasárnap déli 12 órai kezdettel az ország egész területére honi légvédelmi készültséget rendelt el. A légvédelmi készültséggel kapcsolatban a honvédelmi minisztérium légoltalmi csoportfőnöksége felhívja az ország lakosságát, hogy az épületeket a lámpagyujtás idejétől napfelkeltéig teljesen el kell sötétíteni. Az épületek és a járóművek elsötétítéaét kedden este 9 órakor kell végrehajtani. Gondoskodni kell az óvóhelyek, és a szükségóvóhelyek használhatóságáról. A légvédelmi készültség elrendeléséről Szeged ,a rádió vasárnap déli közléséből értesültA városházán már néhány perccel később azonnal megkezdte működését a légoltalmi parancsnokság. Hétfőn megjelentek Szeged utcáin a légvédelmi készültség elrendeléséről szóló felhívások, amelyeket a város légoltalmi parancsnoka adott ki. Hétfőn délelőtt kerékpáros légó-szolgálatosok, segédrendőrök, figyelők, mentők, küldöncök siettek elfoglalni már a múltban kijelölt és kitűnően betöltött szolgálati helyüket. Délelőtt fél 12 órakor váratlanul megszólaltak a légvédelmi szirénák, majd délután fél 7 órakor ugyancsak gyenge szlrénázás hallatszott a városháza felől. A légvédelmi készültség elrendelésével, illetve a hétfői próbasziréuá2áss;il kapcsolatban a városi légoltalmi parancsnokság a következő felvilágosítást adta? — A mai nappal teljes légvédelmi és légoltami szolgálat lépett életbe. A légvédelmi készültség elrendelése csupán annyiban tartalmaz könnyítést, hogy a házcsoportok figyelőőrseinek egyelőre nem kell szolgálatot tartani. A légoltalmi parancsnokság már megkezdte munkáját, a megszervezés befejeződött. — Délelőtt és délután a szirénák kipróbáld' süra egy-egy próbariasztás volt. A délelőtti próbariasztás, amely körülbelül 10 perölg falított s a célnak megfelelő eredményt hozott Kiderült, hogy addig még több szirénát nem kapcsoltak a központba. A kijavításra, illetve a bekapcsolásra az intézkedéseket azonnalj megkezdtük. A délelőtti próbariasztással kapcsolatban fokozott figyelmet érdemel a közönség uiagatarlása A város lakosságának egyrésze a szirénád hangjaira egy-egy helyen fegyelmezetlenül viselkedett. sokan nem tudták, hogy mit cselekedjenek. Ezúton is felhívják a lakosság figyelmét, hogy a légoltalmi és légvédelmi előírásokat, amelyek a légiriadó esetére szólnak, a legpontosabban tartsa be a saját érdekében, Ha valakinek bármilyen kérdésben aggálya van, forduljon kérdéséve] a Légoltalmi Ligához, vagy a légoltalmi parancsnoksághoz. Mindenképpen a legteljesebb nyugalomra 'és fegyelemre van szükség, amelynek Szeged közönsége eleget is tesz. átalánybiztositás keretében bizfosithatia legolcsóbban! Vasárnap ünnepi külsőségek között iktatták be Inczédy László móravárosi plébánost .Egyedül Isten igazsága szabadítja fel a népeket; a hívekhez ne engedjük kőzd a kiiiemhöző izmusok Áívaíos eszmeáramlatait" (A Délmagyarország munkatársától) Ünnepi külsőségek között iktatták be vasárnap délelőtt Móraváros új plébánosát, Inczédy Lászlót. Az ünnepség alkalmából a hívek zsúfolásig megtöltötték a móravárosi templomot, a kegyúr város képviseletében megjelent dr. Katona István tanácsnok, részt vett a beiktatáson vitéz dr- Shvoy Kálmán ny. altábornagy, dr. Rosta Lajos országgyűlési képviselő, a mógavárosi egyházközség vezetősége Ablaka György világi elnök vezetése mellett. A beiktatást dr. Halász Pál belvárosi plébános, kerületi esperes végezte. Kileng óra után néhány perccel dr. Halász Pál az oltár elé sozette Inczédy László plébánost- Felolvasta a kinevezéséről szóló okiratot, majd felszólítására Inczédy László elmondotta a papi hitvallást és letette az esküt. A beiktatást végző volt móravárosi plébános ezután átadta utódjának a templom kulcsát, az Evangéliumot, a stólát és a papi föveget. Az Evangélium átadásánál dr. Halász Pál püspöki tanácsos kérte az új plébánost, hogy tartsa magát és híveit távol a mai eszmeáramlatoktól. — Az Evangéliumból meríts erőt mind magadnak. mind híveidnek — mondotta. Ne engedd közel magadhoz a különböző izmusok tanait. Egyedül Isteri szabadítja fel á népeket. az Evangélium az egyediili valóság, amelyben, igazság él. Ezután InCzédy Lászlót dr. Halász Pál a móravárosi templom új plébánosának nyilvánította és felkérte első plébánosi szentbeszédének a megtartására. Inczédy László szentbeszédének alapját Szent Pál apostoltól vette, amelyben Isten országiról és annak népéről ír. A békesség, az igazság és ae öröm kell, hogy betöltse a hivők lelkeit, ennek a hármas gondolatnak a jegyében éljünk — mondotta szentbeszédében Inczédy László. Az ünnepi mise után a népházban egyházközségi díszközgyűlés volt, amelyen az egyházközség és a különböző hitbuzgalmi egyesületek köszöntötték az új plébánost. Ablaké György egyházközségi világi elnök üdvözlő beszédében örömét fejezte ki, hogy közel háromnegyed év után ismét plébánosa van az egyházközségnek. Rámutatott arra a fejlődésrft amelyet az egyházközség dr- Halász Pál plé' bánossága alatt elért, az építőmunka azonba® nem ért véget, Inczédy Lászlóra vár az a feladat, hogy elődjének kezdeményező munkáját befejezze. Ezután az egyházközség különböző hiányaira mutatott rá, majd kérte a jó Isteí segítségét az újból meginduló munkához. Ezután a különböző hitbuzgalmi szerveze' tek köszöntötték Inczédy Lászlót A kegyúr város képviseletében dr. Katona István tanáé6' nok' ígéretet tett, hogy a móravárosi plébániá' a legmesszebbmenő erkölcsi és anyagi fám0' gatásban íogja részesíteni- A móravárosi ÓV0' disták, a szívgárdisták, a dolgozó leányok, ' legény egylet, a felsőipariskolások, a Szeri Vinöe Szeretet Egyesület, a Móravárosi Olts* egylet, a Rózsafüzér társulat, a möraváro6' férfiak AVE-szövetsége, az EMSzO és a m* ravárosi utcamegbízottak köszöntötték ezutá0 Inczédy Lászlót bensőséges szavakkal. Az üdvözlésekre adott válaszában Imzéd* László kifejtette, hogy nem új emberként Móravárosba, ígéretet tett az elődje által kezdett munka továbbfejlesztésére. , A díszközgyűlés az új plébános beszéd*** véget ért. Este 8 órakor 06aládias tteszejövri* len köszöntötték és üdvözöltek a móravár^ } hívek Inczédy Lászlót a katolikus néoházb*"'