Délmagyarország, 1941. május (17. évfolyam, 98-123. szám)

1941-05-16 / 111. szám

Hét városi szabályrendelet belügyminiszteri jóváhagyásra vár (3 Délmagyar ország munkatársától) A vá­rosházán az elmúlt évek során több nj szabály­rendelet készült, miután számos szabályrende­let még a mult évszázadban léptek érvénybe, mát teljesen elavult Régebbi miniszteri ren­delet módot ad, hogy a város az elavult sza­bályrendelet helyett újat alkosson, ez azonban •ísakis akkor léphet érvénybe, ha korm'ányha­tóságilag jóváhagyják. Három évvel ezelőtt kezdődött meg az el­avult szabályrendeletek felfrissítése és ekkor több új szabályrendeletet is alkottak. Elké­szült á városrendezési járuléktól (teólő szabályrendelet, vagyis az új telekadó. "A városrendezési törvény ugyanis lekotővé teszi, hogy a Városok a rendezés alá kerülő telkek tulajdonosaitól Csatornázási, vízvezetéki és út­burkolási költségekre dijat szedjenek. Szeged volt az első város, amely elkészítette a ren­dezési járulékokra vonatkozó szabályrendeletét és azt elsőnek is küldte fel a belügyminiszté­riumba jóváhagyásra, A szabályrendelet tervezete szerint a Váro­sias kialakításra szánt területeken az összes telkek tulajdonosait a telekérték félszázaléká­Val terheli meg a város. A telektulajdonosok a telkük értékének arányában fizetnék a telek­járulékot. Kiszámították', hogy ha a telekjáru­lékot bevezetik. a városnak évenkint Í00.009 -pengő ,bevétele less ezen a cimen, 'K belügyminisztériumban már áttanulmá­nyozták a szabályrendeletet. Azóta már több Táros fordult Szegedhez és szegedi mintára al­kottak szabályrendeletet a telekjárulékról, Eöntos volna, h'a a minisztérium mielőbb jó­váhagyná a szabályrendeletet, ezáltal a város iyenkint jelentős bevételhez jutna. ff piaci és vásári szabályrendeletet ís Három evvel ezelőtt készült el. Ez a sza­bályrendelet gyökeresen rendezi Szegeden a piackérdés sokféle problémáját. Ez a szabály­rendelet bevezeti a piaci elővásárlási tilalmat •is. amelynek gyakorlati megvalósítását miud­szélesebb körben kívánják már. i '­rA köz vágóhídi szabályrendelet •ÍS megvalósításra vár, A szabályrendelet új vágóhídi díjakat állapít meg és ezen a címen emelkedik a város jövedelme. Rendezi a sertés­(vágást, mégpedig a mostani rendszer Helyett a •ertésvágatásoknál bizonyos kategorizálást ál­lapít meg. Ez a szabályrendelet is évek óta 'fenn fekszik a minisztériumban. Rendkívüli fontos közegészségügyi szem­'pontból a h ázi szemét fuvarozásáról •íífÓld szabályrendelet, amelyet ugyancsak évek­tkel ezelőtt felküldött a város a belügyminisz­tériumba. A szabályrendelet életbeléptetése 'után a város nagyobb területén kötelező volna a szemét kihordatás, ezt házikezelésbcn a város végeztetné és a mainál modernebb és bigéni­kusabb eljárást vezetnének be. Tervbe van véve többek között, bogy a légmoutcsen záró­ló szemotfnvarozó kocsikat állítanák üzembe Szegeden is.­! rA kozlctnclől szabályrendelete, amelyről a Dclniagyarország egyik legutóbbi számában részletesen beszámoltunk — talán már a közeljövőben gyakorlati megvalósulás stádiumába kerül. rA tűzrendészen szabályrendeletei rtpyanögak évekkel ezelőtt megalkotta Szeged városa, mégsem kerülhetett sor eddig a kivi­telezésére, mert késik a jóváhagyása. A hiva­tásos tűzoltóság szervezetéről intézkedik ez a szabályrendelet, amelyet 4 évvel ezelőtt terjesz­tetek fel jóváhagyásra- Ezidőszerint 0 tiszt cs 4.1 tűzoltó teljestket szolgálatot a városnál, riszont a város lakosságának a számához ké­pest 7 tűzoltótisztre és 70 főnyi legénységre volna szükség. A tüzrendi szabályrendelet hi­vatva van ezt a problémát is rendezni és egyéb kérdéseket is megoldana a város tűzvédelmével kapcsolatosan, 1937-ben készüli el t a város új hirdetési szabályrendelete, illetve évtizedek után ekkor újra szabályozták a hirdetési jogot. A város jövedelemfokozása • jvVjxi o;,.'• Napvédő n&gy Tálaszlékban, Isgalesókk áj akoa Vénusz Drogéria Jükszitlj KUrulo-ntca 5. (1R¥ szempontjából fontos volna, ha a szabályrendet letet mielőbb jóváhagynák. Ivét évvel ezelőtt hosszúidejű ankétöz'áí! eredménye után megalkotta Szeged a icjszabályrcndclclét is. Ezen a téren szinte korszakalkotót produkált ti város és jellemző, hogy egész sereg város fore dult már tanácsokért Szegedhez, a tejszabályy rendelet tekintetében. Hét fontos szabályrendelet yár tehát jelen* leg megvalósításra Szegeden. Életbevágóan fo«/ tos volna, ha a város illetékes balósága miitf den lehetőt elkövetne, hogy ezeket a szabály* rendeleteket mihamarább jóváhagyják' és $ gyakorlati életben alkalmazzák. Szeged — a Délvidék Alma Matere Szeged most készül az egész társadalmat ösz­szeí'ogó nagy megmozdulásra a Horthy Miklós­egyetein integritásáért. A Trianonban határváios­sá itélt végvár most felszabadult ebből a koldus­teberböl, ettől a húszéves bénaságból és most, amikor a Bácska visszatért, jogosan kérheti az ígéretek beváltását: az egyelőre szüneteltetett jogi kar megnyitását, hiszen a Horthy Miklós­egyetem most már nemcsak Szegedé, hanem — a { felszabadult Délvidéké is. A város egész nyilvá­nossága rendületlenül hisz abban, hogy amikor ujafyb nagy lépést tettünk a magyar integrilá3 felé, visszaáll a délvidéki egyetem integritása is, ahová a Bácska-Bánát. sokszázfönyi fiatalsága készül, felkészülni a szabad és megnagyobbodott magyar életre. Nem volna ennek a megcsonkított városnak — és a Civitas Solis-nak — nagyobb csa­lódása, mintha teljesítetlenül maradnának ezek a remények és továbbra is csonka maradna a Dél­vidék egyeteme. Hogy milyen jelentősége van Szegednek' és a szogedi egjetemnek, kitűnik abból is, ajmt Par­ragi György, a kiváló publicista ir cikksoroza­tában a s Magyar Nemzet* csütörtöki számában. Farragi György végigjárta a felszabadított Dél­vidéket, Szegedről indult el a Bácska felé és most tapasztalatairól ^Barangolás a Bácskában* cim­mel cikksorozatban számol be. Csütörtöki cikké­nek ez a címe: íSzcgcd és a Bácska*. Ebből a cikkből idézzük alább azt a részt, amely a szegedi egyetemi és kulturális szerepre vonatkozik iSze­ged — a Délvidék Alma Matere c cimen. Ebben a fejezetben a iMagyar Nemzet* a következőket irja: — 'A Matton? Katá* gata! emelt e szel­lemi erőközpontok kisugárzásának terje­dése elé. Most azonban nincs akadálya már annak, hogy a szegedi Alma Mater gravi­tációs ei'eje magához ölelje, a magyar és európai szellemi élet közösségébe iktassa az eddig a Balkán felé kény szentelt Bél­vidéket. — Kétségtelen, Hogy Szeged, mini k-ul­iűrcentrum és nemcsak mint vasúti cso­mópont fogja a Délvidéket szellemi és gaz­dasági HinterlandjaVént megszervezni. Ez azonban meghatározza majd ennek az újjá­szervezésnek a formáját, a magyar szel­lemi cletb'e való bekapcsolódás stílusát is. Ez a fonna és ez a stílqs nem IeTíet más, mint minden izében magyar. Szegedtől, él­től a remek magyar várostól nem is vár­hatunk mist. Szegednek ez az új nagy ma­gyar feladata nemcsak abban áll, b'ögy s magyar szellemi élet kincseit a Délvidék számára közvetítse, bogy a magyar kultú­ra számára bofogadóképessé porbanyítsa az elbalkánosított bácskai ugart, hanem min­denekelőtt az, hogy a slentlstvdni gondólat erejével megnyerje a nagy magyar koope­ráció számára a Dél vidéken élő nemzetisé­gek hozzájárulását. Szeged uek kell előljár­pia abban a munkában, amely a nemzeti­ségek közti harmonikus egy üUműködaaí lehetővé teszi, a régi és új sebeket begy ti* gyítja, amely a bácskai föld lelki egységdö az ezeréves magyar határokon belül meg^ teremti. Szeged azért is alkáímas ennek' as 'élei* fontosságú feladatnak elvégzésére^ mert egyike a legmagyarabb városoknak, mert a szegedi föld és levegő bebizonyította 4 múltban is, hogy csodákat tud művelni 9 téren. Szeged megmutatta már/a moltbaaí is, hogy az igazi magyar természetiéi étlen* tótben van az erőszakos térítés, a foényszeg eszközeivel való magyarosítás, A legszebb de egyben leginkább reálpolitikns magyatt erény: a türelmesség, a más nyelvűek, matt vérűek iránti megértés. Ez teremtette meg a legnagyobb magyar gondolatol: a szerré* istváni eszmét. Szegedet a történelem mosS megbízta legnagyobb magyar feladatávalÖ azzal, hogy a visszatért Délvidéket szelte* mileg és lelkileg is megnyerje nemzetiségi különbségre való tekintet nélkül Magyatcr* szág számára. Szeged bizonyára méltónál! bizonyul majd e nagy történelmi feladatra. Eddig tart Parragi György fejtegetése. Igcnj Szeged méltónak bizonyul majd e nagy történelmi feladatra. Ha ezt lehetővé teszik számára. Ha Sze» gedre engedik a felszabadult. Bácska ifjúságát, tt regi, nagy hivatásu közép és elemi iskolákba, e0 icternátusokban és a Horthy Miklós-egyetem or» vosi, bölcsészeti, matematiba-tennészettudi mányi és — horribile dietu — jogi cs államtudományi ••••••^•iMHMBMMaMMaaaaMBMMPMrt'®1' —• A gyomor és a bélcsatorna, alapos kitiSB* titására igyunk hetenként legalább egyszer reg­gel felkeléskor egy pohár természetes . »Ferene József* keserüvizet, mert ez gyorsan és biztosan takarítja ki az emésztés salakkal tc.lt ntjait é® az egész anyagcserét előmozdítja. Kérdezze meá orvosát! Varga Mihály K enűtrk IkénfIcStél*** gyár é« meehanlkalfcálágír** Scefttf, Arcdi-utM 4* • Friss sertés fefláb kilogramonkénl 1a40 P. Friss sertészsiger 1-30 P kapható a Phk szal*mi«yár sótiszaDart 12, elárusító helyén*

Next

/
Oldalképek
Tartalom