Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-13 / 84. szám

Sö&a. Ez a Eárom hosszabb elbeszélés, amelyet ma kis regénynek neveznének, a fiatal Tömörkény leszámolása a korában divatos romantikával és szentimentalizmussal. Ilyeneket is kellett írnia, hogy hamar és végleg tűhegye magát rajtuk. Ezeken a falusi és tanyai szerelmi történeteken még megérzik a régi jó Gartenlaube, amelynek díszes kötetei ott sorakoztak Steingassnerné asszony könyvespolcán, a nagy német klasszikusok mellett, de már van bennük valami a Theuriet harmatos és búzavirágos kedvességéből is. És van valami az ifjú író kisvárosi és tanyai emlékeiből és van valami a magányos fiatal lé^ek elrejtett és elfojtott lírájából is. Mért itt még egészen komoly szerelem áll az események középpontjában. Mindegyikben .Margitnak hívják a hősnőt, mindegyikben egy félszeg, zárkózott, de alapjóban véve derék és nemes lélek küzd a leányért, egy hódító külsejű, de alapjában véve hitvány férfi ellenében. De a divatos és sablonos keretet néha széttöri a valódi tehetség jelentkezése és például a Margitban (amely a legsikerültebb és amcljet élete végén, mint regényt újra ki ad az Érdekes Újság 1916-os pünkösdi mellékletében) a szép Solymos Margit, a jó Érdy és a gonosz Böck szerelmi triójának háttere gyanánt a magyar alföldi puszta végtelen nyugalmát megkapó erővel és bájjal érezteti az író ncbány tájrajzában, amelyek a szolnoki művészet alkotásaira emlékeztetnek. Ezenközben Dankó Pista kezdte a nótáit kipengetni a Hungáriában. Nem jó mindig, minden este a fonóba eljárni és Nem fúj a szél, nem forog a dorozsmai szélmalom, addig, addig, amíg egyszerre csak egészen Tömörkény István lett a Steingássner gyerekből. AZ A IJAROM ESZTENDŐ A

patikusságnak végleg búcsút mondott Tömörkény, de még utoljára, engesztelő áldozat gyanánt kiadott egy különös munkát a Franke-féle konyha vegytana címen, javított é| bővített kiadásban, mint ahogy annak idején Gárdonyi Géza népszerű orvosi művekkel igyekezett » komoly* szinben tűnni föl a közönség előtt. De az elhagyott hivatás mégis megbosszulta- magát, a nyurga, sudár újságírót 1888-ban a harmadik sorozáson bevették katonának. Az akkori idők szerint elvesztette önkéntességi jogát és így történt, hogy a három esztendőre besorozott regruta mérgében ínég azon napon folyamodolt, hogy a novibazári csapathoz tegyék le. -t Gondolja meg a dolgot — mondotta ne • fci katonai jóindulattal az őrnagy, aki a sorozást vezette. Jobb lesz itthon, majd valami irodában ellelik az idő. Miért akar Boszniába menni? Nem volna jobb itthon? — Nem — felelte az újdonsült baka, aki frlozoü a nagy, szögletes sárga háztól, amit közös kaszárnyának neveztek és inkább az ismeretlen idegenbe vágyott, ott túl a kék hegyeken, messze. Beöltözött'a mondáiba és négy nap múlva teljes felszereléssel, százhúsz szegedi negyvenhatossal, bandaszóval kivonultak az állomásra. hogy meginduljanak Bosznia felé. Sikojtozva ment az vason az bagony. Magyar nóták harsogtak a vonat ablakából az éjszakába, kél éjszaka is elmúlt, mire Sarajecoba érkeztek. Most még csak nyolcnapos gyalogmars kellett és ott voltak Nóvibazárban. hogy az odalenvaló kiszolgáltakat fölváltsák. Ez már itten Spanyolviaszkország, ahogy TBníörUény sírva-vigadó kedvében elnevezte. A legszebb völsrvbe érlek, amit valaha látott. A legm-omori • o néphez, akit valaha ismert. Mikeskeni vallotta ebben az önkénytelenül önkénytes száműzetésben, hogy a jó Isten e kövek közé hullatott el néhány darab kenyeret, amit megegyen és annak érte kellett mennie. Ide kellett jönnie, hogy most n ár végképpen megismerje és megszeresse a szegedi népet, a magyar parasztot, akivel együtt élt. együtt robotolt, együtt szenvedett és együtt tűrt ebben az idegen világban. Bizony itt tarkább karavánszeráj volt, mint 0 makói piactéren. Itt találkozott össze infante* rlst CsupakkaT, aki tévedésből se tudott volna hibásan célozni és aki rövidesen »hazaszimu« lálta* magát a kis családjához, infanterist Alexander Bézsővel, aki török nőbe szeretett, káplár Pappal, aki a kis bosnyák lurkókkal játszadozott és a maga porontyaira gondolt, az oláh Ruszanddal, a »szimulánssal«, akit megölt a honvágy, a kis Omárral, aki meghalt a katonák után és a különféle Istvánokkal. Mihályokkal, magyarokkal cs emberekkel, akik lassan mind megnyilatkoztak fürkésző tekintete és érző szive előtt. Az emberi közösség hitvallására nevelte és tanította minden. így telt el tizenkét hónap, nehéz katonasorban, egy bataillonban, ahová az ezred büntetésből küldte a bűnös embereit. A mi Pistánk úgy élt közöttük, mint nagy orosz társa, Dosztojevszkij a szibériai halottasbáz rabjai között. A szive melegéve] magához ölelte és fölemelte őket. Innen kezdett írdogálni a Budapesti liirlapba. Innen, ahová két hét múlva érkezett meg a magyarországi újság, ha ugyan megérkezett, mert télen a patrul nem bírt elvergődni a nagy havakban a szomszéd állomásig. Mikor egy év múlva jött a megváltás, mehettek haza, égy csomó jó ismerős között az Izmail bég. aki gróf volt, de mezítláb, a derék Maniud aga, aki szintén előkelőség, de hússzállitó, a fehérlábú Danákkal és Jókákkal együtt siratta meg az cltávozót. A görbe hegyek országában úgy járt Tömörkény, mint a bibliai Saul, aki atyjának szamarát kereste és királyságot talált. Itt élte át az első nagy témáit, de még nem irta meg őket. Alakok és tájak rajzolód(ak fogékony fiatal lelkébe, amely szűzi ámulattal fogadta a benyomásokat. Magas jegenyefák integetlek felé a távolból és a Lim vizének zúgásából a szőke magyar folyó üzenetét hallotta. A második kis esztendő otthon telt el, részint különféle kimaradásokért kapott áristomokban, amelyekből sikerült kifogni kilencvenhét napot, részint az országba való utazásokkal, amelyek révén bejárta Krassó-Szfirényt, Csanádot, Aradot, Bihart, mint »jálszi csapongói, míg végre a harmadik esztendő kiszolgálására Bécsije érkezeit. A császár katonája, a császár városában megint új világot látott. Ferenc József aranykorát élte akkor a kedélyes és pompás birodalmi székhely, ahol a Mirclik és a német gyerekek szeretettel fogadták a karcsú nyálka magyar vitéz urat. a vendéglőben helyet szorítottak neki ünnepestén. a szegény katona a vidám városban sok jó napot töltött Nagy olcsóság volt, sok látványosság, a Nagy Terka vendéglője a Burg Szinház mellett, ahová csak magyarok jártak, testőrök, katonák, vadászok, iparosok, színházi munkások. Itt látott először eurónai színházi kuliurát a Burgtheater estéin, azóta se igen látott többet. Közben Bruckba mentek", majd Bécsújhelyre, ahol egy kissé szűk lett a német ruha raita. mikor a helyet nézte, ahol Zrínyi Pétert kivégezték cn a tornyot, ahonnan Rákóczi Ferenc megszökött. A három kis esztendőnek" egj-szer csak vége lett. a szabadságos kis könwet kiadták és a legények mentek hazafelé. Mire hazakerült, őrmester lett a Steingássner, de a katonaládában olyan marsallbot volt már elrejtve a jövendő számára, mint a parancsolat. T4 KÉT PISTÁK 1

891-ben került haza véglegesen Tömörkény és most megint csak ott volt. ahol három év előtt. Megállott a keresztútnál, a kalonablúzban és a katonaládával, araelvben minden földi kincse elfért. Megint lehet pályát választani. A Megváltóhoz címzett gyógyszertár hatvan pengő forintot és lakást ígért neki. a Szegedi Napló, amely szemet vetett reá. ötven pengő forintot. Leginkább mind a két hivatalt elvállalta volna, mert hiszen nappal ráérne mérget keverni a patikában, éjjel pedig folytatni a dolgot a redakrióhan. Patikába úgyse megy éjszaka okos ember! Hosszas tanácskozás után elfogadta Bába Sándor kiadó és Kulinvi Zsigmond szerkesztő ajánlatát és a Kószó Istvánét is, aki meg a lakását akarta megosztani vele. Kószával, aki katona.viselt fiatal gyakorló ügyvéd volt, a tanyák DÉLMAGYARORSZXG VASARNAP, 1941 ÁPRILIS 13. • 3 szülötte, már Boszniából levelezett és csakhamar testi-lelki jó barátok lettek. A Pusz'sszeri-utca 7 alatt volt a rezidenciájuk, onrly ügyvédi irodául és magyar iró otthonául egyaránt szolgált. A katonaláda az ágy alá kerti!', a blúz a szekrénybe. Juventus ventus, ha hé • behóba összezördültek, Tömörkény a katonaládát a szoba közepére tolta és ezzel »föl )öü mondva a lakás*. Tulajdonképpen Tömör kény volt a rangidősebb, mert ő fölvitte az őrmestérségig, míg ezzel szemben Kószó csas frájter maradt Ez a disztinkció érvényesült még a szek réoyben is, ahol a Kószó mundérjának fölfűzött karja állandóan szaluiált Tömörkény blúzának. — Ez tetszik nekem az egészben, ez a szép szubordináció, mondogatta az őrmcslor úr büszkén. Fiatalok voltak, a béke verőfénye ragyogott életük egén, a gondok fellegeit tréfával és évődéssel űzték el messzire maguktól. Tömörkény egyre gyakrabban járogatolt út a szomszédba, a Sabja kocsmároshoz és amikor ezért kérdőre vonta a lakótárs, Pista csak enynyit mondott: — Tudod, Kriegskameradorn volt a Sabja, odalenn Spanjlolviaszkországban, hát csak pártolni és támogatni illik a bajtársamat. Hamarosan kiderült, hogy sok ilyen hajtársa akadt, a Martonosi is Fölsővároson, a Hubert is, meg a többiek. — Több barmérő volt abban a században', mint amennyi a békebeli létszám —- dörmögte a bajusz alatt Kószó, de azért mindent megértett és megbocsátott. Néha bizony egy iitt támogatták a bajtársakat, fiatalok voltak és Tömörkény már akkor kezdte emlegetni, hogy úgy szép a legény, ha ballag. Néha egészen komolyan elköltözött a lakásból Tömörkény, de egy-két nap múlva rendcsen ott találta este Kószó a szoba közepén a katonaládát. Egyszer Szilveszterkor Kószó István nem leli' az asztalára kikészített újévi gratulációkat Már-már elhatározta, hogy azonnal fölmond S takarítónőnek, amikor se szó, se beszéd, Tőmörkény elővesz egy névjegyet a a zsebéből, amelyen a következő nyomtatás áll: KÓSZÓ és TÖMÖRKÉNT PISTÁK lakótársak, szabadúszók, szobaíornászok. Kiderült, hogy ezeket a félhivatalos című és jrtlegű gratulációkat küldte el a másik Pista nevében. Gyakran voltak nagy vacsorák a »ház«V nál, krumplistarhonyával, Beck Pista, Pillich' Pista, Kátay Sándor, Bende Tóni, Tűzoltó Jóska, Taschler Bandi és Jóska és más szege-* di aranvifjak és szegénylegények részvéteiévei. Kedves helye volt ez időben Tömörkénynek a tiszaparti Hubert kocsma, amelyet gyékény kaszinónak és csöpögi csárdának neveztek,' mert a padlójára gyékény boralt és egy nagy petró'eumlámpás csöpögött a meslergerendája alatt, A fehérre meszelt falon pedig az obligát Ferenc Jóska és Kossútk apánk. Egy nap leszáll a két Pista a csárdába (mivel több lépcsőn kellett egy pincébe lemenni), hát mit látnak szemeik? Gázláng ég az asztalok fölött, a falon tarka tapéták, a padlón puha szőnyeg. Tömörkény állva kért két decit utoljára S a világ legridegebb hangján tette hozzá: — üssön bele az istennyila az ilyen civilizáeióbal Egy más alkalomal Török Auréllal, a jeles antropológussal melegedett össze az ifjú Tömörkény. A koponyák nagy szakértőjének különösen megtetszett Kószó István feje. Igazi tatár lipus. Ez a Iegmongolabh koponya az egész határban — állapitolta meg Török Aurél és ez • megállapítás viszont szöget ütött Tömörkény fejébe. Ugy érezte, itt az alkalom egy jó tréfára, amelyet nem szabad elszalasztani. — Tudod mit, mondotta a tudósnak, atr>í> kor ketten maradtak a borolt fölött — én teneked egy kedyeaő ajánlatét Neked és a