Délmagyarország, 1941. április (17. évfolyam, 74-97. szám)

1941-04-13 / 84. szám

4C _ ÖECMÁG7 ARORSZXG lO • VASÁRNAP. 194L ÁPRILIS 13. meg, mikor feléje irányul a közbizalom. Aztán így folytatja: — Hogy azonban másnak hasonló, sőt talán ba mondani szabad, az enyémeket tetéző érde­mei jutalom nélkül ne maradjanak, de egyszer­smind azon balvélckcdésck is, melyek szeretett s e nemes város lakosinál oly felejthetetlenül marandandó ipam uram (Szilber János) megér­demlett biva'talairul lett lemondása végett szár­marilatnának, megszüntessenek, — ezen díszes tanácsbéli hivatalt, mely. lyel reménytelenül érdemesíttettera, kedves sógoromnak, Szilber József írnak önként a teljes örömmel által­engedem.., engemet pedig, ba tülőmben mostani főjegy­zői hatalomnak megfeleltem, tovább is kegyel­mében tartani méltóztasson. Kéri (nyilatkozatának felvételét a jegyzőkönyv­be, végpl még azt, hogv azon sógorsági szövet­ség, me^y a főkamarás Szilber Józsefhez köti, néki valamebz akadályt ne szerezzen. A királyi biztosnak tetszett Lengyel nagylel­kűsége s egy tanácsnoki állást üresedésben ha­gyott a számára arra az időre, amikor megkapja a diszpenzációt. Főbíróvá mégsem Szilber sógort választották nieg, hanem Kiss Józsefet, a város érdemes régi tisztviselőjét, aki 13 évig volt polgármester és 18 éven át főbíró. Lengyel Pál áldozata azért mégse volt hiábavaló, mert Szilber polgármes­ter lett Harangzjígás közben vonult a Szent Demeter templomba Tc Deumra a közgyűlés, majd »a ki­rályi biztos ur udvarlására sietett*. A főbíró és a polgármester ünneplése »ICisség továbbra hatasz­tatott az utaknak mostani igen alkalmatlan vol­ta miatt*, 3C SZJLBEREK INKOMPATIBILITÁSA BONYOLÓDIK Az 1830-ib évi tiszti építő szék királyi bizlo­Babarczy Imre Csongrád vármegye rend sze­ré,nt való alispánja. A tanácsi »ürcsségek* betöl­tésénél 8 is megdicsérte Lrhgycl Pál főjegyzőt a múltkori nagvlelkíiségeért. szeretné is tanács­nokká > választatni, de mivel »azon sógorsági s/övétséglől. melvlvel a polgármesterrel kötte­tik', nincs feloldozva, kénytelen a tanácsbéli helyre más individuomokat kandidálni*. Polgár­mesternek sikerült megint kihozni Szilber Józse­fet bár a 32 szavazatához nagyon közel állt 'Aigner József tanácsnok 27 voksa. Ezen tisztújításon is felmerült a Szilber­**alád incompatibilitása. Szilbor Ignácz számve­vevöi segédet szerették yolna az adószedői ál­lásra jelölni, igen ám, de Szilber polgármester a nagybátyja. Szigorú rosta alá fogták azért a vonatkozó királyi rendeletet s kisütötték, hogy a polgármesterrel való rokonság nem tiltja az adó­szedői alkalmaztatást. Ellenben az eddigi állá­sa összeférhetetlen. Mivel pedig a választáson kibuktatta Pillieh István levéltáros, a királyi biztos nyomban Szilbcrt nevezte ki IcvéltárnoKká. 1833-ban, félszázados szolgálat után, nyuga­lomba vonul Szilber József polgármester, ö úgy fejezi ki magát, hogv >örcg napjait egész fizeté­sének húzásával nyugalomnak tsendes ölébe.n* akarja tölteni. Mint atya mindenkinek kegyes pártfogásába, szívességébe ajánlja Antal nevű fiát. kiben öregsége főgyámolát reméli. Babarczy királyi biztos így fejezi ki a nyugdíjaztatást: >a megérdemelt nyugalommal való megajándékoz­tatás hátra levő nanjaitokat a hivatalos gondtól Telmenfi és példa nélkül való vigasztalással egé­szen házi kedveseitek karjai közé boesájt*. Az új polgármester Petrovics János. Szilber Benjámin jegyzője lesz a választott községnek, de önként lemond, mert a válaszfást úgyis meg kellene semmisíteni, hiszen első sógor­sági viszonyban van Lengyel Pál főjegyzővel. SZEGEDI CSALADI KEVERJÉK Külön kimutatás készült arról, mily rokonsági kötelék fűzi egymáshoz a tisztviselőket. Ez az >Observationes5 rovat a legszélesebb és család­történeti szempontból nem csak érdekes, de ne­vezetes is. Lengyel Pál, az új tanácsnok, Szilber Ig­nác levéltárossal és Szilber Benjámin választó­községi taggal elsőfokú vérrokonságban van. Szil­ber György crdőfclügyclővcl és Szilber Antal tiszti főügyésszel másodfokú sógorsúggal kötte­tik. Tary Pál tanácsnoknak másodfokú vérroko­na a hasonló nevü választópolgárnak. Magyar Kender-, Len- és lufaipar Részvénytársaság Újszeged. Testvérgyárak: PESTSZ ENT ERZSÉBET <s DUNAFÜLBYÁR Gyáxtj mindennemű len-,kender­juta- és pamutszöveteket, gyapja- és divatárukat, vízmentes ponyvákat, sátrakat, zsákokat stb. KőzpODÜ iroda és eladási osztály: Budapest. V., WeKere Sándor-utca 8. Rózsa Imre tanácsnok Rózsa Mihály föka­marási ellenőrrel testvérségben van. Pálfy ta­nácsnokkal harmadfokú vérrokonságban. Wőber György tanácsnok 3 fia Wőber György választópolgárnak. (Más rokona most még nincs, de majd lesz.) Müllcr Ferenc főkapitány AlgncT Imre első aljegyzővel és Aigncr Ferdinánd alügyész­szcl másodfokú vérrokonságban van. Petrovics János polgármester, akit a la­tin nyelven, vezetett jegyzék consul-nak nevez, — fehér holló. Nincs a közigazgatásban rokon­sága. Kiss József főbíró Szilber Ignác levéltá­rossal első fokú rokonsággal köttetik. Petrovics István az uj főjegyző szintén rokon nélküli. (Nyilvánvaló, hogy a polgármester nem volt atyafia.) Miskolc. zy| István másodaljegyzőnek sincs rokonsága. Geretjtsér Alajos bccsületbéli (tb.) al­jegvzőnek az édesapja G'erentsér János tanácsnok. Gótz János szintén th. aljegyző. Az ő apja viszont Götz János választópolgár. Scheffer Adám választópolgár első vérségi ági rokona. Szilber Antal főügyész (Lásd: Lengyel Pálnál.) Azonkívül Béró János szószólóval har­madfokú vérrokonság'ban és elsőfokú sógorságban van. Az Aignerck csak Müllcr főkapitánynak rokonai a közigazgatásból. Farkas János tb. alügyésznek Szilber Ig­nácz levéltáros elsőfokú sógora. Szilber Benjá­min szintén. Szilber Antal azonban csak harmad­fokú sógor. Veszelinovics Bazil tb. alügyész har­madfokú sógorságban van Szilber György erdő­felvigyázóval. Radoszláv Bazil, az árvák atyja, Dosity Péter Írnokkal van első fokű sógorságban. Kotollvár Miklós segédkanitánv Damfá­novics György választópolgár harmadfokú vérro­kona. Jéger Imre bátorságbeli biztos (rendőrbiz­tos) Jégcr Emánuel ügyvéd, választóközségi tag, testvére. (Jéger Emánuel később: Vadász Manó, 18-18—1819 polgármester.) Kolb Adám kaoitányi segéd a fia Kolb Jó­zsef tanácsnoknak. Pillieh István adószedővel másodfokú sógorságban van. Virág József benvujtvánvi jegyző (ik'ató) a fia Virág Péter választópolgárnak. Virág Ist­ván tb. írnok a testvére. Kőrösy Pál irnok a fia Kőrősy Pál vá­lasztópolgárnak. Hódy Antal tb. Írnok Hódy Sándor rend­őrbiztos fia és Reichardt József kancellista első­ági sógora. Bokor József tb. irnok a fia Bokor Ahtal választópolgárnak. Sebők Mátyás választópolgár pedig Hódy Imre tanácsnoknak az elsőúgu sógora. Ezután, most ide nem tartozó okok miatt, na­gyon sokáig nincs tisztújítás, egész 1814-ig. Nyéky Mihály helytartósági tanácsos a királyi biztos, aki figyelmezteti a közgyűlést, hogy tazon választópolgárok, kik az első és második vér­ségi, vagy sógorsági kapcsolatiban vannak, az általa tanácsbclségre kijelölendőkre nem szavaz­hatnak*. Ekkor lesz polgármester Lengyel Pál a ki­bukik a régi főbiró. Kiss József. 29 szavazatot kap Wőber György 37 szavazatával szemben. Tízeuncgy év alatt eHcrebélycscdik az atyafi­ság ts. Lengyel Pál sógorságba kerül Kapitány Istvánnal, Szilber Antal Farkas Pál alögyészszel és Pintér János főkamarással, Tary Pál főkapi­tány a veje lesz Rózsa Mihály főkamarási ellen­őrnek. Wőber György főbíró Steinhardt Antal kórházigazgatóval és Steinhardt Ignác városi sebészszel. (Tascbler Endre anyai nagyapjával', van másodfokú sógorságban. Aigner Imre fő­jegyzőnek Aigner Ferdinánd, J&ger Emánuel é« Strasszer György tb. mérnök a rokonai Kolb Ádám és Steinhardt Antal sógorokká válnak Aigner Ferdinánd a veje Nyáry Antal választó­polgárnak. Csak Petrovics Istvánnak nincs még atyafisága, épp úgy Heszler Józsefnek sem MEGOLDÁST TALÁLNAK • Hogy abban az időben semnu se volt nagyoi sietős, az érdekesen tűnik ki az 1817. év március 12-ón tartott tanácsülés egyik tárgyából is. Fel­olvasásra kerül ugyanis a helytartótanácsnak az idei böjtelö hava 23-án. kelt intézvénye, auiely Nyéky Mihálynak az 18-11. december 30-án cs 31-én tartott városi tisztújítás eredményéről lett jelentése nyoruán keletkezett. Ez ugy intézi cl a Szilber Antal tanácsnok és Lengyel Pál polgármester között fennforgó in­kompatibilitást, (»mclynck feloldására s abból származó akadálynak legfelsőbb határozat ál ali elhárítására jelenleg elegendő alapos ok nem ta­láltatik*), hogy nevezett Szilber Antal a helyén hagyatik, azonban olyformán, hogy azon tanács­ülésekben, melyekben Lengyel Pál polgármester részt veend, szavazattal ne birjon, A jövő tiszt­újítás alkalmával pedig az érintett sógorsági aka­dály iránt hozandó legfelsőbb határozat nélkül sem tanácsnoki, annál kevésbbé tehát valamely városi főhivatalra ki ne jelöltessék. Éppen kellő időben érkezett cz a döntés, két egész év és három hónap után, amennyiben ugyan­azon 1847. év novemberében már megtartották az uj tisztújítást, amelynek szintén egy Babarczy a királyi biztosa, de Babarczy Antal helytartósági tanácsod. Ez hangsúlyozza, hogy azért búzták ki a tisztújítás idejét, hogy Sziiber AjjtaJ (aki ekko­rára már Bérczyre magyarosította a nevét), meg­szerezhesse a Lengyel Pállal való inkompatibi. Iitás alól a felmentést. Ez azonban nem történt meg. Kísérletek történtek, ne töltsék be a helyét, majd megérkezik egyszer a királyi kegyelem, de Babarczy kijelenti, hogy ő engedelmeskedni tar­tozik a parancsolatoknak. Nem is jelölik Szilber* Bérczvt, Szluha Gáspár lesz az utódja. 1848. május 14-én aztán az ujon-alkotott tör­vények alapján tartanak tisztújítást Kárász Ben­jámin Csongrádmegye főispánjának elnökletével. Rc őt már Szeged polgárai választják elnökké. A" restauráció >a Szabadság-téren, Istennek Szahad Ege alatt* folyik le. Polgármester: Vadász Emá­nuel. Lengyel Pál csak tanácsnok lesz. úgyszin­tén Osztrovszkv József, Schmidt Ferdinánd, Dáni Ferenc. Rengev, (Aigner) Ferdinánd is. A válasz­tott község intézménye pedig megszűnik. HOVA LETTEK AZOK A CSALADOK amelyek valamikor korlátlan hatalommal ural­kodtak a városon, mai szemmel mérve elképzel­hetetlenül nagy urak voltak, szemőldökmegrándtt­lásuk is tekintélyt teremtett? Alig néhány família neve maradt fenn utó­dokban, sokszor lényegtelenül kisebb pozíció­ban. A java vagy kihalt, vagy elköltözött, még bennszülötteké is kőzte, de alig tudunk róluk. Legalább is a családtörténeti kutatás körébe tar­toznék a megkeresésük. Az Aignereknél most bontakozik ki egy uj generáció. A Szil­be r e k cgv rész Bérezy lett, az egyik utód, elő­kélő vasúti tisztviselő, nébány év előtt változ­tatta meg a nevét igazán ötletesen Szílbere­ki-re. Közhivatalban nem műkődnek sem a Kol­hok, sem a Szluliák, a Hódyak, Kissek, a Rósák, Kiempavak, Bcllánok, Krallerek, Virágbok, So­bavak, Dosityok, Müllerek, Dugonicsok, nem be­szélve a szerb Veszelinovicsokról, Steicsekről, Petrovicsokról és másokról, akik mindig vezető tisztséget töltöttek be anélkül, hogy bárki is két­ségbe vonta volna jó magyarságukat A családok kihalnak, eltűnnek, lecsökkennek főleg azonban kicserélődnek. Uj generációk tá­madnak és szakadatlan az előretörés, a felfelé következés is. Gazdák (igyel m éb e* Mttti-AerV»«* Szuperfoszfát, pétisó, káilsA. CVÍi-vénsrvéOelTiol »r«r«k Dormant Wasch, neodendrin. vtnoL kénpor, mó­ritól, arzola, solbár, darstn. — FESTÉK­FÉLÉKBEN nagy választék. KERÉKPÁR és kerékpár összes alkatreszel legolcsóbb be­szerzési helye SEBŐK Qzleteben SZEGED-AL8GKÓZP0NT. Telefon

Next

/
Oldalképek
Tartalom