Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)

1940-12-20 / 283. szám

Háziipari szövetkezetet alakit a város a munkanélküliek foglalkoztatósára ü n€i>íó!€fi ügijosziálu vezetőinek tanácskozása Butiarcsfcit (14 Délmagyarország munkatársától) Ja­nuártól kezdvo — amint ismeretes — a népjó­léti ügyosztály munkakörét Szegeden is a Csa­ládvédelmi Alap veszi út és már előrehaladott stádiumban vaunak az errevonatkőzó előkészü­letek. Tegnap felrendelték Budapestre, a bel­ügyminisztériumba dr. Biacsy Béla tb. tanács­nokot, a népjóléti hivatal vezetőjét, valamint dr. Dobay Pált, a hivatal h. vezetőjót, akik részletesen letárgyalták dr. Valkó László kör­zeti szociális titkárral a jövőbeni feladatokat. A tanácskozás során felmerült, hogy a fizikai munkanélkülieket háziipari keretben foglalkoz­tatják és a terv szerint szövetkezeteket alakí­tanának. Annyi máris elhatározott dolog, hogy a háziipari foglalkoztatást fogják megvalósí­tani és ennek keretében a téli hónapokban va­lamennyi fizikai munkanélkülit alkalmazta táshoz juttatnak. Szó van többek között arról is, bogy az angóranyúl tenyésztését is bevezet­nék és itt is nagyobb sereg fizikai munkást juttatnának keresethez. Egy-két napon belül megoldják a szellemi szükségmunkások átképzésének a dolgát is. Először arról volt szó, hogy az összes szellemi mifnkanélküJieket átképezteti a város és gép­írásra, valamint gyorsírásra taníttatja meg őket Összeírták az átképzésre váró szellemie­ket, ezeknek 200 körül van a számuk. A város viszont nem rendelkezik annyi fedezettel, amennyi elegendő volna ennyi szellemi mun­kanélküli átképzéséhez- Ezért megrostálták az átképezondőket és most már csupán negyven személyt bocsájtanak a gépírást cs a gyors­irási tanfolyamra. A népjóléti hivatal már ki is válogatta az áíképzendőket Ugy tervezik, hogy jauuár első napjaiban megindul a gyors­és gépírás tanítása. As azonban még nincs el­döntve, htlgy a három szegedi gépíró ós gyors író iskola.közül melyiket bízzák meg a szelle­mi munkanélküliek tanításával. A népjólét: hivatal vmtőségének az a javaslata, hogy mindhárom szegcdi iskolát, nevezPesen a Hrnvédtéri iskolát, a Major-iskolát cs a Gaál­né-félo iskolát bízza meg egyenlő arányban a polgármester a szellemi szükségmunkások gép és gyorsírás tanításával. A tanfolyamok 8 hónaposak lesznek és utána' a tanfolyamon résztvevőket részben a városi hivataloknál, ré­szint pedig magánvállalatoknál igyekeznek el­helyezni. A szellemi munkanélküliek körében nagy érdeklődéssel várják, hogy döntsenek az ügyükben, do az általánSs kívánságuk az, hogy a tanfolyam idején is kapjanak a várostól se­gítséget, mert máskülöuben nem tudják ma­gukat most, a nehéz téli hónapok alatt fenn­tartani. A rendkívüli hüigijütes részleteiben is elfogadta a költségvetést Hozzájárult a törvéntjhalöság a tisztviselői fizetéseit regi nívóra való visszaállifósölioz (A Délmagyarország munkatársától) A tör­vényhatóság rendkívüli közgyűlése kétnapos vita ntán csütörtökön délután befejezte a költ­ségvetés tárgyalását. A szerdai első napon ál­talánosságban tárgyalták a költségelőirányza­tot, az első nap vitájáról a fennálló sajtóellen­őrzés! rendelkezések szerint csak az esti órá­kig történtekről volt módunk tudósítást adni, tegnap így nem állott módunkban a vita éj­szakai részéről beszámolni. Az ülésnek ezen a BELVÁROSI MOZI Mától vasárnapig A legszebb magyar filmek sorozatából: A TOPRÍNI NÁSZ Csermely Gyula közismert regénye filmen Főszereplők: JÁVOR, PJ5THÖ, KISS FERENC, TOLNAY KLÁRI Előadások: fél 3, Tél 7, fél !l Karácsonyra s Magyarországon mindent, Budapestet is megelőzve ősbemutató keretében adjuk a TOKAJI ASZU A legsikerültebb magyar zenés vígjáték pompásan sikerült filmváltozatát. A ragyogó együttes: FEDÁK SÁRI, BORDY BELLA, MIHÁLYFFY PALÓCZY, ERDÉLYI MICI, BILICSI TIVA­DAR, PETII ES FERENC, DAYBUKAT, BIHAR Y. Rendezte: BANKY VIKTOR, a Bors István rendezője. Példátlan eset: a filmet, amint elkészült, megvette a külföldi filmkereskedelcra az egész világ területére. JEGYEK már válthatók. KORZOBAN Ma, fél 5, fél 7, fél 9-kor Gárdonyi Géza regénye REPRÍZ! ' ' UJ PÉLDÁNY! IDA REGÉNYE AGAY IRÉN—JÁVOR PAL, TURAY IDA—RAJNAY GA BOR GÚZON GYULA—GOM BASZÜGI ELLA részén általánosságban még Fajka Lajos szó­lalt fel, kijelentve, hogy a költségvetés vitá­jában, egyszer egy évbon van alkalma beszél­ni annak, aki valamelyik bizottságba nem tudta magát belekönyökölni. Dáni János a közellátási nehézségekről és az árvizbajokról szólt, rámutatott Somogyiteiep gondjaira, kér­te, hogy a város, ötévig no adjon építési enge­délyt Somogyi-telepre. Dr. Balogh István be­szédében tanyai és bérlőkérdcsekkel foglalko­zott és hangot adott annak, hogy nem látja veszélyesnek a város és a bérlők közötti vi­szonyt- Hangoztatta, hogy nemcsak anyagi ba­jok vannak a tanyán. Segíteni kell a piackér­désen, meg kell oldani a kulturális kérdésclcct is. A tanya kulturigényeit a vigalmiadó miatt nem lehet kielégíteni. Szú.vátetle a közlekedés, a tanyai vasút problémáit, végül arra kérte a polgármestert a tanya gazdasági helyzetevet kapcsolatban, hogy kíméletesen járjon el a ta­nyai lakosságnál, több szívvel, mint hatalom­mal. Dr. Széchenyi Jstván hangsúlyozta, hogy a város jövedelmeinek fokozása érdekében köz­ponti fűtéssel kellene fűteni a hivatalokat. A lebontandó Zsótér-ház helyébe olyan epületet kellene emelni, ahol elhelyezhető lenne vala­mennyi szétszórt hivatal. Qresz István felszó­DÉCMAGYAROESZSG PÉNTEK, 1940. DECEMBER 20. 3 KORZÓBAN "December 23-án, hétfőn ünnepi díszbemutató! \ szivet-lelket gyönyökrödtotö és az cv leg­kiemelkedőbb inagypr világ Hímje: Jávor Pál - Sisitor Erzs örökemlékezetes főszereplésével. A hétfői be­mutató előadásokon az Országos Dankó Pista Társaság em ékez­tető ünnepi hangversenyt tart A film irója: Nagynihály Sándor széméiycacu megjelenik. JEGYEK ELŐVÉTELBEN MÉG YALTIIATöK lalásában a vadvízzel kapcsolatos kérdéseket tette szóvá, majd a polgármester válaszával befojeződölt a költségvetés általános vitája. A költségvetési vita második napján, a közgyűlés csütörtöki ülésén megkezdték a részletes vitát. Dr. Tukats Sándor főispán nyi­totta meg az ülést, majd dr. Havass Zoltán aljegyző felolvasta a mult közgyűlés jegyzö­könyvét. Dékány Sándor számvevőségi főtaná­csos ismertette részleteiben a költségvetést. Shvoy Kálmán a telefonköltségek ügyébea szólalt fel. Erre a célra 32.000 pengő van elő­irányozva. Hangoztatta, hogy olcsóbban kell megoldani a város telefonbeszélgetéseit. Pálfy József polgármester válaszolt a felszólalásra; a város foglalkozik az 'olcsóbb megoldás kér­désével­A szinház renoválási költségeihez Shvoy Kálmán szólt hozzá. Dr. Pálfy György kultiv­tanáösnok válaszában elmondotta, hogy a szin­ház belső berendezésének restaurálására 8000 pengős összeg van felvéve­A városépítési fejezethez vitéz Csányi Já­majd Sebestyén Endre szólt hozzá. A vá­rosi erdők kezelésénél Fajka Lajos kifogásol­ta, hogy a királyhalmi és csengek i erdőgazda­ságban a másodosztályú altiszt mellett van egy gazdasági cseléd is. Pálfy polgármester válaszában kifejtette, hogy a gazdasági cseléd nem az altiszt szolgálatára áll, hanem az olt megforduló hatósági közegeket látja el. A Fajka Lajos által évek óta hangoztatott fűérté­Szechenyi Mozi Mindennap fél 5, fel 7, fél 9 A CSASZÁRIADISZ J Sz olasz gróf és az osztrák turista regényei a Dolomitok hófödte csúcsain a világháborúi forró perceiben. L O U l S TRENKERl A SZÉCHENYI MOZI aranykarácsonya: AZ ARANY VÁROS!

Next

/
Oldalképek
Tartalom