Délmagyarország, 1940. december (16. évfolyam, 274-290. szám)
1940-12-20 / 283. szám
óráig kesífési ügyben megvizsgálja a helyzetet és igyekszik a városi erdők füvét megfelelő áron Sri ékesíteni. A költségvetés egyes tóteleit gyors Iramban tárgyalta le és fogadta el ezután a közgyűlés. A közvagyon tárgyalásánál Pálfy polgármester azt kívánta, hogy a városi földvagyon értékét — amely 13,810.000 pengőben van megállapítva —. emeljék Fel a forr/almi értéknek megfelelő összegre, amely hat dónkén ti 600 pengő átlagot réve alapút. 12 millió pengőt tesz ki. Teljesen indokolatlan ugyanis, hogy -a várog n saját föld vagyonát leértékelje. Dr. Del t re •Gines felszólalásában tetszetősnek találja az ingatlan-érték reális megállapítására vouatkozó polgármesteri javaslatot. Mégis aggályai vannak': át heti gondolni az ügynek adópolitikai vonatkozásait,, nem rejt-e magában az ér,, tékfeltmelés ebből a szempontból veszélyt? Nem tudjuk, hogy a törvényhatóságok mentesek muraduak-e a földadótól. Sok minden egyebet nom tudunk s ezért minden Kockázat nélkül vállaljuk inkább a jelenlegi értékmegállapítást. mert a kisebb érték miatt semmiféle veszély nem fenyeget Javasolja, hogy a javaslatot utalják a pénzügyi és jogügyi bizottság ele. , A főispán ezután enunoiáita, hogy a köz gyűlés a költségvetést úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadta. A tárgysorozat köyetkezö pontjaként a városi tisztviselők, üzemi alkalmazottak, nyugdíjasok, özvegyek és árvák illetményének felemelése. illetve az 1931. évi nívóra való visszaállítása szerepelt. A melléki lletményeket 1941. január 1-i joghatállyal kívánja kiutaltatni a város- A közgyűlés elfogadta az orrevonatkozó kisgyűlés! indítványt. 'A Szent István-diúktemplom ügyét Röth Dezső tanácsnok ismertette. Vitéz Máriuföldy Márton arra kérte a város hatóságát, hogy minél előbb jelöltesse ki a templomépítésre legalkalmasabb helyet- A közgyűlés felmondotta, hogy igen nagy fontossága vau a diáktemplom felépítésének s ezért annak felépítését szorgalmazni fogja a város. Nyári János halgazdasági intézővel kötött szerződés meghosszabbításának ügyét ugyancsak Röth tanácsnok ismertette. Hosszabb vita után a közgyűlés úgy döntött hogy az ügyet visszaadja a polgármesternek áj tárgyalások megindítása végett. A főispán ezután boldog ünnepeket kívánt , a közgyűlés tagjainak s ezzel a közgyűlés végétért Mindenki kap igényeinek és anyagi erejének megfelelő karácsonyi ajándékot Tekintse meg áras kirakatainkai és vételkényszer nélkül — belső kiállításunkat Illatszer-, manikűr- íésükazelták. kőlniszórók. futurif készletek, pudertartók, borotva kazetták pazar választékban legolcsóbb érőn. 173 Vénusz Drogéria Mikszáth Kálman-uica 5Alvilági utazás az egyetemi klinikák élelmezési osztályán és a Horthy-kollégium konyhájában, ahol kótmázsa hurka-kolbászt fogyasztanak naponta és 250 literes kondérban főzik a babot (A iH'huugjurország munkatársától) A inai %iagban ugyan ki látott egy csomóban 100 kilogram borjuinájat. 350 kilogram cukrot, 150 kilogram rizskását, nyolc sertést levágva cs szépen feltrancsírozva, 1000 liter tejet és _ uramfia! — öt egész kilogram vajat?! Kedves olvasó, ez nem a mesék szines világa, ez a hatalmas élelmiszerraktár Szegeden van, mégpedig a Hősök Kapuja 'őszoniszédságában, az egyetemi klinikák hetegftlclmezcsi oszlálvának jóllütött alagsori helyiségeiben . , . Ide látogattam cl csikorgó, morcos délelőttön, nogy felderítsem szivemet ezzel a szépséges *panoráinával* és elvezethessem ide néhány szines *or vezérfonalával a Délmagyarorsaág olvasótáborát. Íme, a beszámoló: Leszállunk az alvilágba .. . Mintha Dante kedves és bölcs Vergiiiusa vcvezetnci, leszállunk az alvilágba, azazhogy a Horthy-kollégium alatti alagsorba, ahol hosszas csöngetés után megjelenik Charon, helyesebben egy altiszt, hatalmas kosárral — .nyitván bevásárolt — és levezet az alvilági birodalomba. Erről i birodalomról csak annyit tudok, hogy itt adják ki a nyersanyagokat az összes klinikák betegélelmezése számára, valamint a Horthy-kollégium konyhájának is. Nomeg azt is hallottam már, hogy itt működik az étlapok összeállításával és egyéb nehéz teendőkkel megbízott diétás fönéne. Hetekre előre éttapokat állil össze valamenpyi klinika számára, már előre is minden csodálatom az övé... Az újságíró, ha egyidejűleg véletlenül asszony is, nagyon értékelni tudja ezt a teendőt a mai világban . . . Kedves, közvetlen modorú úriasszony Lángné Hilbert Emília diétás fönéne. Étlaptervezetekkel telerakott Íróasztala mellett fogad és készségesen elmagyarázza, hogy három üzem található itt, a betegéJelmezési hivatalban: egy nagy henlcsüzcin. •nVrászati íufem és tésztaiizero valamim - teiÜzem Ezenkívül jól felszerelt raktárhelyiségek vannak, amelyekben az élelmiszereket tároljál®. — A tejellátás mostanában gondokat okoz — meséli a diétás néne. — Eddig Mezőhegyes szállított nckiink naponta I00Ü—1200 liter tejet, ma, sajnos, nem kapunk ennyit. Pedig a betegek táplálékai közül talán a legfontosabb a tej . . . Vajat eddig Kolozsvárról kaptunk, de ez megszűnt most. Ma jó napunk van, mert éppen most érke"zett Budapestről (!) 5 kilogram vaj ? . . . Ez is nagyon fontos cikk. mert vannak diétás betegek, akiknek vajjal kell főzni. 1500 ember élelmezese nem gyerekjáték ! — Körültjelül 1500 ember élelmezünk naponta s ez rendkívül nagy gondot jelent. De elég a panaszból, a diétás főnéne ezekről a köznapi bajokról-gondokról ugv sem szívesen beszél, inkább elindulunk a raktárhelyiségek és feldolgozó üzemek rejtelmei felé . . . Hatalmas, ragjfogó tisztaságú > füszerüzlctbe« térünk be. A polcokon minden elképzelhető cikk és élelmiszer. A felső polcokon mennyezetet ostromló. hatalmas lekvárosbödönök. — Meg tavalyról maradtak, hála Istennek! — mosolyog a diétás fönéne. — A konzervek nagyrésze is tavalyi, milyen jól jön most nckiink . . Az egyik állványon nem kevesebb, mint 35 kilogram kávé büszkélkedik. Egész vagyont jelent az értéke. Nem is használják, csupán a súlyos betegeknek' adnak valódi szemeskávéból készített kávét, a többiek a konzervkávét, isszák. A következő állomás a liusüzem. Hatalmas páncélszobához hasonló hűtőháza van. sajnos, a mattmuth-jégszekrény jelenleg csaknem üres, de a hentesüzem ma nyolc egész hizottsertést vár. amit nyomban feldolgoznak sonkává, hurkává, kolbásszá . . '200 kilogram hurka-kolbász egvetbm nac alatt elfogv. Az egvik sarokban azért feltűnik egy mázsa szalonna, ez sem megvetendő mennyiség manapság . . , Csökkentett munka a cukrászüzemben A cukrászüzemben finom kalácsillat cs jó meleg fogad. Két febérkötenyes és.kuktasüveges sza kács sürög a közel 3 méter magas sütő előtt. Mo-1 sült ki a kétszersültnek való kalács. Mázsaszámra készítik itt a betegek számára. A cukorjegy előtti időkben ez volt a leghatalmasabb özem. Háton, cukrász dolgozott itt egész nap. lOCO- 1200 drl> tortaszeletet s egyéb cukrászsüteményt készítettek naponta, a mignonok ezreiről nem is beszélve! A sütő minden háziasszony álma. gyönyörűsége Ioné! Gépntoraj hangja zug a tésztuii/.cmbeii. tlt » szárításra kerülő tésztaneniüeket készítik tiszta, fehérkötényes asszonyok, leányok. Az elmúlt nyáron »mindössze« 26 mázsa tarhonyát gyártottak itt a klinikák számára. Nos. nem kell megijedni a hihetetlen mennyiségtől, gép gyúrja itt a tésztát, gép dolgozza ki és gép vagdalja fel. akár kockára. akár finom, pókhálóvékonv metéltté Halvány rózsásbarna tésztanemüek száradnak a másik szobában. _ Most van az egységeslisztböl készült tészta premierje _ jegyzi meg a diétás főnéne. - Nagyszerűen használhatjuk majd turóscsuszának, leb bencstésztának, vagy káposztáskockának . Tovább megyünk. Egy helyiségben földbcékelt nagy cementkádak állnak, itt alszik a joghurt. Nváron 5—6000 üveg joghurtot készítenek naponta. Végigfutunk még néhány raktárhelyiségen. Tarhonya áll az egyikben hatalmas zsákokban, kosarakban burgonya, zöldségféle, sárgarépa. Mintha óriásországba kerültünk volna . • . Epv kis babfőzelék — 250 literi Még szemléltetőbben érezzük ezeket az ara tiyokat a Horthy-kollégium konyhájában, ahol talán a. világ legnagyobb főzőedényeit csodálhatjuk meg . . 400 literes „kis edénybon" fő a fiuom vegyes-zöldségleves- Amott könnyűszerrel forralnak fel 150 liter icavizet s a másik sarokban vidáman fortyog 250 liter babfőzelék. Az edényeket gőzzel hevítik és elmés szerkezei segítségével tálalják ki belőle a földi jókat . . . — 680 személy részére főzünk itt, magyarázza Kökcndi Franciska, a Hőrtby-kollégium gazdasági vezetője. — A kollégium bennlakói, a menza diákjai és a tanítói internátus növendékei számára. Egy szakács és 11 tagú kouyhuszemélyzefc működik a Horthy-kollégium konyháján. Éppen gombócot „gyártanak". Nem kevesebb, mint 1360 darab gombóc készül a savanyútüdőhöz vacsorára ... A betévedt törpe halandó úgy erzi. hogy meseországba került, ahol óriások gombócosdit játszanak . . . — Nagy öröm az nálunk, ha valamelyik mészáros idetelefonál váratlanul, hogy tüdői kaphatunk, vagy esetleg akad éppen 100 kg máj! Nosza, nekifogunk és megvan a vacsora... — meséli Kökcndi.Franciska igazgatónő. Aztán megmutatja az éléskamrát. Erről talán jobb nem beszélni . . . Annyi télire eltett finomságot halmoztak fel itt, bogy a sárga irigység fészkeli bele magát minden háziaszszony szivébe . . . ízelítőül falán inkább néhány számúdat: 53.000 bg paradicsom, ö40U kg tok, 2000 kg zöldbab, 60.000 kg káposzta, 500 kg uborka és ki tudná felsorolni még mi minden tárolódik ebben az éléskamrában?! Meglátogatjuk még Magyar laksz ló főgondnokot majd gyönyörködünk a modern kényelemmel berendezett mosdóhclyiségekhen és tusskamrákbau, ahol az üzemekben dolgozó munkások reggeli fürdése lefolyik. Aztán elbúcsúzunk és feljutunk ismét az alvilágból, az élelmiszerek meseországából a sivár, zimankós, mindennapi éleibe . . . (tí.vNVl mitOSSKA