Délmagyarország, 1940. október (16. évfolyam, 223-249. szám)
1940-10-11 / 232. szám
Közmunkák kiírását kéri a várostól az ipartestület a szegedi építőipar súlyos helyzetének megjavítására (A Délmagyarország munkatársától) Rainer Ferenc ipartestületi elnök vezetésével csütörtökön este ülést tartott az ipartestület elöljárósága. Rainer Ferenc elnöki megnyitója titán az elmúlt hónapi előljárósági ülés jegyzőkönyvét és a pénztári jelentés ismertettek. Az elnöki előterjesztések során Rainer Ferenc bejelentette, hogy Feliét Ferenú és Kocsis Ferenc a szegedi ipari vásár körül szerzett érdemeikért elismerő oklevelet kaptak. Az okleveleket ezután az elnök átnyújtotta a kitüntetetteknek. Rainer Ferenc indítványára az elöljáróság 100 pengőt szavazott meg a kermányzóné „Erdélyért" akciójára. Gyuris István dr. titkár jelentette, bogy a faipari szakosztály sérelmezi, hogy a megmunkálásra kapott fához csak felár lefizetése Után tudnak hozzájutni. Ebben az ügyben a Kereskedelmi és Iparkamara fog eljárni — jelentette a titkár. Ismertette ezután Gyuris István 'dr. az asztalosipari szakosztálynak azt a beadványát, amelyben szóváteszik, hogy az adófelszölamlási tárgyalások során a fellebbezők adóját nem Csökkentették, hanem még emelték, Jelentette továbbá a titkár, hogy Erdély yiszJ szatércse alkalmából az ipartestület által a kormányzóhoz küldött hódoló táviratra válasz érkezett a kabinetirodától. Az öreg iparosok otthonának ügyében a várős kisgyűlése ezt a határozatot hozta, hogy a Rádai-utca 4. szám alatti házat az ipartestület rendelkezésére bocsátja, h'a az ipartestületnek az építkezésre meg van a fedezete. Ismertette ezután azokat az adományokat, amelyeket egyes szegedi kereskedők juttattak" el az elöljárósághoz az öreg iparosok úttbonának építésére. Kimondotta ezután az elöljáróság, Hogy az áfkormánybiztos rendeleteit összegyűjtve könyvalakban kiadja, bogy az iparosság tudja magát mihez tartani az árak tekintetében. Pálinkás János építőmester beadványában kérte, Hogy az ipartestület járjon el annak érdekében, bogy a város írjon ki közmunkákat, vagy pedig az egyes középületeket falarozlassa, mert az építőiparosok súlyos helyzetbe kerültek az építőipar pangása, miatt. Az indítványt több hozzászólás után elfogadták. Az előljárósági ülés Rainer Ferenc eluük szavaival ért véget. Örömkönnyek között ünnepelte a Ház az erdélyi képviselőket Megkezdték az egyetemi törvényjavaslat tárgyalását — Felszólalások a pécsi és a debreceni egyetem csorbitatlansága mellett KORZOBAN Ma és mindennap a türelmetlenül várt magyar film, amely beszámol mindarról, ami a felejthetetlen erdélyi bevonulás kilenc napja alatt történt. KELET FELÉ... pénteken, szombaton, hétfőn, kedden és szerdán mindennap d. e. 11-kor és d. u. fél 3-kor ifjúsági e-öadás kizárólag iskolák részére, tanár urak felvezetése mellett. Bndapegt, október 10. A fényárban uszó, zsúfolásig megtelt képviselőházban csütörtökön ünnepi ülés volt; ezen a napon foglalták el helyeiket a huszévi rabságból hazatért erdélyi képviselők a parlamentben. Ünneplésük már a folyosón megkezdődött. Ilt a miniszterelnök és a háznagy üdvözölte a képviselőket. A Ház minden oldaiáról lelkes ünneplésben részesítették Putnoky Móric háznaggyal az élen a terembe belépő erdélyi képviselőket, akik elfoglalták helyeiket. Percekig zúgott a taps és az éljenzés. Többen a képviselők közül szemeiket töröltek, a karzaton is sirtak örömükben a hallgatóság tagjai meghatódottságukhan. Ezután felhangzott a magyar ima: Belvárosi Mozi Ma nagy premier! Az idény elsőrendű filmeseménye! Asszony az örvonybeii egy izgalmas párisi kaland. főszereplök: ERICH V. STROHEIM és a csodaszép ANNIE DUCAUX Ezt megelőzi a Legfrisebb világeseményeket tartalmazó 5, 7 ,9 Prém er Via WíáaiiirauO Isten áldd meg a nzagyart . . . Szem nem maradt szárazon. Meghatódott szavakkal üdvözölte T a s n á d iNagy András elnök az uj képviselőket. Állandó éljenzés szakította felbe az elnök szavait. Szolott arról Tasnádi-Nagy András, hogy az immár harmadszor megnövekedett országot társalalnulag, jogilag, gazlaságilag minél tökéletesebben össze kell hozni és a visszatért területek nem magyar népcsoportjainak ügyét igazságosan kell rendezni. Isten áldását kérte az uj képviselőkre és mindannyiuk munkájára. P a á 1 Gábor mofidott beszédet az erdélyiek nevében. Hangoztatta, hogy ebben az ünnepélyes órában a legelső gondolatuk, hódolat a kormányzó iránt. (Perceken keresztül lelkesen ünnepellek a kormányzót.) — A Gondviselés megengedte — mondolta Paál Gábor —, hogy országgyarapitó munkáját folytatva, valóraválthassa az ezeréves n.-agyar államközösségbe való visszatérésünket anélkül, hogy ez a magyar honvédség vcráldozatát követelte volna, anélkül, hogy a felszabadiló ut felperzselt falvak és üszkök között vezetett volna. Beszélt az erdélyi képviselők szónoka arról a testvéri szeretetről, amellyel a menekülök tízezreire gondolunk. Háláját fejezte ki a baráti államok vezérei és népei iránt, majd árról az Ígéretről szólott, amelyet 1918-ban a románok a gyulafehérvári gyűlésen tettek és amelyen teljes nemzeti szabadságot ígértek az ott lakó népeknek. Ezt az ígéretet, amelyet Romániának a nagyhatalmakkal kötött szerződése is alátámasztott, soha nem tartották be. Megfélemlítésnek, zaklatásnak, testi kínzásnak és az életlehetőségektől való megfosztásnak voltak szenvedő alanyai a rr.'agvarok. Az utóbbi évek alatt ez az üldözés valósággal nemzeti üldözéssé fajult. Az uj határ átmenetileg gazdasági nehézségeket jelenf, de nincs az a szenvedés és nélkülözés, amelyet türelmesen ne viselnénk azért, hogy az ősi magyar hazához tartozunk. — Ünnepélyesen arra kérek mindenkit — mondotta Paál Gábor —, bogy azt a nehézséget, amely a mi életünkben jelentkezni fog, senki se használja fel elégedetlenség szitására. Ami minket ér, az csak ránk tartozik. Paál Gábor ezután üdvözölte a szász képviselőket, akikkel a legteljesebb lestvéri egyetértésben ültek a bukaresti szenátusban és parlamentben (Éljenzés), majd megemlékezett arról, hogv a bukaresti parlamentben a románok rr.indig azt kiáltották a magvar képviselőknek, hogy menjetek Budapestre! Eljöttünk, dc csak akkor, amikor visszatért az a föld is, amelyen éltünk é.s anynyi küzdelmet folytattunk. A magyar honvédség felkészültsége és szelleme, amelv népünket bámulatba ejtette, biztosíték arra, hogy mi többé nem juthatunk abba a sorsba, amelyben voltunk. A székely Himnusz szavaival fejezte be nagyhatású beszédét: «Ne hagyd többé elves/ni soha Erdélyt, Isten!* A lelkes ünnepléssel fogadott beszéd után az elnök felfüggesztette az ülést. Szünet után az elnök bemutatta Pécs város feliratát egyetemének fenntartása érdekében, A napirenden szereplő egyetemi javaslat tárgyalására tért ezután áí a képviselőház. A javaslatot Szabó Gusztáv egyetemi tanár ismertette, majd Ilóman Bálint kultuszminiszter szólalt feL _ Meghatott lélekkel terjesztem — mopcfotla — a kolozsvári magyar királyi Ferenc Józseftudományegyetem újjászervezéséről és a Horthy Miklós-tudományegyetem felállításáról szóló törvényjavaslatot a Ház'elé. Szólott azokról a szempontokról, amelyekei figyelembe kellett venni a javaslat kilolgozásánál. Rámutatott arra, hogy a románok Kolozsvárról történt kivonulásuk alkalmával minden! elvittek az egyetemről; csak a csuttasz falak maradtak ott. • • — A szellemet nem tudták clrinni — kiáltották közbe, . Gondolkozni kellett, hogyan lehel pótolni a károkat és a mulasztottakat. Megemlékezett az állam és a városok erőfeszítéséről, az újra felállított egyetem feladatairól, majd czl mondta: — A törvényjavaslat 10. szakasza intézkedik az egyetemi tanárok kinevezéséről. Bevallom, hogyegyes tanszékeket nem tudunk betölteni, hacsak nem ugy, hogy a színvonal csökkenését idézzük elő. Egyes városok attól tartanak, hogy nz átszervezés egyetemük megcsonkítását idézi elő. Igen sok nyugati egyetemen nincsenek teljes karok. Az egyetemek minőségét nem a karok száma határozza meig. Megértem az érdekeltek aggodalmát, de a tudomány egységes fejlesztését foutcsabbiiak tartom, mint a helyi érdekek kielégítését. . . Kijelentette a miniszter, hogy a magyar tüdőre,ány végvára lesz a kolozsvári egyetem. Rámutatott arra, hogy az értelmiségi túltermelés meretei meglehetősen csökkentek. Szólott arról, hogy egyes szakmákban, például az orvosi és a mérnöki karon kevesen vannak. A pályaválasztásnál ne a pillanatnyi konjunktúrához igazodjék a fiatalság. Ha ma az orvos nem részesül annyi javadalmazásban, mint a vegyészmérnökök, ne gondolják, hogy ez igy lesz akkor is, amikorra elvégzik az egyetemet. A javaslatot sürgősen le kell tárgyalni," mert az újjászervezés nehéz feiadat ele állítja az illetékeseket. Végül kijelentette, hogy a kolozsvári egyetem az erdélyi szellem szolgálatában áll és a javaslat elfogadását kérte. Elsőnek Balogh Artúr erdélyi képviselő, kolozsvári egyetemi tanár szólt hozzá a javaslathoz, majd Matolesy Tamás az egyetem* orvosképzés mai rendszerének hibáiról beszélt. Somogyi Ferenc a pécsi egyetem csorbitatiaJisága mellett szállt sikra, Vásáry István pedig a debreceni egyetem teljességében való fenntartásának szükségességét hangoztatta. A pompa, fény cs jókedv filmje! Ragvogó szereposztás! Mulatságos mese! A TÁNCOSNŐ VERA ZOR1NA. Ezenkívül a magyarul beszélő f UFA PREMIER HÍRADÓ a legfrissebb eseményekről! Ma 5, 7, !) órakor a $7écSíenv« Moziban