Délmagyarország, 1940. szeptember (16. évfolyam, 198-222. szám)

1940-09-13 / 208. szám

R parlament elé kerülnek felszabadult országrészekkel kapcsolatos kérdések Teleki miniszterelnök ujabb kövuiia Erdélyben Budapest, szeptember 12. Teleki Pál minisz­terelnök elnökletével csütörtökön délelőtt Költ­ségvetési értekezlet folyt le, amelyen a jövőévi költségvetést letárgyalták. A tárgyalás során ki­derült, hogy az egyes minisztériumok egészen ki­vételes felkészültséggel várták az erdélyi kérdés megoldását A pénzügyminisztériumban a rende­letek egész sorát készitelték elő és az erdélyi te­rületeken sok helyütt a rendőrséggel együtt, a ka. tonaságot is megelőzve vonultak be a pénzügy­őrök, akik a helyszínen azonnal megkezdték a lel­tározási és egyéb feladatok teljesítését. A kul­tuszminisztérium költségvetése teljesen készen áll, azonban ezen utólagos kiigazításokat kell eszközölni, tekintettel arra, hogy Erdély északi felének visszatérése igen, sok, különböző feleke­zetű papot juttatott vissza és az iskolaügyekben is több olyau intézkedés válik szükségessé, amit csak helyszíni megállapítás után lehel belekalku­lálni a költségvetésbe. A jövőévi költségvetés megtárgyalásánál egész sereg olyan kérdés vetődött fel, amelynek megol­dása nem könnyű dolog. A kérdések nehézségére legjobb példa az erdélyi nyugdíjügyek rendezésé­nek kérdése. Sok olyan nyugdijas is akad, akinek nyugdíjügye már 1920-ban vilás volt és a romá­nok busz éven keresztül sem rendezték. Mindeze­ket a kérdéseket, a tisztviselői fizetéseket is bele­értve, gyakorlatilag rendezni kell október l-ig, bogy a tisztviselők és nyugdíjasok folytatólago­san megkaphassák illetményeiket A beváltási kérdések, a pengő és lei viszonya, a lei forgalmának szabályozása, a beváltási ha­táridő megállapítása, mind halasztást nem tűrő, rendkívül sürgős ügyek. A megfelelő kormányzati intézkedés ezekben az ügyekben már meg is tör­tént. Költségvetési vonatkozásban Kormány munkája előreláthatólag 10 napon belül befejező­dik. A kormány a költségvetést a visszacsatolási törvényjavaslat és az erdélyi képviselők behívá­sáról szóló törvényjavaslat letárgyalása után, előreláthatólag október elején terjeszti be a kép­viselőház elé. Teleki Pál gróf miniszterelnök csütörtökön este ismét Erdélybe utazott, ahol többnapos kör­utat szándékozik tenni. Sorrajárja az újonnan visszatért területeken a járási székhelyeket, vá­rosokat és községeket és vasárnap természetesen résztvesz a kormányzónk kolozsvári ünnepélyes bevonulásán. Teleki miniszterelnök erdélyi láto­gatása során módot talál arra, hogy az erdélyi Magyar Párt vezetőivel és általában a magyarság vezető embereivel megbeszéléseket folytasson. Bukaresti jelentés szerint szsmbaton Budapest­re érkezik az a román bizottság, amely az átadóit területekkel kapcsolatos anyagi, kártérítési és egyéb kérdéseket tárgyalja meg. A bizottság ve­zetője Pop Valér. décmagyarország PÉNTEK, 1940. SZEPTEMBER 13 s Szent-Györgyi Albert dr. professzor Szegeden marad A város jövő évtől vállalni tudja a jogi fakultás fenntartásának költségeit CA Délmagyarország munkatársától) To­nelli Sándor dr. kamarai főtitkárnak a Dél­magyarország Csütörtöki számában megje­lent cikke élénk feltűnést keltett Szegeden. A' társadalom vezető köreiben is az a vélo­mény alakult ki a cikk nyomán, hogy a To­nclli Sándor által fölvetett gondolat nem ki­vihetetlen, sőt Szeged szempontjából nemcsak kitünö alkalom, hanem megvalósítandó szük­ségesség is. Szegednek fenn kell tartania a jogi fakutdst, ezt kivánja meg a város kulturális múltja, egyetemi jellege és jövője is. Áldozni kell Szegednek és Szeged ha kell. minden bi­zonnyal áldozni fog azért, hogy egyetemének jogi és államtudományi kara fennmaradjon. Kérdést intéztünk a felvetett tervvel kap­csolatban Pálfy József dr. polgármesterhez. Pálfy polgármester igen nagy késZséget tanü­sit azirányban, liogy ezt a kérdést a terv sze­rinti megoldás stádiumába juttassa a Hóman Bálint kultuszminszterrel való tanácskozások során. — Arra fogom kérni a minisztert — mon­Belvárosl Maxi M» és minden nap A magyar filmgyártás kimagasló alkotása Erzsébet királyné SZEREPLÖK: Erzsébet királyné KARADY KATALIN Latkóczy Ida TOLNAY KLÁRI Latkóczy Gábor SOMLAY ARTÚR Mici FENYVESSY ÉVA Johann BtLICSI TIVADAR Betyár JUHASZ JÓZSEF Neszmély Kálmán JÁVOR l'Ab Axaineti RAJNAY OABOtt Galambos GÚZON GYULA Kropacsek MAKLARY ZOLTÁN Deák Ferenc TORONYI IMRE Fogadósné ORSOLYA ERZSI Főlakály FAY BÉLA Előadások": 5, 7. 9. Vasárnap: 3. 5. 7. 9 dotta a pogármester —, hogy ebben az évben ne szüneteltessék a szegedi egyetem jógi fa­kultását, a munka menjen tovább mint eddig, a jövő évben pedig a város vállalni tudja a jogi kar fenntartásával kapcsolatos kiadáso­kat. Egyébként a szegedi egyetem ügye a le­hető legjobb síneken halad- Hóman kultusz­miniszter erdélyi utja után azonnal Szegedre jön s itt megkezdi a tanácskozásokat a kolozs­vári és a szegedi egyetem ügyében a pfofesz­szorokkal. Az egyetemi tanárok szabad kezet kapnak abban a tekintetben, hogy Szegeden kivánnah-e maradni vagy Kolozsvárra szán­dékoznak menni. Az egyetemi fölszerelések, az egyetemi könyvtár Szegeden marad s nagy örömmel közölhetem azt, hogy Szeged Nobel­díjas büszkesége:" Szent-Györgyi Albert dr. professzor intézetével együtt Szegeden marad. Szegedhez ragaszkodó nyilatkozatot adott a na­Tomboló lelkesedéssel és kitörő tapsorkánnal fogadta a KORZÓ MOZI Erzsébet királyné filmünkből F. hó 13, 14, 16, 17. és 18-án mindenrap délu án 3 órakor ilíusági előadás kizárólag a tanár nrak állal csoportosan /élvezetre BEIA ÁR08I MOZI közönsége az ERDELYI BEVCNULBS-ró! készült részletes filnieflvételeket! Azonkívül ma és mindennap „z ft FEKETE LOVAS az uj szezon első nagy kalandorfilmje seouzóban Paradicsomot Faialmát Mézédes dinnyét Tél: csemege burgonyát Friss főzelékárút az ÉRTÉKESÍTŐ SZÖVET­KEZETNÉL, olcsóbb mint a piacon, a termelők boltjában vásároljon. KÖLCSEY-utca 2. szám. (A Röyallal szemben.) Most nyilt meo! 117 pókban a szegedi és a fővárosi sajtónak s így az ő kívánsága és a mi örömünk találkozik. A megalapítandó szegedi Horthy Miklós egye­tem ügyében egyébként végleges kép csak a kultuszminiszterrel folytatott szegedi megbe­szélések alapján alakul ki: de már most a dön­tés előtt is az látszik, hogy kéréseink meg­hallgatásra találnak. Miniszteri rendelet a strohman-rendszer ellen Az iparhatóság felülvizsgálja a színleges iparüzők jogosítványait (A Délmagyaország munkatársától) Mosí érkezett le a kereskedelemügyi miniszter 1#­irata a másodfokú iparhatósághoz a színleges iparüzők ipar jogosítványainak ellenőrzése tárgyában. A leirat hivatkozik arra, hogy szá* mos eset fordul elő, hogy olyan személyek, akik iparigazolványt nem kaptak, az ipart és kereskedést más személyek nevére kiállított iparigazolványok alapján gyakorolják. A ke­reskedelemügyi miniszter felhívja az iparható­ságot, hogyha megállapítja a színleges ipar­űzés tényét, haladéktalanul tegyen intézkedést a fendőrbirói eljárás megindítására. A színle­ges iparűzés tényének megállapítása nem szol-, gál alapul az ipar jogosítvány visszavonására, csak óbban az esetben, ha a színleges iparűzés egy évet meghaladó ideig, vagy idő óta tart. Ebben az esetben az iparjogositvány hatálya megszűnik. Ha az iparhatóság megállapítja a színleges iparűzést, akkör az iparüző eljem mint tettes ellen, az iparigazolványt felhasz­náló színleges iparüző ellen pedig mint biin­segédi bűnrészes ellen kell a kihágási eljárást folyamatba tenni s egyben az üzletet azonnali hatállyal be kell zárni. A közönség dédelgetett kedvence DEDNNO DURBIK mint felnőtt sztár mutatkozik be Joe Paszternák uj filmjében. VRLIISZUTON Partnerei: KAY FRANCIS WALTER PIDGEON SZŐKE SZAKÁLL Kisérőmüsorf Hihetetlen furcsaságok Ma premier 5, 7, 9 órakor SZÉCHENYI MOZ?

Next

/
Oldalképek
Tartalom