Délmagyarország, 1940. június (16. évfolyam, 122-146. szám)
1940-06-11 / 130. szám
Kardoss Géza szegedi színház uj igazgatóin Október 2-án kezdi meg a sxiníszezont (A DélMagyarország munkatársától) A Városi Szinház igazgatói szólt ének betöltése iigyébeu hétfőn döntött a polgármester: a színiigyi bizottság deli ülése után átadta a megbízatási Kardoss Gézának. Mint arról már beszámol tutik. hosszas tanácskozások előzték incg ezt a döntést. Nehéz dolga volt a sz in ügyi bizottságnak a polgármester elé terjesztendő ja. vaslat tekintetében, meri mindkét pályázó úgy Kardoss Géza, mint Uuger István kitűnő szinházi szakember, nagyhírű szinházi működésre tokinthet vissza. Az a tény azonban, bogy Kardoss Géza a stagione keretében már megmutatta Szegeden, hogy harmonikus kapcsolatot tud teremteni a szinház és a közönség között, javára billentette a mórleget: a színügyi bizottság hétfői ülésére néhány felvilágosítás végett megidézték, majd a tárgyalások befejezése után az ő megbízását javasolták a polgármesternek. Pálfy József dr. polgármestert a közgyűlés fölhatalmazta a végleges döntés jogával s ennek folytán a polgármester azonnal átnyújtotta Kardoss Géza igazgatónak a szegedi szinház igazgatói megbízatását. A megbízatás egy év próbaidőre szól, amely további négy évro meghosszabbítható. Az új igazgató már út is vette a színházi ügyek intézését a teljes társulat megszervező-, sét. A munkálatokat a legrövidebb időn belül befejezi, hogy október másodikán már megkezdhesse Szegeden az önállóvá lett színházban a sziniszezont. Ebben az évben megépülnek a szegedkörnyéki tanyai utak (A Délmagyarof.szág munkatársától) Ismeretes az a 2,200.000 pengős útépítési program, amelyet Szegednek öt év alatt végre kell hajtania. A program egyik legfontosabb poutja a tanyai útak kiépítése, amelyre a terv szerint ebben az évben sor keriil. Az útépítés költsége •500.000 peDgőt tesz ki, ennek fele állami hozzájárulás, a másik fele pedig a város útalapjából kerül ki. Tizenhat és fél kilométer hosszúságú útat építenek meg az idén különböző szakaszokon, a cscngelci, öttömösi, csorvai útra a kőszállítást már be is fejezték, úgyhogy ezen a szakaszön a legrövidebb időn belül megkezdődik a munka. Az ezévben megépítendő úti szakaszok a következők; A csengelei állomástól a központba 2 kilométeres kövesút. Felsőközponttól a kapitánysági iskoláig 4 kilométer, Szatymaz—őszeszék 1 km, József főliereeg-telep 1 és fclkilométer, Szeged—horgosi út 1 kilométer, Alsóközpont— Királyhalom 2 kilométer, Alsóközpont—Lengyelkápolpa 1 kilométer, Csorvai út 4 kilométer. A baj* i úton 4 kilométeres szakaszt újra herigerezuek, ugyanakkor megjavítják a szeged— röszkei útat is két kilométeres szakaszon. Ennek a javításnak összege nem az útalapot terheli, az útak fönntartására, javítására a város 45.000 pengőt irányozott elő a költségvetésben. Szeged egyetemi és munkásifjusága együttesen tüntet a nyilas törvényjavaslat ellen A Szent Imre-kollégium tiltakozó távirata a képviselőház elnökéhez (A Délmagyarország munkatársától) A magyar politikai élet a Hubay-féle nyilastörvéuyjavaslat hatása alatt áll. A magyar társadalom körében mély fölháborodást váltott ki a magyar alkotmány ellen elkövetett vakmerő merénylet. Szeged közönsége felháborodással ér-' fésült a nyilasok „országmegváltó" javaslatáról és Szeged ifjúsága nyomban ineg is mozdult, hogy tiltakozzék az ilyen és ehhez hasonló „törvényjavaslatok" ellen. Különböző ifjúsági szervezetekben vasárnap- értekezleteket irögtönöztek és megbeszélték a nyilas megnyilatkozással szemben követendő eljárásokat. A többi között értekezletet tartott az egyetemi és főiskolai hallgatók Szent Imre-kollégiumának ifjúsága és az értekezlet eredményeként a következő táviratot intézte a képviselőház elnökéhez: „A m. lát. képviselőház nagyméltóságú, elPökénelt. 'A szegedi egyetem Szent Imre-kollégiumának; ifjúsága a legnagyobb fölhábóródás'sal utasítja vissza a Hubay—Vágó-féle törivénujavaslatot. A kollégium ifjúsága". Egyébként a szegedi egyetemi és főiskolai, Valamint a muukásifjúság — mint értesülünk ma, kedden este Szeged utcájú együttes tüntetésen fog kifejezést adni a nyilasmerénylet fölötti fölháborodá.sónak és tüntetés formájúban tiltakozik ellene, A tűzharcosok megtorlást kérő határozati javaslata Budapest, június Hl. A Magyar TűzlíarEos JEANETTE MAC DONALD legújabb filmje,a BROADWAY SZERENÁD Csodálatos szépségek, tüneményes muzsika, káprázatos gazdagság, és Mac DONALD iste' éneke emeli ezl a filmet a filmek koronájává belvárosiban Kedd, szerda Szövetség hétfőn esle a pesti Vigadóban vezetőségi ülést tartott, A gyűlésen mintegy 1000 budapesti és vidéki tűzharcos kiküldött vonult föl. Az elnöki megnyitó után Mezcy Lajos országgyűlési képviselő beszédében utalt arra, bogy azoknak, akik a nemzet egységet akarják megbontani (Áruló! Lámpavasra vele! stb.) azt üzenik a tűzharcosok, liogy félmillió magyar tűzharcos öklével fognak találkozni. Viléz Tóth András országgyűlési képviselő beszéde után Kertész Elemér országos, ügyvezető alelnök terjesztette elő a határozati javaslatot, amely így szól: „A magyar tűzharcosok hazafias fölháborodússal és megbotránkozással szereztek tudomást, arról, hogy Hubay. Kálmán és Vágó Fái országgyűlési képviselők a •magyar törvényhozás képviselőháza elé olyan, javaslatot nyújtóit be, amelyben a magyar haza területén élő teljesjogéi magyar állampolgároknak anyanyelv szeriül való széttagolását kívánják és ezzel az ezeresztendős magyar állam eszméjét és a nemzet közjogi, közrendészeli cs egységes államszervezetét törekszenek széttagolni. A Tűzharcos Szövetség a leghatározottabban és a legerélyesebben tiltakozik a. nemzet egységét, a mar gyár haza szent földjét, különböző jogi területekre széttagolni akaró törekvések ellen. Ennek alapján fölirattal fordul a magyar kormányhoz ós kéri, hogy uiindeu becsületes magyar állampolgár leirwzentebb érzéseit lábbal taposó KORZÓBAN Ma, a .csodálatos fejedelmi filin reprize! l'AUL MUNI és BETTE DAVIS ragyogó főszereplésével JUHREZ . (VÍVA MEXICO) A történelem legnagyobb kalandja. — Müsórt bevezeti: PREMIER MAGYAR HÍRADÓ DELMA'GYARORSZXa KEDD, 1910. JUNIUS 11. javaslat beüyújtói, szerkesztői és a szégyenletes törvényjavaslatban foglaltakkal magukat azonosítók ellen haladéktalanul méltóztassék folyamatba tenni a legsúlyosabb megtorló intézkedéseket. Ezzel a fölirattal egyidejűleg fölszólítja a magyar haza minden hűséges fiát, bog.v szakítson meg mindennemű összeköttetést a vétkesekkel és azokkal egy véleményen lévő ilyen elgondolásukat támogatók, kai". • A határozati javaslatot *nagy lelkesedéssel fogadták. „A legsötétebb árulás" Budapest, június 10. A „Turul" Szövetség fővezérsége hétfőesti táborában a következő határozati javaslatot fogadta el: „Az a támadás, amely a IJubay-féle nyilas keresztes párt úgynevezett nemzetiségi törvényjavaslata révén a történelmi Magyarországot, benne az államalkotó pépet érte, u legsötétebb árulás gyanúját ébreszti föl a gondolko dó népben. A „Turul" Szövetség, amely min doo nagy jobbodali mozgalom bölcsője, megtorlással él és Hubay Kálmánt törli tagjai sorából a Magyarországot belső romlásra cs ssétszaggatásra ítélő tervezet miatt" Katonai díszszemle Szeieilen Horthy Miklós kormányzó születésnapján (A Délmagyarország munkatársától) Június 18-án, kedden Horthy Miklós kormányzó születésnapján nagyarányú katonai ünnepségek színhelye lesz Szeged. A város katonai és polgári halósága, valamint a város társadalma ezzel a katonai ünnepséggel hódol az ország első katonája előtt. Az ünnepségek sorrendje a következő: Reggel bat órakor zenés ébresztő. _ Nyolc órakor a helyőrség tisztikara és legénysége istentiszteleten vesz részt a templomokban. Tizeuegy órakör díszszemle keretében vonulnak el a helyőrség csapatai vitéz SiUey Antal altábornagy hadtestparancsnok előtt. A díszszemlére külön névre szóló meghívót uem bocsátanak ki. Azok a hivatalos egyesületek, amelyek csoportosan kívánnak résztvenni a katonai díszszemlén, jelentsék ezt be júuius 14-éu délig a hadtostparanesnokságom —ooo— Szerdán egésznapos légvédelmi riadókészültség lesz Szegeden (A Délmagyarország munkatársától) Keddeu reggel jelennek meg az utcákon a szegedi légvédelmi parancsnokság plakátjai Buóez Béla dr. reudör főkapitány helyettes és Katona István tanácsnok aláírásával- A plakátok fölhívják a város lakosságának figyelmét, hogy a honvédelmi miniszter rendeletére június 12-<n szerdán egész napon át légvédelmi riadókészültségben lesz Szeged, A lakosságnak ezen a napon teljesen alá kell vetnie magút a légoltalmi óvóintézkedések rendelkezéseinek, mert a •riadót meglepetésszerűen, a nap bármelyik szakában, többször is elrendeli a parancsnokság. Aki a rendelkezések ellen vét. azt a törvény legnagyobb szigorával büntetik. — oo«— 6772.31 pcnfíő o Dttma^uororszáO guliitése az drvizHárosullahnaK (A Délmagyarország munkatársától) Az árvízkárosultak megsegítésére legutóbb a következő adományak érkeztek a Délmagyarországhoz: Weinmann Antul p-— Babarczi Antal . _ -•— A Délmagyarország eddigi gyűjtése) 67ti5.;H összesen: 0772.:! 1 I' A gyűjtést folytatjuk s az adomány ókat a Pélinagyarorsijágban nyugiázznk. — Székrekedésnél cs az ezzel járó fejfájásnál, szédülésnél, fülzugásnál, álmatlanságnál, levertségnél és lehangoltságnál forduljunk haladék nélkül a régbevált, tisztán természetes „Ferenc József/ keserüvizhez, amely már kis mennyiségekben In-véve is gyorsan, biztosau és mindig kellemesen tisztítja ki az emésztés útjait. Kérdezze meg Orvosát! szechenyi mozi Ma 5, 7, 9. Halálos tavasz Csak 10 éven felülieknek'