Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)
1940-03-09 / 56. szám
. DECMAGYARORSZÁG 1 SZOMBAT, 1940 MÁRCIUS 9 SZÍNHÁZ ÉS MŰVÉSZET III rendszeri dolgozfaK hl a tovo évadra a videhl színigazgatói* Budapest, március 8. Péntek délután erí véget a Színművészeti Kamarában a vidéki színigazgatók kétnapos értekezlete. Az elkövetkezendő színóvadra új rendszert dolgoztak ki, amelyet a kultuszminiszter elé terjesztenek. A cseretársnlatok átszervezésére vonatkozó tervezet egyik pontja az új kerületi beosztás, amelynek értelmében a jövőben érvénytelennek tekintik az eddigi körzetbeosztást. Fontos módosítás lesz a vegyestársulatok megalakítása. t/egednek mdlus Mg nulla<ho/nlo kell fihar e ónálló szinnazoi? Kardoss Géza igazgató pénteken éjjel érkezett meg a fővárosból és a színigazgatók értekezletéről — ahol jelen volt Kiss Ferenc kamarai elnök is — a következőket mondotta: — Az értekezlet megállapította, hogy a stagione-rendszer bevált. (?) Ha ez nem lett volna, az összes sziliigazgatók megbuktak volna. Jövőre azonban két nagy kerület lesz. Az egyik kerület központja Debrecen, négy társulattal. Idetartozik majd Miskolc és Kassa is. A másik központ Pécs lesz s a Dunántulon is négy társulat működik majd. tízegedet egyelőre nem osztották be sehova. A városnak azonban május l-ig hivatalosan nyilatkoznia kell, bogy önálló színtársulatot akar, vagy marad a cseretársulati rendszernél. Május I ig színigazgatót is vála«ztania kell. Ellenkező esetben Szegedet Dcbrercnhez osztják be. A társulatoknál különbség esupán az lesz, hogy mindcu társulatnál operett és prózai személyzet is lesz. Eddig szól Kardoss Géza színigazgató nyilatkozata. Szegednek csak egy válasza lehéti'Soha többé stagionet! önálló szegcdi színházat akarunk! Legkcvésbbé sent óhajtunk Debrecen mellékállomása lciiui. —oOo— Firtom család • (Zenés vigjátékbemutató) A /Finom család* cimü légiósén könnyű, helyenként franciásan szellemes, másutt meg az amerikai burleszk-huni ur határán bukdácsoló zenés, sőt énekes bohózat szerzőjéül a színlap Henry C r o z i ő r e-t tünteti föl, viszont néhány kesernyésen 'derűs bon-motról, hamisítatlan /vaszarys* helyzetkomikumról ráismerünk a fordító szerény köntöséibe öltözött Vaszgry Jánosra, aki — őszintén szólva —, nem csoda, ha álnév mögé rejtőzött ezúttal. A darab fölépítése gyakorlott kézre vall, a figurák is életképesek, de baj van az amerikai filmeken már agyonvariált mesével: egy herceg nem veheti el müvésznőmenvasszonyát, csak ha a hölgy előbb névleges házasságot köt — legalább egy gróffal . . . (Az, bogy a gróf tulajdonképpen pincér s hogy a végén a művésznő semmiért so válna el pénzen vásárolt pincér-gróf férjétől, csak természetes kövctclménye a happy-cndriek.) Vaszary János ezúttal nyilván nem akart mást, mint a problémákon ma különösen sokat rágódó embereket mulattatni s ez, «— mindegy, hogy milyen eszközökkel •— sikerült neki. Az előadás fénypontjában Sz. Patkós Irina vendégszereplése állott. Az ő tiszteletére töltötte meg a közönség a nézőteret csaknem teljesen s öt illették a forró, boldog és viharzó tapsok, megjelenését, rutinos, csupatüz játékát és meleg, .zivböl csengő- hangjának szárnyalását újra és újra fölharsanó tapsok kisérték. Különösen szépen és lelkeseu énekelte el Donászy Kálmán betétként alkalmazott, szines melódiáju, értékes, tzeriöz dalait. Nagyszert partnereket kapott Patkós Irma Mester Tibor és Zách János személyében. Zách a pincér-grófot mintázta fővárosi •színpadra méltó színészi készséggel. Az est hőse G a r a m y Jolán volt, aki — baleset következtében — fölkötött karral játszotta kifogástalanul is impresszárióira szerepét. Fónay Márta és M á r k y Géza kedves kettőse, Bánhidy József warkáns figurája, Sashegyi nagyon ügyes ányakőfflywezetője, Pu skála Tibor és a többiek igyekvő játéka sokat lendített volna a darabon, ha itt-ott szerepnemtudás és egyéb iudiszpozició nem okozott volna akadályokat. Losonczy Dezső hangulatos zenéje és Hukváry Jenő karmesteri pálcája előnyére vált a bemutatóelőadásnak. (es.) —UO<>— Harmónia hangversenyen Kedden, Tisza 8, VI. mesterbérlet rischer itnnle zongoraest Hatalmas műsor, Jegy Harmóniáinál és Délmagj arország-jegyirodában, O(>>— Játétcrend a szegedi Városi Színházban Szombat: Finom család (Patkós Irma fölépléVEL). Vasárnap délután: Finom család (Patkós Irma fölléptével). Vasárnap este: Finom család (Patkós Irma fólléptével). Hétfő: Finom család (Patkós Irma fölléptével). Kedd: Trieszti gyors. Szerda: A Torul Szövetség /Magyar Kafoní*estje. Csütörtökön: Hajnalban, délben, este (Szeleczky Zitta és Szabó Gyula fölléptével). - OOO/i szinház? iroda hirel Bumbasíkere volt a /Finom család* pénteki bemutatójának. A szegedi közönség leírhatatlan lelkesedéssel ünnepelte Patkós Irmát, a Kardosslársulat kiváló vendégprhnadonnáját, akinek gyönyörű, kulturált hangja és egészen kivételes szinjátszóképességc ismét fényes diadalt aratott. Vaszary János szellemes, vidám darabját még szombaton, vasárnap délután és este, valamint hétfőn este adja a szinház. Patkós Irma minden este a /Finom c&alád*-bai óriási sikere volt annak a két fülbemászó betétnek is, amelyet Patkós Irma énekeit a /Finom családi-baiL Mindkettő! Donászy Kálmán szerzeménye. Patkós Irma minden eslo a /Finom család*-ban. Az /öreg tekiutetes*, Gárdonyi Géza kedves színmüve, tér vissza a színpadra szombaton délután ifjúsági előadásban. A címszerepet most is Kardoss G'éza igazgató játssza, akinek egyik legkedvesebb szerepe. Patkós Irma minden este a /Finom család<-bait A /Trieszti gyors* keddgg, ismét Szegedre érkezik. hogy folytassa diadalutját. tízrfeczky Zita és Szabó Sándor vertóítóí tóke rnárciu® 14-én: /Hajnalban, délben. este* KÖZGAZDASÁG Forradalom az autóiparban Simanek műegyetemi tanár bemutatta gázmotorral hajtható gépkocsiját Budapest, márciűs 8. Simanek Emil műegyetemi tanár többévi muinka után megalkotta a tökéletes gépkocsi-gázmotort, amelyet néhány nappal ezelőtt mutatott be a műegyetem gépészmérnöki tanszékének tanárai előtt. A Simauek-félo gépkocsimotor tetszésszerinti anyaggal is hajtható. Fölhasználható lignit, faszén, fa, barnaszén, kőszén, sőt kukoricacsutka is. Az üzemanyag költsége a legalacsonyabb hajlóenergia áránál 80%-kal olcsóbb. cY Fontos tudnivalók a rézgálic igényléséről (A Délmagyarország munkatársától) A gyümölcsösük rczgálic-igén yléset — amint ismeretes — március lG-ig lehet bejelenteni a városházán, az L fokú közigazgatási hatóságnál. Mindazok a gyümölcsös-tulajdonosok, akik a bejelentést eddig szabály szer űeu megtették, hamarosan hozzájuthatnak az igényelt rczgáliqhoz. A miniszteri rendelet ugyanis előírta, hogy a rézgálieigénylésnél be kell jelenteni á gyümölcsös területi nagyságát, hány gyümölcsfája van a termelőnek és számszerint milyenfajta gyümölcsfái vannak. A beérkezett adatokból megállapítható, hogy eddig 2100 t r.u lő jelentette bo igénylesét, de ezek körül psak 1700 tetto meg a bejelentést szabályszerűéi n Igy tehát az elsőfokú közigazgatási 1 UÁgbot eddig fesak az 1700 tulajdonos részérc i .-ke, <•'t meg a rézgáliéutalvány, míg a többiek jelentkezzenek cs pótlólag egészítsék ki az adatokat, különben kimaradnak a rézgálic-kontigcnsböl. Eddig is 3500 kg rézgálicutalvány vqn a vá fosházán és az utalványok 2—5 kg tételebben hétfőn kerülnek kiosztásra, Érdekes megjegyezni ezzel kapcsolatban, bogy a jelentkezők számszerint Csak a 60 százalékát teszik ki a szegedi gyümölcstermelőknek. Nem tudni, hogy a gyümölcstermelők nagyrésze -igényel-e egyáltalán rézgálicot, vagy másként akarja beszerezni szükségletét. Annyi azonban bizonyos s ezt a hatóságok is hangoztatják, bogy ésak azok részére biztosítanak rézgálicot, akik azt szabályszerűen, az adatok beszolgáltatásával kérték. A mulasztást március 16-ig lehet pótolni. A szöllő tulajdonosok rézgál jeigénylésénél más lesz a helyzet. Annak idején, amikor a . begyközségek megalakítása öóljáfa az elsőfoI kú közigazgatási hatóság elkészítette a pontos katasztert, közel 12.000 holdnyi szöllőteriilet volt s ennek rczgálicszükségletét kg-ra ki lehet számítani- Illetékes helyeu rámutatnak arra, bogy ezeket a gazdák számára kétségtelenül ter* hes föladatokat az ország többi helyein a hegyközségek végzik. Szegeden még máig sem alakulhatott meg a hegyközség s így a termelő' r : kell minden védőeszközről gondoskodnia. TŐZSDE Budapesti értéktőzsdezárlat Nyugodt hang,® latban, jól tartott irányzattal indult a tőzsde üzleti forgalma. A nemzetközi helyzet kedvező megítélése a terem közönségét kisebb visszavásárlásokra ösztönözte, mivel pedig a keresletnek megfelelő áru is jelentkezett, az árak emelkedése nem volt jelentékeny. Az érdeklődés csak egyes nehézipari részvényekre korlátozódott és a papírok egész sora pénteken is elhanyagolt maradt. Egy pengőnél nagyobb árnyereséget csak a Magyar Nemzeti Bank, Bauxit, MAK, Rima és Egyesült Izzó ért cl. A tőzsde jól tartott irányzattal zárt. Magyar Nemzeti Bank 177.—, MAK 4085, Ganz 19 3, 1' 'yesiilt Izzó 131 ., Szegedi Kender 53.—. ZÍ'UFIM deviza zárlat. Páris 9.94 fél, London 17.33, Newyoik 41ő.—, Brüsszel .3.57 fél, Milánó Amszterdam 236-05, Berlin 178.75, Szófia ... i, Belgrád 10.—, Athén 3.30, Bukarest 3.40. Budapesti hivatalos valutaárfolyamok. Angol fuut 13.40—13.60, belga 'frank 58.15—5885, dán korona 66.15—67.0' dinár .'(>—790, dollár 341.10-350.10, fancia frank ',•<•• -7.75, hollandi forint 182.30—184-50, c eb-morva korona 11.45— 1180 (20 K-nál nagyobb címletek kivételével), szlovák kor. 11.50-1190 (20 K-oál nagyobb dinietek kivételével, kanadai dollár 301—306, lej 3.20—3.40. leva 3.30-3.60, lira 17 40—17.90, (csak 10 lirás bankjegyek és érmék vásárolhatók), német márka , norvég korona 77.95—7895. svéd korona 81 70—82 70. svájci frank 76 90—77.90, Budapesti terménytőzsdezárlat A készáru pia-* con csöndes forgalom mellett az irányra) tartott volt; az árak változatlanok maradtak. Csikágói termény tőzsdezárlat. Buza lanyhuló Májusra 102 háromnyolcad—103 egynyolcad, juliusra 100.75—hétnyolcad, szeptemberre 100 egynyolcad—egynegyed. Tengeri lanyhuló. Májusra 56 ötnvolcad. juliusra 57 egynyolcad, szeptemberre 57.75. Rozs lanyhuló Májusra 67 háromnyolcad, juliusra 68 hétnyolcad, szeptemberre 69 egynyolcad.