Délmagyarország, 1940. március (16. évfolyam, 49-72. szám)

1940-03-09 / 56. szám

SPORT Budapesten döl el a Szeged összeállítása a Szürketaxi ellen Ma, szombaton utaznak a piros-fehéreit (A Délmagyarország munkatársától) Mivel Szögednek olyan játékost kell pótolnia, mint Harangozó, nom lehet Csodálkozni, bogy a ve­zetőség a csapatösszeállítás előtt alapos szem­lét tartott a futballisták között ós megbeszélé­seket is folytatott- A sportbizottsági ülésen Markovics Szilárd azután előterjesztette meg­beszéléseinek eredményét és hosszas tanácsko­zás után arra a megállapításra jutottak a ve­zetők, bogy Ladányinali már most helyet lehet szorítani a? együttesben. Ilyen köriÜjnfiosek kö­zött tehát a Szürketaxi-elleni csapatot a já­ték előtt, valószínűleg így állítják össze: Tóth— Polyák II-, Török—Baroti, Marosi, Bertók­Bognár, Gyarmati, (Ladányi), Lukács, (Gyag­matt), Bihámy, Nagy. Az együttes ma, szombaton délután utazik Budapestre Hesser Tibor vezetésével. Bihámy Budapesten gsatjakozik a Csapathoz, KODDÁ RUHA - KALAP URIDIVAT ÖLTÖMV TAVASZI PgtotTÖ E'sörendü uriszabósátj Intéiatl ruhák Tiroli, és sportnadrágok Bőrkabát ~ laökttpony I NAGY VALASZTEK Is»7íi. Vasárnap. KEí C—SzflK éremmérközés a Temesvári-körulon Előmeccs; SzTK-Munkásak (A Vclmagyarország munkatársától) Annak ellenére, hogy az NB II. osztályának rajtját el­halasztották, a szegedi sportközönseg megkapja a várakozásnak megfelelő érdekes programot. Olyan megállapodás jött létre az érdokcltck között, hogy az elmaradt bajnoki meccs helyett a KEAC a SzAK-kal játszik dijinérkőzóst. A küzdelem győztcséuek Markovics Szilárd, a Szeged és a SzAK ügyvezető-elnöke U darab ezüstérmet ajánlott föl, do meg is szabta o. föltételeket Kszeritit a rendes bajnoki játékok alapján kell a küzdelmot megvívni, ezért töb­bek között játckoscsere nincs. Kiállított vagy megsérült futballista helyett senkit nem lehet beállítani. Nem kisebb érJekűdcsro tarthat számot az slömérkőzés, a 13 órakör kezdődő SzTK-Muü­kások I. osztályú bajaoki találkozó. A A SzAK—KEAC és az SzTK-MunkásoTc je­gyeit kedvezménnyel árűsitja a DéhnagyaroT.­tzág jegyirodája. —OO°— fótii usia dr, neiije'Jes noiöár­mcsier elvállalta az utlélihctl SZÖVETSÉG EIIIOHI mzm&tt (A Dvlujagjarország munkatársitól) Mindig megvan a jelentősége valamelyik sportszövetség közgyűlésének, do olyan fontos tisztújítás még nemrgen ••olt Szegeden, mint amilyen n DLASz déli kerületében lesz vasárnap. Ezúttal nem más­ról van szó, rniDt az atlétikai szövetségi déli ke­rületének általános reorganizálásáról. A tisztikar összeállítása érdekében már hosszabb idd óta folynak a tárgyalások amelyek pénteken általá­nos megelégedessél fejeződtek be. Pénteken dőlt cl, bogy Szilágyi Ferenc dr. MAV-üzleliga> galóhelyeftos lávozása folytán megüresedett el­nöki tisztséget ki foglalja cl. Kovács-Buna János testnevelési tanár, egyetemi lektor az új­szövetség megbízásából Tóth Béla dr. helyettes polgármesternek ajánlotta föl az cinoki tisztséget, -aki pénteken közölte, hogy elvállalja a tisztséget. Beavatott helyről azt az értesülést szereztük, bogy az alszövetoég ügyvezető-alelnöke Kovács­• Buna János, előadója Kerényi Joasoí lesz, akik­nek személye garancia arra, bogy az atlétika, il­btve az atléták sorba kitűnő kezekbe került A Teleky Mihály távozása folytán megüresedett pénztárosi tisztséget Csapó Lajos foglalta el, aki regi, kipróbált harcosa a sportnak. A közgyűlésen négy uj diszelnóköt is válasgta­T;Í disrelnöke lesz az atlétikai szövetségnek Tukuts Sándor dr, főispán, Pálfy József dr. polgármester, vitéz Silley Antal tábornok, hadtestparancsnok és Szilágyi Ferenc dr. MAV-üzleligazgatóhclyctlcs, —OQO-*; lunfus 23-án játszák le a SzflK—Postások ás a KERC—Rákos­keresztúr márkázást (A Döhnagyarorszás munkatársától) Megjrtq a Délroatfyarország, bogy az utazási, kedvezmé­nyek vasárnapi engedélyezése a futballcsapatok részérc nem volt megoldható, ezort a miniszteri biztos ugy döntött, hogy a vasárnapi fordulót ís elhalasztja ós ezeknek a meccseknek uj terminu­sául junius 23-át jelölte ki. Ebben a pillanatban tehát az a helyzet, hogy az NB 1L osztályának bajnoki küzdelmcj március 17-én kezdődnek. El­marad tehát a vasárnapra, Szegedre kitűzött SzAK—Postások találkozó a KDAG-.Rákoske­resztúr mérkőzés, amely Rákoskeresztúron lett. volna. Március 17-én Szegeden játszik majd a pi­ros-fekcle és az egyetemi együttes; a SzAK-nak a B. MÁVAG, a KEAC-nak o Postások lesz az clleiifele és a szegediek közös programot bonvoli­tunak le. . X Egy !•> egy IL osztályú és egy üjucági baj­noki meccs elmarad a vasárnapi fordulóból. Va­sárnap rajtolnak — amint ismeretes — a szegedi amatőrök, A műsorba többek között az SzTE— MAR. első-, a Kiskundorozsraa—HTVE fi, másod­osztályú és az Uj/ícgcd—Móraváros ifjúsági baj­noki mérkőzést. Tekintettel arra, bogy a hat csa­pat, illetve külön-külön kettő-kettő közösen kérte a játék elhalasztását,, az alszövetség teljesítette a kérését X Harangozó sikere a WHTC edzésén. Bizo­nyos elégedettséggel, do mégis sajnálattal vettük tudomásul azt u budapesti Jelentést, hogy Ha­rangozó, a Sraged volt fulbaliibtája kitűnően játszott a csepeliek edzésen. Elégedett a Szeged vezetősége azért, mert »jól szolgálta kit a WMFC-t, sajnálkozásának pedig azért ad kifője­zést/ hogy ettől a kitűnő futballistájától meg kel­lett válnia . .. X Korányi Ilf. Súlyosan megtérült Most ját­szották lo FrcncUországbau az Olimpíffue Mar­seille—FC hete találkozót, amelyet aa előbbi 1:0 arányban megnyert. A Sete-ben játszott Korányi III., a szegedi származású futballista, aki a küz­delem hevében súlyosan megsérült; egy össze­csapásnál Uifordalt a térdé. Sérülésének kezelése bosszú időt vesz igényije. uecsíSGyXEöffsxx© 5 10 M B A T, 1940 MÁRCIUS » MACESZ Vs kg 70 fillér I Kapható: Kft; ponti TclCüornoH Ot fiókjaiban, Viscontola ' óknak 5 kg-os vételné: házhozszállitva 1 kg LS2 P, Kapható; HO/ponti Tetf.SdrnOh Rt. telepén, Parisi-körut 16. sz. KSzavllIésI meshiYú SZEGEDI KERESKEDELMI és IPSRDRHK t. Részvényeseit felkérjük, hogy 1040. már­cius 28.-án, csütörtökön délután ? órakor az intézet helyiségében (Klauzál-tér 2.) tartandó - • hetvenkettedik év! rendes közgyűlésén megjelenni szíveskedjenek. Napirend. Í. 'A' jegyzőkönyv hitelesítésérc hivatott két részvényes kijelölése. 2. Határozathozatal az intézet P 20.—; n. é. részvényescinek 5:2 arúnybon való összevonása útján P 50.— u. c. részvények*, re való átalakítása tárgyában. 3. Az alapszabályok 2, 36 és 52 §§-nnk a napirend 2. pontjában foglaltak szerint szükséges módosítása. 4. Az igazgatóság jelentése az 1939. üz­letévről. 5. A felügyelőbízoítság jelenlése. ^ i 6. Határozathozatal az 1939. évi zár­számadások, az cvi mérleg, ti. nyereség hova fordítása és a felinenivéuy tárgyában, 7. Határozathozatal az igazgatóság tag­jai részére az alapszabályok 43 és 69 alapján megállapítandó haszonrész és munkadíiak, továbbá a felügyelő bizott­sági tagok részere az alapszabályok 53 §-a alapján megállapítandó tiszteletdíjak tár­gyában. 8. Ilét felügyelő bizottsági tag válasz­tása. 9. Nctáni iuditványok nz alapszabályok7 9 S-a értelmében. Szeged, 1940. március hó ?.-ciu B SZEGEDI KERESKEDELMI ÉS IPBRBBRK Igazgatósága, (Az alapszabályok 25 g a értelmében az a rész­vényes, aki a közgyűlésen részvényesi jogait gyakorolni kivánja, részvényeit nyolc nappal a közgyűlés előtt a bank pénztáránál Szegeden, vagy a Magyar általános hitelbanknál, avagy a Magyar leszámítoló- és pcnzváltóbanknál, Buda-, pesten, téritvény ellenében letenni tartozik. fl vidéki urikiizönség kedvenc hotelje u ESPLANADE! na9 yszálloda. BUDAPEST, 111. ZSIGMOND ÜCCA 9&-4C Telefonok: 151-733. 151-738. 1S7-20Ö. Szemben a világhírű Lukácsfürdőve! és tsk­t zárfürdővel, a Rózsadomb alján. — Telje* komfort, folyó melegvíz, központi fütéa. — A Nyugati pályaudvartól 1 kislakaié távol­ságra. A szálloda teljesen «Jj4ü«iltw. vezetés alatt álb ELSŐRANGÚ CAFK REMACftAM, POL­GÁRI ARAK. Oleaó szobák pcasióvab vagy auéiköb

Next

/
Oldalképek
Tartalom